2015. nov 09.

FILM: 007 Spectre

írta: Monty H.
FILM: 007 Spectre

A fantom visszatér

A múlt héten áttekintettük a Bond-kultusz bő hatvan évét (és örömmel láttam, hogy van érdeklődés a téma iránt), most pedig következzék a legfrissebb 007-es kaland, melyet az elmúlt három évben egyre türelmetlenebbül vártam, mivel a Skyfall megtekintése után végre sikerült Craiget elfogadnom ebben a szerepben. 

spectre_05.jpg

Írhatnék először a történetről, de nem fogok, annyi legyen elég, hogy a cselekmény nem sokkal az előző epizód után veszi kezdetét. A forgatókönyv akció és egzotikus helyszínek tekintetében hozza a kötelezőt. Mexikóváros, Róma, Tanger, osztrák Alpok, van itt minden, lövöldözni, pofozkodni és száguldozni pedig lehet mindenütt, bár a színvonal ilyen tekintetben már hullámzó. A nyitójelenet benne egy pofátlanul profi módon, legalább négy percen át elnyújtott, vágás nélküli kezdőképpel méltó az utolsó két epizódéhoz, de az alpesi üldözés már nem annyira eredeti, a római autós kergetőzés pedig kifejezetten szelídnek hat (bár ha jól emlékszem, ehhez az olasz főváros aggódó polgármesterének is volt némi köze), vagyis az igazi csúcspont tényleg a film elején lett ellőve, márpedig ez soha nem vezet jóra. Mindenesetre nem lehet nem észrevenni a párhuzamokat: a vonaton látott bunyó például az Oroszországból szeretettel hasonló összecsapását idézte, a világ végén elrejtett telep és tulajdonosa pedig a Dr. Nót, esetleg A quantum csendjét, de a sor nyilván még folytatható. Ez azonban sokak számára inkább önismétlésként fog manifesztálódni, ami megint nem jó…

spectre_04.jpg

A Spectre más szempontból is visszalépés a klasszikus Bond-történetek felé. Craig eddig is kíméletlen, faragatlan és sokszor közönyös, de legalább hatékony volt. Itt és most azonban történt valami. Hősünk ugyanis érezhetően kifinomultabb, és egy hosszan elnyújtott fejlődéstörténet keretében ez nem lenne gond, ám a jelen film a Skyfall közvetlen folytatása, vagyis egy ekkora változás ilyen rövid időn belül egyszerűen irreálisnak hat. Itt van még a Q-féle kütyük a korábbinál drasztikusabb előretörése, ami elsőre talán nem ennyire feltűnő az átlagnézőnek, de mivel az elmúlt hetekben újranéztem az említett három művet, számomra ordító különbség volt ez, átmenet nélkül. Zavarni nem zavart, de némi következetlenségre utal.

spectre_03.jpg

Az egyéb karakterek terén sem stimmelt valami... Szegény Monica Bellucci, akit alaposan beharangoztak mint a legidősebb Bond-girlt, nos, neki úgy három jelenet jut, körülbelül nyolc perc hosszúságban, aztán slussz. Tényleg alig több itt, mint holmi dekoráció, illetve egy trófea Bond dicsőségfalán. Léa Seydoux is vegyes érzéseket hagyott bennem. Megjelenésével visszahoz valamit a hatvanas évek színésznőinek stílusából, de a nála tapasztalható enyhe személyiségfejlődés (vagy inkább ingadozás) ellenére is sablonosnak és jellegtelennek éreztem. Hogy éppen őt akarják igazán összeboronálni Bonddal (leszámítva talán a jobb sorsra érdemes, de immár halott Vespert a Casino Royale-ból), fel nem foghatom. Ott van aztán Christoph Waltz, akivel egyik bajom, hogy a Becstelen brigantykban már kimaxolta a stílusos főgenyó karakterét, és onnantól kezdve majdhogynem nem volt hova továbblépnie. Főgonoszként itt egyszerűen nem tud semmi újat mutatni, azt leszámítva talán, hogy most is van egyfajta fenyegető aurája, ami jól áll neki mindaddig, míg ki nem lép az árnyak közül és hozzá nem lát véget nem érő nagymonológjához. Az ő esetében is inkább a klasszikus Bond-filmekre történő visszakacsintás, ami érdekessé tehetné a figurát más kérdés, hogy ez utóbbit kizárólag a régebbi filmek ismerői fogják értékelni, a legtöbb nézőnek valószínűleg fel sem tűnik majd. Komolyan, a „kötelező nehézfiúként” villantó Dave Bautista, illetve a„belső ellenségként” trollkodó Andrew Scott ennél nagyobb fenyegetésnek érződött a számomra. Ez utóbbi pont olyan tenyérbemászó, mint egy számunkra ellenszenves, de egyre magasabbra törő politikuspalánta, akit legszívesebben elásnánk valahol jó messze.

Véleményem szerint a főcímzene sem erős pontja a filmnek. Ha legalább női interpretálásban hallhattam volna ugyanezt, talán másképp alakul, de Sam Smith kontratenor hangját egyszerűen nem találom ideillőnek. Adele vagy Ellie Goulding szerintem többet ki tudott volna hozni ebből az alapanyagból.

Az összhatás: rajongóként ezt egy kellemes, de a kiválótól azért távol álló epizódnak érzem. Jó ötletek, illetve klasszikus megoldások vannak benne (én ez utóbbiakat is tudom értékelni), de a mostanra megalapozott Craig-féle Bondhoz mindenáron tartottam volna magamat a készítők helyében. Szerintem kár volt a potenciálisan utolsó ilyen megjelenésére megszelídíteni, elvégre neki is komoly munkája feküdt abban, hogy a közönség elfogadja az új Bondot olyannak, amilyennek Fleming megalkotta hat évtizeddel ezelőtt. Egyébként már nem merek belemenni abba, hogy ez Daniel Craig utolsó Bond-szerepe vagy nem, mivel egyre-másra érkeznek az ellentmondásos információk. Az tény, hogy a film fináléja egy korszak lezárását idézi (most nem akarok spoilerezni, ezért nem részletezem) és ha Craig most távozna, akkor legalább elvarratlan szálakat nem hagyna maga után.

Nem rossz, de lehetne sokkal jobb is.
Értékelés: 7/10

007 Spectre – A fantom visszatér (Spectre)
Columbia & MGM 2015
Akció, krimi (148 perc)
Rendező: Sam Mendes
Főszereplők: Daniel Craig, Léa Seydoux
Zene: Thomas Newman

Szólj hozzá

james bond kémkedés akciófilm