Irány Afganisztán
Amikor egy évvel ezelőtt beszámoltam az egyik leghíresebb afganisztáni összecsapást leíró kötetről, a Roberts Ridge-ről, megemlítettem, hogy a mogadishui csatához hasonlóan ebből is lehetne egyszer filmet készíteni. Nos, a filmváltozatról azóta sincs hír, azonban másféle formában mégiscsak emléket állítottak neki, méghozzá az FPS-történelem egyik meghatározó szereplője, a Medal of Honor legújabb része által.
Hosszas habozás után, de végül a MOHA-széria is beállt a modern taktikai vonalat követő alkotások sorába. És éppen ideje volt, mert az elmúlt néhány évben a PC-s játékok már képtelenek voltak újat mondani a második világégés témakörében. Személyes véleményem egyébként az, hogy a második világháborús téma még most, 2010 végén is eladható lenne, ha a szoftverfejlesztők lennének végre hajlandók elszakadni a klasszikus, és mára sajnos rongyosra koptatott kliséktől (úgymint „amerikai ejtőernyős Normandiában” vagy „orosz gyalogos Sztálingrádnál” vagy „amerikai tengerészgyalogos a Csendes-óceánon”). Mindenesetre, a Call of Duty – Modern Warfare első majd második része jól feladta a leckét az Electronic Arts dolgozóinak is… Most pedig, csaknem másféléves várakozás után a boltokba került a Medal of Honor sorozat újabb része – ki tudja, miért, de ezúttal alcím nélkül, amit a mai napig nem értek, de továbbra is hülyeségnek tartok. (Alcímként tudtam volna ajánlani a Spec Ops vagy a Task Force Dagger, esetleg a Tier 1 címkéket, ha már Afganisztán említése valamiért nem elfogadható.)
A nagy attrakció jelen esetben az lenne, hogy a világ legelitebb elitkatonái bőrébe bújva kapjunk ízelítőt abból, amit afganisztáni háborúként aposztrofál a sajtó manapság, és amit élesben még véletlenül se akarjunk kipróbálni. Így tehát az amerikai különleges alakulatok legjobbjai közé csöppenünk és velük kezdjük meg küldetéssorozatunkat, mely egy eldugott afgán faluban kezdődik, ahol egy Tariq nevű emberkét keresünk – ám kitalálható, hogy ellenfeleink is akadnak a földnek eme pontján, így tehát néhányfős csoportunk rögtön tűzharcba keveredik… És ez még csak az afganisztáni műveletek legeleje, így aztán van szerencsénk többek között a bagrami légibázis megtisztításában is részt venni, később pedig a hírhedt Takur Ghar csúcsára is eljuthatunk. Hogy érdekesebb legyen, nemcsak morc zöldsapkásként és SEAL-ként, hanem rangerként is akcióba léphetünk a játék során.
A grafika szép, bár éppen az első küldetéseket látva ez az, amit sokan nem hinnének el: a sötétben bujkálás közben ugyanis a látvány nem éppen szemet gyönyörködtető, sőt, egy-két helyen kifejezetten elmaradottnak hat… A nappali bevetések során azonban megmutatkozik a maga teljes pompájában, és itt már bizony van miért dicsérni. A fények meglepően valóságos módon kerültek megjelenítésre, ideértve a zárt szobából kilépést a szabadba, mikor egy pillanatra el is vakít minket a ragyogás. (Egy-két baki azért akad: ilyen például a kezelő nélkül maradt légvédelmi gépágyú, melynek csövéből továbbra is lángok csapnak ki, de minek?)
Miféle újdonságokra számítsunk? A beharangozó cikkekben már sokszor emlegették a vezethető quadot – nos, ez a lehetőség tényleg megvan, és néhány perces robogás itt-ott adódik. Ez egy aprócska, de kellemes plusz. Máskor lézeres célmegjelölőnket használva „festhetjük meg” a célpontokat a tüzérség és a légierő számára. Nehéz mesterlövészpuskánk is szerephez jut, bár a szél itt korántsem zavarja munkánkat (a Modern Warfare-ben ezt megoldották és szerintem nem lett volna rossz itt is elsütni, ha a távcső zavaró imbolygását már ennyire realisztikusan megjelenítették…). Egy alkalommal a légi támogatást végző Apache helikopter lövészülésében is kipróbálhatjuk magunkat (azért valljuk be, ez is a Modern Warfare AC-130-as küldetését idézi).
A kézifegyverek között a jól ismert M-4 gépkarabély mellett előkerül például az M-82 Barett és az M-21 mesterlövészpuska, a könnyű SR-25, a Minimi Para változata, de zsákmányolt eszközök is akadnak a kezünkbe (AK, PKM golyószóró, RPG, stb.) Pisztolyunk és késünk is van, persze. Időnként hangtompító és éjjellátó készülék is dukál nekünk. Az viszont fura, hogy csak egyszerű repeszgránátunk van – villanó- vagy füstgránátról itt ne is álmodjunk. Jó ötlet, hogy bajtársainktól lőszert kérhetünk (bár ez sem újdonság, lásd Vietcong), ám sajnos ez a gesztus hol meglátszik, hol nem (értsd: néha jól láthatóan átnyújt a tag néhány tárat, máskor csak mond valamit, mi meg azon kapjuk magunkat, hogy tártokjaink újra tele vannak...).
A hangok terén elég nagy a kavalkád. Egyes hatások frenetikusak (a PKM golyószóró újratöltésénél minden zörej abszolút a helyén van), míg mások teljesen hiányoznak (az éjszaka csöndjében becsukódó faajtó recsegését illett volna hallanom, nemde?). A szinkront végző munkatársak kiváló munkát végeztek, és a dialógusokkal sincs semmi gond – a hangulat egyszerűen odatesz.
A személyi kijelző (HUD) immár nem olyan agyonrészletezett, mint eddig. Nincs beépített radarunk, és a célpont vagy a követendő bajtárs felé mutató nyíl sem látszik végig, csakúgy, mint a lőszerkészlet, bár utóbbi a H billentyűvel bármikor előhívható. Hősünk sebesülését a Modern Warfare-ból is ismerős módon jelzik, vagyis a testünkbe csapódó golyók „lekváros” vörös vakságot okoznak, s ha ilyenkor gyorsan fedezékbe húzódunk, emberünk lassan regenerálódik. A közelben becsapódó gránátok okozta légnyomás keltette fütyülő hang sem marad el. Az ellenfelek sebzési modellét elég élethűnek tartom: egy-két lőszer általában nem elég a kiiktatásukhoz, hacsak nem érünk el rögtön fejlövést, de az is látnivaló, hogy az M-4-es 5,56-os skulója kisebb stophatással bír, mint mondjuk a nehéz G-3-as 7,62-ese.
A szkripteléssel kapcsolatosan említeném meg a program egyik kissé idegesítő vonását. Az még rendben van, hogy egyes történések előre generáltak és nincs beleszólásunk, csak nem vágom, miért kell néha mindössze néhány másodpercre átvenni a játékostól az irányítást, csak azért, hogy emberünk végrehajtson egy olyan egyszerű mozgássort, amire mi is képesek lennénk. Az átvezető filmek egyébként is el vannak egy picit nyújtva, és néha a szerencsétlen felhasználó már a billentyűzetet veri, hogy a gép legyen oly kedves hagyni őt elszakadni a szkriptelt képsoroktól…
Azt már jól tudja minden jólinformált PC-kommandós, hogy a készítők az amerikai haderők különleges műveleti operátoraival való találkozásaik nyomán (is) alakították a játék részleteit, hogy minél valósághűbb legyen a szóban forgó szuperkatonák bemutatása, akik természetesen személyesen felügyelték a projekt alakulását. A fejlesztők kiemelték, hogy mekkora dolog volt ezekkel az arcokkal dolgozni, milyen komoly motivációt jelentett jelenlétük, stb. Gondolom, nemcsak én voltam arra kíváncsi, hogy mindez hol jön vissza a játék során. Nos, azt leszámítva, hogy élményeik a küldetések eseményeiben tényleg visszaköszönnek, nem sokat mondhatok el erről. Vagyis az összbenyomást a fent említett tény nem igazán befolyásolta, legalábbis, ahogy én látom. A katonák önfeláldozását és bátorságát kihangsúlyozó szólamok azonban most sem hiányoznak, és szerintem kellő, de nem túlzott mértékben tesznek hozzá az atmoszférához. (Persze, csak nyugati szemmel nézve…)
S ha már az összbenyomásról esett szó, adódik a kérdés, megéri-e egyáltalán a pénzét az új MOHA, különösen az elmúlt évek nagyot kaszáló játékai, a Modern Warfare-epizódok és a Bad Company 2 után. Ezen a téren nagyjából megint olyan érzésem támadt, mint három évvel ezelőtt, a Medal of Honor – Airborne végigjátszása után, vagyis egy nagy elánnal beharangozott, külsőleg nagyon szép termék ez, ami viszont áttörést nem hoz, mindössze kellemes játékélmény egy új, valós alapú háttérrel, viszont rövid, bő 4 órás játékidővel. Hogy min változtattam volna? Az egyjátékos módban esedékes teljesen lineáris történetvezetéstől el lehetne már szakadni; a fegyverkezelésnél érdemes lenne élethűbb módon bemutatni például a fegyvercserét (ami még az elitkatonáknál se fél másodperc); a fegyverek meghibásodását (elakadását vagy túlmelegedését) szerintem nemcsak a nehézfegyvereknél kellene szimulálni; egy-két formabontóbb eszközt (például egyik bajtársunk játékszere, a csatabárdot) is a kezünkbe nyomhatnának… És a sor még folytatható lenne, de a szoftverfejlesztők mintha nem akarnának továbblépni. Pedig lenne hova. Kíváncsian, de kissé félve várom tehát a pár hét múlva érkező Call of Duty: Black Ops-ot…
Értékelés: 8/10
Szép, jó, de semmi több.
Negatívumok
*Ez is csak lineáris.
*Nincsenek igazi újdonságok.
*Egyjátékos módban rövid játékidő.
*Nincs se fény-, se füstgránát.
Pozitívumok
*Szép grafika.
*Hamisítatlan kommandós hangulat.
*Aktív csapattársak.
*Egy eddig elhanyagolt helyszín.
*Quad-vezetési lehetőség, helikopteres lövészet, tűzvezetés.
