FILM: Zöldsapkások
2015. október 13. írta: Monty H.

FILM: Zöldsapkások

De Oppresso Liber

Ha a vietnami témájú játékfilmekről esik szó, általában A szakasz vagy az Apokalipszis most, esetleg az Acéllövedék címe merül fel elsőként, vagyis azok a klasszikusok, amelyek évekkel a háború után kerültek moziba. Azok a művek, amelyek a konfliktus során készültek, szinte egytől egyig feledésbe merültek és volt ilyen, nem is egy. Legtöbbjük a hazatérő veteránok visszailleszkedési problémáit állította középpontba (pl. Limbo, 1972; The Hard Ride, 1971; Welcome Home, Soldier Boys, 1972; Slaughter, 1972) és csak néhány (talán kettő) próbálkozott a csatatér valóságának bemutatásával. Ez utóbbiak közé tartozik a Zöldsapkások is, mely 1968-ban érkezett.

the_green_berets_6.jpg

A film Robin Moore 1965-ös bestseller-regényéből született. (Ennek ’67-es kiadása itt figyel a polcomon, de a mai napig nem tudtam rávenni magam, hogy elolvassam.) Főszereplői az amerikai Különleges Erők katonái, akik Kirby ezredes vezetésével érkeznek Délkelet-Ázsiába, hogy dél-vietnami szövetségeseik oldalán járuljanak hozzá a győzelemhez. És ha ez túlzottan is leegyszerűsített megfogalmazásnak tűnik, hadd tegyem rögtön hozzá: nem az. A film, a karakterek vagy a párbeszédek legalább ennyire egyszerűek.

the_green_berets_3.jpg

Merthogy a Zöldsapkások tagadhatatlanul propagandafilm. Hollywood ügyeletes hőse, John Wayne pedig nemcsak főszereplője, hanem egyik rendezője is volt ennek a műnek. 1966-os vietnami turnéja után mindenképp szeretett volna tisztelegni a Különleges Erők tagjai előtt, ezért személyesen kérelmezte Johnson elnöktől a hadsereg segítségét a forgatáshoz és persze meg is kapták, méghozzá olyan volumenű asszisztencia formájában, hogy többen felszisszentek rajta. Meg kell hagyni, hogy valóban szép számú és nem meglepő módon: korhű repülőgép, helikopter, harckocsi, dzsip, kézifegyver, illetve statiszta került bele.

the_green_berets_2.jpg

A Zöldsapkások azonban ezt már sokan megjegyezték nemigen lép túl egy John Wayne-féle western modernizált változatán. A dzsungelben felállított támaszpont ebben az esetben átveszi a szekérvár vagy a vadnyugati kisváros szerepét, a vietkongok átvállalják az indiánokét, a dél-vietnamiak a telepesekét, a zöldsapkások pedig a lovasságét. Pikk-pakk, már meg is van a film. A dialógusok nagy része egyszerűen primitív, közhelyes, itt-ott természetesen propagandisztikus, a színészek egy része pedig, mondhatni, megérett az Arany Málna-díjra. A szívfacsarónak szánt jelenetek például nemcsak mai szemmel szánalmasak: a dél-vietnami árva és a zöldsapkás őrmester kapcsolatának láttatása a közhelyesnél is közhelyesebbre sikerült, és persze a fináléba is beleerőltették ezt a vonalat. Ahol pedig a humort próbálták volna erőltetni a változatosság kedvéért, ott sem értek célt.

the_green_berets_4.jpg

Továbbá hiába is villantanak fel hiteles, lépten-nyomon valóban megtörtént eseményeket (ilyen a bázis ostroma, a hegyi törzsek támogatása vagy a vietkongok által elkövetett atrocitások), a már említett hangvétel a valószerűség ellen dolgozik, és ez ellen nincs mit tenni. Ezek mellett a fényképezés és a vágás visszásságai szinte fel sem tűnnek már, inkább az, hogy a csatajelenetek, bár komoly létszámú statisztériát mozgatnak, szintén leegyszerűsítettek, izgalommentesek, szakszerűtlenek és túlzás nélkül primitívek. (A legelrettentőbb, mikor egy AC-47 Spooky jelenik meg a csatatér felett és Vulcan gépágyúi megtizedelik az ellenség sorait, akik az egyik vonatkozó snitten  most figyelj szépen, nyugodtan, nagy tömegben ácsorogva várják, hogy lecsapjon rájuk a sortűz, majd katonás rendben rogynak össze, lásd az alábbi montázst.)

the_green_berets_8.jpg

A végeredmény valóban egy közepes westernt idéz, amire csak azért emlékeznek egyesek, mert John Wayne neve fémjelzi. A maga idejében sem aratott nagy sikert, a kritikusok nemcsak propagandisztikus jellege miatt húzták le, a Vietnamban harcoló katonák pedig a tábori mozik közönségeként egyszerűen kiröhögték a produkciót. Bár pénzügyi oldalról behozta az árát, 1968-ban már kicsit sem tudott hozzájárulni a háború népszerűsítéséhez, hiszen éppen ez volt az az év, amikor a legfelsőbb körökben is végérvényesen keresztet vetettek az Egyesült Államok délkelet-ázsiai kalandjára, és lassan megkezdték a kivonulás előkészítését. 

A filmzene Rózsa Miklós munkája, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy mély nyomot hagyott bennem... A főcímdalként elsütött Barry Saddler-sláger, mely a hatvanas évek könnyűzenei számai között egész szép sikert aratott, viszont szót érdemel. Ez az ópusz ugyanolyan naiv heroizmust sugároz, mint maga a film. A korszellem felidézése kedvéért mindenesetre meghallgathatjuk… 

A Zöldsapkásokat ideológiai okokból nem forgalmazták nálunk annak idején (de kedvem lenne hozzátenni, hogy remélhetőleg esztétikai okokból sem hozták volna be), és csak később, a kilencvenes években került tévés sugárzásra, emlékeim szerint az HBO jóvoltából. A téma kedvelőinek kizárólag kuriózumként tudnám ajánlani, de nekik is csak akkor, ha az összes többi klasszikust kimerítették már.


Propagandisztikus háborús western.
Értékelés: 4/10

Zöldsapkások (The Green Berets)
Warner Bros. 1968
Háborús (136 perc)
Rendező: John Wayne & Ray Kellogg
Főszereplők: John Wayne, David Janssen, Jim Hutton
Zene: Rózsa Miklós

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr27845990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása