2014. nov 13.

FOTÓ: A hürtgeni csata

írta: Monty H.
FOTÓ: A hürtgeni csata

Továbbra is a 70. évvel ezelőtti események felidézéseképpen kitérnék egy ritkán emlegetett – vagy inkább agyonhallgatott – ütközetre, melyre immár német földön került sor, egy hatalmas rengetegben, a hürtgeni erdőben, és amely állítólag az amerikai hadsereg leghosszabb – és jó eséllyel egyik legértelmetlenebb – csatája volt.

entering germany.jpg

Az amerikaiak 1944 szeptemberében már a Harmadik Birodalom területén jártak. "Most léptek át Németországba. Ellenséges ország, csak éberen!" – hirdeti a tábla, valahol a belga-német határon. Az ellenállás egyelőre nem volt számottevő. A szövetséges hadvezetés meg volt győződve arról, hogy a németek erejük végét járják és már nem tarthatnak ki sokáig, illetve remélték, hogy karácsonyig lezárhatják az európai háborút. Tévedtek...

 

us mg aachen.jpg

Az első nagyváros, Aachen bevétele már nehezebben ment… Az elhúzódó ostrom három hétig tartott és csak október 22-én ért véget, heves utcai harcok után. A képen amerikai géppuskások.

 

hodges & dempsey sept44.jpg

Hodges altábornagy (a képen bal oldalt, Dempsey brit tábornok társaságában) a Rajna felé menet mindenáron meg akarta tisztítani az Aachentől délre található hürtgeni erdőséget és nem vette figyelembe, hogy ennél fontosabb célpontok lennének a Roer folyó gátjai, melyek felrobbantásával a németek el tudnák árasztani az 1. hadsereg előtt fekvő területeket, jelentősen lassítva az offenzívát. Ezeket a létesítményeket viszont a hürtgeni rengeteg megkerülésével is elérhették volna… Hodges azonban másképp döntött.

 

hurtgen to the frontline.jpg

Az előbbinél már baljósabb figyelmeztetés: "Még 500 yard a frontvonalig. Gépjárműről, harchoz!"

 

hurtgen siegfried line.jpg

Átkelés a Nyugati falon (a szövetségesek szóhasználatában: Siegfried-vonal). A holland határtól Svájcig húzódó, több mint 600 kilométer hosszú vonal durván 18 ezer védművet foglalt magában, ezek egy része természetesen szerepet kapott a hürtgeni csatában is, mely szeptember 19-én kezdődött, de igazán csak október elején indult be.

 

hurtgen forest battle.jpg

Amerikai gyalogság támadásban a hürtgeni erdő mélyén, Vossenack körzetében. A patakok és völgyek szabdalta rengetegben nehéz volt tájékozódni, tüzet vezetni és az ellenséges állásokat felderíteni. A 9. gyaloghadosztály az itt töltött néhány hét alatt egy öt kilométer széles szakaszon alig három kilométert nyomult előre és eközben 3836 embert veszített. Az erdő ekkoriban kapta a „halálgyár” nevet.

 

hurtgen 9th infantry.jpg

„Az erdőség pokolian kísérteties hely volt a harcra. Fedezék nincs. Látni nem látsz semmit. Kilövésed sincs. A tüzérség úgy vág bele a fákba, mint valami sarló. Minden összegubancolódik. Járni is alig tudsz. Mindenki fázik és bőrig ázik, a hideg eső és a dara keveréke pedig csak hullik-hullik” – emlékezik George Morgan őrmester.

 

hurtgen wounded american.jpg

A 4. gyaloghadosztály szanitécei egy friss sebesültet látnak el. A sebek tekintélyes részét a gyalogsági aknák okozták.

 

hurtgen m10s.jpg

Amerikai M-10 páncélvadászok haladnak előre a nehezen járható erdei ösvényen. A terep nem kedvezett a páncélos járműveknek, de lehetőség szerint időről időre beavatkoztak a harcokba mindkét oldalon.

 

us mortar hurtgen.jpg

A tüzérségnek sem vették sok hasznát, hiszen a megfigyelők a sűrű növényzettől nem láttak rá a célpontokra. A légierő is csak időnként jutott szerephez, általában egy-egy nagyobb roham előkészítésekor. Az amerikai tűzerő és mozgékonyság ilyen módon lényegében alkalmazhatatlan volt a hürtgeni csatában. A támadó gyalogság komolyabb támogatás híján kénytelen volt géppuskáira és aknavetőire hagyatkozni.

 

us troops hurtgen 2.jpg

Az amerikai sorozási rendszer túlságosan felületesnek, a harcászati kiképzés pedig elégtelennek bizonyult. A sűrűben vívott csatározások során a „tűz és manőverezés” jól begyakoroltatott eljárása kevés volt a sikerhez. A rendes – akár többéves – kiképzésen átesett amerikai alakulatok már 1942 óta harcoltak és állományuk jelentős részét elveszítették. A helyükre érkezettek háta mögött sokszor csak 13 (később 8) hét alapkiképzés állt, az újdonsült tisztek nagy része pedig mindössze a két hónapos tisztképzővel dicsekedhetett… Kezdeményezőkészségük sok kívánnivalót hagyott maga után, embereik pedig ennek megfelelően viselkedtek harcban. (Marshall dandártábornok, az amerikai hadsereg történésze leírta, hogy az általa meginterjúvolt frontkatonák fele állította, hogy puskáját el sem sütötte.)

 

hemingway & col lanham westwall_1.jpg

A híres író, Ernest Hemingway a nyugat-európai hadjárat jelentős részében a 4. gyaloghadosztállyal tartott. A hürtgeni csata során is megjelent a katonák között. Itt Buck Lanham ezredes társaságában látható.

 

gen model.jpg

A frontszakasz német parancsnoka Walter Model tábornagy volt (a képen jobbra). Tudta, hogy Hitler december közepére ellentámadást tervez az Ardennekben. Ezt a tervet túlságosan is nagyratörőnek tartotta, de a Führer nem adott a véleményére. Októberben már folyt az offenzíva előkészítése, a hürtgeni erdőség megtartása pedig emiatt is szükséges volt. Modelt okkal nevezték Hitler egyszemélyes tűzoltóbrigádjának, mivel számos alkalommal mentette már meg a helyzetet, nem egyszer a keleti fronton, nem sokkal korábban pedig Hollandiában.

 

hurtgen gis in a german post.jpg

Elfoglalt német állás. A németeknek annyi előnyük volt, hogy jól kiépített állásokban vehették fel a harcot, ám a hideg, a csapadék és az erdő baljós, erősen demoralizáló atmoszférája őket sem kímélte. Rolf von Gersdorff tábornok, a keleti front veteránja a háború után úgy fogalmazott, hogy „a Hürtgenben vívott harc volt a legsúlyosabb, amit valaha láttam.”

 

hurtgen aid station.jpg

Amerikai kötőzőhely. A sebesültek elszállítása csak nappal volt lehetséges, de a tüzérségi tűzben ez is igen veszélyesnek bizonyult. A felek nem egyszer rövid tűzszünetben állapodtak meg, hogy a fenti műveletet elvégezhessék.

 

hurtgen german cannon.jpg

Német tarack tüzel a támadó amerikaiak hullámára. A védők lövedékeiket időzített gyújtóval szerelték, így azok a lombkorona magasságában robbantak, repeszeket és faszilánkokat szórva szét. Az amerikaiak kénytelenek voltak ilyenkor lehasalás helyett a fákhoz simulni, ha életben akartak maradni.

  us troops campfire nov 1944.jpg

Amerikai bakák tábortűz körül. „A nappalok olyan rettenetesek voltak, hogy imádkoztam a sötétségért, az éjszakák pedig olyan elviselhetetlenek, hogy akkor meg a virradatért imádkoztam” – írta Clarence Blakeslee közlegény.

 

Cota Ike in Rott after Hurtgen.jpg

Eisenhower tábornok a hürtgeni fejleményekről kérdezi ki Norman Cota vezérőrnagyot. Cota a D-napon az Omaha-szektorban tűnt ki bátor magaviseletével a 29. hadosztály helyettes parancsnokaként (A leghosszabb nap filmváltozatában Robert Mitchum keltette életre), a németországi hadjáratban pedig a 28. hadosztály parancsnokaként szolgált.

 

hurtgen into the forest.jpg

Újabb amerikai alakulat érkezik a "halálgyárba". Az élőerő-utánpótlás ezidőtájt akadozott, mivel a vezérkar nem számított ilyen súlyos veszteségekre. Ennek eredményeként a harcoló alakulatok hátsó lépcsős egységeiből voltak kénytelenek további katonákat harcba vezényelni. A 4. hadosztály egyik századának legénységi állománya 167 százalékos veszteséget szenvedett: 162-en érkeztek ide és a később érkezőkkel együtt összesen 287 emberük veszett oda néhány hét alatt.

 

mud hurtgen.jpg

Sártenger… Az 1944-es európai ősz és tél különösen sanyarú volt, rengeteg csapadékkal és súlyos hideggel. A németek már évekkel ezelőtt hozzászoktak a téli hadviselés nehézségeihez a keleti fronton, de az itt bevetett amerikaiak számára ez volt az első alkalom, hogy ilyen körülmények között harcoljanak. 

 

german troops at schmidt.jpg

Német aknavető és kezelői Schmidt térségében. A védők jelentős része idős vagy fiatal katonákból került ki – részben, mert a tapasztalt és elit alakulatokat ekkor már az ardenneki offenzívához vonták össze. Ez azonban kevésbé volt lényeges, mert ahogy egy amerikai gyalogos megjegyezte: "Nem érdekel, hogy a géppuska mögött egy szifiliszes seggfej lapul, aki mellesleg vagy száz éves – attól még mindig két és fél méter beton védi és lőni akkor is tud."

 

Sgt Mike Ala Hurtgen Nov 44.jpg

Mike Alan, a 4. gyaloghadosztály őrmestere adóvevővel a kezében, a novemberi harcok idején. Ekkorra egyre nagyobb gondot okozott az amerikai bakák körében a harctéri kimerültség, a hiányos felszerelésből (is) következő fagysérülések és az általános demoralizáltság. A katonák sokszorosan csalódtak vezetőikben, akik a fűtött főhadiszállások biztonságából utasítgatták őket újabb és újabb támadásra. Ahogy többen is visszaemlékeztek, századosnál magasabb rangú tisztet nemigen láttak az erdőben.

 

us wounded schmidt.jpg

Újabb sebesült… Vajon német vagy amerikai lövedék áldozata? A csata során nem volt ritka az öncsonkítás: az amerikai hadseregben ezért maximum hathavi elzárás járt (hivatalosan gondatlanság miatt), vagyis csábító lehetőségnek tűnt ebben a kilátástalan helyzetben. A dezertálás is számottevő volt. A dezertőrök egy része hátországi nagyvárosokba igyekezett (például Párizsba vagy Brüsszelbe), ahol aztán az alvilág segítségével menedéket lelhettek. Egy őrmester viszont még ennél is messzebbre ment, de szó szerint: mindenféle szabadságolási papírt begyűjtött és hamisított, minek folytán egészen Chicagóig eljutott. Ott aztán addig bujkált, míg a háború véget ért, akkor feladta magát. Mások nem voltak ennyire találékonyak, és a frontvonal mögötti területen, gödrökben, pincékben vagy barlangokban húzták meg magukat és a csapatok által elhagyott készletekből éltek.

 

us troops meal.jpg

Két hét után az első meleg vacsora... Eisenhower tábornok parancsára a hálaadás ünnepén minden itt harcoló katona pulykát ehetett. A morált ez legfeljebb pár perc erejéig dobhatta fel.

 

us hut hurtgen.jpg

Fatörzsből, ágakból és sátorlapból állított menedék. A szimpla lövészgödörnél biztos, hogy százszor komfortosabb...

  

hurtgen m10s 2.jpg

A Kall-ösvény volt az amerikaiak egyik útvonala az erdőn belül: egy egyszerű szekérút, mely távolról sem bizonyult ideálisnak a nagyszámú szállító- és páncélos járműnek – de nem adódott jobb. A németek ráadásul többször is visszaszivárogtak a megtisztítottnak vélt területre és nem egyszer akadályozták vagy lehetetlenné tették az utánpótlás célba juttatását.

 

us troops hurtgen.jpg

Amerikai gyalogosok menetparancsra várva. A szerencsésebbek közé tartoznak: nekik legalább jutott téli felszerelés, ami nem volt elmondható minden katonáról. A kalucsni és a nagykabát hiánycikk volt (bár utóbbit nem is favorizálták, mivel akadályozta őket a sűrű növényzetben), de sokaknak még kesztyű sem jutott. Kisegítő megoldásként a tapasztaltabbak két inget viseltek, amelyeket időnként felcseréltek, hogy az átizzadt darab kívülre kerüljön, illetve zubbonyukat újságpapírral bélelték.

 

dead germans w captured mg.jpg

Ezek a németek sem adták könnyen az életüket… Zsákmányolt amerikai géppuskával védekeztek, amíg tehették.

 

Op Queen Nov 6 1944.jpg

Sherman páncélosok nyomulnak előre a csata második fázisát jelző Queen-hadművelet során, 1944. november 16-án. Újabb három hétig tartott ez a szakasz, de mindössze a Roer folyó partját érték el, a távolabbi célpont, a Rajna közelébe sem jutottak.

 

aid station on the kall.jpg

A Kall-ösvény melletti egyik kötözőhely állítólag olyan sokszor cserélt gazdát, hogy mind az amerikai, mind a német szanitécek a helyükön maradtak, függetlenül az aktuális harchelyzettől és mindkét oldal sebesültjeit ellátták. Ez valóban festményre kívánkozó téma...

 

hurtgen village fighting.jpg

A hürtgeni erdőségben csak néhány település akadt, ezekért ugyanúgy elkeseredett küzdelem folyt. Schmidt például többször is gazdát cserélt.

 

ko shermans hurtgen.jpg

Kilőtt Sherman páncélosok Hürtgen városkában. Itt sem adták ingyen az ingatlant...

 

hurtgen german prisoner dec 1944.jpg

Így fest az ellenség közelről… Amerikai baka egy német hadifogollyal, 1944 decemberének első napjaiban.

 

Grosshau  Dec 1 1944.jpg

Ennyi maradt Grosshauból… A 22. amerikai gyalogezred dzsipje a rommá lőtt főutcán, 1944. december 1-jén.

 

us rangers.jpg

A 2. ranger-zászlóalj november végén érkezett meg a térségbe. Eleinte egyszerű gyalogságként vetették be őket, amit specializált egységként igencsak nehezményeztek, főleg, mert a lövészgödrökben vacogva semmit nem tehettek a rájuk zúduló lövedékek feladói ellen. December 7-ére azonban fontos feladatot kaptak: a Bergstein feletti 400. domb elfoglalását tűzték ki a számukra…

 

hill 400.jpg

A németek megfigyelőpontként használták a magaslatot és eddig az összes támadást visszaverték. A rangerek napfelkeltekor meglepetésszerűen – tüzérségi előkészítés és légi támogatás nélkül – indították meg rohamukat a meredek, hótól és jégtől csúszós domboldalon. Merész vállalkozásukat siker koronázta, de aznap még öt ellentámadást kellett meghiúsítaniuk. A rangerek állítják, keményebb csata volt ez, mint a Pointe-du-Hoc sziklacsúcs bevétele a D-napon. Másnap este váltották fel őket, és a két nap alatt 90 százalékos veszteséget szenvedtek. Ráadásul kilenc nap múlva a németek visszafoglalták a dombot… (A küzdelmet a Call of Duty 2-ben idézték fel; film – úgy tudom – sosem készült róla.) A fotó jelenlegi állapotában mutatja a dombtetőt.

 

us troops geich.jpg

Két amcsi baka húzódik meg egy Sherman páncélos tövében egy elfoglalt városkában. Az időpont 1944. december 11. Hát, ennyit a "karácsonyra otthon leszünk"-kezdetű szólamokról…

 

king tiger ardennes.jpg

December 16-án a németek offenzívát indítottak az Ardennekben. Az ottani amerikai vonalat részben olyan alakulatok tartották, akiket Hürtgenből vontak ki és irányítottak át pihenőre. Az egy hónapig húzódó küzdelem átmeneti szünetet hozott az erdőségben folytatott csatározásban, mely csak 1945 februárjában folytatódott.


roer dam.jpg

1945. február 5-én indult a harmadik amerikai támadás. Át kellett kelniük a Kall folyón és újra bevenniük Schmidtet, ami ezúttal sem bizonyult könnyű feladatnak. Bár a veszteségek továbbra is magasak voltak, a jenkik érezhetően elszántabban támadtak. Utána  közvetlenül a Schwammenauel-gáthoz indultak. A 78. hadosztály utászai az éjszaka leple alatt hatoltak be a létesítménybe. Ellenállással nem találkoztak, német kollégáik pedig pár órával korábban távozhattak, előtte azonban megrongálták a szelepeket és bár az okozott kár kisebb volt a kelleténél, a Roer folyó vízszintje így is érezhetően, kitartóan és visszavonhatatlanul emelkedett, vagyis ezzel sikerült jelentősen gátolni az amerikai előrenyomulást a következő hetekben.

 

after the battle.jpg

A hosszas hürtgeni küzdelem tehát semmilyen vonalon nem hozott igazi eredményt az amerikai hadsereg számára és egy perccel sem rövidítette le a háborút. Durván 33 ezer katonájuk esett el, sebesült meg vagy került más módon (betegség vagy dezertálás miatt) a veszteséglistára. Russell Weigley szerint a csata jól példázta az amerikai élőerő-utánpótlás hiányosságait, az elégtelen kiképzést, a hadosztályszintű vezetés kudarcát, a hadsereg- és hadtest-parancsnokok magasabbegység-harcászattal kapcsolatos tudatlanságát vagy értetlenségét, az ellátás és a képzelőerő bukását, mely a szükséges téli felszerelés hiányában mutatkozott meg, illetve a megalapozatlan vezérkari optimizmust, mely a fronttól távol történő döntéshozás eredménye volt. „A sok hónapos csata a Hürtgen-erdőben olyan vesztes vállalkozás volt, amelyről a mi nagykutyáinknak utána valahogy sohasem akaródzott beszélni” – állítja Len Lommel hadnagy. A németek is kemény árat fizettek, hiszen 28 ezer embert veszítettek...

 

when trumpets fade 01.jpg

A csatát kevés játékfilmben merték felidézni… A Nagy Vörös Egyesben (mely a rendező, Sam Fuller élményeiből táplálkozva mutatja be az 1. gyaloghadosztály második világháborús harcait) egy rövid erdei jelenet jutott csak neki. 1998-ban viszont egy önálló alkotás készült a témában az HBO jóvoltából, melyet hazánkban is sugároztak (mi több, nagyrészt itt forgatták) Harctéri harsonák címmel. A halálra ítélt gyalogbakák mindennapjait meglehetősen hitelesen idézték fel, bár a film korántsem tökéletes alkotás (lásd a részletes kritikát). A főszerepet játszó Ron Eldard portréját az érdekesség kedvéért szúrtam be ide: vállán jól látható ugyanis a 28. gyaloghadosztály jelvénye, melyet eredetileg "talpkőként" emlegettek, a hürtgeni csatában elszenvedett veszteségek folytán viszont ráragadt a "véres vödör" elnevezés.

 

hurtgen today.jpg

Katonai érdeklődésű turisták a mai napig járják a hürtgeni erdőt. A bunkerek nagy része most is megtalálható és számos tárgyi maradvány, illetve emlékmű is fellelhető. 

Szólj hozzá

évforduló hadtörténelem második világháború hürtgeni csata