2010. már 16.

FILM: Viharsziget

írta: Monty H.
FILM: Viharsziget

Valaki eltűnt. Te lehetsz a következő…

A thrillerek általában nem vonzanak, de egy jól sikerült előzetes sok mindenre képes, mint tudjuk, úgyhogy elmentem megnézni a Viharszigetet. A rendező, Martin Scorsese, vagy a főszereplő, Leo DiCaprio neve korántsem izgatott, annál inkább az alaptörténet…
 

1954. Bostontól nem messze emelkedik ki a vízből a Viharsziget, melyen az egyetlen létesítmény egy börtön és egy elmegyógyintézet érdekes keveréke. Teddy Daniels rendőrbíró ide érkezik újonnan beosztott társával, hogy nyomozást kezdjenek egy rab (pardon, beteg) ügyében, aki nyom nélkül tűnt el cellájából. A megözvegyült és a háborút is megjárt Daniels már a kezdet kezdetén furán érzi magát a nem éppen szívderítő környezetben. A vezetőség pedig nem minden téren segítőkész, ezért gyanakodni kezd. Agyában felrémlik a náci haláltáborok emlékképe, és úgy sejti, nemcsak betegápolás/őrzés folyik a szigeten, hanem valami sokkal veszélyesebb…

A forgatókönyv egy nemrég nálunk is megjelent Dennis Lehane-regény alapján készült, mely állítólag jobb, mint a film. Ezt fenntartás nélkül el is hiszem, mert a moziélmény bizony korántsem tökéletes. A színészgárdával semmi gondom, sőt. Kellemes meglepetés volt Leót ilyen szerepben viszontlátni, mert régebben nagyon nem volt oda a kölyökképéért, de most úgy látom, kinőtte magát, és nagyon komolyan csinálja. A zenei betéteket mind-mind máshonnan, főleg klasszikusokból válogatták, és összességében a helyükön vannak. A fényképezés és a vágás is jól sikerült, bár az álomképek lehetnének álomszerűbbek is (a remekül megjelenített háborús emlékek viszont Az elit alakulatot idézik). A hangulat átjön, a bezártságérzet szinte tapintható. Hogy mi hiányzik? Nos, egy thrillernél én elvárnám azokat a részeket, amitől a hátamon is feláll a szőr. Itt – akárhogy is számolom – egyetlen ilyen sem volt. A legdurvább képsorokat már az előzetesben elhasználták, aminek az lett az eredménye, hogy az előzetes sokkal izgalmasabb lett, mint maga a film. A kötelező csavar persze megvan, és nem rossz, de engem erősen emlékeztet egy másik alkotáséra (hogy melyikére, azt inkább nem írom ide). Összességében pedig elég vontatott is (ez persze kevésbé bántó egy ilyen filmnél), így aztán meglepődve vettem tudomásul, hogy mindössze bő két órán át tartott – mivel én sokkal többnek éreztem.

Egy szó, mint száz, én hiányoltam belőle valamit, és a különböző fórumokon elég szélsőséges véleményeket olvastam, pro és kontra. Ezért hát bátorítok mindenkit, nézze meg, és alkosson róla saját véleményt. Én talán adok egy esélyt az eredeti regénynek…



Lehetne jobb is, de egy próbát megér.
Értékelés: 7/10

Viharsziget (Shutter Island)
Paramount 2010
Thriller (138 perc)
Rendező: Martin Scorsese
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo, Ben Kingsley, Max Von Sydow

Szólj hozzá

krimi thriller leonardo dicaprio