A Nagy Háború a kisemberek szemével

Az első világháborús centenárium se nagyon változtatta meg érdemben a releváns videójátékok számát. Volt ugyebár egy BF1, meg a kizárólag multiban játszható Verdun és a Tannenberg, én azonban most egy kevésbé ismert, de unikumnak számító és valóban remekbe szabott kis alkotást szeretnék bemutatni.

Az Ubisoft Montpellier (mely a méltán híres Ubisoft leányvállalata) a Nagy Háború századik évfordulója közeledtére állt elő a Valiant Hearts — The Great Warral, mely szinte minden létező platformra megjelent. A kiadó nem a csihi-puhi vonalon közelítette meg a témát, hanem sokkal inkább az emberi sorsok tragikus alakulását és ezen keresztül a háborús mindennapokat akarta megmutatni négy karakter élményein keresztül (melyeket egyébként első világháborús levelek ihlettek), méghozzá fiatalabbak számára is emészthető, de nem csak nekik élvezetes formában.

Az első dolog, amit kiemelnék, az a 2D-s animált környezet, mely egyből megadja az alaphangot és jó esetben a játékost is magával ragadja. A kissé karikaturisztikus stílusban megrajzolt szereplők mozgása és reakciói nagyon sajátosak, jópofák, de a grafika nemcsak ezért működik fenomenálisan. Ha a hátteret vagy az előteret pásztázzuk, ott is lépten-nyomon észrevehetünk olyan részleteket, amelyek miatt érdemes egy pillanatra megállni, körülnézni, egyszersmind a készítők igényessége előtt is kalapot emelni. Például ha betérünk egy ivóba, érdemes szemügyre venni a bent söröző katonák arcát és mozdulatait, de maguk a főszereplők is sokféle gesztussal bírnak. Kukkantsunk csak bele az alábbi videóba...

A tulajdonképpeni játékmenet lényege, hogy karaktereinket vezetve segítsünk nekik túlélni a világégést és újra megtalálni egymást. Ez nagyobbrészt logikai, kisebbrészt ügyességi feladatok elvégzését jelenti. Be kell járnunk a játékteret és felvehető vagy statikus tárgyak, esetleg más karakterek segítségével megoldani a továbbjutást. Lehet, hogy egy sérült löveg pótalkatrészeit kell megtalálnunk és így működésre bírni az ágyút, míg máskor álruhát kell szereznünk, hogy kijussunk egy ellenséges katonáktól hemzsegő kisvárosból, de gyakran kell majd kutyánkat is előreküldeni, hogy kisebb nyílásokon átmászva ő is besegíthessen. Amikor pedig hullani kezdenek a lövedékek vagy épp autós üldözésben van részünk, esetleg menekülnünk és bujkálnunk kell, akkor jöhetnek az ügyességi részek. Mindkettőnél előfordulhat, hogy elakadunk és ha az ilyen játékstílus új nekünk, bizony idő kell ahhoz, hogy hozzászokjunk. Jómagam is többször úgy megrekedtem, hogy kénytelen voltam a YouTube-on belenézni valamelyik végigjátszásba, mert másképp nem ment… Pedig a program időnként a postagalamb turbékolásával jelzi, hogy vizuális segítség is rendelkezésre áll egy előhívható ablakban, sajnos azonban ez sem mindig oldja meg a problémát.

A történet alakulását egy férfihang narrálja, de nagyon hasznos kiegészítőként egyre több naplórészletbe is beleolvashatunk (melyeket a karakterek írnak), másrészt pedig a történelmi háttér megismertetéséről sem feledkeztek el, hiszen adott pontokon elérhetővé válnak tömör és közérthető fényképes összefoglalók egy-egy releváns témáról (például a hadifogolytáborokról vagy a harci gázok alkalmazásáról). Ezeket is nyilván a gyerekeknek szánták, de felnőttként is érdekes volt beléjük olvasni.

Felvetődhet a kérdés, hogy a hagyományos ellenségképpel vajon mit kezdtek a készítők. Egyfelől itt is előfordulnak sztereotípiák, például a többször is visszatérő német báró, aki ránézésre is egy gonosz, militarista ördög, ugyanakkor a főszereplők megválasztásával máris igyekeztek átfogni a harcoló felek (szerintük) legfontosabb nemzeteit: így tehát van itt francia bácsika, bizonyos Emile, annak a lánya, Marie, akinek férje, Karl német és a háború kitörésével hazapaterolják, egy belga nővér, Anna és egy francia szolgálatba szegődött amerikai, Freddie, plusz egy segítőkész kutyus. További jó pont, hogy mindkét oldalon találunk jó- és rosszindulatú szereplőket, ezért az is előfordul, hogy Emile-nek egy német baka segít kimászni egy szorult helyzetből a verduni alagutakban, de az is, hogy ugyanőt egy dicsvágyó francia tiszt társaival együtt kergeti bele a géppuskatűzbe.

Ez utóbbiból már látszik, hogy bár a fiatalabbaknak szánták, a játék cselekménye nem kendőzi el a háború szörnyűségeit, illetve végig a kisemberek nézőpontját hangsúlyozza. Az öngyilkos rohamok, a romok alá szorult civil lakosság szenvedése, az otthon maradottak szorongása, mind-mind részét képezi a Valiant Hearts élményének. Az utolsó pályákon például olyat is láthatunk, hogy egy hullákkal megrakott szekeret kell legurítanunk a lejtőn, hogy az nyújtson mozgó fedezéket a német géppuskák tüze elől. Maguknak a karaktereknek viszont nem sok jut az öldöklésből: néha le kell ütnünk egy őrt vagy tisztet, időnként harckocsit vagy löveget kell kezelnünk, de ezt leszámítva öklünket inkább a rozoga ajtók és kisebb akadályok lebontásánál vesszük igénybe, esetleg kihúzunk valakit a törmelék alól, sőt Anna esetében gyógyítanunk is kell.

A Valiant Hearts kifejezetten emlékezetes, szívmelengető, igényesen megalkotott és élvezetes játék. Túlzás nélkül állíthatom, hogy általános iskolások számára akár az első világháborús tananyag oktatásánál is felhasználható lenne. Jogos tehát a kalapemelés az Ubisoft Montpellier munkatársai előtt. Aki a releváns FPS-ek mellett vagy helyett mással is játszana, az nyugodtan tegyen vele egy próbát.

Nagy élmény gyereknek, felnőttnek egyaránt.
Értékelés: 10/10

Negatívumok:
*Az irányítás néha nehézkes
*A logikai feladatok olykor kifognak a játékoson

Pozitívumok:
*Részletes, jópofa grafika
*Változatos feladatok
*Hiteles történelmi háttér
*Szívhez szóló történet, emberi megközelítés
*Ismeretterjesztő dokumentumok
*Általában nekünk kedvező mentési rendszer