Tamiya 1:15
1:35-ben jó pár Tamiya-figurával volt már dolgom, de egészen mostanáig húzódoztam 120 millis figuráiktól — főleg a témaválasztásaik miatt. A 2003-as iraki invázióban bevetett, vegyvédelmi öltözéket viselő amerikai gyalogosuk viszont felkeltette az érdeklődésemet, nem kis részben a Gyilkos megszállás című remek sorozatnak hála...
Az alkatrészek kidolgozása (alapanyagukhoz képest) szép és nem mellékes, hogy bőségesen mellékeltek opcionális darabokat, de erről később. A doboz hátoldalán látható fotókat jól kiegészíti egy kétoldalas ismertető, melyen további információkat találunk a figuráról, ideértve az egyes felszerelési tárgyak tényleges funkcióját. Amolyan tamiyás figyelmesség ez.
A készletből kétféle testtartású figurát építhetünk. A dobozfestményen is látható, tüzelőállást felvett gyalogos mellett egy fegyverét leeresztve tartó, láthatóan utasításokat adó katona is összeállítható. (A tüzelő testtartás talán picit erőltetettebb a kelleténél, bár anatómiailag nem tudnék belekötni. Egy kicsit enyhébb terpesz szerintem jobb lett volna…) Emiatt aztán összesen négy kart és kétféle fejet kapunk. A málha elemeinél is lesz miből válogatnunk, bár itt a kéztartás is befolyásolja, hogy mit ragaszthatunk fel és hova.
Az összeállítást igazából az a tény lassította csak, hogy a törzs és a lábak két, függőlegesen osztott félből állnak, vagyis külön kapjuk az elülső és hátulsó oldalukat. Ez némi tömítést igényel és csak ezután lehet érdemben nekikezdeni az építésnek, onnantól kezdve viszont már nincs nagyobb gond ezzel.
Próbálgatva a karokat, az volt a benyomásom, hogy a tüzelő testhelyzetet favorizálta a mesterdarab faragója, és úgy tűnt, kissé bénácska lesz a másik, általam felhasználni kívánt tartás. (A doboz hátoldalán látható fotó is ezt sugallta…) Mindenesetre belevágtam, és szerencsére alaptalannak bizonyult a gyanúm: a „készenléti” testhelyzet is jól beállítható, bár érdemes lassan kötő ragasztót használni a rögzítésnél, hogy legyen időnk korrigálni, és persze a kézfejek ragasztásánál is legyünk résen.
A kétféle fej mindegyikére rákerült gyárilag a sisak szíjazata. Egyébként a fejek teljesek, nincs levágva az üstökük, vagyis a sisak rögzítésénél van némi beállítási lehetőségünk, attól függően, hogy mennyire akarjuk a tarkóra tolni a fejfedőt. A kezek kidolgozása felületesebb, és itt is szükség lesz némi tömítésre a jobb kézfej összeragasztásánál, plusz örültem volna, ha a csuklócsonkot hosszabbra hagyják, ezzel is segítve a rögzítést.
A felszerelési tárgyak lefedik a 2003-ban gyakori összeállításokat, és aki képben van az „igazi” málhával kapcsolatban, valószínűleg örömmel fog ezek között válogatni. Kapunk például kulacsokat, de Camelbak-vizestömlőt is, illetve a hagyományos ALICE-rendszerű tártokot, mellé pedig a védőmellényre vagy málhamellényre egyenként felcsatolható MOLLE-rendszerű zsebeket is. A Bianchi-féle pisztolytáska, az M-9 bajonett, a fenékzsák, a gázálarc-tok, az általános célú zseb és az EÜ-készlet is rendelkezésre áll. A sisakra rögzíthetünk porvédő szemüveget, illetve az éjjellátó rögzítőpapucsát és magát az éjjellátót is.
Mit érdemes tudni ezekről?
A vizestömlő 2003-ban már elterjedt volt, ennek ellenére elég sok katonát látunk a korabeli fotókon – akár ezen felül is – kulaccsal a derékszíjukon. A legtöbb katonai használatra szánt Camelbak olajzöld színű volt, az adagolónyílás melletti része pedig fekete. A szívócső (melyet a készletben talált gumicsővel imitálhatunk) a valóságban általában fekete vagy olív szövetborítást kap, vagyis érdemes esetleg valamilyen vékony anyaggal borítani, ha van hozzá türelmünk. Maga a Camelbak kissé eláll a háttól: ezt tömítéssel vagy csiszolással orvosolhatjuk, de saját tapasztalatom, hogy a valóságban is hajlamos a vizestömlő ezt eljátszani, szóval az sem vét nagy hibát, aki így ragasztja fel.
A tárzsebeknél javasolt a MOLLE-rendszerűeket felpakolni, hiszen figuránk nem rendelkezik külön málhaövvel, minden a mellényére kerül. Még egyszer mondom, a karok kiválasztása és ideiglenes rögzítése után ellenőrizzük, hogy milyen és mennyi zseb fér el a mellényen!
A sisakra mindenképp ragasszuk fel az éjjellátó rögzítőpapucsát (Y9), akkor is, ha magát az eszközt mellőzzük, illetve, ha a porvédő szemüveg fent van. Ennek oka egyszerű: a katonák sem vették le, ha épp nem alkalmazták magát az éjjellátót, ugyanakkor a harcoló alakulatok jellegzetes ismertetőjegye volt.
Amennyiben a porvédő szemüveget felragasztjuk, érdemes papírzsebkendőből készült, két oldalról nyitott védőhuzatot készíteni rá. A valóságban ezt sokszor egyszerű zokniszárból vágták, úgyhogy nem is kell különösebben igényesebbre csinálni. A sisakhuzat leszorítópántja olív vagy homokszínű legyen.
A fenékzsák jellegzetes felszerelés, lehetőleg használjuk fel. Ügyeljünk arra, hogy a két dugzáras csat alatt, a pánton találunk még két elfűzőt. Mindegyiket feketére fessük.
A szögletes tokban található EÜ-készlet — hivatalos nevén Jungle First Aid Kit — elsősorban a tengerészgyalogságnál és a különleges alakulatoknál fordul elő. Nemcsak derékszíjon vagy mellényen viselik, hanem a fenékzsák oldalán található pántra is gyakran rögzítik.
A vállon viselt apró kötszer/tájolótok egy régebbi műgyanta-készletből maradt, mindenesetre felraktam ezt is.
A védőmellény az iraki háborúban gyakran volt woodland-terepszínű, mivel nem jutott mindenkinek sivatagi huzat. És a visszaemlékezések szerint az sem hibázik, aki magát a vegyvédelmit festi woodlandre, és csak a sisakhuzatot hagyja háromszín-nyomásosra, hiszen több alakulatnak nem jutott már sivatagi változat.
A sivatagi bakancs színét illetően több választási lehetőség van, mivel a való világban számos cég gyárt ilyet. Világos porszínűtől világosbarnáig lehet bármilyen (a gyártók honlapján nézzünk szét és számos referencia fotót találunk). Eredeti állapotában a talp és a bőr felsőrész általában ugyanolyan árnyalatú.
Az útmutató nem tér ki a fegyverszíjra. Bár viszonylag pepecselős feladatnak tartom ezt elkészíteni, 120 millis méretben nem olyan nagy ügy. Egyszerűsíthetjük a dolgunkat, ha nem a szokványos kétpontos rögzítésűt választjuk, hanem az egypontosat. Én ezt tettem a birtokomban található, jó minőségű, airsoftos változat alapján, melyet műszálas szövet borít, s ez hengeres megjelenést biztosít neki, vagyis nem az a hagyományos lapos heveder.) Az ilyen általában a fegyvertus rögzítőgyűrűjére illeszkedik, de olyan típus is létezik, amelyik a tus és a fegyvertok találkozásánál felcsatolt gyűrűre csatolható, illetve olyan, amely a tus testét fogja át. (Érdemes szétnézni a neten és fotók alapján dolgozni.) Végül egy darabka szigetelt kábelt használtam fel a célra, melyet a katona nyakába kanyarítva alakítottam a kívánt formára, később pedig zöldre festettem, majd végül felragasztottam. Nem követi pontosan a váll és a nyak vonalát, de ez nem hiba, mivel az eredeti pánt is viszonylag merev.
A készlethez nem jár semmiféle matrica a felvarrók megjelenítéséhez, ami a vegyvédelmi öltözék ismeretében nem lenne hiba, hiszen ezen nem is viselnek ilyet, ám a sisakhuzat már más tészta. A 2003-as invázió idején készültek fotók például a 3. gyaloghadosztály katonáiról, ahol jól látható volt a sisakhuzat két oldalán viselt hadosztály-jelzés (egyszerű felvarróként). Ha tengerészgyalogost építünk, akkor nem kell ezzel vesződni, ők ugyanis még a gyakorlójukon sem viselnek egységjelvényt, nemhogy a sisakon, ám ha a szárazföldi haderő katonájában gondolkodunk, érdemes utánajárni, és lehetőleg fotó után dolgozni. (A vietnami háborúban oly népszerű sisakfirkák az iraki inváziónál viszonylag ritkák voltak, de megint csak javaslom, hogy a könnyen elérhető fényképeket böngészgessük, hátha akad kedvünkre való.)
Tamiya és Humbrol színeket használtam a szükséges árnyalatokhoz. A háromszínnyomásos egyenruhához az XF-57-es Buff az alapszín (keverni se kell), ám a sötétebb foltokhoz már az XF-60-as sötét sárgát javasolja, ami viszont mindenképp téves: az igazi egyenruhát alapul véve (mellyel szintén rendelkezem) ez a szín határozottan zöldes árnyalatú, vagyis a fentihez Khaki Drabet kevertem és viszonylag hígan vittem fel. A kis méretű barna foltokhoz enyhén világosított, szintén híg középbarnát használtam. A terepmintát saját BDU-m foltjai alapján vittem fel, de persze igyekeztem figyelni a varrásokra, ahol a foltok érthető módon megtörnek. Ugyanez vonatkozik a sisakhuzatra, mely szintén rendelkezésemre állt.
A védőmellény és egyes tokok színezése már bonyolultabb volt, hiszen a woodland-minta valamivel összetettebb. Ehhez egy BDU-zubbonyt vettem elő és próbáltam a rajta látható foltok alapján dolgozni. Ilyen méretarányban ez volt a második eset, hogy komolyabb álcamintát festettem, és összességében elégedett voltam vele, bár látható, hogy van még hova fejlődni.
Az arcot szintén Tamiya festékkel keltettem életre. A szemek megint gondot okoztak, de lehetne rosszabb is… A szájüregnél próbáltam kerülni a kifejezetten pirosas árnyalatokat, ezért óvatosan világosítottam és tompítottam a felhasznált színeket. A végén a koszolásból is jutott a felületre: feketét és földszínt kentem szét, jó hígan, több rétegben.
Az egyenruha árnyékolásához főleg híg sötétbarnát használtam. Sárszínből aztán került még bőven, különös tekintettel a fenékre, a térd alatti területekre, a könyökre és alkarra, természetesen a kézfejre, no meg a sisakra és a fegyverre is.
Az általam favorizált fatalpzatot használtam megint, melyre homokot és apró kavicsokat rögzítettem, majd lakkoztam. Aranyszínre festett rotringhegy-darabokból készültek az elszórt töltényhüvelyek. Szokás szerint amerikai mintájú dögcédula kerül majd fel rá, de ezt egyelőre nem volt időm legyártatni.
