2016. nov 21.

KÉPREGÉNY: The A-Team: War Stories

írta: Monty H.
KÉPREGÉNY: The A-Team: War Stories

Még mielőtt megalakult volna a Szupercsapat

Bár A szupercsapat játékfilmként csak felemás sikert aratott a mozikban, számomra igazi kedvenccé nőtte ki magát és örömmel látom, hogy ezzel a rajongásommal nem vagyok egyedül. A mai, erőszakkal teletömött világban egyszerűen kellemes látni egy alapvetően kalandra és humorra épülő akciófilmet. Amikor tehát egy londoni könyvesbolt polcain felvillant előttem a cím egy képregényfüzet törzsén, érdeklődve vettem kézbe…

ateam_05.jpgA War Stories címoldaláról rögtön kiderül, hogy a játékfilm előzménytörténeteit ismerhetjük meg, szám szerint négyet, hogy mind a négy karakter boldog legyen. Ezek a sztorik tehát azokba az időkbe repítenek vissza, amikor még nem ismerték egymást, de már valamennyien a hadseregben szolgáltak, még pontosabban az 1991-es öböl-háborúba, illetve az azt követő hónapokba. Hannibal egy vakmerő emberrablási akciót hajt végre; Boscótól egy felettese kér segítséget egy nem teljesen legális ügyben; Peck elveti a sulykot és parancsnoka utasítására kerítenie kell 24 órán belül egy Ducatit; Murdock pedig az új pszichiáterével ismerkedik és eközben van alkalma repülős kalandjaiból mazsolázni.

A négy történetet négy rajzoló követte el. Rajzstílusukról szólván, egyiktől se voltam elájulva, viszont a két író legalább résen volt, és ennek köszönhető, hogy az összbenyomás mégis pozitív. A sztorik ugyanis érezhetően és magától értetődően a karakterekre vannak kihegyezve, így akik a filmet ismerik és jól tudják, hogy egy-egy szereplőtől mit várhatnak, most sem csalódnak. A klasszikus személyiségjegyeknek és az igényesen megírt dialógusoknak hála konzekvens előzményeket kapunk, melyeket apró részletek vonatkozásában egy-két helyen tudatosan próbáltak összhangba hozni a nagyjátékfilm forgatókönyvével. Sikerrel is jártak, én pedig hiszem, hogy el fogom még olvasni ezt a füzetet máskor is.

A kiadvány nem jelent meg magyarul annak idején és nyilván már nem is fog. Köztünk szólva, a mozifilmeket kísérő képregények általában amúgy sem túl meggyőzők gondolok itt például az 1989-es Batmanre, esetleg az új Star Wars-filmekre. Mintha mindig csak szükséges rosszként kezelné az adott kiadó a kérdést: ennek megfelelően az olvasók alá dugnak valamit, ami semmilyen értelemben nem ér a közelébe a moziélménynek, legfeljebb azoknak lehet értékes, akik még túl fiatalok ahhoz, hogy az adott filmet megnézhessék (bár napjainkban már valószínűleg ez sem szempont). A War Stories viszont csak vizuálisan okozott csalódást, összhatásában teljesen korrekt és további erénye, hogy nem a filmet akarja még egyszer elmesélni, hanem valami pluszt ad hozzá. Így sokkal érdekesebb…  

The A-Team: War Stories
Írta: Chuck Dixon és Erik Burnham
Rajzolta: Hugo Petrus, Casey Maloney, Alberto Muriel, Guiu Vilanova
IDW 2010

Szólj hozzá

akciófilm liam neeson