MAKETT: Chieftain
2022. december 05. írta: Monty H.

MAKETT: Chieftain

Tamiya 1:35

Bár manapság a makettipar az egyre részletesebb és egyre több alkatrészből álló készletek felé mozdul el, továbbra is nagy számban kaphatók régebbi darabok. Ezek egy részét szívem szerint kukáznám, ugyanis – ismerve némelyik színvonalát – még kezdőknek se adnám oda őket gyakorlás címszóval. (A Revell és az Airfix például élen jár az ilyen termékek piacon tartásában. Ők csak lassan vették tudomásul, hogy haladni kell a korral, és évente legalább néhány új készletet is ki kell adni.) Ugyanakkor egyes cégek már évtizedekkel ezelőtt is képesek voltak olyan minőséget produkálni, ami ma is simán hozza a “jó” minősítést, vagyis azt a szintet, amelyik a hobbival ismerkedőknek, a kisebb igényűeknek vagy a lustábbaknak is tökéletesen megfelel. 

chieftain_in_the_field_monty.jpg

Jómagam mindkét irányban dolgozom, ugyanis várakoznak nálam sok száz darabos hi-tech makettek, de időnként belenyúlok az egyszerűbb, régebben készült készletek közé is. A Chieftain ez utóbbiak közé tartozik, hiszen a Tamiya 1975-ben adta ki először, majd új alkatrészekkel és új dobozban később is piacra került. Én régóta csodáltam ennek a páncélosnak a jellegzetes formáját, de mostanáig nem építettem ilyet…

A Chieftain volt a britek első univerzális harckocsija, amely a Centurion és a Conqueror típusok gyermeke volt: előbbi mozgékonyságát utóbbi 120 mm-es huzagolt csövű lövegével kombinálták. 1959-ben készült el az első öt példány, de csak 1963-ben kerülhetett sor a rendszeresítésre. Az 55 tonnás harcjármű négyfős személyzettel és 500 km-es hatótávval bírt. Tornyának letisztult formáját a bal oldalra helyezett, szögletes páncéltokba rejtett éjjellátó berendezés és fényszóró törte meg. ABV-védelemmel, beépített teafőzővel, illetve a hátsó részbe integrált, a kísérő gyalogsággal való kommunikációra szolgáló telefonkészülekkel rendelkezett. A hidegháború idején nagy számban állomásoztatták Nyugat-Németországban a brit rajnai hadsereg kötelékében. Több közel-keleti ország vásárolt belőle, viszont más NATO-államok nem alkalmazták. A Leopard 2 megjelenéséig a szövetség legjobb páncélosának tartották. Az iraki-iráni háborúban az iráni haderő használta, itt a szovjet típusokkal szemben alapvetően alulmaradt, nemcsak páncélzat, hanem mozgékonyság terén is, ugyanis nehéz terepen motorproblémákkal és elakadással küzdött, így súlyos veszteségeket szenvedtek. A kuvaitiak az 1990-es iraki invázió során már jobb eredményt mutattak fel, és egyes páncélos alakulataik a ‘91-es öböl-háború során részt vehettek országuk felszabadításában is. A britek az 1990-es évek elejéig folyamatosan fejlesztették a Chieftaint, aztán áttértek a Challengerre, de egyes országokban a mai napig rendszerben áll. 

Azok, akiket érdekelnek a részletek, nézzék meg ezt a videót, amelyben egy egykori brit harckocsizó mutogatja végig a Chieftaint, kívül-belül. 

A Tamiya Chieftainje tipikus japán készlet. A színvonala a mai napig kedvez azoknak, akik nem akarnak feljavítókra költeni, de elvárják a könnyű építhetőséget, a logikus bontást és a szép fröccsöntési minőséget. A gumi lánctalp a kor színvonalán kimondottan szépnek mondható, szerintem ma is elmegy (ráadásul a kötényezés miatt nagy részét nem is látjuk majd), a felületi kidolgozás meggyőző, és az apróbb alkatrészek se túl bumfordiak, a torony búvónyílásainak fedele pedig összeállítás után is nyitható-zárható. Az mondjuk sokadszorra már idegesítő, hogy a motorizáltan is kiadott makett hasán nyílások sorakoznak, amiket az építőnek kell lezárnia, illetve egy-két beszívódás elég szerencsétlen helyen van, szerencsére nem sok. 

Az építés gyorsan megy, egyedül a két félből öntött lövegcső akasztja meg a munkát, amelynek összecsiszolása a speciális kialakítás miatt is időt igényel, ráadásul a tornyot sem lehet addig összeállítani, amíg ezzel nem vagyunk meg. A futómű festését az a tény könnyíti, hogy a kötényezés a nagyját eltakarja, így a fújásnál csak a futógörgők igényelnek külön figyelmet, amelyeket érdemes körsablonnal festeni. 

chieftain_tamiya_werk_monty_7.jpg

Ismét a Hobby Color akriljait használtam, de előtte a MiG Ammo páncélszürkéjével alapoztam, amelyet flakonos kivitelben használok. Az első szín a sötétzöld, amelyet először Russian Grennel, majd ennek világosított változatával moduláltam, majd jött a terepezés. A Chieftainek jellegzetes álcamintái közé tartozik a fekete vagy homokszínű csíkozás. Utóbbit választottam, de az árnyalat kapcsán voltak kétségeim, jobban mondva a különböző fotók alapján választási lehetőségeim. Végül barnás homokszínből, világos homokból  körvonalát a MiG maszkológyurmájával jelöltem ki (továbbra is tudom ajánlani, mert remekül lehet vele dolgozni, lásd bővebben a T–90-nél), aztán jött a fújás és az enyhe modulálás. A folttérkép nem teljesen követi az amúgy hiányos festési utasítást, de fényképek alapján állítom, hogy a Chieftainek foltozása nem is volt egységes. Utána a csövet borító hőkiegyenlítő borítás kapott egy, a többinél világosabb zöld színt. 

A koptatást részben vékony ecsettel, részben szivacsos módszerrel végeztem, figyelembe véve, hogy az alapszín a sötétzöld, és erre jött a homokszín. Fényes lakkozás után következett a matricázás, amely simán ment. Egy kanadai gyakorlaton részt vett példány jelzései mellett döntöttem. A matricák jó minőségűek, nem volt velük probléma. Utána egy réteg mattlakk jött. A bemosáshoz a MiG Brown Wash termékét, az előzetes koszoláshoz a Dark Streaking Grime-ját használtam. Mire végeztem, készen állt az egységesen döglött felület. Ekkorra teljesen összeragasztottam a részegységeket. Sajnos a teknő és a páncélzat illesztése nem tökéletes (legalábbis elöl), és nem értem, hogy pont itt miért ilyen, mert ez nem a Tamiyára vall. 

Mattlakkozás után jött a porozás és a sarazás. Ehhez a MiG Accumulated Dust (lerakódott por) nevű enamel festékét vettem elő. Egyrészt nagyon vékonyan és alaposan felhigítva befújtam a teljes felületet, így imitálva a testen megült vékony porréteget (a futóműnél és a teknőnél hangsúlyosabban), másrészt ecsettel is felvittem ilyet a görgőkre és a test egyes részeire, oda, ahol jellemzően összegyűlik a por. Ezután megint egy réteg mattlakk jött, majd a foltos sárfelverődés következett. Ehhez egy számomra új módszert választottam: egy közepes ecsetet vettem elő, amelynek szálai enyhén szétállnak, ezt a már említett hígított festékbe mártogattam, majd szórópisztolyt használva fújtam rá a szálakról a festékcseppeket a felületre. Minimális gyakorlással is valósághű felverődéseket lehet vele produkálni. Elsősorban a hasi részeket és a jármű oldalát érintette ez a kezelés (fotók alapján), de került máshova is, oda, ahova logikusan gondolkodva felverődhet. Ennél a résznél nagyon fontos, hogy enamel festékről beszélünk és nem akrilról, ugyanis a hosszabb száradási idő lehetővé teszi a javítást. Ott, ahol a festék nem megfelelő helyre került, vagy más probléma adódott, hígítóba mártott lapos ecsettel elmostam az effektet (ez a lemosódott, lefolyt sárt idézi), majd megismételtem a szórópisztolyos felvitelt. 

Gondolkodtam, hogy vastagabb, megszáradt sárréteget vigyek-e még fel, de letettem róla. Igazából megint beleestem abba a csapdába, hogy túlságosan tetszik az álcaminta, és nem akarom eltakarni még több koszolással. Szóval úgy gondoltam, ez most maradjon így, majd egy másik (talán egyszínű) makettnél a súlyosabb sarazásra is sor kerül. Ennek megfelelően egy vékony réteg mattlakkal lezártam a festést.  

Málhát amúgy nem kapunk, legalábbis nálam nem meríti ki a málha fogalmát egy marmonkanna és egy kábeltekercs (amelyről gyárilag hiányzik a kábel, szóval pótoltam). A bal oldali tárolórekeszbe ezért műgyanta felszerelést tettem még (ponyvatekercset és egy utazótáskát). Egyébként külön öröm, hogy kézi szerszámok festésével nem kellett vesződni, a típusnál ezeket a testen rögzített fémdobozok rejtették. 

A készlethez három fél figura jár. Faragásuk mai szinten csak átlagos vagy jó, viszont így is örülhetünk nekik, mivel  hidegháborús brit harckocsizókat nem olyan könnyű találni. A toronyból kihajoló két alak testtartása kiváló, természetes, míg a vezetőből természetesen csak válltól felfelé látunk valamit. Festésük sem bonyolult, hiszen akkortájt a brit harckocsizók fekete kezeslábast és fekete barettet viseltek. Megint sötétszürkével alapoztam, majd ennél is sötétebb szürkével festettem meg a ruhadarabokat, amiket később árnyékoltam és enyhén szárazecseteltem. A fejhallgató sötétzöld, a sapkajelvény ezüst. Mivel nem szeretek figurákat fixálni egy járművön, ha nem feltétlenül muszáj, a maszkológyurma apró darabkájával “ragasztottam” be őket a helyükre, így szükség esetén ki tudom őket venni.  

A Tamiya Chieftainje nagyon kellemes makett (leszámítva a két félből álló lövegcsövet), gyakorlásra és tanulásra ideális, ráadásul ára is elfogadható (jelenleg 8000-9000 forint körül szerezhető be). 1:35-ben egyébként más is gyártja, a Takom például több alváltozatban, kiváló minőségben, de persze jóval drágábban (kábé négyszer ennyiért). Ezek közül is szeretnék idővel válogatni, főleg mert a britek városi használatra szánt fehér-szürke-barna szögletes terepszíne izgatja a fantáziámat, és a lenti képeket látva szerintem ez másokkal is könnyen előfordulhat…

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr3817994960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása