SZÜLETÉSNAP: 7 éves a monty.blog.hu
2015. október 08. írta: Monty H.

SZÜLETÉSNAP: 7 éves a monty.blog.hu

Újabb éven vagyunk túl. A blog továbbra is üzemel, bár a cikk-ellátottság némileg alatta maradt az eddigieknek, mivel a munka mellett sajnos nehezebb volt időt szakítanom az írásra, mint korábban. Ennek eredményeként "csak" 68 új poszt született, ami a korábbi százegynéhány cikkhez képest visszalépés ugyan, de ez van. Ami pedig a további részleteket illeti...

grumpy2.jpg

A tavaly megkezdett történelmi képösszeállítások örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Az abszolút csúcstartó a tavaly novemberben készült összefoglaló a hürtgeni csatáról (bő 46 ezer olvasó) melyre azért is büszke vagyok, mert az angol nyelvű weboldalakon se igen találni ehhez hasonlítható képriportot ebben az agyonhallgatott témában. Az ardenneki csata képsorai is szép olvasottságot (durván 68 ezer olvasó) tudhatnak magukénak, akárcsak a száz évvel ezelőtt zajlott gallipoli ütközetről szóló háromrészes poszt (26 ezer olvasó). Elsősorban az Index, illetve az Index2 jóvoltából rövid idő alatt számos olvasóhoz eljutottak ezek a cikkek, akárcsak az idén 30 éves Vissza a jövőbe-trilógiát, az Erőpróba című Star Wars-regényt, az Amerikai mesterlövész filmváltozatát, A Fekete Vipera-sorozatot, vagy Ingrid Bergman életét bemutató írásaim. A filmek mellett szép számban kerültek szóba könyvek, illetve sorozatok is. (Olybá tűnik, mostanában több időt töltök olvasással, mint filmnézéssel...) A kommentek száma most sem haladta meg a sokéves átlagot, de szerencsére kevesebb troll is trollkodott errefelé, mint az internet frekventáltabb oldalain.  

Már egy éve foglalkoztat a blog külsejének megváltoztatása, és bár a blog.hu most már egészen sokféle sablont kínál, mindegyikben találok valami kivetnivalót, ahhoz pedig nem értek eléggé, hogy apró változtatásokat eszközöljek rajtuk. Ez a projekt tehát tolódik. Újabb rovatötleteim is lennének, de úgy érzem, még átgondolásra szorulnak. 

Szeretném megköszönni olvasóim látogatásait, leghűségesebb követőim kommentjeit, és remélem, sikerül a színvonalat nemcsak tartani, de emelni is a jövőben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr697916488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Történelem p 2015.10.08. 23:07:49

A blognak boldog születésnapot, Neked meg további kitartó munkát kívánok!
süti beállítások módosítása