KÖNYV: Gyilkos kegyelem (Robin LaFevers)
2015. február 08. írta: Monty H.

KÖNYV: Gyilkos kegyelem (Robin LaFevers)

A Halál szépséges szolgálóleányai akcióban

A Gyilkos kegyelem is azon kötetek sorát erősíti, melyekkel nem a könyvesboltokban, hanem az interneten hozott össze a sors, s a fülszöveg, illetve a lelkendező kommentek hatására meg is rendeltem, bízván abban, hogy egy remek kis kalandregényt kapok a pénzemért, a főszerepben egy veszélyes női főhőssel.

gyilkos_kegyelem.jpgIsmae egyszerű breton parasztlány, aki már születése előtt megküzdött a halállal — anyja ugyanis megpróbálta elvetetni — és győzött, ám ennek a fizikai nyoma rajta maradt, így nem lehet teljes jogú tagja a késő tizenötödik századi társadalomnak. Az apjától ráerőszakolt kényszerházasság elől menekülve végül egy apácazárdába kerül, ahol a Halál istenének, Mortainnek szolgájaként orgyilkosnak képezik ki. A politikai helyzet pedig egyre fokozódik, Bretagne függetlensége veszélybe kerül, így szükség is lesz a lányok, de különösen Ismae képességeire...

Úgy látom — miután számos véleményt és kritikát végigolvastam —, kisebbséget képeznek azok, akik a young adult irodalom eme darabjára ferde szemmel tekintenek, de akármennyire lelkes is voltam eleinte, menet közben valahogy elpárolgott a lelkesedésem, és végül a fent említett kisebbség sorai közé sodródtam… Hát akkor vágjunk bele.

Tudom, jobban mondva sejtem, hogy az orgyilkosok élete sem non-stop ölésről szól, mégis úgy éreztem, hogy — közhelyesen szólván — kevés az akció a politika és az intrika mellett, a közhelyes szerelmi szál meg inkább csak mutatóba került bele, de ez utóbbiról inkább nem is írok most. Külön fájdalmam, hogy a zárdai kiképzésbe sem nagyon látunk bele, pedig, lássuk be, mindenki kíváncsi arra, min mennek keresztül ezek a leányok, míg okleveles orgyilkosokká válnak. Na, ez lényegében hiányzik (jobban mondva nagyon-nagyon keveset tudunk meg erről), pedig azért is fontos lenne, mert fejlődésregényről van szó, legalábbis eleinte így gondoltam. Ehhez képest, bár látható változáson esik át a főhős, mi több, jelentősen megváltoznak a férfi főszereplő iránti érzelmei is, mégsem kaptam semmi meglepőt általa. Ismae egyszerűen erős karakter, akiről borítékolni lehet, hogy csakazértis megküzd minden nehézséggel, ha belepusztul is. De erős túlzásnak tartom, hogy igazi orgyilkos lenne. Képzett likvidátor létére inkább hallgatózik, mint öl. Fegyvereit többször tisztogatja, mint ahányszor használja... Márpedig ha a szerző orgyilkosnak akarta beállítani, adnia kellett volna neki munkát is, és nem állandóan a zárdai utasításokra várakoztatni, mert így egyszerűen komolytalan. (És még azt sem mondhatom, hogy a folytatásban majd többet kapunk tőle, mivel a második és harmadik kötet már nem róla, hanem kolléganőiről szól. Ech.)

A többi karakterről is csak annyit tudok írni, hogy középkori viszonylatban már sokszor látott figurákról van szó. Egyikükhöz sem tudtam közel kerülni, ahogy a hősnőhöz sem. Összességében inkább a környezet és a kor hatott rám, melyek tökéletes hátteret képeztek egy ilyen alaptörténethez. Előbbi nem annyira részletesen tálalt, de a célnak így is megfelel, mert elnagyoltságában is maradandó benyomást nyújtott. Utóbbi pedig azért érdekes, mert Bretagne történelme az átlagolvasó számára aligha lehet ismert. Az udvari intrikák, összeesküvések és gyilkosságok a francia királyságtól való függetlenségi törekvések e köré rendeződnek. A hatalmi harcok egy idő után sajnos már meglehetősen kiszámíthatóan peregtek, így szépen lassan unalomba fulladt nálam az egész...

LaFevers írói stílusa sem tudott teljesen meggyőzni, mivel hol irodalmiasan magával ragadó, hol pedig pórias. Az egyes szám, első személyű történetmesélés ráadásul óhatatlanul leszűkíti a lehetőségeket, hiszen nem lehet egyik szereplőtől a másikhoz ugrani, hogy ezzel is változatosabbá tehessék a cselekményt. A történetvezetés is cserben hagyott a végére, mivel véleményem szerint elmaradt az igazi katarzis. Talán ennek is köszönhető, hogy több más olvasótársamtól eltérően nem rohantam végig a könyvön egy-két nap alatt, hanem bizony hetekig tartott, míg más olvasmányok mellett időt szorítva a végére értem.

A vége? Egy felkiáltás, mely láthatóan más csalódott olvasóknak is sajátja: "Pedig annyira vártam!" Szűk ötszáz oldal (az első száz volt a legérdekesebb), amiből legalább százat kivágva talán kicsit feszesebb lehetett volna az élmény. Ezek után – nem meglepő módon – nem sietek beszerezni a folytatást...

Gyilkos kegyelem (Grave Mercy)
Írta: Robin LaFevers
Fordította: Bozai Ágota
Maxim 2013
488 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr307153493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása