FILM: Orvlövész
2009. július 14. írta: Monty H.

FILM: Orvlövész

A tegnap a becsületről szólt. A mai nap az igazságról.

Egy-egy akciófilm bemutatásánál mindig gondban vagyok, mivel a műfaj eleve nem az a magasröptű fajta, szórakoztató filmnek sokszor túlságosan erőszakos (mármint öncélúan), szakmailag pedig általában nem állja meg a helyét. Az Orvlövész egyike volt az utóbbi évek filmes meglepetéseinek, legalábbis számomra, mivel a fenti negatív jellemzők egyike sem mondható el róla, emellett pedig JÓ film.

Bob Lee Swagger tengerészgyalogos mesterlövészként egy afrikai bevetésen teszi a dolgát. A félresikerült akció során azonban célkijelölője és legjobb barátja elesik, ő pedig hamarosan leszerel és az otthoni hegyek magányába vonul vissza. Egy nap azonban a kormány névtelen ügynökei kopogtatnak nála: az elnök elleni merénylet megakadályozása céljából kérik szakmai segítségét. Swagger vonakodva ugyan, de beleegyezik. Későn döbben rá, hogy behúzták a csőbe, és hogy ki is az igazi ellenség…

Bár az akciófilmektől kár is lenne mélyebb jellemábrázolást elvárni, a főszereplő személye ebben az esetben azért érdekes lehet. Ahogy a werkfilmből is kiderül, Mark Wahlberg szerepébe szándékosan akartak belecsempészni valamit a régi westernek magányos hőseiből. Swagger a maga csendesen hazafias módján megtestesíti azt az embert, aki akkor is komolyan veszi a haza szolgálatát, amikor már rég leszerelt, és saját bevallása szerint már tesz az egészre. Ez a fajta patriotizmus az amerikai filmek sajátja, azonban ebben az esetben nem érződik rajta olyan erősen az a hollywoodi máz, ami már nem egy filmet tönkretett. Ugyanakkor a történetben fontos szerepet kap a mindent behálózó, a háttérből machináló alvilág, mely az Egyesült Államok kormányához is utat talált – így a tágabb hazafias sztereotípiák a jó szándékú kormányzatról teljes mértékben száműzetnek: a megoldás az egyszerű katona kezében van, a bürokratikus kormányszervek ugyanis amúgy is tehetetlenek lennének a láthatatlan ellenséggel szemben, amelyet ügyvédek és zsoldosok jól fizetett hada védelmez. Ebben a helyzetben pedig – akármit is mond a kerületi főügyész és a filmkritikusok hada – vadnyugati stílusban lehet csak igazságot szolgáltatni… Az üzenet félreérthetetlen.

Stephen Hunter regénye, a Point of Impact az egyik leghíresebb amerikai mesterlövész, a Vietnamot megjárt Carlos Hathcockról szóló könyv, a nálunk Mesterlövész címen kiadott kötet hatására íródott. Ez képezte a forgatókönyv alapját. A rendező, Antoine Fuqua (Kiképzés) törekedett arra, hogy a valósághűség minél kevésbé szenvedjen csorbát. Jó látni, hogy ennek ellenére a film végig izgalmas és élvezhető marad – tulajdonképpen ezt az irányt kellene követni az akciófilmek terén, hiszen a dokkmunkás-felsőtestű-félmeztelen-kommandós-csípőből-aprítja-az-ellent típusú figurák már rég kimentek a divatból. Wahlberg tehát a forgatás előtt egy párnapos tanfolyamon vett részt, melyet egy valódi mesterlövész, Patrick Garrity vezetett. A színész meglepően gyorsan tanult, és a második napon több mint ezer méteres távolságból is képes volt eltalálni egy célalakot – mentora meg is jegyzi, hogy ilyen gyors tanítványa még nem volt… Bár az utóbbi időben több mesterlövészekről szóló alkotás is készült (Lopakodók, Ellenség a kapuknál, Bőrnyakúak), szakmailag talán ez a leghitelesebb: filmen még soha nem láttam az általuk használt térképvázlatot (range card), a távoli célpontok leküzdéséhez szükséges tényezőkről szóló okfejtés pedig mindenkit ráébreszt arra, hogy milyen rengeteg dologra kell figyelni egy-egy lövés leadása előtt.

Jól koreografáltak az akciójelenetek, és itt nemcsak a mesterlövészes részekre gondolok. A fényképezés is dicséretre méltó: a képi világ kellően dinamikus mindvégig, ideértve a nyugisabb képsorokat is. Ki kell emelnem Mark Mancina kiváló filmzenéjét, mely sajnos nemigen kapható nálunk. A szereplők között találjuk Danny Glovert (Halálos fegyver, Intruderek támadása), Eliast Koteast (Az őrület határán) és az itt is tetszetős Rhona Mitrát (Végítélet, Árnyék nélkül).

A magyar DVD-változat angol, magyar és lengyel hangsávval, valamint számos (köztük angol és magyar) felirattal büszkélkedhet. Extraként kapunk egy lényegre törő és igen jól sikerült werkfilmet, a Függetlenségi Csarnokot bemutató kisfilmet, kihagyott jeleneteket (érdemes végignézni őket) és egy rendezői audiókommentárt. A részben animált menü viszonylag egyszerű, de hangulatos.

 

 

Hiteles és izgalmas akciófilm.
Értékelés: 10/10

Orvlövész (Shooter)
Paramount 2007
Akció, krimi (120 perc)
Rendező: Antoine Fuqua
Szereplők: Mark Wahlberg, Danny Glover, Kate Mara
Zene: Mark Mancina

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr11230292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása