A korántsem elit alakulat...
Ha a második világháborús amerikai részvétel kerül szóba, az emberek többsége valószínűleg a jól táplált, jól felszerelt, hótlaza jenkikre gondolna, akik végigszáguldottak Európán és visszaverték a japánokat a Csendes-óceánnál… Mindezt Az elit alakulat, a Kelly hősei vagy a Ryan közlegény szimpatikus főhőseinek formájában. A valóság persze némileg máshogy festett akkoriban…
A kötet olvasmányos, viszonylag rövid terjedelmű. Az író – a 103. amerikai gyaloghadosztály egykori tisztje, az 1944-45-ös európai harcok veteránja – azt taglalja, hogy sok szempontból valójában mennyire selejtes volt az 1944-ben Európába érkező amerikai hadsereg, és hogyan romlott az állapota 1945 közepéig. Kiemeli az átlaggyalogos alacsony életkorát (17-19 év), az élőerő-utánpótlás hiányosságait (a fokozatos egyéni feltöltés hátrányait), a hiányos harcászati kiképzést, a főleg Angliában és Franciaországban tapasztalt kulturális különbségeket és nézeteltéréseket, a nem megfelelő koordinációnak köszönhető „baráti tűz” elrettentő példáit, a dezertálás és az öncsonkítás elképesztő méreteit, és így tovább.
A könyv gyengesége, hogy egyes eseményeket csak futólag érint: a Malmédy-i mészárlásnak például mindössze másfél oldal jutott, és másutt is érezhető a felületesség. Olyan érzésem van, mintha a szerzőnek nem jutott volna elég ideje (vagy kedve) egyes témákra. Talán lesz még bővített, átdolgozott kiadása… Stephen E. Ambrose kissé elfogult, amerikai vonatkozású köteteivel (D-nap; Az elit alakulat; Vad égbolt) szemben ez a tényfeltáró könyv tehát inkább a negatívumokra helyezi a hangsúlyt. Richard Overy úgy fogalmaz: „Kevés író tett többet a 20. századi nyugati hadviselés hősies mítosza ellen, mint Paul Fussell. A könyv a D-nap 60. évfordulóját kísérő láz elleni gyógyír, olyasvalakitől, aki ott is volt.” (Tény, hogy Ambrose például nem volt ott…)
"...De mindenekfelett ott volt a tény, hogy az amerikaiaknak fél évszázad alatt kétszer kellett átkelniük az óceánon, hogy elessenek ugyanazon ellenséggel szemben, csak hogy a franciák kikaparhassák a gesztenyét a tűzből. Egy romos verduni erődítmény falán állítólag a következő sorok voltak olvashatók:
Austin White (Chicago, Illinois) 1918
Austin White (Chicago, Illinois) 1945
Remélem, most írtam fel ide a nevemet utoljára!!!
Az egyik katona véleménye jól kifejezi mindazt, amit lényegében mindannyiuk érzett akkoriban: „Ez az istenverte Európa… Évezredes, nem szűnő konfliktusok, és még mindig harcolnak. Menthetetlen pöcegödör az egész. Miért nem fordított nekik hátat Amerika? Gyilkolják csak le egymást…”
The Boy's Crusade - American GIs in Europe: Chaos and Fear in World War Two
(A gyermekek keresztes hadjárata - Amerikai katonák Európában: zűrzavar és rettegés a második világháborúban)
Írta: Paul Fussel
Phoenix, 2004
165 oldal
