MAKETT: Et en avant! (D-nap – Sword-part)
2024. június 09. írta: Monty H.

MAKETT: Et en avant! (D-nap – Sword-part)

Régóta ott figyelt a bakancslistámon egy bunkert is szerepeltető dioráma megépítése, amit a D-nap 80. évfordulójának közeledtével (illetve az idei PSMK kupa D-napi különkategóriája miatt) nem is akartam tovább halasztani. De hogy miért is olyan fontos nekem ez a téma?

et_en_avant_borito.jpg

A régi Verlinden-katalógusok számomra legkedvesebb és legtöbbet nézegetett oldalai mindig is a diorámákhoz kapcsolódtak. Ezen belül a cég jó ideig nagyhatalomnak számított a bunkerek kapcsán, ugyanis az Atlanti fal számos kisebb és közepes betonerődjét öntötték gipszbe. Bár a cég már megszűnt, egyes termékeik, esetleg azok másolatai még mindig kaphatók itt-ott, bár szerintem ennél fontosabb, hogy termékfotóik és kiadványaik anyagai a mai napig megtalálhatók az interneten, és így most is inspirálják a makettezőket, hogy a témában alkossanak. Engem is. Éppen ezért az otthon összegyűlt ilyen-olyan készletek, illetve egy sokadik normandiai utazás is megindította a fantáziámat, és elhatároztam, hogy végre emléket állítok a partraszállás első óráinak, méghozzá a francia kommandósok és egy német bunker főszereplésével.  

Pár Verlinden-bunker a múltból

A dioráma azt ábrázolja, ahogy a Sword-partról Ouistreham felé igyekvő francia kommandósok leküzdenek egy újabb védelmi vonalat. Az előbb kifüstölt bunkerből kivezetik a német foglyokat. A betonerőd tövének viszonylagos biztonságában pedig egy szanitéc a legfrissebb sebesülteket látja el. 

et_en_avant_complete_montyblog_01.JPG

et_en_avant_complete_montyblog_07.JPG

A koncepció és a nagyjábóli elrendezés hamar letisztult a fejemben, sőt az ideillő figurákat is gyorsan megtaláltam, a bunkerkészlet pedig már évek óta otthon lapult. Ez utóbbival kezdtem a munkát.  

A bunker

A géppuskás betonerőd (amelyet amúgy gipszből a Verlinden is gyártott 114. számmal) a friedlandi R2 cég terméke, és ha az olvasó csak a fejét vakarja e nevet olvasván, akkor megértem. Pár éve a MosonShow börzéjén találtam a készletüket egy osztrák eladó standján. A megvásárlás előtti rövid habozást az okozta, hogy a bunkert vákumszívott technológiával gyártották, ami ma már elég ódivatúnak hat, de úgy véltem, egy ilyen építménynél nem fog annyi gondot okozni.

Az útmutató szerencsére követhető, az alkatrészek száma pedig nem magas, így az építést inkább csak a szokatlan technológia nehezíti. Ahogy a fotókon látható, a falak nagy része vízszintesen vagy függőlegesen “szeletelve” került a dobozba. A lényeg, hogy a lapokból kiemelkedő építődarabokat egy hegyes pengével körbe kell vágnunk, majd finoman érdemes megcsiszolni a vágott éleket. 

Az alaplapon (vagyis a legalsó “szelet” talpán) hagytam egy kis körvonalat, hogy könnyebben legyen megfogható majd a kész bunker, ami a festésnél (és később a diorámaalapra való felragasztásnál) meg is hálálta magát. Ezután jött a “szendvicselés”, vagyis az egyes szintek összeragasztása. Ehhez pillanatragasztót használtam, de mivel a körülvágás néhol nem sikerült tökéletesen, később néhány nyílást még tömíteni kellett. Ehhez a Vallejo tubusus-csőrös kiszerelésű fehér tömítőpasztáját használtam, amit viszonylag precízen lehet alkalmazni. Ha nem sikerül olyan szépen ennek eldolgozása, akkor sem vagyunk nagy bajban, lévén, hogy az Atlanti fal bunkereinek felülete sok helyen eleve elég durva volt, az esztétikai szempontok helyett a sietség dominált. Az összeállításnál egyébként két olyan falszekció volt a bejárati résznél, amiket nem az útmutató szerinti helyére ragasztottam, hanem egy kicsit eltolva vagy elforgatva, mivel úgy véltem, hogy 1:35-ös léptéknél túl szűk lenne a mellettük tátongó kijárat szélessége  

Fontos, hogy mielőtt a bunkertető a helyére került volna, a világos szürke alapozófestékkel lefújtam a belsőt, sőt bemosóval némi koszolást, árnyékolást is végeztem odabent, mivel ezt a részt később már lehetetlen lesz elérni. Felragasztottam a tetőt, és jött a külső alapozás, ugyanazzal a flakonos szürkével. Ezután sötétszürkével fújtam át a kiemelkedő vonalak alatti sávokat, illetve egyes éleket. A teljes felületet egy kevés sárgával kevert tört fehérrel, alapvetően felülről irányítva fújtam át. Ezeket az eljárásokat később megismételtem, így számos festékrétegből alakult ki a beton színe. Ehhez jött aztán a terepfoltok szintén szórópisztolyos, szabad kézi felvitele, amelyhez nagyon sötét szürkét használtam. Amikor ezzel elégedett voltam, a MiG barnás bemosó folyadékával mostam át a felületeket. Később mattlakkozás következett. 

A bejárat melletti, falba rögzített fém létrafokokat drótból készítettem. A jellegzetes formát a Gerber multifogóm markolatára feszítéssel értem el. Sajnos a felhelyezésnél a kelleténél többet görbültek, de így is hozzájárul a bunker hitelességéhez, akárcsak a tetőn szétkent homok, ami a lövegkezelők, illetve a támadók bakancstalpáról került oda.

et_en_avant_bunker_22.jpg

Még egy fontos részlet, amivel csak később foglalkoztam, hogy a part felé néző oldalon imitálnom kellett a betonfelületet ért kézifegyvertűz hatását. Ezt úgy értem el, hogy a kis elektromos fúrógépemmel golyónyomokat fúrtam fel. Féltem, hogy a viszonylag vékony műanyagot teljesen átviszi majd a fúrófej, de érdekes módon nem ez történt. Az alacsony fordulatszám révén könnyen meg lehetett oldani az érzékelhető mélységű lyukakat úgy, hogy ne törjem át a műanyagot. S mivel a bunker alapszíne fehér, utólagos munkára nem is volt szükség itt. 

et_en_avant_12.JPG

Egy géppuskát elhelyeztem a lőrésnél. Emellett 0,35-ös rotringhegyből készült, rézzel festett töltényhüvelyeket is felragasztottam a betonra, később pedig a lőrés alatti talajra. 

Az álcaháló gondot okozott… Manapság több cég is gyárt ilyesmit, de többségük egyszerűen festett gézt ad el, márpedig egy 1:35-ös bunker álcázásához ennél nagyobb szemű típusra lenne szükség, a modern hálók áttört struktúrája pedig ide nem illene. Egyetlen kereskedőnél sem találtam megfelelőt. Keresgéltem mindenféle hálós anyag között (ilyenek például az egyes gyümölcsök csomagolásához használt műanyag hálók), de valamilyen probléma mindegyikkel adódott (például a merevségük, a lyukak formája vagy a festhetőségük miatt). A neten talált bunkermakettes fotókat nézve arra jutottam, hogy más kollégáknak sem volt ezzel nagyobb szerencséje… A régi Verlinden-katalógusban egyébként látható nagyszemű álcaháló, de ezt a terméket már nem lehet beszerezni. Szóval jobb híján maradt volna a géz. Nedvesítve könnyen elrendezhető, és utána is lehet híg festékkel színezni, de az is lehet, hogy híg festékbe mártjuk, és rögtön utána helyezzük fel. Viszont: ahogy elkezdtem játszani ezzel a lőrés környékén, úgy láttam, hogy túl sokat elfedne abból a fertályból – részben pont azért, mert ahogy említettem, a géz túl kicsi szemű ehhez, így túl sokat rejt el a betonfelületből. Végül tehát úgy döntöttem, nem teszem fel.  

 

A diorámaalap

Hogy a dioráma nagyságát meghatározhassam, a bunkert és a félkész figurákat elhelyeztem egy nagyobb papírlapon a kívánt elrendezésben, és így számoltam ki, mekkora alapra lesz szükség. A verdikt az volt, hogy kb. 30 x 30 cm megteszi. Vad István kollégához fordultam, aki diorámaalapok gyártásával foglalkozik. Nála éppen elérhető volt egy 31x31 cm nagyságú faalap (amely a rámával együtt kb. 36x36 cm), így ezt szereztem be. Fontos, hogy a majdani “tartalom” súlyával tisztában legyünk, és így válasszunk alapot is. Egy több járművet vagy bármi más, nagyobb súlyt jelentő elemet szerepeltető diorámánál vastagabb, szilárdabb lapra van szükség. Mivel jelen esetben a bunker, a földhányást képező hungarocell-elemek és a figurák sem képeztek jelentős tömeget, a vékony faalap megfelelt.

Az alapon ceruzával körberajzoltam a bunker, illetve a földhányás majdani helyét. A kezdő diorámaépítők kedvéért egy fontos megjegyzést tennék itt: soha ne helyezzünk el épületet vagy járművet az alap szélével párhuzamosan vagy merőlegesen; mindig legyen szögeltérés. Még a legprofibb kidolgozottságú versenymunkák között is látni néha ilyen amatőr megoldást, pedig ez nem LEGO, az eredmény így nem lesz természetes, inkább merev és fantáziátlan. (Sajnos alappal rendelkező gyári diorámakészleteknél is viszonylag gyakori ez a hiba.) Ahogy látható, a kész földhányás vonala jobban közelít a párhuzamoshoz, mint terveztem, bár szabálytalan formája miatt ez kevésbé fájó.  

A bunkert ragasztottam fel először az alapra, majd hungarocell darabokból kialakítottam a földhányást. Ehhez egy kitolható pengés hobbikést használtam, a porszívót pedig kézközbelben tartottam, mert sajnos gyakran volt rá szükség… A német bunkerek kapcsán mellesleg igen fontos részlet, hogy rendszerint részlegesen földbe ásva alkalmazták őket, a falakat és néha a tetőt is fedő földréteg ugyanis az álcázás mellett a védelmet is növelte. Ezt azért emelem ki, mert az internetes diorámafotók között többször láttam sima alapon egymagában árválkodó bunkermakettet. Nyilván volt ilyenre is példa (jómagam Dieppe-ben láttam ilyet, a sziklaszirt szélén), de egyfelől jellegzetesebb beásva, másrészt máris érdekesebb egy dioráma, ha nem egyetlen síkra kerül minden egyes elem.

Mikor megvolt a földhányás, hozzámérve egy 3 mm vastag műanyag lemezt alakítottam ki a széleket, s ezt ragasztottam fel a dioráma széléhez. Ezt utólagos okoskodással érdemes előre lefesteni: én későbbre hagytam, de nem volt jó ötlet. Az is kérdés volt, hogy a talajétól teljesen eltérő színnel (például feketével) fessem-e le, vagy inkább természetközeli színt válasszak. Végül földbarnával szórtam le, később lakkoztam. 

 

A terep kialakítása

Adóba Laci módszere szerint papírzsebkendővel vontam be a sima és dombos területeket, ehhez vízzel erősen higított faragasztót használtam. Ugyanezt alkalmaztam a homok felragasztására. Kicsi, nagyjából 5x10 cm-es sávokban haladtam. Átitattam a zsebkendőt ragasztóval, majd kiskanállal felhordtam a homokot, és elegyengettem. Utólagos javításokra persze szükség volt. Utána végig lehet csepegtetni még egyszer a teljes felületet a hígított ragasztóval. A száradásra érdemes legalább egy-két napot hagyni, már csak azért is, mert a kiszáradt homok színe nyilván világosabb lesz az átnedvesítettnél. Utólagos festésre nem vállalkoztam, hiszen a homok színe passzolt a Ouistrehamben készült fotóimon látottakhoz (lásd később). Mattlakkal még leszórtam 

A drótakadály felvetett pár kérdést. Először is azon gondolkoztam, hogy a földhányás gerincén vagy inkább a rézsűn kéne futnia. Egy műszaki végzettségű és katonai érdeklődésű barátom, Laci azt mondta, hogy utóbbit logikusabbnak tartja, az ilyet átvágni is nehezebb lenne a valóságban, hiszen ferde talajon a támadó katonának felfelé kéne dolgoznia. Én arra gondoltam még, hogy a bunker tetején álló gépágyú (lásd később) kilövését is kevésbé akadályozná, ha a ferde felületen húzódna. Ennek megfelelően tehát a lejtőre került.  

Számos archív fotót tanulmányoztam, hogy tulajdonképpen milyen elven is építették a németek a drótakadályokat az Atlanti falnál. A végkövetkeztetés az volt, hogy nagyon sokféle akadt, szóval ha létezett is erről hivatalos utasítás, valószínűbb, hogy a rendelkezésre álló drót mennyisége és jellege, illetve a helyszíni adottságok voltak a döntők. Szóval sűrűbb és kimondottan ritkás drótakadályok is léteztek, ahol a drótok hol spirálban, hol párhuzamosan kifeszítve, hol egyetlen nagy (bokorszerű) dróthalmot alkotva húzódtak. A támoszlopok pedig hol fából, hol fémből készültek.  

Hurkapálcát használtam az oszlopokhoz. Ezeknek a helyét először kifúrtam a hungarocell-alapban, majd fonállal erősítettem össze, és ragasztót is alkalmaztam. Higított szürkés festékkel festettem le a kérges felületeket. Maga a szögesdrót az Eduard cég réz terméke. Ahogy a képeken látható, az eredeti kereten Z alakban található meg. A gyári utasítás szerint érdemes a keretből egy nagyobb darabot kivágni, utána a drót rögzítési pontjait lecsípni, majd az egészet széthúzni. (Sajnos a drót a gyári hajtogatás miatt néhány ponton könnyen törik; ezt lehetne orvosolni, ha Eduardék hosszabb fémkereten gyártanák, esetleg gyárilag spiráloznák.) 

Néhány kolléga tanácsa nyomán a szögesdrót első formázását úgy intéztem, hogy feltekertem egy fémcsőre, majd öngyújtó lángjával felhevítettem (a drótot, nem a fémcsövet). Máris lágyabb lett, s így valamivel könnyebb elérni a szükséges formát, bár megjegyzem, ettől sem áll haptákban spirál alakba, sőt… Ráadásul fogdosás közben hajlamos az eredetihez hasonlóan bőrünkbe beleállni. A festés már valamivel egyértelműbb: elővettem az AK oxidáló folyadékot, amelyet általában fém lánctalptagokhoz használok. Ehhez is tökéletes.  

Az oszlopokra és a talajhoz való rögzítéshez végül gél állagú pillanatragasztót használtam, de az oszlopoknál persze némi rácsavarást is végeztem. A spirálforma végül nem volt megvalósítható, így a kész drótakadály kissé esetlegesre sikerült, de ahogy mondtam, ilyen is volt a valóságban. Úgy rögzítettem a drótot, hogy egy átvágott szakasz is kerüljön bele, ahol a kommandósok átvágták, és ahol megmásszák a földhányást. (A visszaemlékezésekben, például Gautier úr könyvében többször említik, hogy a franciák drótvágó ollókkal jutottak át egyes parti  akadályokon, úgyhogy van mire hivatkoznom.)  

A füvet is Adóba László egyik módszerével oldottam meg, vagyis kenderkócból készítettem (ezt barkácsáruházakban olcsón be lehet szerezni). Az eljárás lényege, hogy a kívánt hosszúságban vágok le egy-egy pici köteget belőle. (Ez 1:35-ben pár milliméter vagy centiméter, attól függően, hogy gondozott vagy gondozatlan, rövid vagy magasabb fűről van-e szó.) A köteg egyik végét enyhén felvizezett faragasztóba mártom, majd rányomom a kívánt helyre, és óvatosan szétbontom. Ilyen csomókkal haladok, apránként beborítva a kérdéses felületet. Elsőre talán pepecselésnek tűnik, pedig egész gyorsan lehet vele haladni. (Érdemes persze először egy kisebb figuraalapon vagy vignettán tesztelni, de csodálkoznék, ha valakinek gondot okozna. A ragasztó fehérsége egyébként a száradással eltűnik, szóval ne aggódjunk miatta.) A fű felragasztásánál figyelembe vettem az őrség által kitaposott ösvényeket, egyrészt a homokdűne tetején, másrészt a bunker mellett, ahol a védők korábban fel-alá jártak, továbbá azt a letaposást, amit a földhányáson átkelő támadók végeztek. (Ilyenkor a letaposott fűcsomók irányára is figyeljünk attól függően, hogy felfelé vagy lefelé haladva taposták le, lásd a képeket.)

Az ilyen kenderkócot amúgy Adóba Laci szerint lehet nagyobb mennyiségben előre festeni, méghozzá zöld festékbe áztatással, de nekem ez nem vált be, így szórópisztollyal, élénkzöld színnel, erősen hígítva fújtam át a már felragasztott fűcsomókat, később pedig mattlakkoztam. 

et_en_avant_fu_05.jpg

Hozzátenném, hogy tavaly újra jártam Ouistrehamben, és mivel a fejemben volt már a dioráma terve, több fotót is készítettem a parti homokdűnéken, hogy hiteles referenciaanyagom legyen. A fű akkor, augusztusban változó magasságú volt, úgy 20-60 centiméter magas, és eltérő sűrűségben nőtt, érdekes módon kifejezetten a dűne tetején és rézsűjén, azalatt már nem. Én végül is összefüggően, vagyis sűrűbben vittem fel, mint ahogy a képeken látható.  

Kiegészítésként pár homokzsákot is készítettem kétkomponensű tömítőből, vagyis milliputból. A mesterdarabot belenyomtam hőre lágyuló (vagyis forró vízbe mártható) gyantába, hogy öntőformát készítsek. (Bár homokzsákot nem nehéz szabad kézzel sem készíteni, gyakorolni akartam az eljárást, mert a hőre lágyuló gyantát nemrég szereztem be.) Ilyenkor gumikesztyűt húzok, hogy az ujjlenyomataim ne maradjanak meg a lassan száradó milliput felületén. Egyfelől a zsák varrását jelzendő egy pengét finoman végighúztam minden darab két oldalán, illetve egy finom szövetdarabot ráhúztam száradás előtt, hogy a textúráját átadjam. (Vannak, akik ugyanezt gézzel csinálják.) 

A homokzsákokat a bunker tövébe tettem, oda, ahol a földhányásról lecsúszó homokot a valóságban valószínűleg meg kéne ezekkel fogni. Utólagos okoskodással itt egy függőleges, derékig érő homokzsák-fal valószínűleg jobban nézett volna ki, de az építés ezen fázisában már nem akartam megbontani a rézsűt. Maradjunk annyiban, hogy a védőknek még nem jutott erre idejük. Ami nem mentegetőzés, mert a szakirodalomban is említik, hogy az Atlanti fal enyhén szólva nem volt még teljesen kész a D-napon…

Még egy kiegészítőre szükség volt, méghozzá a deszkákból készült járófelületre, ami a bunker bejáratához vezet. A korabeli fotókon láttam ilyesmit, és úgy gondoltam, ide is passzolna. Lapos fogpiszkálókból alakítottam ezt ki, faragasztóval fixáltam, majd szürke, homok és középbarna akrilokkal festettem, végül egy bemosás következett. Alig néhány perces munka, és kicsit megtöri a homokos talaj egyhangúságát.  

 

A Flak

Bár a terepfoltok is fokozták a betonerőd harcias megjelenését, már a korai fázisban úgy gondoltam, egy légvédelmi gépágyút még elhelyezek a bunkertetőn. Nem találtam arra nézvést információt, hogy az ilyen géppuskás betonerődök tetején mennyire volt ez gyakori, de úgy okoskodtam, hogy ennyi pluszsúlyt az épületnek a valóságban ki kellett bírnia. Tudván pedig, hogy milyen sietség és milyen hiányok jellemezték az Atlanti fal építését, szerintem nem túlzás, hogy így kombináltam a kettőt. 

et_en_avant_10.JPG

Egy Flak 38-as mellett döntöttem. Ilyet bő harminc évvel ezelőtt már építettem a Tamiya régi készletéből, de most a Tristar-gyártmányt választottam, amely egy összehasonlító cikk szerint még a Dragonénál is szebb. A 37. sorszámú makett a felirat szerint a korai változatot tartalmazza. Kétféle irányzékot, néhány maratot alkatrészt, pár ládát, illetve a gépágyút új lőállásba toló négy Waffen-SS-figurát kapunk. 

Az összeállítás egyértelmű, a részletezettség szép, bár egyes darabok túlzottan aprók, ergo nehezen kezelhetők. A maratott lapon található pillangócsavarok például olyan kicsi ragasztási felülettel rendelkeznek, hogy rövid próbálkozás után lemondtam róluk… Bizonyos alkatrészeket a cső állásszögének megfelelően kell kiválasztanunk, illetve ragasztanunk. Én szerencsére előre tudtam, hogy nagyjából vízszintes állásban lesz majd.  

et_en_avant_05.JPG

Mivel egyes részekhez nehéz a teljes összeállítás után hozzáférni, az állványszerkezetet már az alapra ragasztása előtt lefújtam a páncélszürke alapszínnel. Később világosabb szürkével moduláltam, aztán a kiemelkedő részleteket is átfestettem. Némi koptatást is végeztem, aztán jött egy barnás bemosás.  

A készlethez kapott tártartó ládákat is lefestettem, és az építés utolsó fázisában elhelyeztem a bunkeren. A szétszóródott töltényhüvelyek a lengyel Master-Model cég GM-35-018-as számú készletéből származnak. Mondjuk lehettek volna bőkezűbbek is, mert a csomagban mindössze 25 darab van. Szerencsére megfelelő szórással így is jól érvényesülnek, és tényleg hozzátesznek a kompozíció hitelességéhez. 

 

A figurák

Áttérve a figurákra, egyrészt szükség volt néhány német fogolyra. Ezeket a Dragon 6277. számú Georgian Legion Normandy 1944 készletéből vettem (nem gyártják már, de Jakab kolléga úr jelentkezett a hirdetésemre, köszönet neki). Két álló alakot választottam, akik feltartott kézzel lépnek ki a bunkerből. Kidolgozásuk a makett kora ellenére is kimondottan szép, kivéve a gyűrődő váll-lapok és gallérok esetében, amik elég határozatlanok, így festeni is nehezebb őket. Egyenruhájuk színét a Hobby Colour H-68 zöldesszürkéje adta, a szerelvényelemek színének pedig az interneten néztem utána. 

figurak_felkesz.jpg

A francia Kieffer-kommandó tagjait természetesen brit figurákból alakítottam át. Ezek egy részét a Dragon 6055. számú (British Commonwealth Troops NW Europe 1944) és 6212. számú (British Infantry Normandy 1944) készletéből vettem. A két készlet között van pár év, és ez igencsak látszik a kidolgozáson: az utóbbi dobozban jóval szebbek például a ruharáncok és általában a részletek, bár például a sisakhálóra rögzített álcacsíkok minden darabon tökegyformák, ami elég amatőr megoldás. 

figurak.jpg

Műgyanta figurákat is beszereztem. A Dynamo 35004. készlete éppen Philippe Kieffert, a francia kommandó parancsnokát mintázza. A SOGA Miniatures pihenő alakjaiból alakítottam át a sebesülteket (a 35134. és 35138. számú készletből), illetve az egyik futó alakot (a 35141. számú dobozból). Nagy általánosságban sajnos továbbra is relatíve kicsi a választék brit figurákból, úgyhogy ezt a békát le kell nyelnie annak, aki ilyen témával foglalkozik, átalakításokra pedig valószínűleg rá lesz szorulva. Az eredeti beállításokat picit variáltam, illetve egyes fejeket lecseréltem a Rado Miniatures műgyanta darabjaira (35H03 Heads with British Army berets)

Ilyen, nálunk ritkán említett figurák építéséhez nem árt tisztázni a jellegzetességeket az egyenruházat és a felszerelés terén. Pár kötet átnézése után a következőket foglalhatom össze:

  • Az egyenruha főbb darabjai a brit standard szerintiek. A ruhadarabok jellegzetes khaki színét a Hobby Colour H-81 adja. A szerelvényt és a bokavédőt sötét sárgával (Middle Stone H-71) állítottam elő, a hátizsákok világos homokszínt kaptak, a sisakok és a barettek sötétzöldek, a bőrbakancsok feketék (vagyis nagyon sötét szürkék). 
  • A fegyverek hordszíját Tamiya-féle maszkolószalagból vágtam ki, majd pillanatragasztóval rögzítettem. Sötét sárgával festettem őket. 1:35-ben ugyan kaphatók csatok ezekhez, de ilyen léptékben nem foglalkozom velük. 
  • A mindkét vállon viselt kör alakú, fekete-vörös alakulatjelvény természetesen a többnemzetiségű kommandóé. Ezt a felvarrókat ábrázoló képek alapján számítógépen szerkesztettem össze, méretarányosan kicsinyítettem, és egy üres matricaívre nyomtattam ki. french_commando_insignia.jpg
  • Fejfedőnek a franciák sötétzöld és brit módi szerinti barettet hordtak, a bal oldalon sapkarózsaként az 1. tengerészgyalogos zászlóalj réz pajzsát, melyet ‘44 tavaszán tervezett az egyik francia kommandós. Bár partraszállásnál ezt viselte mindenki, a parton tapasztalt ellenséges tűz hatására sokan felvették brit mintájú rohamsisakjukat. Ahogy a fotókon is látható, a nap folyamán mindkettőt viselték, úgyhogy akármelyiket is választjuk, nem tévedhetünk (de ha a barettet választjuk, a sisakot ragasszuk fel a hátizsákra). A nagyon mutatós sapkarózsa érdekes módon a D-napi fotókon hiányzik nagyon sok francia barettről; csak arra tudok gondolni, hogy nem akarták a német orvlövészek dolgát könnyíteni.
  • Hátizsákból a hagyományosnál nagyobb méretű, körte alakú, ejtőernyősöknek és kommandósoknak gyártott Bergent hordták a franciák a D-napon. Ezt 1:35-ben, ahogy látom, csak a Bronco brit ejtőernyős felszerelés-készletéből szerezhetjük be. Mivel nem volt kedvem 9000 forintot kiadni érte kizárólag a hátizsákok kedvéért, érdeklődtem a fórumokon, és hatalmas szerencsémre, egy kolléga, Gábor hamarosan jelentkezett is. Ő gyantából öntött ilyet, úgyhogy ez a probléma is megoldódott, én pedig nagyon hálás vagyok a segítségért.bergen.jpg
  • A törzsön átvetett (nagyjából másfél méter hosszú, egymásba illeszthető) mászókötél is gyakran látható a felvételeken, s jellegzetes megjelenése, ill. könnyű elkészíthetősége miatt ilyen kommandós figurákhoz erősen ajánlott. Ahogy látható, ezt általában a nyakukba vetették, majd elöl, aztán hónaljuk alatt hátrafelé vezették, és a hátizsák alatt, feneküknél kapcsolták össze a két végét. (Az egyik végén hurok volt, a másikon egy fából készült fogantyú.)
  • A gázálarc-tokokból kénytelen voltam mind a Dragon-, mind a Tamiya-félét használni, mert a korai Dragon-készlethez egyáltalán nem adtak ilyet. A rézsűről leereszkedő SOGA-figura mellkasán egy korai (az első világháborúban és a második világháború első éveiben használt) gázálarc-tok látható, amelyet sajnos egybeöntöttek a figurával. Mivel azonban ez kissé túlméretes, illetve mert fotókon láttam egy rádiókészülék azonos formájú hordtokját (lásd a képet), úgy gondoltam, ez utóbbihoz megfelel. A két patent helyét tömítettem, és egy középső zárópántot ragasztottam fel rá. sw38_radio_bag.jpg
  • A Kieffer-figuránál elgondolkodtam, hogy a partraszállásnál szerzett két sebesülést (illetve az ezekhez járó kötést) megjelenítsem-e. Az egyik egy combseb volt. Végül arra jutottam, hogy ehhez a délceg testtartáshoz nem passzolna, illetve a diorámán sem lesz odaírva, hogy ez az alak mindenképpen a parancsnok… 
  • A térdelő szanitéc kapott egy fehér vöröskeresztes karszalagot, amit papírból készítettem. Mivel gyűjtésem alapján a brit felcserek a szögletes kenyérzsák mellett még egy ugyanolyan, de vöröskeresztes jelzéssel ellátott zsákot vittek magukkal, itt – pontos infók híján – a Bergen mellé készítettem egy ilyet, ami a figura mellett, a homokban látható.
  • A kommandós szerelvény jellegzetes részlete még a bal combon, hurkok segítségével rögzített, fekete bőrtokos Fairbairn-Sykes tőr. A 3dcults.com honlapról pár euróért megvásároltam a tőr 3D-s nyomtatással előállítható másának tervét. Sajnos 1:35-ben ez olyan filigrán lenne, hogy sem egy barátom, sem egy ezzel foglalkozó vállalkozás munkatársa nem tudta kinyomtatni. Végül a tartalék alkatrészek között keresgélve találtam Tamiya-féle amerikai bajonetteket. Ezek még a hetvenes évek színvonalát képviselik, szóval pont amerikai bajonettre kevésbé hasonlítanak, viszont úgy gondoltam, ide megteszik. Mivel nem volt belőlük elegendő, azoknál a figuráknál, amelyeken nemigen látható, “csaltam”, és maszkolószalagból vágtam ki anyagot a tok formája alapján. Ezt felragasztottam a combzseb mellé, és feketével festettem. A többi figurára a Tamiya-darab ment. commando_dagger.jpg

A francia figurákat barna alapozófestékkel fújtam először le. Utána az egyenruha színe következett, némi szárazecsetelős kiemeléssel, majd a szerelvényt festettem. Végül a MiG barnás bemosójával is átkentem őket. Bár először arra gondoltam, hogy haladhatok fázisonként minden figurával egyszerre, a gyakorlatban végül mindig 3-4 alakkal tudtam egy időben foglalkozni. Végül jóval hosszabb ideig tartott a munka, mint sejtettem. 

et_en_avant_04.JPG

A figurák rögzítéséhez a kis elektromos fúrómmal fúrtam lyukakat az alapba, majd drótos csapolás és pillanatragasztó segítségével fixáltam őket. Némelyiknél szükség volt homokgöröngyök utólagos betoldására a talp vagy az érintkező felületek mellett. 

et_en_avant_06.JPG

Az alakok pozicionálására is érdemes figyelni, vagyis a teret kiegyensúlyozottan betöltve, de a dioráma témájának megfelelően lerakni őket. Értem ezalatt, hogy például a sebesülteket a valóságban is az elfoglalt bunker tövébe, a lejtő mögötti rész viszonylagos biztonságába hordanák, a szanitécet valószínűleg fedezné egy katona, a betonerődöt biztosító kommandósok közül valaki a foglyokat vezetné elő, míg mások a tetőről fedeznék a többieket, szemmel tartva a távolabbi, még német kézen lévő állásokat, és így tovább. A futó és álló figurákat is úgy válogattam, hogy testtartásuk passzoljon ahhoz, hogy milyen felületen (vízszintes vagy lejtős talajon le, esetleg felfelé mozogva) tartózkodnak éppen. 

 

A cím és a tábla

A dioráma címéhez rögtön volt ötletem, de később is felmerült bennem néhány másik lehetőség. Sokáig “Az Atlanti fal áttörése” vezetett, aztán mégis úgy döntöttem, hogy egy jellegzetesen francia, de a többség által értelmezhető mondat kerül ide, alá pedig a legfontosabb adatok. Így az “...Et en avant!” (“...És most előre!”) nyert. 

et_en_avant_plaque.jpg

A GoPrintnél készíttettem a Photoshopban tervezett réztáblát. Erre ráragasztottam a francia kommandó sapkarózsájának kicsinyített változatát, amit Normandiában vásároltam. Eleinte az eredetit gondoltam oda, de olyan hatalmas (befoglaló mérete kb. 41x48 mm), hogy aránytalanul nagy lenne ide. A táblát saját ragasztócsíkjával, illetve géles pillanatragasztóval rögzítettem a faalap szegélyére. Érdemes a felragasztás előtt eldönteni, hogy hova, melyik oldalra illik igazán, hiszen ennek pozíciója elárul valamit arról, hogy melyik a dioráma szándék szerinti “domináns rálátási szöge”. Ahogy látható, ez a kompozíció mind a négy oldalról szemlélhető és értelmezhető, de mégiscsak a keleti-délkeleti oldalról érdemes először szemügyre venni. 

plaque.jpg

Verdikt

A diorámaépítés végén mindig érdemes áttekinteni, hogy a tervezett kompozíció hogy működik. Az elrendezés (kivéve a töltés szögét) végső soron bevált. Elégedett vagyok a választott 31 x 31-es mérettel, nemcsak azért, mert az otthoni üveges szekrényembe passzol, hanem mert a figurákat és a többi elemet nem szorítja nagyon össze, ugyanakkor elég “telített” ahhoz, hogy ez hozzájáruljon az ábrázolt akció feszültségéhez, és úgy érezze a szemlélő, hogy “itt van mit nézni”. A viszonylag egyszerű környezet és technikák ellenére mindenesetre elszöszmötöltem a témával szeptembertől májusig (részben mert én csak hétvégéken tudok az ilyenekkel foglalkozni). És hát a ráfordított összeg is szépen nőtt a hónapok során, mert menet közben jön meg az étvágy, de ez egy ilyen hobbi… 

A bunkeres motívumhoz szeretnék még visszatérni, és mindenkinek ajánlom, akit hozzám hasonlóan foglalkoztat a D-nap. Viszonylag egyszerűen összeállítható, egyszerűen festhető, ugyanakkor érdekes végeredményt nyújt egy-egy betonerőd, akár nyugalmasabb, akár harciasabb helyzetben ábrázoljuk. 1:35-ben mind műanyagból, mind műgyantából, mind gipszből találunk bunkereket, bár némi keresgélésre valószínűleg szükségünk lesz, mert az egyéb épületek között ez ma láthatóan kevésbé népszerű téma.  

et_en_avant_07.JPG

Én pedig remélhetőleg nemsokára nekiállhatok, hogy a másik két normandiai diorámámat befejezzem. És van még egy harmadik is, aminek neki se kezdtem, de minden megvan hozzá… Jó érzés volt majdnem harminc év kihagyás után visszatérni a diorámákhoz. Ajánlom mindenkinek. Munkaigényes, de az eredmény kárpótol.  

Köszönet mondok mindenkinek, aki segített a projektben.

Ha makettezőként téged is foglalkoztat a D-nap, csatlakozz a Facebookon. Keresd a D-Day In Scale csoportot a https://www.facebook.com/groups/ddayinscale címen.

dday_in_scale.jpg

Brit_csapatok_Caen_elotereben_1944junius.jpgHa érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim – könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről –, akkor IDE KATTINTS

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr818409515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása