Tamiya 1:35

Az Elefanthoz hasonlóan most újra egy olyan készlet következik, amelyet csak úgy megkívántam és beszereztem. Ebben az esetben nem is annyira a típus, mintsem az érdekes festés jelentette az igazi motivációt, amelyről később részletesebben is írok. De előbb lássuk magát a járművet. 

A Matilda II volt az egyetlen olyan brit páncélos, amely a második világháború elejétől a végéig szolgálatban állt. Az eredetileg Infantry Tank Mark II jelzéssel illetett típus tervezése még 1936-ban kezdődött, és nevéhez illően gyalogsági támogatásra szánták. Ennek megfelelően viszonylag vastag páncélzatot kapott, viszont 24 km/órás maximális sebessége nem volt igazán magas, és kétfontos (40 mm-es) lövege és Besa géppuskája sem számított erős fegyverzetnek, pláne a háború előrehaladtával. Mindenesetre a típus mind az 1940-es franciaországi harcokban, mind Észak-Afrikában elért sikereket a német és az olasz páncélosok ellenében. Személyzete négy fő volt. Kevesebb mint 3000 példány készült belőle 1943 nyaráig, és a brit nemzetközösségen túl a szovjet Vörös Hadsereg, a német Wehrmacht, később pedig Egyiptom alkalmazta. 

A Tamiya 35300-as készlete a Matilda Mk. III/IV. verzióját tartalmazza. A japán cég 1973-ban már kiadta a típust (35024-es katalógusszámmal), ezt viszont beszerezni sem lehet már, ráadásul komoly mérethibákkal készült, és hát az eltelt bő ötven év is sokat elárul. Ehhez képest nagy előrelépés volt a 2009-ben kiadott új készlet, mely a brit változatokból válogat, míg a 2017-ben kiadott 35355. dobozból a Vörös Hadseregnek átadott Matilda építhető meg. 

A  homoksárga műanyagból fröccsöntött készlet alapvetően szép kidolgozású, ideértve például az öntött páncél rücskös felületét. Az illeszkedés itt-ott már okoz problémákat. Nagyon fura, hogy az amúgy üdvözölt darabos és szakaszos műanyag lánctalp illesztése ennél a típusnál pont nem annyira jó, mint a több Tamiya harcjárműnél, ráadásul a beszívódások eltüntetése is ad munkát… Mivel azonban a lánctalpnak csak egy viszonylag rövid szakasza látható a kész maketten, az egész pofás gumi lánctalp használatával sem járunk rosszul. Több darabon (pl. a B9 és a D1) meg az illesztést elősegítő csap túl vaskos, így a szikére és az ismételt szárazpróbákra szükség lesz. Amit kimondottan rosszul terveztek, az az A2-es alkatrész, amelyből négyet kapunk, és a vontatókábel rögzítőbilincse volna. Ezek egyrészt nagyon is sérülékenyek az U alakú forma miatt, másrészt középvonalukon húzódik végig egy nehezen eltávolítható sorja… Egy ideig küzdöttem velük, aztán a vontatókábellel együtt sutba vágtam őket. A pótüzemanyagtartály és a kipufogódob természetesen két félből illesztendő össze, ami megint csak ad némi tömítési munkát.  

A figurák szerintem dobozkategóriában teljesen megfelelők; a kiülő harckocsizók kimondottan életszerű testtartásúak. Mindegyikhez jár egy kis alapzat a tornyon belül, amelyek segítségével a rögzítés egyértelmű és biztonságos A kívül elhelyezett málha sajnos elég szegényes, mindössze két ponyvát kapunk a torony oldalán kialakított felületre, de ezek legalább jól néznek ki. Mindenesetre megfejeltem a dolgot egy további kenyérzsákkal. 

 A doboz három példányhoz nyújt matricát. Egyrészt a brit hadsereg 35. páncélos dandárának angliai járművéhez, 1942-ből, ez barnás terepmintát és a Filibuster nevet viseli. Másrészt ott van a két észak-afrikai darab, amelyek a nagyon is látványos Caunter-mintát hordozzák, a Phantom és a Defiance nevek mellett. A Phantomét választottam, amelyet az 1. páncélos dandár 1941-ben használt.

A makettet először flakonos olajzöld alapozóval alapoztam. Utána a Vallejo British Caunter Colors készletét (71.211) vettem elő, amely hat színt tartalmaz. Tamiya maszkolószalaggal, illetve az AK maszkológyurmájával elkülönítettem a kérdéses felületeket, majd a BSC 64 Portland Stone nevű homokszínnel kezdtem a felvitelt, amelyet igyekeztem kissé egyenetlenül felfújni. Utána következett a BSC 34 Dark Green, végül pedig a BSC 28 Silver Grey. Ez utóbbi sajnos egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a szándék szerinti szürke, sokkal inkább egy enyhén zöldes drapp volt. Elővettem tehát a Hobby Color RLM 76-osát (H417), és ezzel fejeztem be a terepszínt. Mindegyiket moduláltam az adott színt felvilágosítva. Egy vékony réteg fényes lakk felvitele következett. 

A matricák a Tamiyától megszokott módon viszonylag vastagok, de a matricalágyító folyadék megint segített. A toronyra szánt fehér-vörös azonosító jelzéseknél érdemes egy pici félkört kivágni, hogy a páncélon rögzített emelőgyűrűk miatt ne gyűrődjön be a matrica. Újabb réteg fényes lakk jött, majd az enyhe szivacsos koptatás. A MiG barna bemosójával kihangsúlyoztam az osztásvonalakat, majd nagyon vékony és híg porszínnel óvatosan poroltam a járművet. Ezután porpigmentet is használtam, de csak módjával, mivel könnyű vele túlzásokba esni: a futómű nyílásainál, az orrnál, a farnál, a kipufogónál, a lánctalpon és a torony tetején vittem fel leginkább. Utána mattlakkozás következett. A barna bemosást megismételtem, illetve egyes helyeken a gépzsír vagy az üzemanyag szivárgását is jeleztem vele.  

A Matilda – pláne ilyen festéssel – szerintem egy kimondottan érdekes páncélos, amelynek szovjet változatát is szívesen megépíteném. A készletet a kezdőket leszámítva ajánlhatom bárkinek. Ára sajnos az utóbbi időben – sok máshoz hasonlóan – megugrott…