Jane Austen meg forog a sírjában
Ahhoz képest, hogy a zombifilmek nem tartoznak a kedvenceim közé, rövid időn belül már a második ilyen témájú darabot veszem elő. De ahogy a cserkészes-kisvárosos-hentelős műnél, itt is volt valami, ami miatt nem tudtam szó nélkül elmenni mellette. Mert hát egy klasszikus romantikus regényt zombifikálni... Biztosra veszem, lesznek olyanok, akik szent és sérthetetlen leánykori olvasmányuk meggyalázásának fogják tekinteni ezt a művet. Én viszont nem tartozom közéjük, úgyhogy lássuk, tulajdonképpen hogyan is bolondították meg az alaptörténetet.
A kora tizenkilencedik századi Anglia ebben az alternatív idősíkban kevésbé unalmas hely volt. Ugyanis a jól menő kereskedelem révén nemcsak selyem és tea érkezett a szigetországba, hanem egy félelmetes és gyorsan terjedő fertőzés is, melynek nyomán élőhalottak másztak elő mindenhonnan és ez kisebb polgárháborúhoz vezetett. Londont magas fallal és árokkal vették körül, majd egy hatalmas csatában csapást mértek a zombi hordákra, a nemesek pedig visszatérhettek megerősített vidéki uradalmaikra. S bár egyelőre viszonylagos biztonság uralkodott, a fertőzésről továbbra sem beszélhettek múlt időben...
A megkergült háttérsztori ellenére a forgatókönyvíró nagy vonalakban beleerőltette a filmbe klasszikus konfliktust is, nevezetesen a "hogyan-adjuk-gazdag-férjhez-lányunkat" című nemesi vetélkedőt, szóval aki még emlékszik a Bennett-kisasszonyok visszafogott kalandjaira, azt meglepetés nem érheti. Emellett ott van a zombivonal, ami viszont korántsem nevezhető markánsnak. Lehetett volna az egész picit misztikusabb, hogy borzongatósabb legyen, vagy lehetett volna szaftosabb, hogy a hagyományos horrorhoz közelebb essen — de egyik se jött be. Így aztán oda lyukadunk ki, hogy a keményvonalas horror-rajongók valószínűleg kiröhögik, az alapművet régről ismerők pedig talán adnak neki egy esélyt, de kétlem, hogy mély nyomot hagy majd bennük. Humort nehéz lenne találni benne, az pedig, hogy a lányok a távol-keleti harcművészetek művelőiként harcba lendülnek, meglehetősen kevés játékidőt ölel fel, s elárulhatom, összességében az akciómennyiség sem domináns. Itt is el kellett volna dönteni, miből adagolnak többet, hogy a romantikázáson túl legalább az egyik fent említett oldalról — horror vagy akció — kielégítsék a műfaji elvárásokat.
Valahogy a hangulatvilág is csak részben működik. Első pillantásra minden a helyén, a jelmezek, a helyszínek és a fényképezés meggyőző, a hölgyek bájaitól kezdve a tájképekig, de a horrorvonalat vizuálisan sem húzták alá kellően. Az élőhalottak minimális mértékben ijesztők, az apokalipszis lovasait pedig sokkal félelmetesebb, vagy inkább rejtélyesebb módon szerepeltettem volna, ha már ennyire kihangsúlyozták őket. Az egyetlen igazán üdítő kivétel a főcím, mely papírmasé-figurákkal és -jelenetekkel idézi meg az előzményeket a családapa megfontolt hangjával kísérve. Ez a képsor a mai szemmel nézve kissé groteszk ábrázolásaival tulajdonképpen sokkal többet adott a film hangulatához, mint sok más elem.
A színészek többsége egyébként nem okoz csalódást, sőt, ha esetleg egy sokadik hagyománytisztelő feldolgozásra adták volna a fejüket, simán leforgathatták volna velük azt is. Jane szerepében Bella Heathcote (Beneath Hill 60) remekel, bár ahogy a regényben, itt is Lizzy viszi el a pálmát, akit Lily James (A titánok haragja, Downton Abbey) kelt életre. A hűvös, visszafogott, de adott esetben harcias és határozott hölgyemény szerintem tökéletesen megállja itt a helyét. Sam Riley Darcyként abszolút megfelelő, Matt Smith-nek pedig sikerült olyan sikeresen visszaadni a kellemetlenkedő arisztokrata nebáncsvirágot, hogy lényegében az egész film egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja. Lena Headey, a 300 és a Trónok harca harcias nagyasszonya is feltűnik, s most sem képes elszakadni a férfiakat is megszégyenítő amazon imázsától. Mondhatnám, hogy ezúttal is jól áll neki, de a karakterét sajnos erőltetettnek éreztem. Charles Dance (Alien3, Válaszcsapás) ezzel szemben régi ismerősként tűnt fel egy nagyon is testhezálló szerepben, a lányok édesapjaként. (S ha már ismerős nevek, a producerek között Natalie Portman is feltűnt, és érdekességként jegyzem meg, hogy eredetileg neki szánták a főszerepet.)
A film az Egyesült Államokban egyelőre veszteségesnek számít és a fentiek ismeretében, nem hiszem, hogy hatalmasat fognak vele szakítani. Hogy a magyar mozikba eljut-e, erősen kétséges ezek után, de a DVD-megjelenés sem borítékolható... Tulajdonképpen sajnálom, mert ki lehetett volna hozni belőle valamit. Ugyanakkor utánanéztem és kisült, hogy az eredeti regényt magyarul is kiadták 2009-ben. Engedtem a kíváncsiságnak és csekély áron meg is rendeltem.
Most már elárulhatjuk, hogy ennek szerzője az a Seth Grahame-Smith, aki az Abraham Lincoln, a vámpírvadász című mozifilm forgatókönyvét is jegyzi, de emellett producerkedik is. Szerkesztője dobta meg azzal az ötlettel, hogy zombifikáljon egy klasszikus regényt. És bár a kiadó nem fűzött vérmes reményeket a kötethez, az viharos gyorsasággal fogyott és a New York Times sikerkönyv-listájának harmadik helyére ugrott fel. Több mint egymillió példányt adtak el belőle és húsz nyelvre lefordították. Ami engem illet, nem értem, miért…
A könyv nyelvezetében abszolút hajaz az eredeti műre és a — szerintem — langyos austeni romantika természetesen jelen van most is. A szerző összességében meg tudta ragadni a klasszikus hangulatot, ám egyéb téren csalódást okozott. A cselekmény valamivel nyugisabb, mint a filmben (a filmváltozat utolsó negyede lényegesen mozgalmasabb), ami megint csak a hiányérzetet növeli, mert ezáltal itt sem kapja meg az igazi súlyt se az akció-, se a zombivonal. Izgalomra vagy rettegésre ezért hiába is számítunk ezeken az oldalakon. Még csak paródiának se nevezném...
Az író emellett ugyanolyan felületesen letudja a csatajeleneteket, mint ahogy a filmben is tették. Ráadásul itt tudatosult bennem, hogy ha a Bennett-lányok éveken át tanulták Kínában a közelharc fortélyait és az ottani filozófiát, akkor nem lett volna szabad ennyire érintetlenül hagyni a személyiségüket. Lizzy drága az egyetlen, akinél a hűvös nőiesség a zombikkal szembeni számító érzéketlenséggel párosul, ami időnként kissé ellenszenvessé is teszi — minden más lány lényegében ugyanolyan, mint annak idején.
A könyvváltozatot egyébként vonalrajzokkal próbálták feldobni. Nos, ezek nem sokat tesznek hozzá a műhöz, mivel annyira nem ódivatú stílusban készültek, hogy legalább a korszakot idézzék, és ijesztőnek sem mondanám őket, bár hozzátehetném, hogy más kiadásokban találni másféle illusztrációkat. Tulajdonképpen a borítófestmény jobban ül és ahogy látom, ez nem a magyar kiadó ötlete volt.
Egyébként készült azóta egy előzménykötet, Pride and Prejudice and Zombies: Dawn of the Dreadfuls címmel Steve Hockensmith tollából, melyet 2010-ben jelentettek meg, illetve egy folytatás, a Pride and Prejudice and Zombies: Dreadfully Ever After, mely egy évvel később került a boltokba. És ha már itt tartunk, a hasonló jellegű műfaji keresztezéssel létrehozott könyvek között találunk még Jane Austentől származó alaptörténetet, hiszen egy bizonyos Ben Winters még 2009-ben megírta az Értelem és érzelem meg a tengeri szörnyek című művet. A fentiek azonban nem jelentek meg magyarul.
Tessék legközelebb kicsit komolyabban venni.
Értékelés: 4/10
Büszkeség és balítélet meg a zombik
(Pride and Prejudice and Zombies)
Sony Pictures 2016
Romantikus, horror (107 perc)
Rendező: Burr Steers
Főszereplők: Lily James, Sam Riley
Zene: Fernando Velazquez
Büszkeség és balítélet meg a zombik
(Pride and Prejudice and Zombies)
Jane Austen regénye alapján írta Seth Grahame-Smith
Fordította: Berta Ádám
Athenaeum 2009
308 oldal