FILM: Cha-Cha-Cha
2013. május 07. írta: Monty H.

FILM: Cha-Cha-Cha

Ez a feladat mára...

A Sose halunk meg után még egy filmet bemutatnék az ötven évvel ezelőtti Magyarországról. Az 1982-es dráma elsősorban a táncórák atmoszféráján próbálta bemutatni az akkori kamaszok világát, a főszerepben Rudolf Péterrel, akinek ez volt az első játékfilmes főszerepe.
cha-cha-cha3.jpgBudapesti a hatvanas évek közepén. Gruber Ernő a gimnazisták egyhangú hétköznapjait osztálytársai segítségével próbálja feldobni: apró csínyek, lógás az iskolából, cigarettavásárlás stikában - de mindez persze csak előjáték a vasárnap délutáni tánciskola mellett, mely mind a fiúk, mind a lányok társasági életének epicentruma. Itt még a félénk, a vagányságot csak távolról ismerő Ernő is eljuthat odáig, hogy táncolhasson szíve hölgyével...
cha-cha-cha1.jpgA felnőtté válás és az oda vezető út végigjárása a központi kérdés mind a családi, mind az iskolai környezetben, Gruber Ernő pedig kissé elveszettnek érzi magát, bár azért időről időre betalál. Az áhított felnőtt élet azonban korántsem olyan idealisztikusan szép dolog, ahogy egykor gondolta, és a látszólag könnyed alaptörténet drámai fejleményeket hoz. A film ilyen szempontból kifejezetten mítoszromboló, és valószínűleg pont ezért ér célt. A végkifejlet nélkül nem lenne más, mint egy atmoszférikus, itt-ott nyilván nosztalgikus korrajz; így viszont a néhol vígjátéknak vagy szatírának tűnő történet valóban drámává lép elő, mely a fiatalember ártatlan életét gyökeresen felforgató eseményekre koncentrál.
cha-cha-cha2.jpgAz akkor 23 éves Rudolf Péter kiválóan megragadta a szerep lényegét, de színészkollégáira is érdemes odafigyelni, már csak azért is, mert fiatalon (vagy legalábbis jóval fiatalabban) láthatunk olyan arcokat, mint a sajnos már elhunyt Kaszás Attila, Eszenyi Enikő, Usztics Mátyás, Hollósi Frigyes vagy Epres Attila. A hatvanas évek világát egyébként rengeteg utalás és apró részlet idézi fel, a vetkőzős tolltól a szálra kapható cigarettán át a háztömb csoportos tévénézéséig. A film zenéjét a Hungária együttes szerezte, és kislemezen kapható is volt, de az elhangzó dalokból az 1982-es Aréna és az 1983-as Finálé? című albumokon is találunk. 

A filmet már többször sugározták a televízióban, de a hazai forgalmazók szégyene, hogy DVD-n a mai napig nem került forgalomba. Szerencsére megtekinthető teljes egészében a fenti linken.


Korrajz és dráma egyben.
Értékelés: 9/10

Cha-Cha-Cha
Mafilm 1982
Dráma (81 perc)
Rendező: Kovácsi János
Főszereplők: Rudolf Péter, Tallós Rita
Zene: Hungária együttes

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr365281885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peelou75 2013.05.13. 17:25:11

Á, Tallós Rita, mennyire bele voltam zúgva kiskamaszként a film után... :) Azt csak mostanában olvastam, hogy persze dublőrrel dolgoztak annál az ominózus jelenetnél.
süti beállítások módosítása