FILM: A sas leszállt
2022. június 20. írta: Monty H.

FILM: A sas leszállt

A célpont: Churchill

A második világháború titkos vagy épp fiktív akcióiról sok, mondhatnám, túl sok film készült már, és ezt a vonalat a mai napig erőltetik, főleg a kis költségvetésű szörnyűségek terén. Ezek ellenpontozásaként hozhatnám fel gyerekkorom egyik legmeghatározóbb játékfilmjét, egy igazi klasszikust, amely ismertségét tekintve érzésem szerint kissé visszaszorult a középmezőnybe az elmúlt évtizedekben, de méltatlanul. 

a_sas_leszallt_poszter.jpg

1943 szeptemberében, a második világháború egyik legmerészebb akciója keretében Otto Skorzeny és ejtőernyősei kiszabadítják Benito Mussolinit a Gran Sassóról. A sikertől megittasult Hitler kijelenti, hogy ezek után még Winston Churchill elrablása sem lenne túlzás. Canaris tengernagy emiatt kénytelen egyik beosztottjának, Radl ezredesnek kiadni a hálátlan feladatot egy kivitelezhetőségi tanulmány megírására. Arra persze nem számít, hogy hamarosan kiderül, a terv tulajdonképpen nem ostobaság, sőt végrehajtható… 

a_sas_leszallt_12.jpg

A sas leszállt eredetileg könyv formájában látott napvilágot 1975-ben. Ez volt az idén áprilisban elhunyt Jack Higgins első jelentős sikere, mert amúgy már másfél évtizede foglalkozott írással. A máig kitartó népszerűséget az amúgy valóban igényes narratíva, az izgalmas cselekmény és a karakterek mellett elsősorban annak a ténynek köszönhette, hogy bár a történet nagyjából fele bevallottan fikció (bár így is nagyon is hitelesnek érződik), a másik fele állítólag történelmi dokumentumokkal igazolható, vagyis az “akár így is történhetett” érzés könnyen magával ragadhatta az olvasókat. A regény néhány évtized alatt 50 millió példányban kelt el, bár ez annak is köszönhető, hogy viharos gyorsasággal forgatókönyv készült belőle Tom Mankiewicz jóvoltából, a film pedig 1976-ban már mozikba is került. 

a_sas_leszallt_08.jpg

A filmváltozat minden szempontból igényes, ráadásul több mint 45 év elteltével megállapítható, hogy kiállta az idők próbáját, és még most is élvezetes. Kezdhetnénk azzal, hogy az adaptáció jól sikerült: a szükséges rövidítések nem gyengítették a fő cselekményt, a párbeszédek jó része majdnem változatlan formában átkerült a forgatókönyvbe, a karakterek pedig a vásznon is működnek. Kiemelendő, hogy – kicsit szembefordulva az akkori tendenciákkal – a főszereplők mindegyike német vagy legalábbis velük szövetséges karakter volt, és többségüket nagyon is rokonszenves módon ábrázolták, profi katonaként, nem pedig elvakult náciként, vagyis a film a kortársak között unikumnak is nevezhető. Ezekhez a karakterekhez pedig szerencsére méltó színészeket kértek fel. Michael Caine akkoriban már befutott színész volt, aki ismét csak remekelt a kemény, de emberséges Steinerként. Bár ő maga nem tartja sokra a filmet, számomra ikonikus marad ez a szerepe, sokkal inkább, mint mondjuk Az Ipcress-ügyirat, amely “a szegény ember James Bondjaként” talán filmtörténeti jelentőségű, de nem tudott jól korosodni. Robert Duvall talán őt is felülmúlja Radl ezredesként, bár a katonaszerepekben őt sosem kellett félteni (lásd még az Apokalipszis most Kilgore ezredesét vagy az Istenek és hadvezérek Lee tábornokát). Donald Sutherland egyértelműen lubickol a szerepében, és róla is az tudom mondani, ikonikus ez az alakítása, tökéletes megtestesítője a regénybeli Liam Devlinnek, a könnyed, de céltudatos IRA-ügynöknek (akit az eredeti szándék szerint Caine alakított volna, de visszadobta). Azonban nemcsak ez a három nagyágyú érdemel szót, mert a mellékszerepekben is láthatunk említésre méltó alakításokat, illetve ismerős arcokat. Donald Pleasance Himmlerként visszafogottan, de fenyegetően játssza a harmadik birodalom kulcsemberét, egyszerűen tökéletes ebben a szerepben, és nem csak a fizikai hasonlóság miatt. Siegfried Rauch német katonaként, Treat Williams (a Hair egyik főszereplője) és Larry Hagman (a mi örökös Jockey Ewingunk)  amerikai tisztként tér vissza, de említhetném még Jean Marsh vagy Sven-Bertil Taube nevét is. 

A történet részben nekik köszönhetően már akkor is magával ragadó, amikor az akció még várat magára. Mert bizony a film cselekménye eleinte a tervezésre és az előkészítésre fókuszál, a végére tartalékolja a puskaport, és szerencsére e téren sem okoz csalódást. A hetvenes évek második felében a filmipari hozzáállás már billent át a hitelesebb, vagyis vizuálisan is valósághűbb, átélhetőbb háborús ábrázolások felé (lásd Vaskereszt, A nagy vörös egyes stb.). A sas leszállt is ehhez az új iskolához tartozott, ahol a csatajelenetek során elszakadtak a steril hollywoodi hősködéstől, és nem takarékoskodtak sem a halottak számával, sem a művérrel, de a trükkmesterek munkáját is meg kell említeni. Talán a viszonylag konfliktusmentes felvezetés is hozzájárul ahhoz, hogy a film utolsó szakasza, az összecsapások (és persze a fordulatok) révén valóban üssön.

a_sas_leszallt_11.jpg

A rendezés, így, külső szemmel meggyőzőnek tűnik, azonban a visszaemlékezések rámutatnak, hogy John Sturges nem állt a helyzet magaslatán. A veterán direktor, aki olyan címeken dolgozott azelőtt, mint A nagy szökés vagy A hét mesterlövész, akkoriban már nem volt igazán lelkes – sőt, ez lett az utolsó rendezése. Sokat ivott, láthatóan nem kötötte le annyira a munkája, Michael Caine-nek el is árulta, hogy már csak azért dolgozik, hogy igen költséges hobbiját, a mélytengeri horgászatot finanszírozhassa. Emiatt a forgatás lezárultával azonnal hazautazott, és az utómunkában semmilyen részt nem vállalt, ami egy rendezőtől méltatlan viselkedés. Tom Mankiewicz is úgy érezte, hogy Sturges nem használta ki a forgatókönyv lehetőségeit, és igazából Anna Coates, a vágó mentette meg a filmet.

a_sas_leszallt_07.jpg

A fényképezés Anthony Richmondot és csapatát dicséri. Annyira természetesen működik, hogy elsőre talán nem is tűnik fel, de érdemes egyszer ilyen szemmel is végignézni a filmet. Kiemelhetném a főcím és a zárójelenetek atmoszférikus képsorait, de a nyugalmasabb részeknél is nagyon hatásosak a szögek és a túlnyomórészt természetes fények. A (többnyire angliai) helyszínek kiválasztásánál és a díszletek (például a malom) terén is érződik a profizmus. Mindössze az a fura, hogy bár a történet elvileg 1943 novemberében játszódik, a növényzeten nagyon is látszik, hogy a filmet amúgy nyáron forgatták.  

a_sas_leszallt_05.jpg

Ami még szívügyem a film kapcsán, az Lalo Schifrin filmzenéje. Akit érdekel ez a téma, nyilvánvalóan ismeri a mester nevét, hiszen olyan híres címekhez adta nevét, mint például a Kelly hősei vagy a Piszkos Harry. A sas leszállt filmzenéje kapcsán elsősorban a zeneszerző sokoldalú megközelítése fogott meg. Néhol indulóra emlékeztető katonás taktusokkal dolgozik, másutt népzenei húrokat penget (szó szerint), de romantikus dallamok is előfordulnak, ezeket néha össze is fonja, a végeredmény pedig felejthetetlen. Az internet előtti időkben sokáig kerestem valamilyen hordozón, de sikertelenül, most viszont könnyen rátalálhatunk a Youtube-on a teljes zeneanyagra. Leginkább a főcímzenét tudom ajánlani, ami a már említett képsorokkal együtt kiválóan megadja az alaphangot a történethez.

Áttérve a könyvre, 1990-ben szerencsére nálunk is kiadták, méghozzá nagyon igényes kivitelben és meggyőző fordításban. Akiknek tetszett a film, azoknak mindenképpen ajánlott olvasmány. Leginkább a karakterek és a szálak számában hoz újat, illetve a főszereplők érthető módon nagyobb mélységet, kidolgozottabb hátteret kaptak. A mellékszereplők között is van néhány említésre méltó, például Steiner apja, Steiner tábornok, akit árulás vádjával tart fogva a Gestapo, vagy két brit nyomozó, akik felfigyelnek Devlin Angliába érkezésére és nyomozni kezdenek. Egyértelmű, hogy ez utóbbiak a filmváltozatba nem fértek volna be, viszont nyomtatásban jól működnek. 

higgins_books.jpg

Higgins 1991-ben egyébként írt egy folytatást, amely magyarul is megjelent, A Führer parancsára (eredetiben: The Eagle Has Flown) címmel. Ebből kiderül, hogy Steiner súlyos sebbel, de életben maradt, és a londoni Towerbe zárták, Himmler fejéből pedig kipattan az ötlet, hogy Devlint küldjék a kiszabadítására. Bár ez az egyáltalán nem logikus alapötlet hordoz magában potenciált, a szerző láthatóan gyorsan túl akart esni az egészen. Ennek következtében az újabb szereplők kidolgozottsága gyenge, a cselekmény pedig sokszor vázlatos, már-már sietős. Ennél is bántóbb talán, hogy több, az előző kötetből ismerős motívum ismétlődik, pedig közvetlen folytatásról van szó, szóval nagyon szembetűnő. Tömören szólva ez a kötet Higgins kevésbé izmos művei közé sorolandó… A magyar kiadás is elég igénytelen lett, és nemcsak a fordítási hibák vagy a kissé fura és irreleváns borítófestmény miatt, hanem mert a címnek nemcsak hogy köze sincs az eredetihez, de logikailag még csak nem is stimmel (ugyanis mind a két regény olyan akcióról szól, amiről Hitler nem is tudott, ergo nem adhatott rá parancsot). 

a_sas_leszallt_06.jpg

A film utóéletéhez tartozik, hogy készült egy különleges kiadás, amely a moziváltozatból kivágott jeleneteket is tartalmazza (ezt DVD-n kiadták Angliában, a YouTube-on pedig darabokra vágva, de megtalálható). Az annak idején kihagyott részek többsége a regény olvasói számára ismerős lesz. Az archív beköszöntőt leváltó nyitójelenetet leszámítva egyébként szépen belesimulnak a filmbe. Molly és Devlin kapcsolatából többet láthatunk, de szóba kerül Radl ezredes rongyolt egészségi állapota, ahogy Joanna Grey származása (és ez motivációi szempontjából nagyon fontos, de a témával csak a regény foglalkozik részletesen), illetve megtudhatjuk, hogy hogyan került Devlin mellé az utolsó snitten látható két farkaskutya… 

a_sas_leszallt_09.jpg

A magyar változat sajnos több szinkronon is átesett, pedig az első volt a legjobb. Talán elég annyit mondanom, hogy Caine magyar hangja Kozák András volt, Duvallé Mécs Károly, Sutherlandé természetesen Helyei László, de Kránitz Lajos, Kautzky József vagy Fülöp Zsigmond is hallható volt, és a fordítást is dicsérnem kell – iskolapéldája a magyar szinkron hőskorában végzett igényes munkának. Az alábbi linken bele is hallgathatunk, ez egyébként a film bővített verziója, ennek megfelelően a visszahozott részeken az eredeti hangsáv található, felirattal.

A magyar DVD-változatra, mondanom sem kell, nem az első szinkron került. Extrákat amúgy sem nyújtott, nem így a már említett különleges brit kiadás, amely egy ráadáslemezt, rajta több kisfilmet is tartalmazott. Találunk itt többek között korabeli tudósítást a forgatásról (amelyben John Sturges, Michael Caine és Larry Hagman is megszólal), Tom Mankiewicz emlékeit és egy beszámolót abból a falucskából, ahol az angliai jelenetek többségét rögzítették. 

A sas leszállt túlzás nélkül mindenkinek ajánlható film. Akik a háborús műfajt nem kedvelik, azoknak is érdemes próbát tenniük vele, mert drámaként kiváló, a karakterek és a színészi alakítások, illetve az említett technikai részletek pedig ugyancsak említésre méltók.

dvd_spec_edition.jpgHáborús klasszikus nagy nevekkel.
Értékelés: 10/10

A sas leszállt (The Eagle Has Landed)
Universal Pictures 1975
Háborús dráma (118/151 perc)
Rendező: John Sturges
Főszereplők: Michael Caine, Donald Sutherland, Robert Duvall
Zene: Lalo Schifrin

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr5717860497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.22. 17:24:58

Tisztességesre nyomtam viszont nagyon régen láttam.
Vége azért elég ütős.
süti beállítások módosítása