A hídfő megszilárdításával a szövetséges hadseregek megkezdhették az előrenyomulást. Nyugaton az amerikai erők először elvágták a Cotentin-félszigetet, majd északnak fordulva Cherbourg kikötőjét igyekeztek a lehető leggyorsabban elérni; ezalatt keleten a brit és kanadai alakulatok elsősorban Caen városának bevételére összpontosítottak, miközben komoly páncélos csaták zajlottak a körzetben. Párizs mégsem volt olyan közel, mint ahogy a katonák eleinte gondolták volna...
FIGYELEM! A MOST KÖVETKEZŐ KÉPEK KÖZÖTT MEGRÁZÓ FOTÓ IS TALÁLHATÓ.
A szövetségesek egyik legnagyobb titka és egyik legjelentősebb ütőkártyája: a mesterséges kikötő. Az utánpótlás biztosításához kulcsfontosságú volt, hogy kiépített kikötő híján is képesek legyenek gyorsan és folyamatosan partra juttatni a szükséges hadianyagot. A brit ötlet alapján megvalósított Mulberry két nagy részből állt: egyrészt egy félkörívben létrehozott hullámtörőből, mely elsősorban hatalmas, erre a célra készített, majd a vízbe süllyesztett betontömbökből állt, másrészt hasonló betonkeszonokból és átalakított hajókból épített mólókból.
Két mesterséges kikötő épült: egy a Gold-szektorban a britek, egy másik az Omaha-parton az amerikaiak számára. Ez utóbbit a június 19-i vihar olyan súlyosan megrongálta, hogy épen maradt részegységeit inkább átvontatták és ezekkel javították ki a britekét. Végül a tervezettnél sokkal hosszabb ideig, hat hónapon át maradt használatban, mivel Hitler olyan mértékben megerősítette a kikötővárosokat, illetve a kapituláció előtt a védők olyan súlyosan megrongálták az ottani létesítményeket, hogy egyszerűen szükség volt rá, egészen Antwerpen helyreállításáig. Az utánpótlási nehézségek kora őszre már komoly gondokat okoztak és hosszú távon jelentősen késleltették a Németország elleni közvetlen támadást is.
Egyelőre nyugodt és tempós előrenyomulás a normandiai vidéken. Mindez addig tartott, míg egy ellenséges orvlövész vagy géppuska el nem rontotta a délutánt…
…akkor pedig elhúzódó és súlyos veszteségekkel járó tűzharcok következtek. A képen látható amerikai baka a westernfilmekből ismert klasszikus trükkel próbálja magára vonni a tüzet, hogy társai bemérhessék az ellenséges állásokat.
A vastag normann sövényekkel szabdalt terep ideális volt a védők számára. A beásott géppuskákat, orvlövészeket és lövegeket sokszor felderíteni is nehéz volt, nemhogy elpusztítani. Ezekkel az amerikai katonákkal valószínűleg a német tüzérség végzett.
Német ejtőernyősök egy MG-42-es géppuskával. A harcedzett deszantosok Normandiában is bebizonyították, hogy kemény és állhatatos ellenfelek.
A kútba telepített robbanócsapda végzett ezzel az amerikai katonával.
Cherbourg döntő fontosságú volt: az amerikaiak június 30-án foglalták el. A németek által tönkretett kikötőt a francia munkások segítségével állították helyre. Ahogy a képen is látható, a lovagolni tudó amerikai bakák időnként előszeretettel elrekviráltak egy-egy francia paripát és futárként vagy felderítőként jó szolgálatot tettek.
Egy korty a felszabadítóknak. Vagy kettő… A tengerentúliak ekkor kerültek először kapcsolatba a híres normann almapálinkával, a calvadosszal.
Earl Topley százados Cherbourg egyik utolsó német védőjének holtteste mellett. A katona három emberével végzett...
Amerikai szükségreptér. A leszálló P-38-as vadász mellett egy Piper Cub felderítőgép is látható: ez utóbbiak nagyon hasznosnak bizonyultak a sövényháborúk folyamán, és sokszor ezek fedélzetéről vezették a tüzérség tűzét.
Ritkán emlegetik őket, pedig ők is hozzájárultak a győzelemhez... Amerikai ápolónő az Omaha-part mögött felállított tábori kórházban.
William Bridges ezredes, az 5. különleges műszaki dandár tisztje egy normandiai katonatemetőben. Az alakulat számos tagja odaveszett az Omaha-szektorban.
Özönlik az erősítés a normandiai partvidékre. Kihajózásra váró amerikaiak 1944. június 22-én.
Brit csapatok Caen előterében. Calvados megye székhelyét a terv szerint már a D-napon el kellett volna foglalni, de ehhez végül bő egy hónap volt szükséges. A britekre nagyobb nyomás nehezedett a keleti szektorban és lassabban haladtak, bár egyes történészek szerint ebben tábornokaik óvatossága is közrejátszott.
Alaposan álcázott Tigris I harckocsi Villers-Bocage falucska közelében. Az 1. SS-páncéloshadosztály súlyos csapást mért az itt előrenyomuló brit harckocsikra...
Ezt a menetet a németek nyerték. Cigarettaszünet kilőtt brit páncélosok tőszomszédságában.
Komikus jelenetek is akadtak. A német hadsereg elismerten legmagasabb (225 centiméteres) tagját fogságba esése után Bob Roberts, brit tizedes motozza meg. Az esetet szerencsére megörökítette egy szemfüles fotós.
"Egy kis célzóvizet? Szomjasan mégsem lehet harcolni, nem igaz?" A jó eséllyel sokadik pohárka calvados egy brit géppuskásnak.
Július 10-e: Caen végre szabad. A súlyos harcok és a bombázások során a város nagy része elpusztult. Az útjelző táblán olvasható a következő jelentős célpont: Párizs.
A vereség arca: fogságba esett fiatal SS-lövész. Az emberhiány ekkor már jelentős problémát okozott a németeknek, ezért is harcolt itt sok fiatal vagy idős katona, de a 12. SS-páncéloshadosztály legénységi állománya amúgy is a Hitlerjugend tagjaiból került ki. Életkoruk dacára is halálos ellenfeleknek bizonyultak.
Tigris I páncélos és egy korábban zsákmányolt, brit gyártmányú Dingo páncélautó. A németek a háború során számos ellenséges járművet rendszerbe állítottak, vagyis ez a részlet nem az utolsó éveket jellemző anyaghiány következménye.
Az ontariói McAllister tizedes egy zsákmányolt Lugernek örül egy elhagyott 88-as német lövegen ücsörögve, mely utóbbit az előbbitől eltérően sajnos nem vihette haza. A merész kis káplár 160 németet ejtett fogságba St. Lambert-sur-Dive mellett
A kalandvágyó természetéről is híres Sir Winston Churchill csaknem hetvenéves fejjel is részt akart venni a partraszállásban (akárcsak VI. György angol király). Végül sikerült lebeszélni őt, néhány hét múlva viszont feltűnt az angol hídfőnél és látogatást tett a csapatoknál. Mindez a németek felé is egyértelmű jelzés volt afelől, hogy a szövetséges hídfő immár szilárd.
A brit miniszterelnök éppen Montgomery lakókocsija árnyékában ejtőzik, a tábornagy Rommel nevű kutyájával. (Az öregnek sajátos humorérzéke volt a névadás kapcsán is...)
"Mi ez a felfordulás itt, kérem? Hol marad az a híres német rendszeretet?" Eisenhower tábornok egyik normandiai látogatásán az út szélére dózerolt német Királytighris harckocsi mellett.
St. Lo július 18-i bevételét szintén heves küzdelem előzte meg. A képen jól érzékelhető a pusztítás mértéke, melyet sokszor a szövetséges bombázások és a tüzérségi tűz okoztak és nem annyira az utcai harcok. A francia lakosság jelentős része ezért sem tudta felhőtlen örömmel üdvözölni a szövetségeseket.
A helyi lakosok virágokkal borítják egy elesett amerikai katona testét Argentan mellett.
Ők már a felszabadításnak örülnek... Francia gyerekek egy kanadai haditudósító felvételén.
A normandiai kitörés, vagyis a Cobra hadművelet július 25-i megkezdése után az amerikai erők egy része Bretagne felé indult. A képen egy St. Malóba benyomuló amerikai lövészrajt láthatunk. Nyilvánvalóan beállított felvétel, mely kétségtelenül szép sikert aratott a hazai képes újságok címoldalain.
A szövetséges erők előrenyomulásához nélkülözhetetlen volt a fennakadás nélküli utánpótlás. A Red Ball Expressz teherautó-konvojai hónapokon keresztül ingáztak a part és a frontvonal között, míg sikerült elfoglalni és helyreállítani a jelentősebb nyugat-európai kikötővárosokat. (A tábla felirata egy lefordíthatatlan szóviccet takar: a "Red Ball" "vörös labdát" jelent, míg a „Stay on the ball” szó szerint „maradj a labdán”, a gyakorlatban viszont úgy mondanánk, hogy „ne lankadj”.)
Kanadai páncélosok Falaise közelében. A szövetséges seregek itt zárták körül a Szajna felé visszavonuló német erők jelentős részét augusztus közepén – de nem elég gyorsan, így több hadosztályuk is kibúj az egérfogóból...
A falaise-i katlan hatalmas csapást jelentett a németek számára. Durván 60 ezer emberük veszett oda a szövetséges ágyútűzben és bombázásban, nem beszélve a számtalan járműről és nehézfegyverről. A kép bal oldalán a műveletben részt vevő lengyel harckocsizók láthatók: a lengyel páncélos alakulatok zárták le a katlant és napokon át tartották lezárva, lényegében utánpótlás nélkül, az elkeseredetten kitörni igyekvő németekkel többször is megütközve, míg a kanadai felmentés végre megérkezett. Otthoni honfitársaik ezzel egy időben Varsó felszabadításáért harcoltak...
Szétlőtt StuG III rohamlöveg, csövén egy német katona holttestével. A német páncélos alakulatok számára a szövetséges légierő lényegesen nagyobb veszélyt jelentett, mint a szövetséges harckocsik. A német katonák gyakran ismételgetett, de jogos vicce volt akkoriban: "Ha terepszínű repülőt látsz, azok az angolok, ha ezüstszínűt, azok az amerikaiak, és ha nem látsz repülőt, az a Luftwaffe."
Egy kis zenés kikapcsolódás a harcok szünetében.
A helyi készítésű szeszek itt is szépen fogynak...
A 2. francia páncéloshadosztály augusztus 1-jén szállt partra Normandiában és Párizs felszabadításában, később pedig Strasbourg bevételében is jutott nekik szerep...
Francia ellenálló brit gyártmányú Bren golyószóróval. Augusztus 19-én, a németek visszavonulását látva a párizsi ellenállás harcba hívta a lakosságot.
A 2. francia páncéloshadosztály parancsnoka, Leclerc tábornok a párizsi bevonulás során. Eisenhower szívesen megkerülte volna a francia fővárost, de De Gaulle másként vélekedett, részben mert nem akarta, hogy az ottani ellenállást a németek a varsóihoz hasonló módon vérbe fojtsák, részben mert el akarta kerülni, hogy a kommunista többségű ellenállásé legyen a dicsőség és ezzel aláássák az ő vezető szerepét. A francia tankok és a 4. amerikai gyaloghadosztály így megindulhatott Párizs felé. A német parancsnok, Von Choltitz tábornok szerencsére nem volt hajlandó (és képes) teljesíteni a Führer parancsát és lángba borítani a várost: augusztus 25-én megadta magát. Harcokra így is sor került, de a pusztítás mértéke – különösen Caenhez vagy St. Lóhoz képest – nem volt jelentős.
1944. augusztus 26. Díszszemle a Diadalív árnyékában. A városba elsőként behatoló 2. francia páncéloshadosztály járművei végiggördülnek a Champs-Élysées-n. A Szajna elérésével és a francia főváros felszabadításával véget ért a normandiai csata. Az európai háború vége azonban sajnos még odébb volt...
Ha érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim – könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről –, akkor
IDE KATTINTS.