SOROZAT: Ultimate Force - Terrorkommandó
2010. december 29. írta: Monty H.

SOROZAT: Ultimate Force - Terrorkommandó

Jönnek, lőnek, győznek.

Ahogy a hitelesség kötelező tartozékként teret hódított a háborús- és akciófilmek, illetve a katonai témájú regények terén, eljött az ideje, hogy olyan tévésorozatok is elkészüljenek, melyek elrugaszkodnak a régi kliséktől és valós, emberi módon mutatja be az elitkatonák mindennapjait. És ugyan melyik egység lett volna erre alkalmasabb, mint a brit SAS

Az ITV nagy sikerű szériája önálló epizódokból áll, bár bizonyos mellékszálak természetesen átnyúlnak az egyes részeken. A változatosságra nem lehet panasz: hőseink belföldi terrorelhárító bevetésen éppúgy részt vesznek, mint kiképzési és megfigyelési feladaton, valahol Latin-Amerikában, esetleg a volt szovjet tagköztársaságok valamelyikében. Az általam olvasott visszaemlékezések fényében azt kell mondjam, úgy általánosságban a hitelességgel tényleg nincs gond, legfeljebb a részletekkel. A politikai korrektség nevében például természetesen kötelező volt legalább egy nőt is beleerőszakolni az egységbe, melynek létszáma – valljuk be – lényegesen alacsonyabb egy valódi SAS-szakaszénál – de a költségvetésre nyilván ügyelni kellett.

Sajnos fenntartás nélkül csak az első két évadot tudom ajánlani. Ennek oka, hogy ezek után a forgatókönyvíró áthelyezte a hangsúlyt a karakterekről az akcióra, és ez nem tett jót a sorozatnak. Míg eleinte figyelemmel kísérhetjük a szereplők magánéletét is – mely jóval emberközelibbé teszi az egészet –, addig a harmadik és negyedik szezonban már az összes figura kétdimenziós karakterré silányul, akik azon túl, hogy jól ismert sablonokat személyesítenek meg, nem fejlődnek tovább sehova. Így tehát, míg Pete Twomley esetében láthattuk, hogy sebesülése folytán hogyan válik bevetésre alkalmatlanná, és ez hogyan hat ki családi életére (nem mellékes téma egy Ezred-tag számára!), a későbbi szereplőket készen kapjuk, ráadásul eléggé tipikus, esetenként bántó mértékig felületes formában. Közülük is kiválik az alakulat második női tagja, aki minden részben kéretlenül is állandóan bizonygatja, hogy mennyire tökös – és innentől kezdve már gáz van. (Vesd össze az első két évad női szereplőjével, – Heather Peace mint Becca – aki nem verte formás mellét, hogy mekkora ász, mégis emlékezetesebb tudott lenni, illetve az ő szerepe hitelesebb is volt: nők ugyanis alapvetően csak adminisztratív feladatokat látnak el az Ezredben, bár olykor-olykor bevetésen is szerephez jutnak, ehhez már viszont inkább a hírszerzés segít be. Állandó női Ezred-tagok nincsenek – legalábbis így tudom.)

Ezzel párhuzamosan a szakmai hitelesség is romlott a sorozat folyamán. Eleinte Chris Ryan, egykori Ezred-tag, számos vonatkozó regény és szakkönyv szerzője, illetve néhány epizód mellékszereplője (lásd a fenti képen jobbra) volt a sorozat katonai tanácsadója, neve azonban később eltűnt a stáblistáról… Mindeközben a rövid, de szakszerű tűzharcokat felváltották a buta lövöldözéses jelenetek, melyek során a szereplők a régi akciófilmekre jellemző lőszermennyiséget pumpálták a levegőbe, kellő meggyőződés és szakszerűség nélkül, hogy a teljesen evidens logikai bukfencekről ne is beszéljünk. Azt hiszem, ezen a szinten a nézettség már fontosabb volt, mint a hitelesség…

2002 és 2007 között négy évad készült, összesen 21 epizóddal. Az egyes részek hossza 45 és 80 perc között mozog, átlagosan olyan 65 perc körül van, amit személy szerint nem szeretek, mert egy epizódhoz sok, itt ráadásul sokszor még unalomba is fullasztja az egészet… Magyarországon a Viasat tévécsatorna adta le a szériát 2006-tól kezdve, de nem láttam, ezért nem tudok véleményt mondani a magyar szinkron minőségéről. A címválasztást („Terrorkommandó” – brrrrr!) viszont nem tudom helyeselni, mivel úgy látom, a magyar változat munkatársai megtekintették az első epizódot, és elkönyvelték, hogy terrorelhárítókról szól a sorozat – holott éppen az SAS híres arról, hogy nemcsak ebben, hanem mindenféle szerepkörben bevethető. Én az angol DVD-változatra csaptam le, méghozzá a nyolclemezes kiadásra, melyen angol felirat és több extra anyag (interjú, werkfilm, túlélési tippek) található.

A főszereplővel, a Garvie őrmestert alakító Ross Kemppel az ezt követő években több dokumentumsorozat is készült, többek között a brit haderő aktuális konfliktusairól (például Afganisztánban), illetve a brit maffia világáról. A többi főszereplő mifelénk viszonylag ismeretlen (Jamie Dravent is csak a Billy Eliotban láttam). 

Végül kedvcsinálóként nézzünk bele az első évad első részébe...  

Tényleg jó, kár, hogy a második felét eltolták.
Értékelés: 8/10

Terrorkommandó (Ultimate Force)
ITV 2002-2007
Akciósorozat, dráma (1255 perc)
Rendező: Tim Leandro, Jeremy Webb, Richard Holthouse, Laurence Moody, Mark Roper, Tom Clegg
Szereplők: Ross Kemp, Jamie Draven, Miles Anderson
Zene: Rick Wentworth

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr832245591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2010.12.30. 19:28:50

Azelőtt pont a Viasaton láttam a sorozatot. Emlékeim szerint a szinkron nagyon szimpla volt, amolyan dobozhangok, amikre nem kellett sokat szánni és nagyon emlékezni sem lehet rájuk. Karakter nélküli magyar hangok, amelyek legfeljebb egy nagyjából pontos fordítást olvastak be és a szakszavaknak, katonai szlengnek nem keresték meg a itthoni megfelelőjét. Inkább egy az egyben átültették a szinkronszövegbe, ami emiatt is néha nagyon furcsán hangzott. Márpedig létezik magyar hadműveleti szótár, amelyet nem árt mindig elhanyagolni.

Eléggé régen láttam a sorozatot. A velem maradt benyomások közül mégis az első az, hogy olcsónak tűnt, ami jó is, meg rossz is egyszerre. Nagyon angol volt, ha érthető mire gondolok, néhány fordulata újrafelhasznált, kimódolt, de legalább mértékletességre törekvő.

Említetted a női karakterek jelentőségét. Az ilyen elitalakulatokat követő sorozatok nagyon nehezen tudják hitelesen bemutatni őket csapattagként. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni velük, főleg amerikaiak esetében hat beleszuszakoltnak a jelenlétük, de így van ez a briteknél is. Adminisztrátorok, hírszerzők, csábnők, feleségek lehetnek. Csapattagként ellenben teljesen valószínűtlenek, vagy legalábbis annak vannak megírva.

Kár a női szerepekért, hiszen jobban is be lehetne illeszteni őket szerintem egy elit egység történetébe. Természetesen korántsem olyan álkemény módon, mint azt G.I. Jane esetében a szánkba próbálták rágni. Ellenben vannak arra hiteles történelmi példák, hogyan lehetne ezt, és abban sem kételkedek, hogy manapság is léteznek különböző alakulatoknál aktív, fegyveres résztvevők a gyengébbik nemből (pl. Izraelben).

Az orosz (már az I. világháborúban szolgáltak harcoló női egységek), majd később még inkább a szovjet hadsereg, melyek egyike sem a feminin, egyenjogúságot hirdető modell töretlen híve volt, számos példaképet állított elő súlyos történelmi helyzetben női katonákból. Különleges képességekkel bíró katonákról beszélek, akik rászolgáltak hírnevükre: utászként, aknakereső hatástalanítótisztként, vagy mesterlövészként. Ez utóbbi poszton, akár izgalmas is lehetne egy reális akciósorozatban egy női elitosztagos.

Visszatérve a sorozatra az egyenlőséggel való kardoskodásom mellöl :) összességében nem túl maradandó, de jó benyomást tett rám az Ultimate Force. Hasonló kikapcsolódás a jelenlegi kínálatban talán nem is szerepel. Utoljára a The Unit volt ilyen, melyet megnézésre a profi megvalósítása miatt csak ajánlhatok, ha néha esetlen cselekménye miatt nem is.

A kanadai Flashpoint, vagy a néha meglepően jó ausztrál akciószappan Rush nem helyettesít egy ilyen műveleti osztagról szóló szórakozást. Kellenek a hasonló sorozatok és várom a következőt!

Monty H. 2011.01.02. 11:13:11

@symor: A The Unitot már többen is ajánlották, és feltétlenül megtekintem majd.

Az orosz mesterlövészlányokkal kapcsolatban rögtön az Ellenség a kapuknál ugrott be, de az persze nem sorozat volt, én mindenesetre arról is írok egyszer...

symor 2011.01.02. 18:40:49

Sajnos az Unit sem minden tekintetben jó, de nagyon szórakoztató is tudott lenni a szokásos sablonhibák megjelenése mellett. Ha ráfanyalodsz szinkronnal és eredeti nyelven itt megtalálod a teljes sorozatot:

sorozatokneked.blogspot.com/2010/11/az-egyseg-unit.html

Az Ellenség a kapuknál mesterlövész témában nekem csalódás volt, egy közepes film néhány profin kivitelezett jelenettel feldobva, várom a véleményedet. Addig is Boldog Új Évet!
süti beállítások módosítása