Az elit alakulaton túl
Most, hogy közeleg a D-nap 75. évfordulója, a szokott módon újra összeszedtem néhány releváns témát, melyekkel a következő napokban olvasóimat fogom bombázni. Kezdjük a sort Richard Winters őrnagy memoárkötetével.
Stephen Ambrose egyik legismertebb műve, Az elit alakulat először 1992-ben jelent meg és kilenc évvel később képernyőre került a belőle készített HBO-sorozat, mely instant klasszikus lett. A 101. légideszant-hadosztály 506. ezredének Easy százada így lett egy csapásra számtalan néző és érdeklődő személyes ismerőse szerte a világon. Az egység veteránjai között viszont akadtak olyanok, akik nem elégedtek meg az átfogó krónikával és saját visszaemlékezésüket is papírra vetették. Ilyen volt David Webster, Bill Guarnere, Don Malarkey vagy Dick Winters.
Aki nem emlékezne, vagy nem látta még a sorozatot, Winters egyike volt azoknak a tiszteknek, akiknek karrierje összeforrt az Easy századdal. Eredetileg azért lépett be a seregbe 1941-ben, hogy letudja a kötelező szolgálatot, közbeszólt azonban a hadüzenet, ő pedig az éppen formálódó ejtőernyős fegyvernemet választotta. A 101. hadosztály valamennyi második világháborús hadjáratában részt vett és zászlóaljparancsnoki beosztásig vitte. Katonái nagyra becsülték őt, mivel vezetőként és emberként is kiemelkedő személyiség volt. A háború után leszerelt, megházasodott és sikerrel visszailleszkedett a civil életbe. Az 1918-as születésű Winters 2011 elején hunyt el. Emlékét a sorozaton és a könyveken túl szobor őrzi Normandiában, a Utah-part mögött.
Ez a visszaemlékezés szerkezetét és lényegét tekintve nem tér el sok más hasonló memoártól. A szerző ugyanúgy végigmegy röviden fiatalkorán, aztán bemutatja katonaéveit, később tömören civil karrierjét is. Hol felületesebben, hol részletekbe és benyomásokba menően mesél, érintve nem egyszer a parancsnoklás és a felelősség témakörét is. Elsőre tehát ígéretesnek tűnhet, de véleményem szerint nem érződik az anyagon a lelkesedés, ráadásul úgy érzem, a társszerző, C.C. Kingseed ezredes is inkább csak az anyag szerkesztésében segédkezhetett és nem mutatott rá a legfőbb hiányosságra. Mert bár a borítón ott vigyorog a Publishers Weekly kritikájának egy mondata, mely szerint ebből megtudhatjuk mindazt, amit Ambrose kihagyott saját könyvéből, megállapítottam, hogy a leírtak 99%-a már ismerős volt. És ezen még csodálkozni sem lehet, hiszen Winters katonai pályafutásának alfája és omegája az 506. ezred volt, ezenfelül Az elit alakulat eleve számos interjú alapján készült egy jó arányérzékkel dolgozó történész jóvoltából. És a már ismert tények tekintetében nem kapunk igazi újdonságokat, főleg, hogy őrnagyunk általában a rá jellemző szerénységgel elég röviden letudja a sorozatból is ismerős csataképek összefoglalását, és azokból az anekdotákból se szemezgetett, amelyeket még másutt nem olvashattunk. A 16 oldalas fekete-fehér képmelléklet ehhez képest kellemes meglepetést jelentett, mert bár egy részét már láthattuk, került bele néhány érdekes darab, nem egy a 2000-es évek elejéről (ilyen például a szerző és a színész Damian Lewis közös képe, lásd alább). Térképeket viszont nem kapunk, de ezek legalább ott lapulnak a “másik” könyvben.
Ennek tudatában nem tudom minden érdeklődőnek ajánlani a kötetet, inkább csak a legfanatikusabb rajongóknak. Aki mindenáron olvasni szeretne tőle, az esetleg tegyen próbát a szintén Kingseed által szerkesztett másik darabbal, melynek címe Conversations with Major Dick Winters: Life Lessons from the Commander of the Band of Brothers (Beszélgetések Dick Winters őrnaggyal: Az elit alakulat parancsnoka életének tanulságai). Ebbe az amazon.com oldalon egyébként bele is olvashatunk.
Beyond Band of Brothers – The War Memoirs of Major Dick Winters
Írta: Dick Winters & C.C. Kingseed
Berkley Caliber 2006
304 oldal
