Egy másféle csillagháború
Tavaly a Szukits Kiadó honlapján szavazás folyt, ahol arra lehetett voksolni, hogy a felkínált klasszikus EU (Legendák) képregények közül ki melyiket szeretné magyarul olvasni. Az egyik opció a Hagyaték (Legacy) című testes széria volt, amelyet 2009-ben a Semic Interprint által kiadott Star Wars-képregények között is elkezdtek leközölni, hogy aztán – rossz szokásukhoz híven – pár füzet után hagyják az egészet a csudába. (Amúgy kiszámoltam, nagyjából kilenc évbe telt volna, míg a kéthavi megjelenési ütemmel a végére értek volna.) Most már nem kell nélkülöznünk a teljes magyar nyelvű sorozatot, hiszen tavaly év végén megérkezett az első két kötet, márciusban pedig a harmadik.
137 évvel a yavini csata után járunk. A yuuzhan vong invázió visszaverése érdekében létrejött Galaktikus Szövetség (amely magába foglalta az Új Köztársaságot és a Birodalmi maradványt) a múlté: a Korribanon titokban újjáalakult sith rend összefogott a birodalommal, és ismét háborút indítottak. A jediket legyőzték, aki életben maradt közülük, menekül. A birodalmiak között azonban nem mindenki nézi jó szemmel, hogy a sithek átvették az uralmat az egész galaxis felett: ők egy külön frakciót alkotva visszavonulnak a Bastion bolygóra. Hogy tovább bonyolódjon a történet, feltűnik Cade Skywalker, Luke egyik leszármazottja, egy elűzött padavan, akiből a bujkálás évei alatt fejvadász lett. Ő nem kíván a jedik módjára élni és küzdeni, de nem vonhatja ki magát a történések hatása alól…
Az eredeti amerikai sorozat 2006-ban indult útjára. Az apropót az adta, hogy a Dark Horse Kiadó már 15 éve foglalkozott Star Wars-képregényekkel, és a jubileum kedvéért, illetve több esztendőnyi előtrilógiás munkálatok után valami újba vágták a fejszéjüket. Bár a Hagyaték kapcsán az első rajongói reakciók elég vegyesek voltak, a széria végül szépen befutott, sőt összesítésben az egyik legnagyobb példányszámban eladott és az egyik legnépszerűbb EU-széria lett. 50 részt foglalt magába, és csak 2010 nyarán ért véget, majd hat újabb füzet után 2011-ben tényleg befejeződött. 2012-ben még felröppent a hír, hogy Leia és Han ükunokájával folytatódik majd a sztori, de ebből már nem lett semmi…
A siker kulcsa? Egyfelől az időzítés garantálhatta, hogy az érdeklődés meglegyen: egy évvel a III. rész premierje után jártunk, vagyis az előtrilógia korszaka lezárult, azt pedig nem lehetett tudni, innen merrefelé vezet tovább a Csillagok háborúja útja. Másfelől a Hagyaték nagyon merészen előrenyúlt a jövőbe, messzebbre, mint akár a New Jedi Order vagy az akkortájt induló Legacy of The Force regénysorozatok. A jól ismert szereplők helyett új karaktereket sorakoztatott fel (talán két kivétel van csak, s közülük az egyik korábban nem volt széles körben ismert figura, a másik inkább háttérszerepet kapott), a történet végkimenetele pedig megjósolhatatlan volt.
A sztori felütése és az első kötet véleményem szerint tényleg izgalmas, részben az ármánykodás és cselszövés dominanciája folytán, ami egy ilyen sötét tónusú, és alapvetően a hatalom megszerzéséről szóló történetben nélkülözhetetlen – de ott van még az útkeresés is, ami klasszikus motívumként és kellő kidolgozottsággal mindig jó alap. Ugyancsak fontos, hogy a főbb karakterekben van potenciál, illetve megalapozott motivációk és háttér. Többségük ráadásul nem szűzies lelkületű jótevő, hanem “morálisan ingoványos” lélek, akit az élet enyhén szólva megtaposott már. A frakciók kidolgozása pedig úgy idézi meg a klasszikus felállást, hogy újdonságaival adjon az egésznek egy csavart. Az például máris több lehetőséget nyújt, hogy a birodalom két részre szakad, egy sitekhez hű, és egy azoktól független, adott esetben a jedikkel is szövetségre lépő félből. Az Erő- és fénykard-használó birodalmi lovagok vagy a vongok is csak színesítik a karakterpalettát.
Sajnos a második kötetben a lendület megtörik. Úgy éreztem, jó pár mellékszálat vagy beszélgetést hanyagolhattak volna, mert nem lett tőlük jobb a nagy egész. Cade és társainak ide-oda vándorlása, mellékes kalandjai például nagyon unalmasra sikeredtek, főleg annak fényében, hogy vannak még ott érdekes karakterek, akikkel a fentiek helyett lehetett volna foglalkozni. A birodalmi lovagok kaphattak volna nagyobb hangsúlyt – megkockáztatom, jobban lekötött volna Antares Draco reménytelen szerelme és küzdelmei, mint Cade vonakodása. A sztori közben csak nyúlik, mint a rétestészta – márpedig egy ötvenfüzetes szériánál amúgy is nagyon nehéz a színvonalat végig biztosítani. A hossz minden téren nehezíti a befogadhatóságot, és nagyon kell figyelni, hogy a csupa új szereplő között ki hova húz és mi a szándéka az adott pillanatban, máskülönben könnyen elveszünk a frakciók és célok között.
Erre csak rádob egy lapáttal az a tény, hogy a nevek terén nem erőltették meg magukat az írók (ez visszatérő probléma a Star Wars kevésbé igényes szerzői esetében), lásd “Dac” (ami egy bolygó), de a “Bantha” mint személynév se volt jó választás, tudván, hogy egy tatuini állatfajt is így neveznek, szóval ezen kellett volna még egy kicsit agyalni. Az pedig szintén támadható, hogy a szöveget idegen szavakkal tömték meg, amelyek jelentését a szövegkörnyezetből kell kikövetkeztetnünk. Ez utóbbival még elboldogulunk, de idegesítően gyakran használják őket (pl. a “pateesa” a végére már a könyökömön jött ki), és ez nem javítja a párbeszédek gördülékenységét sem. A dialógusok színvonala is inkább átlagos, mint kiemelkedő, hogy az erőltetett, “ti-már-tudjátok-de-az-olvasó-kedvéért-elmondom” jellegű megszólalásokat ne is említsem.
Más szóval a sztorit szerintem kár volt ennyire elnyújtani. A fő szálat érdemesebb lett volna mondjuk 15-20 füzetben kifejteni, aztán a népszerűbb mellékszereplőknek, esetleg az előzményeknek adni néhány kiegészítő történetet ugyanazzal a címmel. Mindenki jobban járt volna. Én összességében örültem, hogy végre megtudtam a sztori – nem túl meglepő – végét, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy sokkal több potenciál volt az alaptörténetben… Szóval ha utólag változtathatnék a már említett szavazás eredményén, hát megtenném.
A grafika – amely elsősorban, de nem kizárólagosan Jan Duursema és Dan Parsons munkája – elég vegyes színvonalú. A karakterek esetében egy-két kivételtől eltekintve szerintem végig meggyőző: az arcok felismerhetők, a mozdulatok kellően dinamikusak, az öltözködési stílusok jellegzetesek. Az űrhajókat már egyáltalán nem tudom ennyire dicsérni, bár ez már koncepcionális kérdés: a módosított (leegyszerűsített) csillagrombolók még sörrel elmennek, de az új TIE-vadászok szerintem komolytalanok, az X-szárnyúak utódai, a keresztszárnyúak pedig kimondottan gyengék (szerencsére ritkán kapnak szerepet). És látok elég rajongói grafikát, illetve saját építésű makettet az interneten, hogy kijelenthessem, lehetett volna ennél jobbat is alkotni, illetve a művészek több energiát is feccölhettek volna abba, amiért a fizetésüket kapták, mert ez így még az új trilógia fantáziátlan gépszörnyeit is alulmúlja.
A háromkötetes, keményfedeles magyar kiadás több szempontból is súlyos olvasmány. Összesen 1328 oldalt vonultat fel, igaz, ebbe beleértendők az olyan kiegészítő anyagok, mint a koncepciós galéria vagy az útmutató. A nyomdai minőség kiváló (a Szukitsnál az elmúlt években bántóan gyakori félrenyomásokat most szerencsére nem kell elszenvednünk), a fordítás pedig nem hibátlan, de összességében nagyon szép munka. Viszont az ár is ennek megfelelő: a listaár 16900 Ft/kötet, bár akciósan valamivel olcsóbban is hozzá lehet jutni.
Aki még nem hallotta volna, annak figyelmét felhívom arra, hogy a Szukits Kiadó idén lezárja a Star Wars-címek kiadását. Ez a könyvek és képregények beszerezhetőségére, illetve ezek árára is hatással lesz. Minden érdeklődőnek javaslom tehát, hogy gyorsan nézzen utána a releváns kiadványoknak.
Star Wars: Hagyaték
(Star Wars: Legacy)
Szukits 2023–2024
Írta: John Ostrander
Rajzolta: Jan Duursema, Dan Parsons stb.
Fordította: Sándor Zoltán, Galamb Zoltán, Tinai Dávid, Usztics Tamás
