FILM: Szupercella
2014. január 31. írta: Monty H.

FILM: Szupercella

Nincs kiút

Az akciófilmek reneszánszának gyümölcsei között szereplő Expendables-filmek keretében jó volt végre együtt látni a régi idők akcióhőseit, s örülök, hogy a kezdeményezés nem halt el, hiszen a második rész után a két (egykor) talán legmarkánsabb arcot, Sly-t és Arnie-t újra összehozták egy valamivel komolyabb történet kedvéért. Erre egyébként állítólag már a nyolcvanas évek óta készültek, de a fent említett művek után megjött a kedvük még egy közös szereplésre.
szupercella2.jpgRay Breslin börtönök tesztelésével foglalkozó szakember: az ő dolga felderíteni az intézmények gyenge pontjait és kioktatni az igazgatókat a teendőkről ezek elhárítására. Legújabb megbízása egy kormányügynöktől származik és bár az ügy érezhetően bűzlik, nem tud ellenállni a kihívásnak. Későn jön rá, hogy kelepcébe csalták és még neki is nagy falat lesz kijutni abból a szuperbörtönből, ahova most került...
szupercella1.jpgA börtönfilmek atmoszférája már többször is megérintett, függetlenül az adott alkotás komolyságától (ilyenek voltak például a Halálfutam vagy A bosszú börtönében, mely utóbbi egyébként ugyancsak Stallone főszereplésével készült). Most sem volt ez másképp, mert a hűvös fémkörnyezet és a hipermodern eszközök, illetve a sötét álarcot viselő őrök csak fokozzák a máshonnan ismerős kiszolgáltatottság- és bezártságérzetet. Emellett eltörpül Sly és Svarci rutinból hozott "szarban-vagyunk-de-valahogy-megoldjuk" keménylegény-játéka. Kollégáik azonban helyettük is hozzáadnak valamit a komor miliőhöz: Jim Caviezel (Az őrület határán, A passió) például valóban félelmetes börtönigazgatóként, és mellette még Vinnie Jones (Blöff, Hősök szakasza) is csak statiszta lehet a rangidős börtönőr szerepében, már csak azért is, mert bosszantóan kevés idő jut neki a forgatókönyvben. Annak is örültem, hogy a szkript kihegyezte a cselekményt a megfigyelésen és a logikán alapuló tervezésre, és az üsd-vág-nem-apád-jelenetek szinte már csak jelzésértékkel kerültek a filmbe. Ez talán annak is betudható, hogy kedvenceink már a hetvenhez közelítenek, és Stallone jobb lába meg is sérült az egyik jelenet forgatása során.

Összegezve, egy tisztességes kis börtönmozi kerekedett ki ebből, pontosan azon a színvonalon, amit az előzetes alapján elvártam tőle. 

 

Korrekt börtönmozi.
Értékelés: 7/10

Szupercella (Escape Plan)
Summit Entertainment 2013
Akció (115 perc)
Rendező: Mikael Hafström
Főszereplők: Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger
Zene: Alex Heffes

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr155768350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása