KÖNYV: Trézsi néni kosztosai (Balázs Sándor)
2013. augusztus 24. írta: Monty H.

KÖNYV: Trézsi néni kosztosai (Balázs Sándor)

Pozsonyi diákok

Ha már nyakunkon az iskolakezdés, lássunk egy ifjúsági regényt a gimnáziumi évekről. Balázs Sándor művét még gyerekkoromban olvastam, és tavaly sikerült végre összevaterázni, úgyhogy most felnőtt fejjel újra nekiültem...

trezsi neni 1.JPGHárom fiúcska sorsát fűzi össze a történet, akik a pozsonyi líceumban kezdik meg középfokú tanulmányaikat, valamikor a boldog békeidők utolsó esztendeiben. Jancsi egyszerű, de szorgalmas parasztgyerek, Tibor polgári család jóravaló sarja, Vencel pedig egy földesúr elkényeztetett fiacskája. Mindhárman Trézsi néninél laknak, a Márton utca 21. szám alatt, az ő kosztosaiként járnak be nap mint nap az iskolába. Az évek persze telnek, sok minden történik, ők pedig lassan felnőnek...

Ez a regény éppen olyan, mint saját emlékeink egyvelege az iskoláról, vagyis a hangsúly nem annyira a fejlődés ívén van – bár ez is követhető, jóllehet kissé kiszámítható –, hanem a jellegzetes arcokon, élményeken, tapasztalatokon és helyszíneken, amelyek sokkal jobban jellemzik a diákévekre való visszatekintést. Így tehát a fejezetek legtöbbje egy adott téma vagy személy köré csoportosítva lesz amolyan anekdotás jellegű példázat. Ifjúsági olvasmányhoz méltó módon pedig az egyszerű nyelvezet és az itt-ott talán naivnak nevezhető történetvezetés dominál.

A Trézsi néni kosztosai ma már sajnos csak antikváriumokból és aukciós oldalakról szerezhető be.

Trézsi néni kosztosai
Írta: Balázs Sándor
Móra 1960
186 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr245405559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása