FILM: Hősök szakasza
2013. március 31. írta: Monty H.

FILM: Hősök szakasza

Most legyetek hősök, a háborúnak hamarosan vége!

Manapság egyre nehezebb újszerű filmet készíteni a második világháborúról - egyesek viszont nem is próbálják meg, csak előhúznak egy agyonhasznált sablont és újra feldolgozzák, címként pedig egy nagy sikert aratott PC-s stratégia nevét használják fel... Oké, ez utóbbi lehet, hogy csak a véletlen műve.
coh1.jpg1944. december 16. A  2. amerikai hadosztály katonái az Eisenborn-gerincen állomásoznak. A fejesek szerint a háborúnak lényegében vége, a napi feladat pedig nem ígérkezik túl nehéznek: két rakomány élelmet kell kísérniük. Teherautóik azonban nem jutnak el a célig, az erdőben pedig az induló német offenzíva részeként ellenséges harckocsioszlop bukkan fel. Jármű nélkül az amerikaiak kénytelen gyalog nekivágni, és nemsokára fura látványban lesz részük, majd kicsivel később azon kapják magukat, hogy egy igen-igen fontos hadititkot bíztak rájuk, és ennek birtokában Stuttgart felé veszik az irányt...
coh3.jpgAki úgy sejti, hogy amerikai hőseink megint csak irdatlan túlerővel szemben állnak helyt és a végén persze jelentősen hozzájárulnak a győzelemhez, még ha beledöglenek is, az nem jár messze az igazságtól. Az ötletgazda valószínűleg imádta a Kémek a sasfészekbent, illetve sokat játszhatott a Medal of Honorral és a Commandos-szal. Ez a mű pedig egy alacsony költségvetésű akciófilm lett, amibe annyi mindent bele akartak préselni, hogy a hitelesség csorbítása nélkül már meg sem lehetett tenni. Kapunk a szokásos – de kissé irreális – heroizmusból, kémkedésből, rosszarcú náci tisztből, titokban átállt német tudósból, aki egy csodafegyvert tervez, amely persze nemsokára bevethető lesz... Aki jobban ismeri a második világháborút, vagy egyáltalán a világ és a katonaság működését, garantáltan komolytalannak érzi majd az egészet.
coh2.jpgTechnikailag a film nem nyújt többet, mint a nagy átlag. A zene nem rossz, bár elég diszkrét; az akciójelenetek – köztük a bunyók – pörögnek és többnyire jól vágottak, bár összességében nem kiemelkedők, és a digitális robbanások és repülők néha kissé bénák; a díszletek megteszik. Azt viszont nem értem, hogy ha a kellékesek már szereztek Thompsont, akkor miért nem tudtak keríteni egy rendes amerikai mesterlövészpuskát a Gewehr 43 (vagy FN-49?), és mondjuk egy Springfieldet az amúgy brit Lee Enfield helyett... Ez elég amatőr, és nem hinném, hogy sokkal magasabb lett volna a költségvetés, ha kicsit utánamennek a dolognak. A német páncélosok T-34-esből és talán SZU-85-ösből  lettek átalakítva, de igazi Tigrist szerezni persze ezerszer nehezebb.
coh4.jpgA szereplőgárda a háborús filmekből jól ismert nevekből többet is felsorakoztat: Tom Sizemore (Ryan közlegény megmentése), Neal McDonough (Az elit alakulat, A dicsőség zászlaja), Chad Michael Collins (Lopakodók: Újratöltve), Jürgen Prochnow (A tengeralattjáró), Richard Sammel (Becstelen brigantyk), de itt van még Vinnie Jones (Blöff, Eurotrip) is. Legtöbbjük veterán színész, ezért nem is értem, hogy adhatták a nevüket ehhez...

A magyar DVD-változat mostanában jelenik meg, rajta angol és magyar hangsáv, illetve ugyanilyen feliratok. Extraként két kisfilm jár.

Ennyi jó színész egy ilyen gyenge filmben...
Értékelés: 4/10

Company of Heroes (Hősök szakasza)
Destination Films 2012
Háborús (100 perc)
Rendező: Don Michael Paul
Főszereplők: Tom Sizemore, Chad Michael Collins
Zene: Frederik Wiedmann

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr345174437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2013.03.31. 04:42:09

Segítek a filmhez való névadás megértésében: pénzért :)

Persze ezt tudtad te is és a kérdésed lehetett csupán költői :P

Két másik háborús produkcióval viszont, aki belefutott ebbe förmedvénybe mindenki kompenzálhat, ha akar. Meglepő, de mindegyik német eredetű, egy film és egy minisorozat, mely egyaránt remekül sikerült.

Az első, a drámaibb hangvételű a Lore című film, ami egy kamaszlányról szól, akit náci szimpatizánsként neveltek föl és aki a háború végén kistestvéreivel magára hagyva a káoszban szembesül saját nézeteivel egy zsidó fiú társaságában. Tudom, leírva kicsit szájbarágós, de bőven tartogat a tanulságokon túl izgalmakat is a mozi.

A Lore előzetese:
www.youtube.com/watch?v=QApVpbgNEPk

A második egy minisorozat az Unsere Mütter, unsere Väter, mely szerintem eddig nem túl sokszor láttatott formában mutat be néhány német fiatalt, akik a háború egyszerű gyalogjaiként szenvedik el azt, hogy a háborút a "rossz" oldalon álltak katonának.

Az Unsere Mütter, unsere Väter előzetese:
www.youtube.com/watch?v=aNNUZgFNz8k

Mindkettő megfelelő gyógyír erre a sajnos tényleg gyenge filmre.

Jó tojásgyűjtést/ locsolkodást egyébként mindenkinek!

J.László 2013.03.31. 22:04:09

A fentebb említett Unsere Mütter, unsere Väter két első része:
www.youtube.com/watch?v=Qpcn3pFc7So

J.László 2013.03.31. 22:05:52

A fentebb említett Unsere Mütter, unsere Väter két első része:
www.youtube.com/watch?v=Qpcn3pFc7So
www.youtube.com/watch?v=D7JyYRU7ycE

A harmadik rész nincs sehol. Pár napig megtekinthető volt a ZDF honlapján, de onnan levették. Feltehetően egy lengyel ellenállást nem polkorrekt színben feltüntető jelenet miatt.

Érdemes megnézni a filmet.

J.László 2013.03.31. 22:10:08

Elnézést, megvan a harmadik rész is:
www.youtube.com/watch?v=gmgTZPkX9ic

Fent volt, aztán levették, majd megint feltették mások.

EXO 2013.03.31. 22:11:53

Nekem az tűnt fel, hogy a filmben mutatott német tankokhoz még csak hasonlóak se voltak. Valószínűleg t-34-eseket alakítottak át úgy, hogy német tankokhoz hasonlítsanak.

teddybear01 2013.04.01. 11:24:50

Igen, a tankok különböző rátétekkel módosított T-34/86-osok.
Tigrisből jópár maradt meg, de mind a múzeumok, illetve gyűjtők féltett tulajdona. Sok viszont a háború után az ócskavas telepekre került.

Történelem p 2013.04.03. 20:44:56

Egyszer a tanár úr írhatna a tengeralattjáró című filmről is, nekem az a kedvencem, apám pedig mind a mai napig megvan őrülve érte. :-)

Monty H. 2013.04.04. 10:20:54

@Történelem p: Szeretnék is. :-) De a regényt előbb elolvasnám. Az egyik legjobb háborús film.

Kondorosi Attila 2013.09.19. 11:10:23

Helló! Én is írtam egy kritika-szerűséget ehhez a filmhez, ha gondolod nyugodtan olvasd el.
spoilerattack.blog.hu/
Minden jót!

Monty H. 2013.09.19. 16:38:33

@Kondorosi Attila: Köszi, most elolvastam. Láthatóan nemcsak én marasztaltam el ezt a művet... :-)

Kondorosi Attila 2013.09.20. 12:45:22

@Monty H.: Köszi hogy elolvastad, szerintem egyezik a véleményünk ezért mutattam meg :) Ha esetleg érdekel és teszek fel újabb kritikát akkor megmutatom :)
süti beállítások módosítása