Azoknak, akik KÖTődnek a D-naphoz

A D-nap kapcsán már sokféle kiállítást láttam, de ami most jön, az enyhén szólva is formabontó. Aggodalomra persze semmi ok, hiszen a szóban forgó tárlat kiötlői és megvalósítói tisztelettel, szeretettel és legalább ennyi kreativitással közelítettek a témához, az eredmény pedig abszolút felejthetetlen lett…

A cím sokat elárul, de annak, aki az angolban kevésbé járatos, elárulom, hogy a yarn szó fonalat jelent. A leghosszabb nap helyett tehát ezúttal A leghosszabb fonal – de miért is? Annyi történt, hogy Tansy Forster, aki a normandiai Carentanhoz tartozó Houesville (ejtsd: vevil) lakója, és aki veteránokkal is többször találkozott az évfordulók alkalmából, egy nap kitalálta, hogy kertjének kapuját egy hatalmas horgolással díszíti a közelgő 80. évforduló apropóján, már csak azért is, mert a hivatalos évfordulós tömegrendezvényekből már kicsit elege volt... Amikor azonban pár hasonló érdeklődésű, kötéssel és horgolással foglalkozó ismerősével leült, hogy kidolgozza a részleteket, meglódult a fantáziájuk, és a végeredmény jóval nagyívűbb lett. Szerencséjükre számos támogató mögéjük állt: volt, aki pénzadománnyal, volt, aki például fuvarozással segített be a projektbe. 

Ha már nyolcvan év, nyolcvan egy méter széles diorámát hoztak létre az alkotók, akik a világ minden tájáról képviseltették magukat. Volt köztük kanadai, ausztrál, amerikai, brit, ír jelentkezők, de természetesen európaiak is. Egyesek egyedül, mások kalákában, 5-6 fővel dolgoztak – nem meglepően többségük hölgy volt. Mindegyik kompozíció a D-nap és a normandiai csata eseményeit, esetleg előzményeit ábrázolja, kötött és horgolt figurák, járművek, épületek és környezetek formájában. Nemcsak a híres, jól ismert képek köszönnek vissza (mint amilyen a partraszállás), hanem a mellékesebb jelenetek (például az elesett bajtársak temetése), és hasonlóképpen nemcsak a katonák kapnak szerepet, hanem civilek, sőt néhol állatok is. 

Az életképek egy részét már láthattuk például A leghosszabb nap című filmben. Ilyen a “Jeannak hosszú bajsza van” című beltéri jelenet, amikor a Bourvil által játszott francia hazafi a vacsoraasztalnál ülve hallja meg a neki szóló, akcióra felszólító rádióüzenetet. Esetleg az unalmukat pihenéssel és kockázással elütő katonák csoportképe. Itt van még Rommel tábornok és segédtisztje, ahogy a vihartól letarolt rózsák előtt állnak. Vagy az ellenőrzőpontnál veszteglő szénásszekér, amelyben brit pilóták rejtőznek, és a német őrök figyelmét egy kerékpáros francia hölgy tereli el… De láthatjuk Eisenhower tábornokot és törzsét is az asztal körül ülve, az X-23 brit zsebtengeralattjárót, a figyelemelterelésre szolgáló ejtőernyős bábukat, a felszálláshoz készülődő deszantosokat, de még a part felé közelítő repülőkötelékeket, a Brécour-majorban felállított egyik német löveget, vagy tüzérségi tűzben elpusztult lovakat. Egy-két kompozíció pedig kimondottan a tárgyakra összpontosít, ilyen a film plakátját idéző, a parton heverő, gazdátlan amerikai rohamsisak. De még az arromanches-i mesterséges kikötő távlati képe is sorra kerül, ahogy azt a pilóták láthatták a magasból.

A jelenetek kötött-horgolt jellege nem teszi komolytalanná a látottakat, bár kölcsönöz az egésznek némi bájt. A háború sokféle gyászos és emlékezésre méltó képét felvillantva azonban így sem lehet elfelejteni, hogy egy tragikus, számos civil és katonai áldozatot okozó történelmi eseménysor jeleneteit láthatjuk. A lépték természetesen mindegyiknél más és más; emiatt, illetve a számos alkotó egyéni stílusa folytán a különböző figurák vagy járművek megjelenítése is eltér. Némelyik inkább összhatásában idézi az eredetit (például némely harckocsik egyetlen valódi típushoz sem hasonlítanak, de a Horsa vitorlázók csak a szárnyfesztáv kapcsán térnek el a valóditól), míg másutt a hitelesség egészen komoly szintű (lásd például az egyes figurák vállán felismerhető hadosztály-jelvényeket). 

Az első kiállítási helyszín nem nagy meglepetésre Carentan volt, ahol május 28-tól augusztus 28-ig a Miasszonyunk temploma adott otthont a tárlatnak. Jó volt látni, hogy nem csak én voltam kíváncsi rá, akadt elég látogató. Ám ezzel nincs vége, ugyanis 2025 tavaszáig folyamatosan utazni fog, hogy előbb az Egyesült Királyságban, később az Egyesült Államokban mutassák meg ezeket a műveket. (A pontos dátumok megtalálhatók a honlapon, és gyanítom, a lista még bővülni fog.)