2019. feb 12.

MAKETT: M-10 Duckbill

írta: Monty H.
MAKETT: M-10 Duckbill

Academy 1:35

Az M-10 sokáig szerepelt a makettes bakancslistámon, ám 1:35-ben jó pár évig egyedül az ősrégi Tamiya készlet létezett (és hazánkban az se nagyon volt elérhető), melyet az Academy is forgalmazott egy ideig. Aztán ahogy az ezredforduló környékén az AFV Club rámozdult a témára, az Academy is megerőltette magát és kicsit késve, de kihozta újszerszámos változatát, méghozzá többféle dobozban.

m10_makett_04.jpg

Az M-10-es prototípusa 1942 elejére készült el és 1943 végéig gyártották. Az M-4 alvázára épült, ám 76 mm-es lövege az akkori páncélvadász-koncepció révén nyitott toronyban kapott helyett. Ez elvileg azt szolgálta, hogy harchelyzetben könnyebben tájékozódjon a parancsnok és a lövegirányzó, így gyorsabban reagálhasson, illetve a kísérő gyalogsággal könnyebben kommunikáljon, azonban jóval sebezhetőbbé is tette a legénységet nemcsak a magasból érkező tűzre, esetleg a kézigránátokra, hanem a levegőben robbanó lövedékek repeszeire is. (Ezt egyes példányokon fatető alkalmazásával próbálták kiküszöbölni.) A torony forgatási sebessége sem volt nagy, az elfordítást kézzel kellett végezni. Először 1943 márciusában, az El Guettar-i csatában alkalmazták és lövege ekkoriban még hatásosnak bizonyult, később viszont egyre inkább elmaradt a vetélytárs német típusoktól. Az újabb M-18 és M-36 páncélvadászok 1944 közepétől-végétől váltották volna le, de a bő 6400 példányban gyártott M-10-est a háború végéig alkalmazták az amerikai, brit, szabad francia és szovjet erők, sőt, 1945 után egyes NATO-államok is kaptak belőle.

m10_02.jpg

Érdemes megemlíteni, hogy miben tért el a páncélosok és a páncélvadászok alkalmazása az akkori amerikai harcászati doktrinában. Előbbiek elsődleges feladata az áttörés és az ellenséges területre való benyomulás volt, illetve a gyalogság támogatása. Ellenséges harckocsik ellen is fel kellett lépniük, de összpontosított páncélosroham elhárítására már elvileg a tartalékban tartott viszonylag könnyen páncélozott, de gyors és (elvileg) nagy tűzerejű páncélvadászokat kellett volna bevetni, akár lesből, akár mozgásból rácsapva az ellenségre. A gyakorlatban viszont ott és akkor vetették be őket, ahol és amikor szükség volt rájuk, leginkább a gyalogság és a páncéloserők támogatására, időnként pedig önjáró tüzérségként.  

m10_04.jpg

Az Academy ezt a (középső/késői) verziót 2005 végén dobta piacra, én pedig 2006-ban vásároltam meg. Az alkatrészek többsége kilenc sötétzöld öntökeretre került. A fröccsöntés szép, beszívódások a látható részekre nemigen kerültek, a bontás pedig ésszerű. Az illeszkedéssel se voltak gondok és a részletezettségről sokat elárul, hogy az alkatrészszám 570 felett van (úgy, hogy a lánctalp egyébként gumi és nem szemenkénti). A belső terek is kidolgozottak és nemcsak a küzdőteret, hanem a motorteret és az üzemanyagtartályt is megépíthetjük, ha arra támad kedvünk. Persze, amilyen iramban fejlődik a fröccsöntési technika és amennyi kiegészítő elérhető, biztos, hogy lesznek, akik a műgyanta készletekhez nyúlnak, ám akik nem akarnak még többet költeni, azoknak is teljesen kielégítő lesz ez a részletezettségi szint.

Az összeállítási útmutató egy jól követhető, 16 oldalas füzet. Rámutat a különböző lehetőségekre, például, hogy a futóműnél kétféle meghajtó- és futógörgő közül kell választanunk, illetve néhány helyen részletfotókat is közöl a gyári makettekről (ezek egy részét egyébként a vaskos doboztető oldalán is megtaláljuk színesben, ami komoly segítséget jelenthet, elsősorban a kezdőknek). Érdekes, hogy a lövegpajzsra mellékelik az eredetiben ráöntött domború gyártási számot is, méghozzá ugyanúgy műanyagból. A gumi lánctalp relatíve merev, de ha súlyt ragasztunk a makett hasába, máris szebben felfekszik. A két félből összeragasztható lövegcsövet viszont mindenképp érdemes lecserélni fémre, ahogy azt meg is tettem.

Kiegészítők és tartozékok (kannák, lőszeres ládák, stb.) terén az Academy a minimálisnál egy picit többet nyújt. Szerintem már csak a mennyiség miatt is érdemes egy kiegészítő készletet megvásárolni, főleg mert az M-10-esről rengeteg izgalmas felvétel létezik, amelyeken jól látható a külsőleg málházott bőséges felszerelés. Én a cég külön kapható páncélos felszereléseit (1382. sz.) használtam fel, de a Tamiya ugyanilyen jellegű termékéből (35229. sz.) és régi, maradék darabokból is válogattam. Az interneten található korabeli fotókat és külföldi kollégák makettjeit elnézve, hosszas variálás után ragasztottam fel a ládákat, zsákokat és ponyvákat a toronyra és a páncéltestre. A motorháztetőnél törekedtem arra, hogy az egymásra pakolt cuccok minél jobban "összefolyjanak" (ebben a gézből készült és a nyílásokat kitöltő álcaháló is segít), továbbá, hogy láthatóan legyenek lekötve (ehhez cérnát használtam), ugyanis tipikus hiba egyes maketteken, hogy a készítő kissé esetlegesen odaragaszt pár ládát és ponyvatekercset, aztán annyi. Márpedig gyakran mozgó, harcban résztvevő járműveknél a szimplán odatett, rögzítetlen felszerelést az első nagyobb fa ágai is lesöpörnék onnét... Más szóval, ilyen téren is figyeljünk a részletekre.

Ugyanezt mondhatnám a homlokpáncélra pakolt homokzsákok kapcsán is. Sokan ugyanis egyszerűen odaragasztják a homokzsákokat és eszükbe sem jut, hogy ezeket is rögzítették valahogy... Épp ezért egy farönk és két "odahegesztett" fémtüske segítségével kialakítottam egy primitív tartókeretet, mely a valóságban is segítene megakadályozni a homokzsákok előrecsúszását. Ez utóbbiakat egyébként levegőre száradó gyurmából készítettem. Ez volt az első ilyen projektem, talán ennek köszönhető, hogy durván másfélszer nagyobbra sikerültek, mint kellett volna, bár szerintem ez nem feltűnő. A további kialakítással nem voltak gondok: a zsákok oldalán végigfutó varrást egy ceruza hegyével alakítottam ki, a zsákvászon felületet pedig a nedves állapotú gyurmára rászorított gézlappal értem el. Egyenként formáztam őket, majd rögtön fel is helyeztem a páncélzatra, mindig ügyelve arra, hogy a következő réteggel kicsit lenyomjam az alsót, ahogy az igazin is történne. Aki még nem próbált ilyet, mindenképpen szerezzen be ilyesmit, mert rendkívül hasznos és könnyen alkalmazható anyag, ráadásul jóval hitelesebbé tud tenni egy makettet, pláne, ha világháborús amerikai típusról van szó.

A festést még akkor kezdtem, amikor nem rendelkeztem szórópisztollyal, így a Tamiya flakonos olívjával alapoztam a felületet. A koszolás és koptatás számos festési alkalmat magába foglalt. A filterezés mellett többször végeztem befolyatást, koptatást és sarazást. Ez utóbbit hangsúlyosan, ugyanis egy olyan példányt választottam a matricaívről, amelyet Németországban használtak 1944 októberében. Ezt nagyvonalúan odaképzeltem a hürtgeni erdőbe, már csak azért is, mert hosszú távú tervem, hogy egy ilyen témájú diorámát összeállítsak és akkor jól fog jönni hozzá. A matricákkal egyébként nem volt gond, bár az is hozzátartozik a valósághoz, hogy ez a darab mindössze öt jelzést visel. (A másik három példányról röviden: a Corsair II az 1944. júliusi franciaországi harcokból; egy másik 1945 februárjából, méghozzá az említett fa tetőpáncélzattal; és egy szabad francia, a Richelieu II, 1945 júniusából. Mindegyik egyszínű olív festést hord.)

Figurákat nem kapunk a készlethez. Jómagam a MiniArt három amerikai harckocsizó készletét szereztem be, de a fotózásig nem készültek el, így egy régi Tamiya-alakot használtam. Majd, ha összeáll az a bizonyos dioráma, kerül rá másik...

academy_m10.jpg

A makett megvétele és elkészülte között majdnem tíz év telt el, de nem bánom, mert emiatt jobban is sikerült. Minden érdeklődőnek ajánlom, mert érdekes és harcias kinézetű jármű, amely nyitott tornya miatt is vonzza a szemet.

Szólj hozzá

második világháború harcjármű hürtgeni csata