2020. nov 23.

MAKETT: B-17F "Repülő erőd"

írta: Monty H.
MAKETT: B-17F "Repülő erőd"

Revell 1:72

A Boeing B-17, a repüléstörténet egyik legnevesebb gépe és egyik leghíresebb bombázója régi szerelem nálam, és ez így volt már a Memphis Belle mozifilm érkezése előtt is. De amilyen népszerű típus a makettezők körében, olyan sokáig kellett várni egy igazán szép műanyag változatára.

b-17f_montyblog_01.jpg

A típust még a harmincas években kezdték fejleszteni az akkor még légi hadtestnek nevezett amerikai légierő számára. A prototípusok teljesítménye meggyőző volt, és 1938-ban rendszeresítették is az első változatot. 1945-ig több mint tizenkét és fél ezer példányt gyártottak le belőle számos verzióban, és a háború idején jócskán kivette a részét a szövetséges bombázásokból. “Kollégájánál”, az amúgy modernebb B-24-esnél a statisztikák szerint jobban teljesített, jobban kedvelték a pilóták is, mivel könnyebb volt vezetni, szívósabbnak bizonyult, sőt ergonómiailag is jobban bevált, még ha maximális bombarakománya és névleges teljesítménye kisebb is volt. Az elsődleges használó az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság volt, de később alkalmazták többek között a franciák, az izraeliek, a dánok, a kanadaiak és a svédek, s nemcsak bombázóként, hanem szállítóként, kutató-mentő gépként, illetve tengeralattjáró-elhárító feladatokra. Az utolsó példányokat csak 1968-ban vonták ki a brazil légierőnél. Több mint negyven darab található manapság a múzeumokban, ebből kilenc repképes.

b-17f.jpg

Huszonöt évvel ezelőtt nekimentem már a témának, az Academy B-17-esét választva. Bár az akkori makettváltozatok között az egyik legjobbnak számított, sajnos így is nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után, és mivel akkor még szórópisztolyom sem volt, végül be sem fejeztem, inkább elpasszoltam. A Revell két újszerszámos 1:72-es erődje 2012 körül érkezett. A felújításnak persze itt is volt az ideje, mivel a cég régi B-17-ese még erősen a hatvanas-hetvenes évek színvonalát idézte. A friss kiadások révén mind az F, mind a G verzió megépíthető, méghozzá meggyőző minőségben. Az alkatrészbontás alapvetően jól átgondolt, bár néhol azért bele lehet kötni. A panelvonalak is lehetnének hajszálnyit keskenyebbek, és sajnos több alkatrészen is találunk sorját, bár ez a kis daraboknál idegesítő csak. Az útmutató egy 16 oldalas füzet, melyből az összeállítás hat és fél oldalt, illetve nyolcvanhat lépést teszt ki. Itt-ott kissé zsúfolt, pontatlan vagy felületes, ezért mindenképp érdemes alaposan átnézni.

b-17_revell.jpg

A törzsbelső összeállításával elment néhány óra. Mindazok, akik hozzám hasonlóan zárt bombatérrel építik meg a gépet, persze nyugodtan elhagyhatják a bombákat, illetve a 7. és 8. lépésben előkerülő darabokat. Későbbi tapasztalatom, hogy a 2. számú alkatrész kimondottan útban lehet, ha a bombatér-ajtókat zárt helyzetben ragasztjuk majd be, szóval gondolkodjunk és próbálgassunk előre.

A pilótafülke megjelenését egy-két darabbal még lehetett volna fokozni (pl. gázkarral), de mivel nehezen lehet majd ide belátni, végül is mindegy. Az orrfülkénél viszont jóleső érzés volt, hogy az apró forgatható székeket a Revell szépen kidolgozta, mivel emlékszem, hogy az Academy-makettnél ezeket még én gyártottam le a mellékelt, brutális pilótaülések helyett. A géppuska-lőszert tartalmazó ládák innen mondjuk hiányoznak, de ezeket legalább nem nehéz pótolni. A rádiósfülke kialakítása szép, számos rádiókészüléket mellékelnek hozzá, más kérdés, hogy a végén mennyire (nem) fogunk ide belátni. A törzsállásoknál vigyázzunk, mivel az itteni lőszeres ládák helyét a rajzon rossz helyre pozicionálták, illetve a belőlük kígyózó hevedervezető sín levágása is megfontolandó, amennyiben a géppuskákat nem pont a törzshöz derékszögben akarjuk beragasztani.

Az orr-rész ablaksoránál sajnos a gyártás megkönnyítése lebegett a tervezők szeme előtt: itt nem darabonként kell beragasztanunk az ablakokat, hanem az ablakokat átfogó nagyobb részegység hiányzik innen (amelyen mindhárom helyet kap), az átlátszó alkatrészek között pedig megtaláljuk mind az F-re, mind a G-re jellemzőket. Ez a maszkolást nehezíti kicsit meg, továbbá az illesztéssel és síkba csiszolással lehet gond, illetve legalább a bal oldali géppuska závárzatát be kell ragasztanunk már a törzsfelek összeállítása előtt. (Itt bizony az Academy-makett bontása volt ésszerűbb.) Maguk a géppuskák szép kidolgozásúak: bár az Aires gyantamásolatait még nem érik utol, jóval részletesebbek, mint a húsz-harminc évvel ezelőtt gyártott darabok. Itt is látszik, hogy pár évtized alatt mennyit fejlődött a fröccsöntési technológia.

Maszkoltam a már beragasztott átlátszó alkatrészeket, majd óvatosan összeragasztottam a törzsfeleket. Az alsó gömbtornyot ekkor fixen rögzítettem, mivel nem terveztem mozgatni később; ezt természetesen már jóelőre lealapoztam és maszkoltam (sajnos az illeszkedése nem tökéletes). Amúgy lehet, hogy jobb lett volna teljesen külön egységként tartani a legvégéig… A felső lőtorony mozgatható maradt. (Ennek kapcsán megjegyezném, hogy eme géppuska tartókeretét az útmutató 180 fokkal elfordítva ábrázolja, vagyis vigyázzunk az összeragasztásnál.) A törzsfelek illesztési vonalának eltüntetése, majd a vonalak újrakarcolása ezúttal is hosszú és unalmas munkát jelentett.

Közben a szárnyakat is összeállítottam. A csűrőlap leengedhető, illetve a fékszárny nyitható, bár a fotók tanúsága szerint parkoló gépen ezeket nem szokták volt kiengedni. Mindenesetre szép gesztus volt a Revelltől (sőt, hozzátehetném, hogy már a régi B-17-esüknél is megjátszották ezt). Ezzel szemben a vízszintes vezérsík magassági kormányát nyugodtan engedjük egy kicsit le. A törzs elkészülte után a szárnyakat és a vezérsíkokat, továbbá az oldalkormányt is felragasztottam. A makett méreteit szem előtt tartva a gyártó a törzsön átnyúló főtartókat is mellékelt, ami a szárnyak rögzítését és tartását valóban elősegíti. Az illeszkedés sajnos nem tökéletes: a két szárnytő felül szépen passzol, alul viszont volt szükség némi további tömítgetésre. A vezérsíkok ehhez képest passzentosak.

b-17f_painting_montyblog_18.jpg

A motorok összeragasztása és festése következett, amelyekről elmondható, hogy ha valaki esetleg szerelős diorámában gondolkodik, akkor jó alapot kap ehhez. Miután felragasztottam a szárnyra ezeket és a borítólemezeket is, AK maszkológyurmával kitakartam az óvandó részeket, ahogy a futómű-aknában, az orrfülkében és az oldalsó géppuska-állásoknál is történt. Erre a területre csak a matricázás után tértem vissza, amikor is a futóművet beépítettem. A futóműszár illesztési megoldása szerintem méltatlan a makett színvonalához (a hátsó csapokból jócskán le kellett farigcsálnom), ezért legyünk óvatosak, és ne feledjük azt sem, hogy ezek függőlegesek voltak a valóságban, vagyis a szárnyak vonalához képest nem teljesen merőlegesen kell őket beragasztani. A szárakhoz még csatlakozik a 117-es és a 133-as alkatrész, sajnos ezek illeszkedése sem tökéletes. A két félből összeragasztható kerékkel nem voltam elégedett, megvettem hát az Eduard műgyanta készletét. Ez kétezer forintos árával nem jelentett komoly kiadást. Kidolgozása szép, viszont a felnik fenekéből még kell csiszolni valamennyit a pontos illeszkedés érdekében.

A makett középszürke alapozást kapott, majd előárnyékolás címén sötétszürkével átfújtam a panelosztásokat. Utána az alsó szürke felületeket fújtam fel óvatosan, sok vékony rétegben, ügyelve, hogy az előárnyékolás valamelyest látszódjon. Később a panelek közepét világosított szürkével ugyancsak megfújtam. Ezután a MiG Productions repülőkhöz gyártott kékesszürke bemosó folyadékával eresztettem be a panelvonalakat.

A felső részekre világosított olajzöld került. Ezt a keveréket olyan mennyiségben készítettem ki egy zárható festékes tégelybe, hogy az esetleges újrafújásokhoz is elég legyen (sajnos szükség is volt rá). Erre jött a sötétzöld foltozás, amelyre érdemes röviden kitérni. Ez az 1942-43-as időszakra jellemző terepminta, amelyeket az angliai támaszpontok elleni német légitámadásokra gondolva festettek fel. A sötétebb foltokat elsősorban a szárnyak és vezérsíkok szélei mentén alkalmazták, de esetleges elrendezésben jutott máshova is, például a törzs egyes pontjaira. (A fotókon egyébként olyan gépet is találunk, amelyen a teljes felső felületet ilyen foltok tarkítják, lásd a mellékelt képeket.) Ezek színe középzöld, illetve egyesek szerint brit sötétzöldet is alkalmaztak. Jómagam a Hobby Color 405-ösét használtam hozzá: kis nyomáson, a szórópisztoly billentyűjét nagyon finoman nyomkodva helyeztem el ezeket a foltokat. (Ilyen színű egyébként a függőleges vezérsík egy része is.) A féklap és a magassági kormány felső felülete egyébként világosabb, mint az alapszín, ezt homok és olív kb. 3:1 arányú keverékével fújtam.

Mindezek után következett a belépőélek fűthető gumiborítása, ehhez természetesen maszkolásra volt szükség. A függőleges vezérsíknál nagyon jól jött az amúgy egy nappal korábban vásárolt Tamiya-féle 2 mm-es maszkolócsík, amelynek különlegessége, hogy valamennyire hajlítható, vagyis az ilyen íves maszkolásnál nagyon jól jön. A szárny felső oldalán húzódó, szerelőknek szóló, ebben a léptékben kb. 1 mm széles fekete csíkokat is fújással vittem fel (nagyon gondos maszkolás után), de a kevésbé merészek hagyatkozhatnak a matricalapra, amelyen ezek is helyet kaptak. A panelvonalakat a MiG zöld alapra szánt bemosójával töltöttem meg. Száradás után egy vékony réteg fényes lakk következett.

A Revell két garnitúra matricát mellékel. Az egyik a Memphis Belle jelzéseit tartalmazza. Szép, szép, de joggal mondhatnánk, hogy már egy kicsit elhasznált, ráadásul annyi más szép festésű erőd létezett. Ilyen rögtön a másik opció, a szintén a 91. bombázócsoporthoz tarrtozó Shamrock Special nevű bombázó, ameynek orrát és vezérsíkját festett női alak díszíti, viszont ez az 1943-ban rövid ideig használt piros keretes amerikai felségjelet hordja, ami mindenképp különlegesebb megjelenést biztosít (akárcsak a már említett A-36-os esetében).

A matricázást kissé nehezíti az a tény, hogy a nézeti ábrákon egyes apró jelzések pozicionálását képtelenség ellenőrizni. A motorblokk alján látható feliratoknál például nem egyértelmű, hogy milyen irányból kellene őket olvasnunk. A józan észre hallgatva helyeztem fel őket, de kis odafigyeléssel és egy rövid megjegyzéssel a gyártó is megadhatná nekünk ezeket az infókat. Meg hát el tudnánk viselni egy külön ívre nyomott, teljesen színes festési útmutatót (ezt a Revell egyes készleteinél egyébként már így csinálják), főleg az ilyen extra festésű példányoknál. A másik gondot Mr. Mark Softer, vagyis a matricalágyító folyadék okozta. Sajnos egy-két darab még a kezelés után nem volt hajlandó felsimulni a felületre. Egy fórumtárs rámutatott, hogy csínján kell bánni ezzel az oldattal, és a felesleget le kell törölni. Mivel sajnos több matricám is gallyra ment (nem mindegyik emiatt), közvetlenül a Revelltől rendeltem után a matricaívet. Itt kell köszönetet mondjak a cégnek, mivel egy év alatt háromszor is volt pótalkatrész-rendelési ügyletem velük, és rendkívül gyorsan dolgoznak, ingyen vagy pár euróért. Most 5-6 nap alatt megkaptam a küldeményt, ami nemcsak a földrajzi közelségnek köszönhető, hanem a vevőszolgálatuknak is.

b-17f_painting_montyblog_23.jpg

A matricákat fényes lakkréteggel fedtem, majd következett némi koptatás, aluszínnel. Ennél a résznél nem akartam túlzásba esni, hiszen mégiscsak 1:72-es léptékről van szó. Egy háromnullás ecsettel, illetve tűheggyel vittem fel ezeket a nyomokat, főleg a motorok és a szárnytő, illetve a nyílászárók környékén. Ezután jött egy teljes testes átmosás. Ehhez nem a MiG bemosóit használtam, ugyanis rossz tapasztalatom, hogy időnként feloldják még a lakkozott festékréteget is. Helyette az Abteilung 502 tubusos olajfestékei közül vettem kettőt (a 005-ös füstszínt és a 015-ös árnyékbarnát), és a keveréket az alábbi videóban látható módon használtam (lásd 10:00-tól), amelyet egy nagyon tehetséges külföldi makettező készített.

Ilyen típusú festék használatához értékes tanács, hogy a felhasználandó mennyiséget először papírtörlőre nyomjuk ki, hogy a felesleges olajat feligya. Csak ezután tegyük át a fémtégelybe, itt higítsuk. Ehhez kétféle folyadékot próbáltam ki a kollégák tanácsaira hagyatkozva, és mind az AK szagtalan higítója, mind a MiG Productions enamel higítója tökéletesen bevált. Először természetesen régebbi maketteken próbáltam ki a dolgot, csak utána jött a B-17. A felhigított barna-fekete keveréket egy közepes ecsettel szétterítettem a maketten, természetesen nem egyszerre, hanem nagyobb területenként haladva. Érdemes ügyelni arra, hogy ne legyen annyira híg, hogy átfolyjon olyan helyre, ahova nem kéne. Félórás száradás után higítóval megnedvesített finom papírtörlővel elkezdtem óvatosan ledörzsölni a festéket, természetesen a gép hossztengelyével párhuzamos mozdulatokkal. Ahol nehezebben hozzáférhető a felület, ott fültisztító pálcikát vagy vékony ecsetet használtam. A munka végeztével diszkréten, de láthatóan “döglöttebb” felületet kapunk. Mivel az olaj lassan szárad, egyrészt használjunk ilyenkor (is) műanyag kesztyűt az ujjlenyomatok elkerülésére, másrészt minden további festési vagy lakozzási munka előtt hagyjunk neki 3-4 napot a teljes száradásra.

Ezután még egy vékony réteg mattlakk jött, majd barnából, feketéből és szürkéből füstszínt kevertem, ezzel fújtam fel a kipufogókból és a turbófeltöltőkből a szárnyakra és a vezérsíkokra kenődő csíkokat. Ehhez Alfred Price kötetéből merítettem ihletet: az egyik nyitóképen egy jó fényviszonyok között, pontosan felülről lefotózott B-17 látható repülés közben, és ezen a szárnyakon húzódó füstcsíkok viszonylag keskenyek. Ezt azért emelném ki, mert ha hasraütve kellett volna döntenem, biztosan szélesebb füstnyomokat fújok fel. Mindezután még egy finom mattlak-réteg következett.

Eközben természetesen a légcsavarok, géppuskák és egyéb kisebb kiegészítők is elkészültek. A motorgondola alsó felén a turbófeltöltőkkel legyünk óvatosak; én végül levágtam egy-két rögzítőcsapot, illetve az előrenyúló rész végéről az amúgy sem látható csonkokat, mert az illeszkedést jelentősen nehezítették. Az üvegezett orrkúpból kétféle áll rendelkezésre. Az egyiken középen egy géppuska, a másikon kétoldalt egy-egy kaphat helyet, de ez utóbbinál a makettezőre bízzák a bal oldali nyílás kifúrását, amit nem teljesen értek. Mindenesetre ezt választottam.

A maradék alkatrészek, például a géppuskák felragasztása, illetve a maszkolás eltávolítása következett. Most fogadtam meg, hogy a maszkolófolyadék helyett ilyen üvegezés esetén inkább öntapadós, adott maketthez készített maszkolómatricát fogok beszerezni, ugyanis most is visszatépte pár helyen a festést… Nem nagy öröm, amikor az utolsó percekben történik ilyesmi. Ezt leszámítva elégedett vagyok a végeredménnyel. A munka nagyon elhúzódott, és egy ilyen összetett és nagy méretű makettnél másra nem is számíthatunk. Kezdőknek ezért nem ajánlanám.

b-17f_w_logo_montyblog_1.jpg

A B-17-es azóta elfoglalta méltó helyét a vitrinben a Dakota mellett. Idővel majd összébb kell húzniuk magukat, mert egy G variáns, illetve a szintén újszerszámos Revell-féle Halifax is itt várja a sorát. Jó lenne már mindegyiket az üveg mögött látni...

Szólj hozzá

repülés második világháború