2009. feb 24.

KÖNYV: Katonák - Harcos és látványa a történelemben (R.G. Grant)

írta: Monty H.
KÖNYV: Katonák - Harcos és látványa a történelemben (R.G. Grant)

A légióstól a tengerészgyalogosig

Tavaly ősszel jelent meg a Csaták című kötet párja, a Katonák. Témáját tekintve valamennyire kilóg az egy kaptafára készülő (és most már egyre idegesítőbb) albumok (lásd: a világ összes elit alakulata, a világ összes harci repülőgépe, a világ összes harckocsija) közül. Ezt most valami más: a katonai életmód és felszerelés fejlődése, fejlesztése a görög hoplitáktól a modernkori brit gyalogságig. Mindebbe nemcsak az tartozik bele, hogy milyen színű egyenruhát hordott az adott katona, hanem az is, hogy miért olyan színűt, milyen anyagból készültet, hogy mit evett a harcos, ki vezette őt csatába, milyen társadalmi osztályból származott, és így tovább. Aki persze ilyen részletekre is kitér, óvatos kell legyen, hogy ne essen át a ló túloldalára: a szerző szerencsére tudott mértéket tartani, így az érdekes témaválasztás mellett a szöveg sem okoz csalódást.

Hat nagyobb korszakra bontva ismerhetjük meg az egyes katonatípusokat:
- Phalanxok és légiók (i.e. 600 – i.e. 450) – a görögök és a rómaiak
- Hódítók, lovagok (450-1500) – pl. vikingek, mongolok és szamurájok
- Pikások és muskétások (1500-1775) – pl. az angol muskétás és a landsknecht
- Birodalmak és határvidékek (1775-1914) – pl. a napóleoni francia katona, a sziú harcos és az amerikai Unió lövésze
- Lövészárkok és közelharc (1914-1945) – pl. a német rohamcsapatok vagy a brit vadászpilóta
- Gerillák és kommandósok (1945 után) – pl. vietkong gerilla és SAS-kommandós

A kötet kiállítása pazar, mérete és súlya tekintélyt parancsoló – mégha emiatt kezelése a szokásosnál kissé nehézkesebb is. Igényes külalakja természetesen az eredeti angol változat pontos mása. A képanyag gondosan válogatott, és nagyon jó ötlet volt a modernkori hagyományőrzőkről készült, kiváló minőségű felvételek felhasználása. A korabeli felszerelések részleteit bemutató fotók, régi metszetek, rajzok és festmények, valamint az itt-ott elejtett idézetek csak teljesebbé teszik a képet. A kötet által okozott vizuális élmény tehát garantált. 

Ami viszont nagyon lerontja az összképet, az a számos elírás (a 168. oldalon például Quatre Bras helyett „Outre Bras” szerepel), esetenként a gyenge fordítás (a függetlenségi háború amerikai „rangereit” rossz ötlet volt egyszerűen „lövészeknek” fordítani, mert ez a szó távolról sem fedi a fentit, és lássuk be az „entrenching tool” magyarban nem „árokásó eszköz”, hanem „gyalogsági ásó”) sőt, egyes helyeken határozottan olyan érzésem támadt, hogy a fordítási anyag legelső, még nem végleges változata került bele a könyvbe. Például még a borítón és a 6. oldalon sem egyezik a mű címe, hogy a hátsó borítón szereplő mondatról ne is beszéljünk, mely így szól: „5000 év háborúinak és csatáinak átfogó, gazdagon illusztrált történelme”. Ebben a mondatban mindössze két hiba akad: egyrészt nem a háborúk és csaták történelmével foglalkozik a könyv, másrészt pedig nem az elmúlt öt évezredben, hanem csak durván két és félben… Ez mindenképp a magyar kiadó felelőssége, és a szokásosnál is szomorúbb, hogy egy ilyen reprezentatív – és piszok drága – kötetnél emiatt kelljen mérgelődnünk, csak mert sajnálták a pénzt egy lektorra! Ezek után szinte megmosolyogtató az a túlbuzgóság, ami a katonák felszerelését bemutató duplaoldalakon érhető tetten: gondolok itt például a 302. oldalon látható amerikai ejtőernyőszubbonyra, ahol az odavonalkázott mondatokból megtudhatjuk többek között azt, hogy „a gallérra nem fújtak [álca]mintát”… Ez a fajta „túlmagyarázás” viszont már valószínűleg az eredetiben is jelen volt, és jellemző hiba az ilyen jellegű albumokban.

Mindezen negatívumok ellenére ajánlom a könyvet minden érdeklődő figyelmébe, egyrészt a jól összeválogatott altémák, másrészt a szokásostól eltérő megközelítés miatt.

Katonák - Harcos és látványa a történelemben
(Warrior - A Visual Hisotry Of The Fighting Man) 
Írta: R.G. Grant  
Fordította: Kőrös László
M-Érték Kiadó 2008  
360 oldal

Szólj hozzá

hadtörténelem ókor hagyományőrzés iraki háború második világháború amerikai polgárháború vietnami háború öböl háború elso vilaghaboru afganisztáni háború különleges alakulatok tengerészgyalogosok napóleoni háborúk