Nincs lehetetlen küldetés
A hatvanas években önálló alműfajt képviseltek a háborús zsáneren belül a kommandós akciókról szóló játékfilmek. Ezek közül kiemelkednek a nálunk is népszerű klasszikusok, a Navarone ágyúi, A piszkos tizenkettő, a Kelly hősei és a Kémek a sasfészekben, de a kevésbé ismertek között is említhető néhány, például a brit gyártású Telemark hősei vagy a francia–olasz–nyugatnémet koprodukcióban készült Sivatagi kommandó. És ez utóbbiak közé sorolandó az 1968-as Piszkos osztag (eredeti címén The Devil's Brigade) is.
A második világháború során létrehozott elit alakulatok közül talán a legkevésbé ismert a kanadai–amerikai összetételű 1. Különleges Szolgálati Különítmény (1st Special Service Force), amelyet 1942 nyarán hoztak létre. A kiképzés igen sokrétű volt, hiszen az ejtőernyőzés, a robbantás és a felderítés mellett többek között hegyi harcászatot, partraszállási eljárásokat és síelést is oktattak a katonáknak. Először a csendes-óceáni térségben 
etették be őket, s bár az Aleuti-szigeteken végrehajtott akció során ellenséggel nem találkoztak, tapasztalatszerzésre így is alkalmas volt ez a művelet. 1943 őszén érkeztek Olaszországba, ahol küzdöttek a súlyos csatákat látott hegyek között vagy épp az anziói hídfőben, de Róma felszabadításánál is ott voltak. Később a dél-franciaországi hadműveletekben vettek részt. Merészségük és az éjszakai akciókhoz szénnel bekent arcuk folytán német ellenfeleik a “Fekete ördögök” (“Black Devils”), illetve “a Sátán brigádja” (“Devil’s Brigade”) neveket aggatták rájuk. 1944 decemberében oszlatták fel az alakulatot, a katonákat pedig főleg légideszant-, illetve rohamegységekhez vezényelték át. Egységjelvényük az észak-amerikai őslakosok iránti tiszteletből pattintott lándzsahegy formájú volt (rajta a USA és a Canada feliratokkal); évekkel később az amerikai Különleges Erők többek között ezt is átvették, bár módosított formában.
A történet jó alapot szolgáltathatott volna egy újabb kommandós filmhez. Viszont, bár a forgatókönyvet az alakulatról szóló könyv alapján hozták össze, és előbbinek megírásában az egység egyik veterán tagja is részt vett, összességében elég sótlannak bizonyult egy igazán emlékezetes moziélményhez. Két jelentős gyengeség említhető ennek kapcsán: először is elmaradtak a karakteres szereplők, helyette megkaptuk a meglehetősen közhelyes “kötelező” figurákat. Másodszor is az alakulat megalakítását, a legénység összeszokását, a vaskalapos vezérkar által támasztott nehézségeket, az elkerülhetetlen kocsmai verekedéseket és a többit mind–mind unalomig ismert formában elevenítették fel – minden szokásos elem papírforma szerint követi egymást, egy csipetnyi eredetiség nélkül. Ezen a szövegkönyv sem javít, mivel az is egy kliséhalmaz. Márpedig pont abban a korban, amikor a bevezetőben is említett klasszikusok nagy része készült, nagy szükség lett volna valamire, ami ebből a mezőnyből kiemeli. Nem így történt.
A rendezést sem nevezhetem nagyon izmosnak: Andrew V. McLaglen számos westernfilm és -sorozat direktoraként villantott (később a Vadlibák és A piszkos tizenkettő II. rendezői székében is ő ült), tehát volt némi köze az akcióműfajhoz, de teljesítményén ez nem látszik meg. A zene sajátos, de nem túl fantáziadús. A fényképezés nem rossz, de nem is kiemelkedő. Az akciójelenetek részben emiatt megmaradnak a régi vágású háborús filmek nem túl dinamikus színvonalán, ahol mellesleg a színészek sem a szakszerű fegyverhasználattal tüntetnek, a kézitusák pedig röhögnivalóan túljátszottak, ahelyett, hogy drámaiak vagy átélhetők lennének. A jelmezek ezzel szemben alapvetően megfelelőek, és itt érdemes megjegyezni, hogy mind az amerikai, mind a kanadai hadügy támogatta a produkciót.
Ami a hitelességet illeti, a történet alapvetően követi az eredeti eseményeket, bár itt-ott természetesen ferdít a tényeken. Az amerikai legénységet például túlnyomórészt fegyelemhiányos katonákkal vagy börtöntöltelékekkel ábrázolja, noha a valóságban inkább vadászokból, favágókból vadőrökből, felfedezőkből toborozták őket. A csendes-óceáni bevetést szépen kispórolták a forgatókönyvből, így a szereplők rögtön Olaszországba indulnak a kiképzés után. A Monte la Difensa elleni támadás viszont többé-kevésbé passzol, bár hozzátehetném, hogy az alakulat valójában az éjszaka leple alatt indította meg támadását, és nem fényes nappal – de filmkészítői szemmel nézve ez logikus változtatás volt.
A főszereplő, William Holden – mondhatnám – többet érdemelt volna. Frederick alezrdesként, az alakulat parancsnokaként jó érzés őt viszontlátni, azt viszont nem, hogy a huszadik század egyik legnevesebb amerikai színészikonjának mennyire lapos volt ez a szerep. Itt van még Cliff Robertson is, aki számára nem volt ismeretlen a háborús műfaj: a J. F. Kennedy háborús szolgálatát felelevenítő PT109-ben, a Meztelenek és holtakban, A korall-tengeri csatában, illetve a nálunk is ismert 633. repülőszázadban is szerepelt (de a Rázós futamban is sokan láthatták). A háborús filmek kedvelői egyébként még jó pár ismeretlen ismerőst felfedezhetnek: például a Kelly hőseiből itt van Carroll O’Connor (aki itt is harapós kedvű tábornokot alakít) és Karl-Otto Alberty (aki természetesen német katonát), de a sor még folytatható…
A szürke eminenciás: Richard Jaeckel
Röviden bemutatok egy olyan színészt, akinek az arcát többen ismerjük, de a nevét valószínűleg jóval kevesebben… Az 1926-os születésű Richard Jaeckel fél évszázadon át, általában mellékszereplőként dolgozott Hollywoodban, ahol egyébként irodai levélbontóként kezdett. 1943-ban őt is meghallgatták a Guadalcanali napló című film egyik szerepére, és meg is kapta a lehetőséget, hogy bizonyítson. Kis kihagyás után – 1944-től 1946-ig ugyanis az amerikai kereskedelmi flottánál szolgált – még több háborús alkotásban is feltűnt: 1949-ben az ardenneki ütközetet idéző Csatatérben, illetve a John Wayne-féle Az Ivo Dzsima-i csatában, később a Meztelenek és holtakban, majd a Combat! című sorozatban. Vadnyugati filmekben és szériákban is játszott, ilyen volt a Gunsmoke vagy az Elvis Presley főszereplésével készült Flaming Star. A magyar nézők számára valószínűleg A piszkos tizenkettő Bowren őrmestereként a legismertebb. Itt egy tényleg karakteres mellékszerepet kapott szigorú katonai rendészként (magyar hangjaként pedig Rátóti Zoltán remekelt, aki ugyanúgy ráérzett a szerepre, és tényleg hozzátette a magáét a magyar szinkrongyártás egyik legemlékezetesebb produktumához). Ehhez képest nagy ugrás volt a kopaszra borotvált, vidám és örökmozgó Greco, a Piszkos osztagban. Érdekesség, hogy már túl volt a negyvenen, amikor ez utóbbi filmeket forgatták, ugyanakkor védjegyszerűnek is tekinthető fiatalos megjelenésének hála nem tűnt túl öregnek a katonafigurákhoz… Jackael rákban hunyt el 1997-ben.
A Piszkos osztag véleményem szerint a középmezőny alján helyezkedik el. Rutinból összehozott hollywoodi háborús csihipuhi, ami apa-fiús mozidélutánra (egy bizonyos életkor alatt) még elmegy, de a klasszikusoknak csak hátulról integethet… A film a maga idejében nem is bizonyult sikeresnek az Egyesült Államokban. Ennek fő oka egyébként pont az volt, hogy nem sokkal A piszkos tizenkettő után mutatták be. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban az 1968-as év negyedik legnépszerűbb filmje lett. Idehaza tudtommal csak jóval a rendszerváltás után vetítették először, de akkor már csak a televízióban. A szinkron sajnos közepes színvonalú: egyfelől a háttérzajok jelentős része odalett, másfelől a szinkronhangok kiosztása több színész (például pont Bill Holden) esetében igen szerencsétlenül sikerült, nem is beszélve a fordításról (lásd pl. “50 kilométeres gyalogmenet” helyett “50 kilométeres mászás”). A magyar címválasztást sem tudom dicsérni: míg A piszkos tizenkettőnél valóban érvényesült az eredetiben is szereplő “piszkos” jelző, addig itt ez inkább erőltetett, illetve újfent egy bevált cím leutánzására emlékeztet (lásd még Bazi nagy görög/francia/roma lagzi, Az elit alakulat – A hős alakulat – K alakulat és társaik). De ezt már megszokhattuk…
A filmet magyarul tudtommal nem adták ki hordozón, viszont a Videán megtekinthető szinkronnal és felirattal is, lásd fent.
Piszkos osztag (The Devil’s Brigade)
United Artists 1968
Háborús film (130 perc)
Rendező: Andrew V. McLaglen
Főszereplők: William Holden, Cliff Robertson
Zene: Alex North
