MAKETT: Amerikai ejtőernyős 1945-ből
2015. március 24. írta: Monty H.

MAKETT: Amerikai ejtőernyős 1945-ből

Verlinden 1:15

A Verlinden cég új korszakot nyitó 120 millis figurái között 1992-ben tűnt fel a 709. számú készlet, mely a megjelölés szerint egy 1944-es amerikai ejtőernyőst jelölt. Némi kutatómunka után azonban kisült, hogy vagy elírás történt, vagy tévedés…


US Para Varsity Monty 9702.jpg
A figura ugyanis M1943-as bakancsot visel, amely 1944-ben még nemigen volt használatban, 1945-ben viszont már igen – igaz, nem túl hosszú ideig. Az amerikai katonák nem igazán szerették a későbbi magyar honvédségi surranóra igencsak hasonlító, a boka felett széles bőrpánttal rendelkező típust, így a koreai háborúban túlnyomórészt újra a sima fűzős, magas szárú változatokat láthatjuk. A zubbony is a késői, M43-as változat, mely 1944 végén már használatba került a légideszantnál, de így, a bakanccsal együtt, valószínűbb, hogy a figura az 1945 márciusában végrehajtott Varsity-hadművelet résztvevője. Az Osprey kiadó US Army Airborne 1940-90 című kötetének F tábláján egyébként ugyanez a beállítású alak szerepel a 17. légideszant-hadosztály kötelékéből, vagyis a dátum immár egyértelmű, ahogy az is, hogy Verlindenék ezúttal megelégedtek egy viszonylag kis anyagköltségű és relatíve egyszerűen kifaragható testhelyzetű figurával… (Sajnos a cég figuráiról akkor és később is elmondható volt, hogy kiválóan faragott és érdekes beállítású darabok keveredtek a semmitmondó pózokba ragadt és felületesen faragott példányokkal. Az említett Osprey-könyvből is tipikusan az ilyen unalmas testhelyzeteket felvevő alakokat preferálták, lásd vietnami bazookás deszantos vagy vietnami 82-es ejtőernyős).

US Para Varsity Monty 9705.jpg
Ugyanis az eredeti figura – összehasonlítva például a korábban tárgyalt őrmesterrel – nem mondható igazán extrának. A tiszt úr egyik kezében pisztolyt lóbál, a másikban adóvevőt… Ez azért távol áll a fantáziadús beállítástól. A faragás minősége sem eget rengető, igaz, a bő ejtőernyős nadrág redőzése a valóságban sem lehetett sokkal komolyabb. Az arc is inkább átlagos és a közelébe sem ér az őrmester úr vigyorgó fejének. Én többre vágytam, ezért egy másik régi Verlinden-figura, a II. világháborús amerikai tengerészeti pilóta karjait vettem elő. Az eredetileg pisztolyt tartó kezeken változtatásokat eszközöltem: a jobb így egy cigarettát tart (a 45-ös pisztolyt kifaragtam belőle), a másikba pedig a Kirin Wittmann-készletéből maradt német tiszti sapka került. („A hadizsákmány szemügyre vétele csata után”)

US Para Varsity Monty 9703.jpg
Ezt leszámítva csak a felszerelés lett más. A hónaljtokot tartó vállpántot kiegészítettem és úgy alakítottam át, hogy az adóvevő kerüljön a tiszt hátára. Ugyanide még egy Thompson géppisztoly került, és ehhez szükség volt az amerikai fegyverzet-kiegészítő készletükre, részben mert egy tártokot is be kellett szerezni – na igen, Verlindenék híresek arról, hogy nem bőkezűsködnek a kiegészítő darabokkal, azt legyen szíves mindenki külön tételként megvásárolni. A géppisztoly vállpántja most is papírból készült és most sem vagyok teljesen elégedett a felfekvésével, de az élethű belógást a súlyosabb fehérfém-fegyvereknél tudtam eddig csak igazán jól megoldani, pláne, hogy a szerelék egyes elemei (például a kulacs) is zavarók lehetnek, úgyhogy ezekre is ügyelni kell. Hasonló módon a nadrág combzsebeinek elkötőpántjait is keskeny papírcsíkból alakítottam ki. Ezeken a zsebeken egyébként gyárilag szerepeltek kidolgozatlan „vakfoltok”, amiket Verlindenék jóhiszeműen nekünk alakítottak ki, hogy a lelógó gyalásó és késtok felfekvését megkönnyítsék. Sajnos a jobb oldalon erre nem lett volna szükség, és az eltüntetésére felrakott tömítővel nem tudtam tökéletes munkát végezni (sokadik próbálkozásra sem), de egy idő után már nem izgatott.

US Para Varsity Monty 9704.jpg

A festés nem volt különösebben bonyolult. A Tamiya XF-62-es fakított olívját használtam az egyenruhához (igen, ekkoriban már olívot viseltek), amit szokás szerint árnyékoltam és szárazecseteltem. A szerelvény nagy része keki színt kapott. A sarazást elsősorban a térdnél és a lábszáron, illetve a könyöknél, plusz a zsákmányolt tányérsapkán végeztem a Humbrol 110-sel. A bal vállra került 17-es hadosztályjelvény a Verlinden 603-as matricaívéről származik.
 
A talpzat ugyanaz, mint a korábbiaknál, akárcsak az adatokat tartalmazó amerikai dögcédula. És megjegyezhetném, hogy ennél a figuránál is jó sok idő eltelt a megvétel (1997) és az elkészülte között. Na mindegy, ez egy ilyen hobbi…

Köszönetet mondok Dinónak a dögcéduláért.

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr816718623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása