Az utolsó bevetés
A Válaszcsapás utolsó évadjának forgatását igen sok kellemetlen fordulat lassította, s ennek köszönhető, hogy a vártnál egy évvel később, idén nyáron láthattuk csak meg a 20. részleg végső kalandjait összesítő széria első epizódját. Végére érvén viszont azt is megállapítottam, a színvonal sajnos megint esett valamicskét, ami — fináléról lévén szó — nagyon-nagyon elszomorító.
A világbékét ezúttal gaz észak-koreaiak fenyegetik, ráadásul a renegát fajtából, akik nem nézik jó szemmel, hogy hazájuk kormánya lassan a békés rendezés felé kacsintgatna, s ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményez Bangkokban. Ennek eredményeként nemcsak a megbeszélések érnek viharos véget, de jó pár emberélet is egy hatalmas robbanásban... Miután a füst eloszlik, hőseinknek Thaiföldön, Észak-Koreában, Ausztriában és Svájcban kell akcióba lépniük.
Bár a rendező beharangozott egy emlékezetes finálét, nagyot csalódtam a széria legvégében, és több okból is. Alapvetően a forgatókönyvben, mely több szempontból sem tudott lenyűgözni. A dialógusokra egyszerűen nincs miért emlékezni, jellegtelenek, illetve dominál bennük az utánérzés. A cselekmény, bár fordulatos, nem igazán izgalmas, pedig Scotték egy ízben még Észak-Koreába is bemerészkednek. Ráadásul pont az ilyen mutatványoknál a szkript nagyon elrugaszkodik a realitások talajától és logikailag is támadható történésekkel traktálja a nézőt. Ez utóbbi jellegzetesség sajnos már a 4. évadot is fertőzte rendesen... Mit mondjak, a korábbi szezonok többé-kevésbé realista forgatókönyvét én jobban szerettem. Ezek után a valóban közhelyesnek ható ellenségkép (észak-koreai és észak-ír ellenlábasok szerepeltetésével) már-már elhanyagolható negatívum (sokkal eredetibbnek találtam a 3. évad dél-afrikai vonatkozású főgonoszát).
Az, hogy két főszereplő esetében is behozták a képbe a családi hátteret, kihagyatlan ziccer marad: egyikük esetében rendkívül közhelyesen jártak el, a másiknál pedig egyszerűen nem használták ki a háttérsztori potenciálját, holott az utolsó epizódban éppen ezt lehetett volna meglovagolni. Ehelyett olyan benyomásom támadt, hogy ebbe is belekaptak, de hirtelen rájöttek, hogy mindjárt vége a szériának, ezért inkább otthagyták a tányéron, és egy olyan finálét komponáltak, ami újfent folytatás után kiáltana — az viszont szinte biztosan nem készül el. És persze a lezáratlanságot is meg lehet magyarázni a titkos műveletek valóságos jellegzetességeire hivatkozva, bennem mégis hiányérzetet keltett mindez. A drámai összhatást is hiába kerestem, ráadásul a kis csapat mostanra annyira összeszokott, hogy semmi, de semmi meglepetésre nem számíthatunk tőlük. Aki szereti a sorozatot, az nyáresti kikapcsolódásként bizonyára szívesen elnézi még ezt a tíz részt, de a most becsatlakozni kívánó érdeklődőket inkább irányítanám a korábbi évadok felé... A verdikt: szép volt, jó volt, de most már tényleg fejezzük inkább be.
Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy a forgatás túlnyomórészt Thaiföldön és (megint csak) Magyarországon zajlott. Bizony, az osztrák és svájci, sőt, az észak-koreai helyszíneket is nagyrészt itt vették fel. Lesz szerencsénk tehát felismerni a Nyugati pályaudvart, a Duna-partot, az Operát, esetleg a Monostori erődöt, mely utóbbi koreai támaszponttá lett maszkírozva. A készítést egyébként részben az a tény késleltette — nem kevesebb, mint hat hónapig — hogy az egyik főszereplő, Sullivan Stapleton egy esti mulatozás után leesett egy tuktukról Bangkok belvárosában és súlyos fejsérülést szerzett. A thaiföldi zavargások ehhez képest csak kismértékben szóltak bele a forgatásba, viszont a stáb tagjai emiatt ritkán tudták kipihenni magukat, ugyanis a tömeges utcai demonstrációk hajnalig tartottak és a zajtól még a hotelszobákban is csak nehezen lehetett aludni.
A színészgárdát mellékesebb vagy fontosabb szerepekben telenyomták ismerős arcokkal: itt van Tim McInnerny (A fekete vipera Percyje), Dustin Clare (a Spartacusban látott Gannicus), Michelle Yeoh (A holnap markában kínai ügynöknője) vagy Wukk Yun Lee (a Halj meg máskor észak-koreai katonatisztje), de a széria végén megjelent még Wolf Kahler (Az elveszett frigyláda fosztogatói, Az elit alakulat) is, aki most sem szakadt el teljesen a németajkú katonatiszt — hozzá amúgy valóban illő — szerepétől.
Egy barátom felhívta a figyelmemet arra, hogy Philip Winchester és Sullivan Stapleton külön-külön ugyan, de hasonló szellemben feltűnnek nemsokára két tévésorozatban. Hogy egy kis reklámot csapjak a fiúknak, beszúrom ide a két előzetest.
Sajnos a finálé lett a leggyengébb.
Értékelés: 6/10
Strike Back - Válaszcsapás (5. évad)
Left Bank Pictures 2015
Háborús, akció, dráma (450 perc)
Rendező: Michael J. Basset, Julian Holmes, Brendan Maher
Főszereplők: Philip Winchester, Sullivan Stapleton
Zene: Scott Shields
