őseredeti
Régi vágyam volt, hogy egyben nézhessem végig a klasszikus James Bond-sorozatot. A 007-es széria – amellett, hogy szórakoztató – filmtörténeti szempontból is jelentős, hiszen az egyik legmaradandóbb figurát sikerült vele megalkotni, akinek hatása máig érezhető a populáris kultúrában. Mivel azonban magáról a legendáról már megemlékeztem egy másik bejegyzésben, most inkább az egyes filmekre és egyes színészekre összpontosítanék. Azelőtt viszont még röviden tekintsük át az első Bond, Sean Connery karrierjét is.
Sean Connery, a huszadik század egyik legmarkánsabb angolajkú színésze 1930. augusztus 25-én látta meg a napvilágot, a skóciai Edinburgh városában. Sokféle munkát próbált, mielőtt színésznek állt volna – dolgozott többek között tejkihordóként, sofőrként és testépítőként. Rövid katonai szolgálatát, melyet orvosi okok szakítottak félbe, a brit Királyi Haditengerészetnél töltötte (akárcsak az általa megformált 007-es). Huszonhárom éves korában aztán döntenie kellett, hogy a labdarúgást vagy a színészetet választja… Eleinte főleg tévéfilmekben és –sorozatokban tűnt fel, de időnként nagyjátékfilmekben is (például az 1962-es háborús klasszikusban, A leghosszabb napban, brit katonaként). Az áttörést a Bond-széria hozta meg. Játszott még többek között a Marnie-ban, A dombban, a Hegylakóban, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban, A sziklában és a Szövetségben. Az 1987-es DePalma-film, az Aki legyőzte Al Caponét hozta meg neki az Oscar-díjat, de kétszer megkapta a BAFTA-díjat és háromszor a Golden Globe-ot. 2000-ben lovaggá ütötték. Megszavazták már többek közt „A legnagyobb élő skótnak”, illetve „A huszadik század legszexisebb férfijének”. 2005-ben vonult vissza a filmezéstől. Kétszer házasodott, és egy fia született, Jason Connery, aki szintén színész lett.
Összesen hatszor alakította a 007-est, és nagy sikert aratott vele. Az őseredeti Bond-figuraként meghatározó jelentőségű volt, ez azonban gondokat is okozott neki, hiszen még Fleming sem volt teljesen tisztában a figura hátterének minden egyes részletével. Azt, hogy egy idő után továbblépett, azzal magyarázta, hogy új dolgokat is ki akart próbálni, illetve az ötödik filmben már túl sok volt neki az az akciómennyiség, amivel a közönség figyelmét próbálták megtartani… Ezek után lássuk végre az ő nevével fémjelzett Bond-filmeket.
*Dr. No
A jamaikai brit hírszerzés két emberét meggyilkolják. Londonban arra gyanakodnak, hogy mindez összefüggésben áll az ígéretes amerikai űrprogrammal, amit valaki ki akar siklatni. Odaküldik tehát James Bondot, aki rövid szaglászás után az egyik magánkézben levő szigetecskét célozza meg, melyet egy titokzatos tudós, Dr. No vásárolt meg….
Már itt előkerül a SPECTRE nevű bűnszervezet, mely a klasszikus Bond-filmek egyik leggyakoribb eleme. A mozaikszó a „Special Executive for Counter Intelligence, Terrorism, Revenge, Extortion” rövidítése, vagyis fent említett csoport kémelhárítással, terrorizmussal, bosszúállással és zsarolással próbálja megkaparintani a világuralmat. Mint az kitalálható, Dr. No is közéjük tartozik.
James Bond így kezdte… Első rész lévén sokan talán valamilyen bevezetést várnának, de nem, a klasszikus sorozatot Bond máris Bondként kezdte olyan értelemben, hogy előéletéről itt sem tudunk meg semmi érdemlegeset. A 007-es ugyanúgy libben be főnöke irodájába, mint az összes többi epizódban. Viszont meglátszik, hogy maga Connery sem volt teljesen kiforrott még: stílusa már alakul, de van mit javítani rajta. És megkockáztatom, több embert tesz el láb alól hidegvérrel ebben a részben, mint bármelyik másikban. Ezenkívül nem láthatunk például annyi egzotikus helyszínt, mint a rákövetkező darabokban, bár Jamaika kezdetnek nem rossz… A forgatókönyv viszonylag lassan bontakozik ki, de ugyebár ez még a hatvanas évek elején készült. Szerencsére a film végén feltűnik a habokból Ursula Andress, és őt a mai napig az egyik legemlékezetesebb Bond-girlként tartják számon. Okkal…
Még nem az igazi, de alakul.
Értékelés: 7/10
Dr. No (Dr. No)
United Artists 1962
Akció (105 perc)
Rendező: Terence Young
Szereplők: Sean Connery, Joseph Wiseman, Ursula Andress
Zene: Monty Norman
*Oroszországból szeretettel
A SPECTRE újabb csapdát állít James Bondnak, ezúttal Isztambulban: a helyi szovjet konzulátus értékes dekódoló berendezését ajánlják fel a KGB nevében, egy rendkívül csinos hölggyel egyetemben. Ernst Blofeld, a később is visszatérő főgonosz így akarja egymásnak ugrasztani a briteket és az oroszokat, egy füst alatt pedig leszámolni a 007-essel is.
Az európai helyszínek – Velence és Isztambul – határozottan jót tettek a filmnek. A korai Bond-filmek egyik leghangulatosabb része ez, a rájuk jellemző, kissé ódivatú, ugyanakkor klasszikus történetvezetéssel. Azt hiszem, Daniela Bianchi az egyik legszemrevalóbb Bond-girl, de Robert Shaw (A halál ötven órája), a hidegvérű orgyilkos, Grant szerepében is sokat dob az összhatáson. A főcímzene pedig véleményem szerint az egyik legjobb. (Megjegyzés: Connery kedvenc Bond-filmje ez.)
Mindenképp ajánlott darab.
Értékelés: 8/10
Oroszországból szeretettel (From Russia With Love)
United Artists 1963
Akció (110 perc)
Rendező: Terence Young
Szereplők: Sean Connery, Robert Shaw, Daniela Bianchi
Zene: John Barry
*Goldfinger
James Bond ezúttal kivételesen nem a SPECTRE gazfickói ellen indul harcba, de mostani ellenlábasa sem akárki. Auric Goldfinger, az arany megszállott imádója nem ismer kegyelmet. Ráadásul komoly dobásra készül, egész pontosan az amerikai Fort Knox támaszpont ellen, ahol az Egyesült Államok aranykészletét őrzik…
Nem sokat tudok mondani erről az epizódról. Szép, bár unalomig ismert helyszínek (például Svájc hegyei vagy Miami), nagyon csinos szőkék (egyikük történetesen pilóta), illetve egy földhözragadtabb, de nagyon is körmönfont főgonosz… Állítólag ez az egyik legjobban sikerült Bond-film. Hát én nem értek ezzel egyet. Viszont idevágó érdekesség, hogy a címadó nevet Fleming egy magyar építészmérnöktől, Goldfinger Ernőtől „lopta”… (Megjegyzés: Lazenby kedvenc Bond-filmje ez.)
Van ennél jobb Bond-film is.
Értékelés: 7/10
Goldfinger (Goldfinger)
United Artists 1964
Akció (106 perc)
Rendező: Guy Hamilton
Szereplők: Sean Connery, Gert Frobe, Honor Blackman, Shirley Eaton
Zene: John Barry
*Tűzgolyó
A SPECTRE most sem kispályás ötletet eszelt ki: egy brit Vulcan bombázó eltérítésével két atombombára teszik rá a kezüket. A fegyverek visszaszolgáltatásáért nem kevesebb, mint százmillió fontot követelnek, gyémántokban. Bond gyógykezelését megszakítva és egy forró nyomot követve a Bahamákra utazik, ahol se a klímára, se a hölgytársaságra nem lehet panasza…
Nagyon kellemes Bond-filmről van szó. A víz alatti részek (köztük a film végén látható, kissé elhúzódó csatajelenet) különösen emlékezetesek. Jó pár cápát is láthatunk, bár a női szereplők még ennél is figyelemreméltóbbak: a Domino szerepében tündöklő Claudine Augernek bérelt helye van a legszebb Bond-lányok listáján, bár Luciana Paluzzi se marad le sokkal... És a Tom Jones-féle főcímdal se kutya.
Ma is élvezetes klasszikus.
Értékelés: 9/10
Tűzgolyó (Thunderball)
United Artists 1965
Akció (125 perc)
Rendező: Terence Young
Szereplők: Sean Connery, Claudine Auger, Adolfo Celi, Luciana Paluzzi
Zene: John Barry
*Csak kétszer élsz
Bondot továbbra is a föld alá óhajtja juttatni a SPECTRE… Szerencsére résen van, így úgy kezdhet bele következő kalandjába, hogy egyelőre halottnak hiszik. Irány a Távol-Kelet, pontosabban Japán, ahol a lehető leggyorsabban fel kell derítenie a bűnszervezet főhadiszállását. Blofeld ugyanis éppen a harmadik világháborút készül előidézni azzal, hogy hol amerikai, hol orosz űrhajókat fog el.
A történet sokat ígérően indul, de úgy középtájt leül… Továbbá a történetvezetés sem logikus: miért kellene James Bondot többhetes kiképzéssel fárasztani csak azért, hogy elvégezze azt a munkát, amire amúgy is kiképezték már (ráadásul egy olyan - elvileg szupertitkos - létesítményben, ahol nem is egyszer próbálják őt titokzatos bérgyilkosok elintézni)? Persze a film végén nem marad el a kolosszális csatajelenet, de az összhatás sajnos így is felemás.
A főcímzene szerintem nagyobbat üt, mint maga a film.
Értékelés: 6/10
Csak kétszer élsz (You Only Live Twice)
United Artists 1967
Akció (121 perc)
Rendező:
Szereplők: Sean Connery
Zene: John Barry
*Gyémántok az örökkévalóságnak
Bond azt hiszi, örökre végzett Blofelddel, de téved. Mielőtt azonban erre rádöbbenne, a gyémántokkal kerül szorosabb kapcsolatba. Valaki drágaköveket csempész, ám a jelek szerint megtartja őket. A szálak persze közkedvelt ellenlábasához vezetnek, aki éppen saját műholdjához gyűjtögeti ezeket a gyémántokat. A műhold szuperlézerével pedig gyerekjáték lesz megzsarolni a világ vezető hatalmait…
Ez a darab igazából nem a hatodik, hanem a hetedik Bond-film, mivel az Őfelsége titkosszolgálatában után készült, ahol ugyebár George Lazenby játszotta a 007-est – de utána kiszállt, a skót óriás pedig visszatért (csekély 1,25 millió dollárért, ami akkoriban pofátlanul magas gázsinak számított). Talán ennek is köszönhető, hogy az eredeti premiert követő három napban a film megdöntött minden addigi bevételi rekordot. Ettől függetlenül úgy vélem, a forgatókönyv is kiválóan sikerült. A szereplőkre sem lehet panasz: a női főszereplő Jill St. John igencsak dögös Tiffany Case szerepében (a legelső amerikai Bond-girl volt ő), a két bérgyilkos-pofa, Mr. Wint és Mr. Kidd pedig kellően visszataszító.
Connerytől talán ez a legjobb Bond-film. Szerintem.
Értékelés: 9/10
Gyémántok az örökkévalóságnak (Diamonds Are Forever)
United Artists 1971
Akció (120 perc)
Rendező: Guy Hamilton
Szereplők: Sean Connery, Jill St. John, Charles Gray
Zene: John Barry
*Soha ne mondd, hogy soha
Bond újra egy luxusüdülőben köt ki, némi generálszervíz céljából. Eközben azonban a SPECTRE ravasz csellel ráteszi a kezét két amerikai atomtöltetre. A 007-es a Bahamákra indul, majd Dél-Franciaországban köt ki, miközben egyre közelebb kerül Largóhoz, a titokzatos milliomoshoz, akinek pártfogoltja egy nagyon szemrevaló szőke, bérgyilkosa viszont egy szintén szemrevaló barna…
A film sokak szerint az 1965-ös Tűzgolyó újrafeldolgozása… Nos, elég sok hasonlóság akad, például a Domino nevű hölgy, a Largo nevű muki, vagy az atomtöltetek eltulajdonítása, de az „újrafeldolgozás” szó nem a legmegfelelőbb ide. Kevin McClory ugyanis Ian Fleminggel és Jack Whittinghammel együtt készítette el anno a Tűzgolyó regényváltozatát és forgatókönyvét – ez lett volna a legelső Bond-film, mely akkor és ott nem valósult meg. Fleming viszont később eladta a jogokat Broccoliéknak, akik nekikezdtek a klasszikus Bond-sorozatnak. Mivel McClory ebbe előzőleg nem adta beleegyezését, beperelte Fleminget, és meg is nyerte az eljárást. Így vihették vászonra a történetet kicsit másképp. Ez a Bond-film ezért valamennyire kilóg a sorból, hiszen nem tartozik a klasszikus húszrészes sorozatba, mi több, akkoriban került mozikba, amikor a Roger Moore-féle Polipka is bemutatásra került. A Bond-kontra-Bond összecsapásnak végül Moore lett a győztese, bár a bevételek szerint nem sokkal.
Connery tizenkét éves kihagyás után alakítja újra a 007-est, de továbbra is jól áll neki a szerep. A főmachinátor Largót Klaus Maria Brandauer kelti életre, míg Blofeldet ebben a filmben Max von Sydow játssza. A két hölgy Barbara Carrera és Kim Basinger (utóbbinak ez a mű hozta meg a nagy kiugrást). M szerepében Edward Foxot láthatjuk. (Véleményem szerint kicsit túlspilázta a főnöki karaktert…) Érdekes még Rowan Atkinson megjelenése, aki egy balfék angol ügynököt alakít (élete első nagyjátékfilmjében), meglepően hasonló módon a sok évvel később készült Johnny English-ben látottakra. Az egyik szerződtetett küzdősport-szakértőt pedig Steven Seagalnak hívták, de a filmben nem látható. Egy szóval abszolút sztárparádé, ami a színészek terén összehoztak. A főcímzene viszont szerintem siralmasan gyenge.
Connery jutalomjátéka.
Értékelés: 7/10
Soha ne mondd, hogy soha (Never Say Never Again)
EON 1983
Akció (126 perc)
Rendező: Irvin Kershner
Szereplők: Sean Connery, Klaus Maria Brandauer, Kim Basinger, Barbara Carrera, Edward Fox
Zene: Michel Legrand
Összességében tehát Connery nagyon markáns Bondként lerakta az alapokat, és ezért örökké hálásak leszünk neki, de egyes filmjei ma már óhatatlanul ódivatúnak hatnak, így sok néző számára élvezeti értékük is kétséges lesz. Ettől függetlenül klasszikusak...