SOROZAT: Gyilkos megszállás (HBO)
2008. november 17. írta: Monty H.

SOROZAT: Gyilkos megszállás (HBO)

"Mindennap szuperhős-jelmezt viselek, amíg a tengerészgyalogságnál szolgálok." (Rudy Reyes)

Az HBO csatorna ismét egy saját készítésű háborús sorozatot dobott össze, amely a kétes értékű Irak (Over There) után végre valós alapú forgatókönyv szerint készült. Az Evan Wright könyvéből készült széria hét darab, durván hetvenperces epizódból áll, és a 2003-as iraki offenzíva előestéjétől nagyjából Bagdad eleste utánig halad, bemutatva az 1. tengerészgyalogos felderítő zászlóalj részvételét.

A könyvet már bemutattam, és ennek ismeretében nagyon kíváncsian vártam a sorozatot. Ezúttal nem kellett csalódnom. A széria véleményem szerint remekül sikerült. Először is a hét rész pont elegendő, és nincs szükségtelenül túlhúzva. (bár szerencsésebbnek tartottam volna, ha inkább nyolc egyórás epizód készül, mivel a 70 perc  egy sorozatnak túl hosszú, egy önálló filmnek túl rövid). Másodszor, sokkal hitelesebb szereplőket válogattak ki, mint anno az Irakhoz. A párbeszédeket pedig túlnyomórészt a valóság írta, lévén a könyvből emelték át őket. A kamerakezelés és vágás is elsőrendű. Nagyon érdekes a filmzene szinte teljes hiánya – eleinte fel sem tűnt, aztán rájöttem, hogy ez is a hitelességet javítja.

A hitelességnek persze része az is, hogy a látványos sikerek mellett megmutatják a hadjárat tévedéseit is, a kisebbektől a szégyenteljesekig: a mindenki által lenézett százados óvódás szintű szuronyrohamait (nem egyszer iraki foglyok ellenében); a viszkető ujjú kamasz géppuskás szerencsétlen sorozatát, minek folytán két civil is megsebesül; az inkompetens tiszt tűztámogatási kérelmét, amely a rádiós protokoll ismeretének hiányában (szerencsére) elmaradt… Meg kell hagyni, még a világ egyik legprofibb haderejében is egymást érik a tévedések és a hibák. Az összhatás tehát azért is szerencsés, mert a könyvhöz hasonlóan nem foglal állást egyik oldalon sem: nem dicsőíti a katonákat, de nem is ítéli el őket.

Az afrikai forgatás előtt a színészgárda természetesen átesett egy alapos kiképzésen, ahol az alapvető fegyverhasználattól a taktikai mozgásig sok mindent elsajátítottak. Ez meg is látszik rajtuk. Érdekesség, hogy a szereplők között feltűnik a könyvből ismerős Rudy Reyes őrmester is (és önmagát alakítja), illetve Eric Kocher őrmester (Barett őrmester szerepében). A színészek közül számomra leginkább a Brad Colbert őrmestert alakító Alexander Skaarsgard tűnt ki. Amellett, hogy színészként jól megoldotta a feladatot, rokonszenves karakter jutott neki: visszafogott, profi tiszthelyettest alakít.

Összességében tehát egy igényes és emlékezetes sorozatot kapunk, amely remélhetőleg nemcsak a háborús téma iránt érdeklődőket fogja meg. Ritkán van olyan érzésem, hogy egy film minden szempontból megtette a magáét. Itt és most így érzem. És az interneten röpködő számtalan más véleményt olvasgatva látom, hogy nem vagyok ezzel egyedül:
„Leszerelt tengerészgyalogosként, aki részt vett ugyanebben a hadműveletben, úgy vélem, ez a sorozat remekül megragadja a lényeget, kiválóan megmutatja, milyen volt ott lenni. A széria hitelesebb, mint bármely másik film. Ennél valósághűbbet már csak úgy lehetne összehozni, ha élőben vennéd fel az eseményeket. A filmbéli katonák hozzáállása, magatartása és nyelvezete is nagyon ott van, csak úgy mint a mindennapi problémák és próbatételek bemutatása. Amit különösen nagyra értékelek, az a propagandahatás teljes hiánya. A háborúellenes vagy háborúpárti propaganda hiányzik, amit látunk, az egyszerűen az igazság. Azt tárja elénk, amilyen az invázió valójában volt, minden negatív és pozitív történésével együtt. Ide tartozik a vétlen civil áldozat, a zűrzavar és a fejetlenség, mert a valóságban is így megy.”


Hiteles és érdekfeszítő.
Értékelés: 10/10

Gyilkos megszállás (Generation Kill)
HBO 2008
Háborús minisorozat (7x70 perc)
Rendező: Susanna White, Simon Cellan Jones
Szereplők: Alexander Skarsgard, James Ransone, Lee Tergesen



Hogy valamivel könnyebben eligazodjunk a rengeteg arc között, lássuk a főbb karaktereket.

Brad Colbert őrmester („Iceman”) (Alexander Skarsgård) 


 

Josh Ray Person tizedes (James Ransone) 



Harold James Trombley őrvezető (Billy Lush)



Walt Hasser tizedes (Pawel Szajda)



Antonio Espera őrmester (Jon Huertas) 



Nathaniel Fick hadnagy (Stark Sands)



Robert Timothy Bryan („Bryan doki”) (Jonah Lotan)



Rodolfo Rudy Reyes őrmester (Rudy Reyes)  


Stephen Ferrando alezredes („Keresztapa”) (Chance Kelly)


John Sixta főtörzsőrmester (Neal Jones)


Craig Schwetje százados („Encino Man”) (Brian Wade)


Dave McGraw százados („Amerika kapitány”) (Eric Nenninger)

Eric Kocher őrmester (Owain Yeoman  )


Larry Shawn Patrick őrmester („Pappy”) (Josh Barrett) 


Gabe Garza tizedes (Rey Valentin)


Evan Wright  (Lee Tergesen) 


 

Néhány hasznos link:

Így készült a sorozat.

Előzetes

Colbert őrmester bemutatkozása

 

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr32774176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scout 2008.11.27. 20:26:33


Jó sorozat.
Elég tömör, pattogó az eseményfolyam.

Jók a jellemrajzok, bár az amik rosszul lettek volna, ha nem raknak bele jófiú-rosszfiú karaktereket.
süti beállítások módosítása