Így kezdődött...
Azt hittem, legalábbis karácsonyig kell majd várnunk Hastings legújabb kötetére, de nem: elég stílszerű módon, a szarajevói merénylet századik évfordulója körüli napokban már nálunk is kapható volt az 1914. A Gabo Kiadónak ezúton is köszönetet mondanék, amiért ilyen gyorsan reagált.
Hastings munkája mesterien fonja egybe a (had)történelem eseményeit az egyes emberek élményeivel. Valóban nem túlzás azt állítani, hogy az akkori európaiak szemén keresztül ismerhetjük meg 1914 legfontosabb történéseit, ezt pedig mindenhol jól kiegyensúlyozott témakifejtés kíséri. Ki is hangsúlyoznám az emberi oldalt, ugyanis az író egyetlen pillanatig sem veszíti szem elől azt, mekkora árat kellett fizetniük az itteni népeknek a politikusok és a koronás fők hatalmi ambícióiért cserébe. S bár számtalan könyvet olvastam magam is erről a konfliktusról és általánosságban a háborúkról, úgy éreztem, Hastings történészként páratlan közvetlenséggel idézi meg a hamis illúziókkal harcba induló kiskatonák, az elbizakodott kormányfők vagy a magukra maradt katonacsaládok érzéseit.
A szerző nem végzett félmunkát sem az anyagok kiválogatásánál, sem a tulajdonképpeni szerkesztői munkánál: az apró részletek és az érdekességek sem maradnak el, hogy a tévhitek felülvizsgálatáról ne is beszéljünk. Mindez olvasmányos és információdús kötetet eredményezett, mely több mint 700 oldalon át vesézi ki a világ sorsa szempontjából döntő esztendő történetét, kitérve természetesen az előzményekre, a boldog békeidők vészterhes korszakára is. Szívem szerint ki is emelném az első százötven oldalt, mely újabb érdekes adalékokat nyújt a háború felé masírozó kontinens világáról (az például sajnálatosan ironikus fejlemény, hogy Ferenc Ferdinánd, a Szarajevóban meggyilkolt trónörökös történetesen háborúellenes nézeteket vallott és mindent elkövetett volna, hogy a Monarchia ne húzzon ujjat Oroszországgal; az pedig kissé meghökkentő, hogy a század első éveiben mind a franciák, mind a britek őrizgettek még egymás ellen irányuló inváziós haditerveket a páncélszekrényben).
"Fran Suklje, a jól ismert szlovén polihisztor 1914-ben hatvanöt éves volt. A nem önszántából lett Habsburg-állampolgár augusztus 4-én Kandijában, a híres Stembur-kertben ült a fák alatt, és az újságból értesült a brit hadüzenetről. – Nos – mondta tanítványai őt körülvevő kis csoportjának –, hálát adhattok Istennek, ha ez a háború három év alatt véget ér. – Szavainak gyorsan híre ment polgártársai körében, akik, mint írta, »egyöntetűen úgy ítélték meg, hogy elment az eszem. Ők azt feltételezték, hogy három hét, legföljebb három hónap alatt eldől minden.« "
Hastings aztán egészen a karácsonyi fegyverszünet napjaiig elmegy, részletesen kitérve a teljes európai eseménysorra, ideértve a szerbiai és galíciai műveleteket, a nyugati front alakulását, a tengeri és légi összecsapásokat, a hátország életét és persze a politikai hátteret. Mondandóját képmelléklet és számos térkép egészíti ki. Eszmefuttatása meggyőző, bár következtetéseivel és (túlnyomórészt németellenes) ítéleteivel nyilván nem minden olvasó fog fenntartás nélkül egyetérteni. Több helyen is említi például, hogy az "értelmetlen háború" elmélete nem helyénvaló, igenis volt jó és rossz oldal ebben a konfliktusban is, és szerinte szerencse, hogy Németország vereséget szenvedett, mivel győzelme a nyugati demokráciák halálát jelentette volna. Ezt a német atrocitások említésével is támogatja, bár az antant hadseregek kegyetlenkedéseire ugyanúgy kitér, megemlítve például az oroszok zsidóellenes intézkedéseit a keleti fronton, vagy a vélt polgári ellenállással szembeni fellépéseiket Kelet-Poroszországban, melyek semmivel sem kevésbé elítélhetők, mint a francia és belga területeken végzett német tisztogatások. Úgy vélem - nem történészként, hanem a téma iránt érdeklődő olvasóként -, ha úgy alakult volna, hogy az antant jelentősen benyomul a német területekre, ők is szembesültek volna az elszórt civil szembeszegülés példáival, amit a kor színvonalán ők sem tudtak volna másképp kezelni. Fosztogatni pedig az alábbi idézet tanúsága szerint nemcsak a központi hatalmak katonái tudtak…
"Augusztus utolsó és szeptember első napjai a szövetségesek sok hősies tettének tanúi, de a becstelenség és a hitványság jelenetei sem hiányoztak. Szokás felháborodni a Franciaországban elkövetett – elég súlyos – német fosztogatásokon, de kevés szó esik a visszavonuló francia és brit katonák túlkapásairól, akik közül néhányan könyörtelenül zabráltak – különösen szeszes italokat. Edouard Coeurdevey elborzadt a pusztítás látványától, amelyet az oise-i Le Mesnil-Amelot-ban nem az ellenség, hanem egy francia gyarmati alakulat végzett: »A nagy tanyasi gazdák elképzelhetetlen jómódban élnek: kristályvázák, zongorák, biliárdasztalok, fényűző ágyak, amelyeket mind-mind legázolt a vad katonanép. Ami le volt zárva, mindent föltéptek, tartalmukat a földre szórták, elrabolták, ami megtetszett, összerondítottak mindent, ami nem kellett, széttörték a családi portrékat, a padlóra hajigálták az ágyneműt és a női alsóneműt, az ételmaradékot szanaszét hagyták mindenütt, az ágyakon, biliárdasztalokon és zongorákon. Porcelán hevert darabokban a földön; néhány katona belecsinált az ágyba. A németek sem viselkedhettek volna ocsmányabban.«"
A tévhitek kigyomlálása, ahogy említettem, fontos célja a könyvnek. Antantpárti hozzáállása ellenére Hastings a háború felelősségét taglaló részben például feketén-fehéren leírja, hogy a Brit Birodalom tulajdonképpen bátorította a német vezetést egy európai konfliktus megkezdésére azáltal, hogy jó ideig nem tette egyértelművé, hogy a szárazföldön is kiállna-e Franciaország mellett. A háború elkerülhetősége vagy elkerülhetetlensége is szóba kerül, s a végkövetkeztetés nem hagy kétséget: a világháború előbb vagy utóbb de a szarajevói merénylet nélkül is kitört volna. A német villámháborús tervek elemzése sem mellékes, ahogy a régi vágású és a modern hadviselés közti különbségek okozta dilemmák sem.
"Minden mást felülír annak valószínűsége, hogy Schlieffen látomását a nagy átkarolásról képtelen volt beteljesíteni egy olyan hadsereg, amelynek mozgékonysága a katonái lábától és a lovai patájától függött. A mozgékonyság és a hírközlés eszköztára messze elmaradt a forradalmian új 20. századi fegyverek pusztító tűzerejétől. A motorizáció előtti korban a védők gyorsabban tudtak átcsoportosítani és megerősíteni a vasútvonalak kihasználásával, mint ahogy az ellenség előrenyomult. Végzetes kollektív tévedés volt annak feltételezése, hogy létezhet képlet a gyors győzelem kivívására Európa három legnagyobb hatalma fölött. Valószínű, hogy még Napóleon sem tudott volna más eredményt kihozni 1914-ből. A történelem nem egy hadvezéréhez és katonai lángelméjéhez hasonlóan Alfred Schlieffen gróf fatális korlátoltsága abban rejlett, hogy nem volt tisztában a valamennyi modern katonai művelethez elengedhetetlen ellátórendszerrel: 1870 óta egy harctéri hadsereg fenntartásához szükséges napi utánpótlás súlya megkétszereződött. Schileffen hadászati zseni helyett inkább fantasztának bizonyult, aki balsorsot hozott esztelen követőire."
Jelentős munka az 1914 és nemcsak a téma iránt érdeklődők számára ajánlott olvasmány. Elgondolkodtat és az érzelmekre is hat. Vitatható (vagy inkább vitaindító?) állításai ellenére is maradandó olvasmány és a centenárium alkalmából amúgy is aktuális. Magas ára miatt azonban javaslom az internetes rendelést, melynek révén jómagam is jelentős kedvezménnyel szerezhettem be.
1914 – Európa lángba borul (Catastrophe: Europe Goes to War)
Írta: Max Hastings
Fordította: Tábori Zoltán
Gabo 2014
752 oldal
