Logo Pic
beatkorSzaki 2025. január 21.

Az (ellen)divat és az underground zene találkozási pontjai – Király Tamás álmai és barkácsesztétikája

9-ep1.jpgKirály Tamás ruhaszobrász és akcióművész első. 1983-as divatbemutatójának Rejtett divat volt a címe. Király életét, művészi pályáját tulajdonképpen végigkísérte a divat finom elrejtőzése. Nem a klasszikus értelemben vett divattervező, még csak nem is jelmeztervező volt. Neve összefonódott a színházzal, a performanszművészettel és az underground zenével.

Mindezek mellett filmek látványtervezőjeként[1] is dolgozott. Nemzetközi hírnévre az 1980-as években tett szert, az egyetlen kelet-európai meghívott tervező résztvevője volt a nyugat-berlini Dressater[2] (1988) avantgárd eseménynek és divatbemutatónak. Modelljei Vivienne Westwoodéval közös kifutón jelenhettek meg.

Király divatbemutatói már ekkor absztrakt, magas művészi színvonalú neoavantgárd események voltak. Lényegében a standard divat és vele együtt a divatbemutató dekonstruktív átírásai. A Váci utcai divatséták[3] és a New Art Studio[4] (Budapest, Petőfi utca) mozgó kirakatai mind ellenpontozták azt a szabványosított ruhatervezési gyakorlatot, amit Djurdia Bartlett vagy Simonovics Ildikó divattörténészek abban a korszakban a „szocialista jó ízlésként”[5] emlegetnek.

Jó példa erre egy 1981-ből származó archív fotó, amelyen Király Tamás első ránézésre talán szakadtnak tűnő modelljei a Váci utcán – a sokáig a csúcsdivat színterének számító ikonikus utcáján – éppen „divatsétát” tesznek.[6] A modellek lábára anyagok vannak kötve, és első látásra úgy festenek, mintha az lett volna a tervező feladata, hogy egy méteráru-bolt szűkös anyagkínálatából mindent felhasználjon. Fülükből purhabból készült ékek lógnak, az egyik modell épp dohányzik. Középen maga Király Tamás áll. A fotót ellenpontozza egy a szakirodalmi források által nem azonosított férfi, aki kötött mellényében (és a modellekhez képest rendezettnek tűnő öltözetben) a kamerába mosolyog. Király Tamás divatsétái fokozatosan a társadalmi és politikai akciók színtereivé váltak (a társadalmi és kulturális ellenállás szemléletes hazai példái voltak), miközben a ruhák „konceptuális ruhaszobor” kísérletek is voltak.

Példa erre az 1989-es geometrikus kollekció, amelyet a modellek a budapesti Szabadság-szobor talapzatánál mutattak be, és amelynek fekete-fehér fotódokumentációja alapján igen nehezen eldönthető, hogy hol ér véget a szobor és hol folytatódik az emberi test.

Király összművészeti jellegű ruhaperformanszai a szocialista rendszer allegorikus dekonstrukciójaként is működtek.

Muskovics Gyula és Soós Andrea szerzőpáros ezeket a divatperformanszokat úgy értelmezi, mint amelyek megtestesítettek egyfajta forradalmi esztétikát,[7] és amellett érvelnek, hogy ezek a performanszok könnyen a rendszerkritika eszközévé válhattak, hiszen a műfaji szempontból is határhelyzetben lévő divatperformansz már eleve kiskaput jelentett a politika által kontrollált mindennapokban, és „a hatalom által értelmezhetetlen műfajnak bizonyult.”[8]

Nem kétséges, hogy Király divatperformanszai a politikai rendszert is kritikával illették, ugyanakkor központi jelentőségűnek látszik a divatperformanszaiban rejlő szimbolikus narratíva szerepe. Erre jó példa az 1989-ben, a rendszer felbomlásának évében kivitelezett performatív divatsétája a Batthyány téren.

Király 1989-es divatperformansza a fennálló rendszer jelképeit dekonstruálja, és radikálisan felforgatja, kiszakítja eredeti kontextusából azokat – ironizál és allegorizál. A Parlament épületével a háttérben Király modellje egy fehér, zöld és piros színekből álló, a magyar zászló színeire emlékeztető ruha-összeállítást gyufaszálakból készített, kupola-kalappal kombinál, amelynek a csúcsa egy vörös csillagban végződik, és melyhez egy létra vezet, ennek utolsó lépcsőfoka viszont már nem ér fel a rendszer ikonikus szimbólumáig.

A performanszról az Almási Jonathan Csaba által készített fotón maga Király is megjelenik, egy sétapálcával a kezében, napszemüvegben, fekete öltözetben, ugyancsak ironikus és allegorikus formában. A gyufaszálakból készített kupolakalap könnyen érthető utalás lehetett akár a rendszer (amely ekkor már éppen a felszámolódás fázisába érkezett) törékenységére, gyúlékonyságára. A törékeny kalap kupolaformája, amely meglepően hasonló a magyar Parlament épületének kupolájáéhoz, egy újabb intertextusaként is működhet a történelmi múltnak, amelyet korábban nem volt megengedett pozitív kontextusban megidézni, vagy firtatni.

Király Tamásnak az alternatív zenei szcénával kapcsolatos akcióiról Havasréti József Az alternatív regiszterek: A kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban és Koszits Attila Pécs Underground ’80: Ellenkultúra, progresszív és avantgárd tendenciák című könyveiben is olvashatunk. Koszits hívja fel figyelmünket egy különös zenei produkcióra a Divat című ruhakoncertre és kiállításra:

„A vasárnap délelőttől tartó kiállítást és vásárt délután bizarr ruhaakciók, öltözködési performanszok váltották a kellemesen szórakozó hatalmas nézősereg előtt. Színésznők (például Lang Györgyi), félvilági manökenek, egyetemista fiúk és lányok jártak fel-alá és fotózkodtak extrém ruhákba. A közönséget nyilván ki akarták zökkenteni mindennapi szokásaikból, oldani akarták gátlásaikat, hogy merészebben öltözködjenek. Az akció végén egy kanadai és francia bohóc-artista páros nevetésre ingerlő módon mutatta be a ruhahordás örömeit a jelenlévőknek, akik még a pécsi altér zenészekkel kiegészített »DA« együttes koncertjét is meghallgathatták.”[9]

Koszits egy másik izgalmas zenei performanszról is beszámol, amelyre a Pécsi Nemzeti Színházban került sor, 1997-ben. A zenét Vidovszky László komponálta The New Dress of the King címmel. Az előadás egy „varrógép” zenekar játékának következménye volt. Koszits a produkció kapcsán egy Király Tamással a Z Magazin számára készített interjújából idézi a következőket (maga az idézet pedig természetesen Király Tamástól származik):

„Nagyon fontos, hogy eredeti dolgot valósítson meg az ember. Így jött az ötlet, hogy ne a divatbemutatókon szokásos összevágott mixzenéket, hanem valami újat, ruhával kapcsolatos hangokat adjunk. Egyszer, egy most Párizsban élő barátnőm (Kele Judit) az anyagokat kihangosította. Mozgás közben különböző hangokat adott a santung, bársony, a selyem, a vászon, mindegyiknek más a hangja. Ha innen indulunk ki, eljutunk a varráshoz szükséges eszközökig: ollót csattogtathatunk és a varrógép hangját is felhasználhatjuk. Eltérő a hangja az egyes varrógépeknek, és ebből zenét lehet kreálni.

Megkértem Vidovszky László barátomat, hogy foglalkozzon ezzel a gondolattal. Fantasztikus zenét komponált, amit Dániában már 1990-ben bemutattunk. A mostani változat abban tér el az eredetitől, hogy azóta más lett a zenei világ: beindultak a technók és különböző vállfajai. Itt a gépről jövő komponált zenébe bekapcsolódik az élővarrógép zenekar, ezen kívül néhány hangszer is megszólal, fuvola, cselló s a többi.”[10]

A felvett zenét tehát dekonstruálja egy élő zenekar. A techno struktúrája megbomlik, és egy új, éppen azzal ellenpontozott zenei világ jön létre. A produkció a SHWA 3C237[11] címet viselte. Természetesen a performansz ruhái is izgalmas látványvilággal és anyaghasználattal lettek megtervezve. Szintén ebben az interjúban jelenti ki Király Tamás, hogy

„ha a ruhák és a zene között egység alakul ki, akkor már létrejött valami, ami boldogsággal, vagy jóleső érzéssel tölt el... Látni kell a formákat, a színeket és hogy mindez milyen hangokat kíván. Tehát így születik ebben az esetben a zene. A ruhát viszont úgy formálom, hogy ha fölviszi a hangját az énekesnő, akkor a ruha is föl fog nyílni, föl fog szállni. Egy szegecseléssel fölhúzhatóvá válik, tehát figyelek a zenére.”[12] Ruha és zene tehát egységként képzelhető el, amely egymásra hatva konstruálja meg az előadást.

Király Tamás dekonstruktív divattervező munkái tehát szorosan összekapcsolódtak a zenei szubkultúrák világával egymást kiegészítve működtek csakúgy mint a SHWA 3C237-es előadás. Király Dreams-sorozatára 1985 és 1989 között került sor a Petőfi Csarnokban, ami – beleértve az Animals Dream, és a Baby’s Dream performanszokat is – egy szürreális álomvilágot testesítettek meg, amelyhez népszerű újhullámos zenekarok munkái voltak kapcsolva.

fortepan_125378.jpgFekete Lyuk, alternatív klub a Vörösmarty Művelődési Ház pincéjében. Balról a második Kelényi Tódor fesztiválszervező, előtte ülnek a Kampec Dolores tagjai, közülük bal szélen Hajnóczy Árpád. Hátul állnak Király Tamás divattervező és Kilián János punkzenész. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A Boy’s Dreams-t 1986. június 6-án rendezték az Ági és a Fiúk, a Balkán Tourist és Másik János zenei közreműködésével a Petőfi Csarnokban. Rajtuk kívül szerepeltek a performanszban: a Orkesztra Luna, Kecskés Krisztina, valamint a Gagarin és a Zombie nevű formációk. A koreográfus Angelus Iván, a látványtervező pedig Bachman Gábor volt, a plakátot Paraszkay György készítette.

A térben összesen körülbelül nyolcvan performer mozgott, meglehetősen különös ruhákban. Molnár Gabriella Esti Hírlapban megjelent cikke szerint „a tervező bátorítani akar, mint mondja. kiskanálból is lehet ruhát készíteni, ha valakinek ez esik jól”[13]

A színpadon testépítők és szfinxnek öltözött modellek tűntek fel. Baló Júlia egyenesen divat-happeningnek nevezte az akciót,[14] amelynek főszereplői az emberek helyett mégis a ruhák voltak leginkább, pontosabban a „drótok, válltömések, fekete tüllanyagok, nyers színű horgolt terítők, tollseprűk, szétrongyolódott csipkeruha-költemények, cilinderek, fekete-ezüst pántok, szalagok, és biztosítótűk.”[15]

Baló így folytatja: „Divat-happening a Petőfi Csarnokban. Móka az anyaggal, az alakkal, a divattal, a mozgással. Az ízlés szabadsága. Öltözékimprovizációk – mindenki manöken. A fantázia játékai – határok nincsenek. Nincs konfekció, a megjelenés szuverén – a »divat« az egyénre szabott. Az ember önmagában »irányzat«, ha azt viseli, amiben jól érzi magát, amit kitalál magának.”[16]

Meglepő módon éppen a Film Színház Muzsikában megjelent cikk az, amelyik a szöveg szintjén legkevésbé kapcsolja össze a Boy’s Dreams performanszt a zenével. A hangsúly inkább a dekonstruktív ruhákon van, amelyek mind anyaghasználatukban, mind szabásukban és varrásukban meghökkentően hatottak a színpadon.

Király Tamás ruhái leginkább a divatkutató és filozófus Barbara Vinken által „posztdivatnak”, vagy „ellendivatnak”[17] nevezett fogalmi keretek diskurzusában értelmezhetők – üvegből, purhabból vagy nejlonból készültek. Megtestesítettek egyfajta barkácsesztétikát, amely leginkább a punk szubkultúra felől lehet ismerős, amelyet Dick Hebdige A stílus mint célzatos kommunikáció[18] című tanulmányában fejt ki. A barkácsolás technikájára a punk szubkultúra felől Havasréti József is kitér Umberto Eco és Dick Hebdige írásaira hivatkozva.[19]

Innen nézve a brikolázs a szubkultúrában „egy sajátos szemiotikai gerillaharc” eredménye. Nem más, mint a tárgyak radikális átértelmezése a paródia és felforgatás eszközével.

„A termékek átrendezésével és új összefüggésbe helyezésével megszokott használatuk felforgatásával és új használati módok kitalálásával a szubkultúra stilizálja (...) a tárgyak világát új és burkoltan ellentétes értelmezések felé nyitja meg.”[20]

Ugyanilyen Király Tamás tervezési gyakorlatában, még közelebbről a Boy’s Dreamsben a kukászsák mint ruhaanyag használata. Klaniczay Gábor Ellenkultúra a hetvenes-nyolcvanas években című könyvének Miért aktuális a divat? című fejezete kitér arra, hogy a ruházkodás nemcsak a viselő foglalkozásáról, társadalmi rangjáról, vagy szubkulturális pozíciójáról képes árulkodni. Klaniczay a ruha „anyagi tulajdonságait”[21] is így kezeli, vagyis „a szövet minősége, tisztasága, új, vagy elhasznált mivolta, színe, szabása” is referenciális természetű. Ha mindezt azonban általános érvényűnek vesszük, akkor vajon miért vonzotta az értelmiséget Király performansza a Petőfi Csarnokba?

A Boy’s Dreams mint összművészeti esemény másik sajtómegjelenése az Esti Hírlapban közzétett cikk, Molnár Gabriella tollából:

„Miről álmodnak a fiúk? Lányokról persze. Akik hol angyalokhoz hasonlítanak, hol pokoli rémségek felidézői, szőkék tüllruhásak, feketék, démoniak, nyomtalanul eltűnnek, mint a képzelet játékai, vagy éppen ellenkezőleg, jelenlétük egész környezetüket uralja.”[22].

Király Tamás aztán így folytatja: „Szeretném apránként az emberekbe beoltani azt a tudatot, hogy valamiképpen mindannyian manökenek vagyunk. A saját kreációink viselői.”[23] Ebben a cikkben is a ruhákra irányul a legfőbb figyelem. A cikk meg sem említi, hogy egy olyan összművészeti produkcióról volt szó, amely a zene aspektusa felől is figyelemre méltó. Még figyelmesebben olvasva a szöveget az is feltűnő, hogy magáról a performanszról sem mond sokat a cikk szerzője: sokkal inkább a tervező a „szocialista jó ízléstől” eltérő ruhatervezési stílusát méltatja.

Leginkább a Magyar Ifjúság reflektál az esemény zenei aspektusaira (noha az újságíró nem teljesen pozitívan nyilatkozik az eseményről): „Zene, pontosabban, ami szólt, az a korábbi legrosszabb underground-bulik emlékét idézte: csapnivaló erősítés, rengeteg üresjárat és sok elviselhetetlen zenekar között néhány érdekes. Itt még az utóbbiakhoz tartozó Balkán Tourist, Zombie és Ági és a Fiúk sem tudta hozni magát – részben a rövid idő, részben enerváltság miatt – a Gagarin és Pajor Tamás zenekara (még mindig Neurotic?) viszont tökéletesen leszámolt a zenével kapcsolatos illúziónkkal.”[24]

A cikket végigkíséri egyfajta kiábrándultság érzete, az egész produkció kemény kritikája. Szerzője nem ír pozitívabban a performanszról, a benne felszínre kerülő különös látványosságról sem:

„A plakát szerint Bachmann Gábor foglalkozott a látvánnyal: nos – ha egyáltalán volt valami köze a műsorhoz – úgy látszik, a hakni az undergroundba is bevonult. A zenekarok összevissza követték egymást, kik egy órát, kik két számot játszottak, a divatbemutató minden ritmust nélkülözött és némelyik amatőr manöken a felvonulásban résztvevő kecskénél is rosszabbul mozgott. Néhány pillanat kifejezetten kínos volt: a közönség mulatott, jópofaságokat kiabáltak be, szinte sajnáltam az alkotókat, mert hihetetlennek hatott, hogy nem csupán elrontották, hanem így is gondolták.”[25]

Király kétségkívül nem szerette a rögzített struktúrákat, és modelljeit sem a profik közül választotta. Sokkal jobban érdekelte az extravagáns megjelenés és a közönség megbotránkoztatása.

K. Horváth Zsolt Király Tamás Petőfi Csarnokbeli megjelenéseiről írott tanulmányában maga is megjegyzi, hogy „álnaív lenne feltenni a kérdést, hogy vajon miért számolt be oly lelkesen Király Tamás első, 1985-ös Petőfi Csarnokbeli bemutatójáról a Magyar Szocialista Munkáspárt Ifjúsági szervezete, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) hivatalos hetilapja, a Magyar Ifjúság.”[26]

K. Horváth a „histoire croisée”[27] jelenségköre felől magyarázza ezt, amely „a heterogén nézőpontok ötvözésével nem akarja egyneművé tenni a korszakot, sőt, annak lényegét éppen az ellentmondásosságban, a nem-egyidejű egyidejűség kulturális és történelmi tapasztalatában látja.”[28] K. Horváth ezen tanulmányának fókuszában legfőképpen az áll, hogy a korszak történelmi emlékezete tudományáganként mennyire heterogén (mennyire összeegyeztethetetlenek egymással ezen elbeszélések), tehát mennyire eltérő képet adnak e korszakról, vagyis a Kádár-éra majdhogynem utolsó szakaszáról.

A Boy’s Dreams elemzésénél nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy helyszínét, a Petőfi Csarnokot éppen 1985-ben adták át, és ahogy arra K. Horváth is figyelmeztet bennünket, „keveredik benne az államszocialista művelődéseszmény és az egyre inkább eladósodó, gazdasági válságba sodródó Magyarország, melynek politikai elitje (...) fokozatosan változtatni kényszerült a gazdaság irányításban.”[29]

A Boy’s Dreams esetében a performanszban részt vevő zenekarok olyan, az első nyilvánosságban nem kultivált együttesek voltak, mint a Balkán Tourist vagy az Ági és a Fiúk. Kétségtelen, hogy Király Tamás művészete sem a rendszer hivatalos kultúrájához tartozott, inkább az ellenkultúrához.

Összegzésképpen elmondható, hogy Király Tamás művészete szorosan összekapcsolódott az underground zenei szcénával. Performanszai összeművészeti jellegének izgalmas szeletei voltak a hazai underground zenekarok produkciói. Barátai is az underground szcéna művészei közül kerültek ki, akikkel szívesen dolgozott együtt. A Boy’s Dreams produkció az „álom sorozat” egyik legjelentősebb darabja volt. Ezek mind 1985 és 1989 között, a Petőfi Csarnokban megvalósult produkciók és ruhabemutatók voltak (az első a Baby’s Dreams, amelyet a Boy’s Dreams, majd 1987. július 31-én az Animals Dreams követett.

Az „álom sorozat” utolsó darabja az 1989-es Király Dreams volt. Az általa tervezett és bemutatott ruhákra többnyire (az alkotó intenciója szerint) a pillanatnyiság volt jellemző. A bemutatott ruhákat elsősorban pillanatnyi művészi produktumnak, installációnak szánta. Nem törekedett arra, hogy ezek eladhatóak legyenek. Király Tamás ennek ellenére vonult be a hazai- és nemzetközi divattörténetbe.


Szerző: Egri Petra

Nyitókép: Király Tamás divattervező 1988-ban Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

 

[1] Király Tamás a filmek látványtervén együtt dolgozott Bachman Gáborral, Jancsó Miklóssal, Xantus Jánossal, Szikora Jánossal, Bódy Gáborral. Alkotótársak voltak Koppány Gizellával és Kováts Nórával. Kiemelkedő látványtervük Bódy Gábor Psyché című filmjéhez készült.

[2] Claudia Skoda 1988-ban hét másik tervező társaságában hívta meg Király Tamást Nyugat-Berlinben rendezett a Dressateren avantgárd eseményre. A divatbemutatót a Hamburger Bahnhof akkor üresen álló épületében rendezték. Király Tamás itt mutatta be a Bauhaus világát idéző, geometrikus fekete-bársonyruháit, amelyekről később itthon a Szabadság-szobor talapzatánál készült fotósorozat.

[3] A budapesti Váci utca már az 1980-as években is divatüzleteiről volt híres. Király Tamás ide, vagyis a „csúcsdivat” hazai fellegvárába álmodta meg divatsétáit, divathappeningjeit 1981-től, amelyek nem illeszkedtek a luxusdivat tematikájába. Király Tamás kedvelte ezt a formát, hiszen interakcióba léphetett az utca közönségével, akik általában döbbenettel fogadták különös kreációit.

[4] Király Tamás Koppány Gizellával és Kováts Nórával 1980-ban nyitotta meg a New Art Studió nevű boltot a belvárosi Petőfi Sándor utcában. Az üzletnek volt egy úgynevezett „mozgó kirakata”, amelyben élő manökeneken mutattak be ruhákat az utca közönségének időről időre.

[5] Djurdja Bartlett, Ideológia és viselet = Öltöztessük fel az országot! Divat és öltözködés a szocializmusban, szerk. Simonovics Ildikó – Valuch Tibor, Argumentum Kiadó, Budapest, 2009, 16, illetve Simonovics Ildikó, A szocialista jó ízlés és a minidivat dilemma: Kitekintés – a youthquake évtizede = Egyén, Társadalom – A divattörténeti tudományos konferencia tanulmánykötete, szerk. F. Dózsa Katalin – Szatmári Judit – Vér Andrea, ELTE Eötvös Kiadó́, Budapest, 2016, 271.

[6] Muskovics Gyula – Soós Andrea, Király Tamás ’80s, Tranzit.hu Kiadó, Budapest, 2017, 44.

[7] Muskovics – Soós, i.m.., 36.

[8] Muskovics – Soós, i.m.., 31.

[9] Koszits Attila idézi Dücső Csilla cikkét: Koszits Attila, i.m., 59

[10] Koszits, i.m., 59.

[11] A bemutató különös címe Király Tamás és barátja, Grandpierre Attila fejéből pattant ki. A számokkal és betűkkel a divatbemutató „földön túli jellegére” kívántak utalni: Király Tamás így nyilatkozott a címről: „Felhívtam Grandpierre Attilát, van-e valami felfedezés alatt álló bolygó, netán királycsillag-szerűség. Elmondtam neki, hogy egy olyan divatbemutatóhoz kellene, ami túl van a földi dolgokon, bárhol játszódhat. Erre nagyon beindult, hogy a 3C273 a világ legizgalmasabb dolga, egy akkora kvazár, mint a Galaktika maga. Nagyobb, mint a Mars, Vénusz, Jupiter, s a többi együttvéve. Mindenhová eljutó rádióhullámokat és különböző anyagokat lövell ki magából, tehát fantasztikus dolog, ezért javasolja a címbe.” Koszits, i.m., 59-60.

[12] Koszits,  i.m., 60.

[13] Molnár Gabriella: Divatban nincs tilos – Királyék új ruhái, in.: Esti Hírlap, 1986, 31/156, 2.

[14] Baló Júlia, Divatholmik a Petőfi Csarnokban, in: Film Színház Muzsika, 1986, 30/30, 16-17.

[15] Baló, i.m., 17.

[16] Baló, i.m., 17.

[17] Barbara Vinken, Fashion Zeitgeist: Trends and Cycle of the Fashion System, ford. Berg Mark Hewson, Oxford International Publisher, New York, 2005, 66.

[18] Dick Hebdige, A stílus mint célzatos kommunikáció, ford. Boross Anna, Replika 1995/17-18.

[19] Havasréti, i.m., 242.

[20] Havasréti idézi Dick Hebdige-t: Havasréti, i.m., 242-243.

[21] Klaniczay Gábor, Ellenkultúra a hetvenes-nyolcvanas években, Noran, Budapest, 2004, 60.

[22] Molnár, i.m., 2.

[23] Molnár, i.m., 2.

[24] TT: Boy’s Dreams, Király Tamás avantgárd estje a Petőfi Csarnokban, Magyar Ifjúság, 1986.30/31, 32-33., 33.

[25] TT, i.m.,33.

[26] K. Horváth Zsolt, Meghalt a Király, éljen a Király: az öntevékeny művelődés eszméjétől az áruvá tett kultúra praxisáig, 1976-1993 = Király Tamás Out of the box, szerk. Tímár Katalin, Ludwig Múzeum, Budapest, 2020, 48-81., 54.

[27] A kifejezés magyar jelentése: történeti metszéspontok.

[28] K Horváth, i.m., 56.

[29] K Horváth, i.m., 52.

Vissza a címlapra
Volt egyszer egy beatkorszak
Jó lenne megírni egyszer a magyar könnyűzene titkos történetét. Jó lenne ismerni minden akkordmenet, dobszóló, orgonafutam, no meg minden egyes dalszöveg háttérsztoriját. Mindez aligha lehetséges persze. Mi most néhány mozaikdarabot mégis megmutatunk!
Legjobban pörgő posztok
HIVATALOS: Tudor váltja Mottát
venember83 • 4 nap
European Individual Chess Championship 2025-03-15 - 26 - Gledura Benjámin az V., Kántor Gergely a XI. helyen végzett és jutott tovább - Gratulálok! Szép volt Fiúk!
Sakk-mester • 2 hónap
Napi érdekes - 563
JTom • 5 nap
A Juventus kész megválni Giuntolitól is
Apuleius • 3 nap
Feloszlott a GEL miután a banda pénzét az OnlyFans-re költötte a gitáros
KoaX • 7 nap
Cikkek a címlapról
Szemüveges bombanő puskával
Dany Langgel, a szemüvege nélkül csak halvány foltokat látó, ám igen talpraesett reklámügynökségi titkárnővel a főnöke, Michael Caldwell közli, hogy a francia nemzeti ünnepnek számító július 14-ét – amely ezúttal péntekre esik −, valamint a hozzá kapcsolódó hétvégét gépeléssel kell töltenie. Öröm az…
A közösségi média a jövő keresőmotorja?
A közösségi média egyre nagyobb szerepet játszik abban, hogyan keresünk információkat, fedezünk fel új termékeket és hozunk döntéseket. Mind ismerjük a klasszikusokat, mint a Google, Bing és társaik, azonban mi magunk is elgondolkozhatunk azon, hogy milyen gyakran fordulunk ezekhez, illetve milyen…
>