2014. aug 25.

FILM: The Expendables — A feláldozhatók 3.

írta: Monty H.
FILM: The Expendables — A feláldozhatók 3.

Öreg ember nem vén ember

Mikor 2012 augusztusában kifordultunk A feláldozhatók 2. megtekintése után a moziból, felsóhajtottunk, hogy akkor most két évet várhatunk a következő részre… Nem mintha létszükségletünk lenne, hogy idősődő akciósztárok küzdelmét bámuljunk a vásznon, de lássuk be, a harmincas-negyvenes-ötvenes korosztály számára ez mégsem utolsó szórakozás. Lássuk tehát, mit alkottak közösen kedvenceink harmadszorra.

Expendables3_01.jpg

Barney és bandája továbbra is ugyanazt a szakmát űzi, de érezhetően nehezebben megy a szekér, ráadásul egy rég halottnak hitt fegyvercsempész is feltűnik a színen. Az amerikai kormány pedig súlyos veszélyt szimatol ennek kapcsán, úgyhogy ideje felkötni a pelust. A siker érdekében Barney drasztikus intézkedéseket foganatosít, ami sajnálatos módon új csapatfelállást igényel, amit aztán nem mindenki visel könnyedén...

A "legénységi" vérfrissítés érzésem szerint jót tett a produkciónak. Harrison Ford szerepeltetése mondjuk eleinte furán hangzott a számomra, hiszen ő pont nem az a tipikus akcióhős (még ha Han Solóként vagy Jack Ryanként nagyon is szerettük), ugyanakkor az ő megjelenése Bruce Willis visszalépésének köszönhető, aki keveselte a gázsit Ford viszont pont ráért. Itt van aztán Antonio Banderas, akit a Desperado vagy a Ballistic után logikus választás volt végre bevenni, más kérdés, hogy az ő karaktere szerintem idegesítően pipogyára és erőltetetten poénkodósra sikerült. Wesley Snipes-ra is hosszan vártak a rajongók, és őt már az első epizódhoz is meg akarták nyerni, de csak most jött össze. Szerepe nem túl nagy, de lényegesen jelentősebb, mint mondjuk Jet Lié, aki megint csak statisztaszerepet játszik a többiek mellett, alig ötperces jelenléttel. Akit most is hiányoltam, az Steven Seagal és Danny Trejo. És hát Jackie Chan sem látható, bár egy mellékszerepet felajánlottak neki. Összességében elég felületes az akciófilmek többségében amúgy sem létfontosságú karakterábrázolás (de talán a korábbiaknál is felületesebb).

Expendables3_03.jpg

A nagy öregek mellett a fiatal harcosokról is illene megemlékeznem, de nem megy. Dramaturgiailag teljesen érthető a szerepeltetésük, hiszen a generációváltás szelleme ott lebeg a történet hátterében (sőt, ezt a témát már a második részben is karcolgatták), de elég súlytalanra sikerültek. Ott vannak, segítenek, satöbbi, de a film után valószínűleg a kutya sem fog emlékezni rájuk. A kivétel talán Ronda Rousey, aki ketrecharcosi múltja folytán könnyedén megtalálja a helyét itt is, bár az egyetlen női főszereplőként nehéz lenne nem észrevenni őt. Én mondjuk a főgonosz mellett is el tudtam volna képzelni egy vadmacskát, hogy a férfi túlsúlyt picit enyhítsük, de nem így történt.

Expendables3_02.jpg

Az akció színvonala kapcsán is van miről beszélni. A csatajelenetek tulajdonképpen kielégítőek, de semmi több. Viszont ott van a tény, hogy az eredeti besorolás szerint ez egy PG-13-as film, vagyis a korábbiakhoz képest kevésbé erőszakos. Nyilván szélesebb közönséget célozhat meg ezzel (és a fiatalabb színészek bevetésével) a stúdió, de épp az Expendables-széria volt az, amely bevallottan a nosztalgikus élményre helyezte a hangsúlyt, így a középkorúak számára jelentett igazi kikapcsolódást, nem pedig a mai kamaszoknak, akiknek kedvencei között Stallone vagy Svarci már nem feltétlenül tűnik fel. Talán ezért próbálták a fiatalabbak felé nyitni, de úgy vélem, kár volt, mivel az lett az ára, hogy meg kellett szelídíteni a látványt. És mintha a humoros megnyilvánulások is megritkultak volna, noha a filmes utalásokat és az állandó élcelődést most sem kell nélkülöznünk.

Expendables3_04.jpg

Mindent egybevetve a harmadik rész valamivel alulmúlja az előző epizódok színvonalát. Viszont én a negatívumok ellenére is jól szórakoztam, mivel könnyed nyár végi kikapcsolódásként tökéletes, de tény, hogy lehetett volna ennél komolyabbat is alkotni, főleg, hogy jó eséllyel ez volt a fináléja a régi idők akcióhősei osztálytalálkozójának.  



Újabb csihi-puhi, valamivel alacsonyabb színvonalon.
Értékelés: 7/10

A feláldozhatók 3. (Expendables 3)
Lionsgate 2014
Akció (126 perc)
Rendező: Patrick Huges
Főszereplők: Sylvester Stallone, Jason Statham, Arnold Schwarzenegger
Zene: Brian Tyler

Szólj hozzá

sylvester stallone arnold schwarzenegger akciófilm jason statham zsoldos