2014. okt 26.

FILM: Harag

írta: Monty H.
FILM: Harag

Vér, sár, acél

Második világháborús filmek mostanság nemigen jutnak el a mozivászonig, legtöbbjük DVD-n landol, hogy aztán viharos gyorsasággal a YouTube-on, esetleg más videómegosztón folytassa (vagy inkább: fejezze be) karrierjét. Már csak ezért is felfigyelünk, ha valaki ezt a – talán mára – sablonossá koptatott tematikát karcolgatja. No, ezzel a kijelentéssel persze csak óvatosan, hiszen a fenti konfliktusnak is vannak még agyonhallgatott epizódjai, de azt csak elvétve merik felidézni. A Harag ilyen szempontból felemás, hiszen nagyban merít a már számtalanszor felemlegetett amerikai részvételből, de bedob egy ritkábban boncolgatott témát is, nevezetesen, hogy milyen volt a háború, amikor már német földön folyt és a jenkik hogyan viselkedtek ott.

fury 01.jpg
1945 tavasza. A 9. amerikai hadsereg páncélos elővédje véres csatákat vív a szülőföldjüket védő németekkel. Collier főtörzs a Harag becenevű Sherman parancsnoka; elesett géppuskása helyére egy zöldfülű irodistát küldenek, akinek túlélési esélyei ránézésre egy tiszavirágét is alulmúlnák. A háború azonban folyik, és ember kell a húsdarálóba, különben sosem jutnak el Berlinig, ugye. Collier pedig tapasztalt vén róka, akinek nem kell a szomszédba mennie egy kis kurázsiért, alatta szolgálni mégsem kifejezett életbiztosítás…

Ha még nem láttad volna a filmet, akkor kérlek, ne olvass most tovább,
mert pár részletbe belemegyek most.

A Harag tulajdonképpen biztatóan indul. A realizmus a film első felében a helyén van – az atmoszféra és a látvány tekintetében bizonyosan. Az elfásult, távolról sem idealista amerikai bakák már semmi mást nem akarnak, csak lezárni a háborút. Fülig mocskosak, a mellüket nem döngetik, viszont kitartóan gyűlölik a németeket, amiért minden ésszerűség ellenére továbbra is ellenállnak, így elnyújtva saját agóniájukat. Az ellenséges katonákkal és civilekkel szembeni viselkedésük ábrázolását hitelesnek nevezném, és eddig a pontig még a hollywoodi szólamokat nagyjából sikerül is kordában tartani. Összességében azonban úgy érzem, mindez csak porhintés, arra jó igazán, hogy a grandiózus fináléra elfogadtassa velünk, hogy ez most valószerű lesz, és aztán a legvégén újra lenyomjon a torkunkon valamiféle heroikus maszlagot, ami baromi látványos, csak éppen szakmailag akkora lyukak tátonganak rajta, hogy egy Tigris harckocsi is röhögve áthajthat rajtuk.

fury 02.jpg

És itt következik a realizmus szakmai oldala. Nagy általánosságban rendben volna és olyan részleteket is láthatunk itt, amit játékfilmben még nem – azt pedig mondanom sem kell, hogy vérbeli „tankos” filmről van szó, vagyis a nagyvasak szerelmesei, ha másért nem, hát ezért váltsanak jegyet rá. A haditechnika avatott ismerői a Shermanek és a magányos Tigris összecsapásában persze találni fognak kivetnivalót, nem is annyira a végkimenetel, hanem inkább a tulajdonképpeni harc bemutatása kapcsán. (Az itt elszenvedett veszteségek amúgy nagyjából hitelesek: állítólag átlagosan 4-5 Shermanbe került egyetlen német nehézpáncélos hatástalanítása.) Ott van aztán végső csatajelenet, a film csúcspontja. Erről annyit, hogy tulajdonképpen egészen hihető lenne, ha nem tudnánk, hogy a német hadsereg 1945 elején megtépázott, de tapasztalt és elszánt erőt képviselt. Ez a jelenetsor viszont azt sugallja, hogy a német katonák még hírből sem ismertek olyan fogalmakat, mint taktika - vagy józan ész. Hogy egy menetoszlop miért próbálkozik ismételt és frontális gyalogos támadással egy megbénult páncélos ellen, amikor van a környéken elég fedezék, a harckocsinak meg holttere, ja, és a rohamozóknál akad páncélököl is... Ilyen módon piszok látványos és egészen izgalmas lett a finálé, csak a realitásnak lőttek (és ez bizony fejlövés volt.) A film összhatása nálam ezért siklott ki.

fury 04.jpg
A színészekről szólván, megemlíteném, hogy ilyen téren a film legalább nem hagy cserben. Bár személyiségfejlődésről igazán csak az újonc Norman kapcsán beszélhetünk, a veterán harckocsizókból időről időre kibuggyan valamiféle utálnivaló vagy éppen kissé meglepő megnyilvánulás, ami megadja a drámai ízt az egésznek. Kiemelkedőnek talán túlzás lenne nevezni, amit csinálnak, de kellően érzékletesen láttatják, hogy egy összeszokott bandáról van szó – mindez annak ellenére is átjön, hogy a dialógusok többségét már hallottuk máshol is. Shia LaBoeuf (Transformers-széria) ezzel a bajusszal és a koravén fejével egészen más benyomást tett rám, mint eddigi szerepeiben. Michael Pena (Orvlövész, WTC) az egyszerű mexikói parasztfiút, Jon Bernthal (A hős alakulat, A Wall Street farkasa) az Isten se tudja, melyik külvárosból szalajtott taplót alakít, Logan Lerman (Börtönvonat Yumába, Gamer, Noé) pedig a mazsolát, akinek beavatása megkerülhetetlen eleme a forgatókönyvnek.

A direktori székben David Ayer (Nehéz idők, Az utolsó műszak) ücsörgött, és azt kell mondjam, jó munkát végzett az alapanyaggal. A fényképezés és a vágás terén is megtették a magukét, de mindez persze mit sem érne a valóban korhű és hangulatos díszletek és haditechnika nélkül. Ez utóbbi vonatkozásában a maximumot nyújtják, ami a háborús filmek kedvelői számára nem utolsó dolog. Ja, és a filmzene, mely Steven Price (Gravitáció) munkája, jól sikerült, bár külön is meg kell még hallgatnom ahhoz, hogy önmagában is értékelhessem.

fury 03.jpg
A Harag véleményem szerint egy újabb elpuskázott film, mely azonban egyes részei folytán így is ajánlható a téma iránt érdeklődőknek. Csak azt ne várjuk tőle, hogy filmtörténelmet írjon. Amúgy nagyon örültem, hogy a filmet feliratosan is műsorra tűzték, és ezt külön köszönöm a magyarországi forgalmazónak.


A kliséktől nem tudnak szabadulni…
Értékelés: 6/10

Harag (Fury)
Paramount 2014
Háborús (134 perc)
Rendező: David Ayer
Szereplők: Brad Pitt, Logan Lerman, Shia LaBoeuf
Zene: Steven Price

Szólj hozzá

dráma második világháború háborús film harcjármű