FOTÓ: A D-nap 3. – A partraszállás
2014. június 06. írta: Monty H.

FOTÓ: A D-nap 3. – A partraszállás

Már javában folyt a harc a part mögötti területeken a német védők és a szövetséges légideszantosok között, amikor a normandiai partok előtt feltűntek a brit, kanadai, amerikai és francia csapatokat szállító rohamcsónakok. Öt partszakaszon hat hadosztály érkezett az első hullámban. Lássuk tehát 1944. június 6-a, "a leghosszabb nap" legérdekesebb fotóinak válogatását. 

 FIGYELEM! A MOST KÖVETKEZŐ KÉPEK KÖZÖTT MEGRÁZÓ FOTÓ IS TALÁLHATÓ.

 

lcvp us.jpg

Irány a part! Amerikai bakák szoronganak egy LCVP rohamcsónakban. Ahhoz, hogy fél hét körül elérhessék a partraszállási övezetet, a kihajózás már a kora hajnali órákban el kellett, hogy kezdődjön. A katonákat nemcsak hogy túlterhelték a szabvány felszerelésen túl további eszközökkel, hanem egyenruhájuk is átázott a hullámzásban és a szitáló esőben, és a tengeri betegségtől is szenvedtek. A hajókon kapott bőséges vacsora és reggeli (előbbit sokan "az utolsó vacsoraként" emlegették) pedig – bár a morált átmenetileg javította – csak rontott a helyzeten... 

 

Utah .jpg

Ahol minden simán ment: amerikai katonák törnek ki a Utah-partról. Egy szerencsés véletlen folytán a 4. gyaloghadosztály támadóerői olyan körzetben értek szárazföldet, ahol elhanyagolható volt az ellenállás, ugyanakkor közel esett az egyik parti kijárathoz, így lényegében azonnal megindíthatták az előrenyomulást. Mindössze 197 halottat veszítettek aznap, ennek egy részét még a tengeren. Egyes visszaemlékezők szerint az angliai partraszállási gyakorlatok keményebbek voltak ennél. Az alakulatot az akkori elnök unokaöccse és egy korábbi elnök fia, Theodore Roosevelt dandártábornok vezette harcba – ő volt az egyetlen tábornok, aki az első támadóhullámmal tartott, szívproblémái és köszvénye ellenére is. Második tábornoki csillagját és a bátor kiállásért járó Kongresszusi Becsületrendet azonban már nem vehette át: július 12-én szívroham végzett vele. 

 

utah overview.jpg

Légi felvétel a Utah-szektorról. Az itteni akció a szerencsés tévedést leszámítva valóban iskolapéldája lehetne egy összehangolt partraszállási akciónak: a légierő és a kétéltű harckocsik hatásos támogatást nyújtottak, nem beszélve a part mögött földet ért légideszantról. A parti védelem is gyengébb volt, mint a többi körzetben. 

 

Omaha Beach.jpg

Az 1. amerikai gyaloghadosztály katonái gázolnak partra az Omaha-szektorban. A háttérben, a fövenyen, nagyjából középtájt kivehető egy kétéltű páncélos. Az első hullámban bevetett 29 Duplex Sherman közül csak kettő érte el a partot a heves hullámzásban, ezért a többi harckocsit a naszádok egészen a víz széléig kivitték. Az amerikaiak rövidlátó módon visszautasították a brit gyártmányú különleges rendeltetésű harcjárművek többségét, melyek pedig komoly segítséget nyújthattak volna. Ezen a szakaszon amúgy is minden félresikerült: a viharos tengeren összekeveredtek az alakulatok és legtöbbjük rossz helyen ért partot; a tisztek többsége elesett az első percekben; a légi és tüzérségi előkészítés célt tévesztett; és a gyenge partvédelmet az előző este hadgyakorlat céljából odarendelt veterán 352. német hadosztály erősítette.

 

capa-dday.jpg

A magyar származású Robert Capa egyik leghíresebb felvétele; egyike azon kevés itteni fényképének, melyek nemcsak Omaha Beach-et, hanem a fotólaboráns türelmetlenségét is túlélték... 

 

D-Day-landings painting.jpg

Omaha Beach egy interneten talált festményen, melynek alkotóját sajnos nem tudtam beazonosítani. 

 

omaha tuz alatt.jpg

Amerikai műszakiak keresnek fedezéket a parton, erős ellenséges tűz alatt. Az ő feladatuk lett volna a parti akadályok felrobbantása, de a késlekedés, illetve a támadóhullámok összekeveredése miatt még a vártnál is nehezebb dolguk volt. 

  

Bangalore-torpedo.jpg

A partraszállásnál használt számtalan speciális harceszköz egyike a Bangalore-torpedó volt, mely lényegében egy rúdtöltet, ideális a drótakadályok felrobbantására. Hasonló eszközöket egyébként a németek is használtak, és egyes hadseregekben a mai napig alkalmazásban állnak.

 

Omaha Beach dead.jpg

Tájkép csata után: elesett amerikai katona. Az itt partot ért 1. és 29. gyaloghadosztály csaknem 2500 főt veszített halottakban, sebesültekben és eltűntekben. A "Véres Omaha" elnevezés nem véletlen tehát: az öt partszakasz közül itt szenvedték el a legsúlyosabb veszteségeket. 

 

Amerikai_katona_elfoglalt_bunker_elott.jpg

A győzelem íze: amerikai katona némi „felszabadított” konyakkal egy bunker ajtajában. Szuvenírként egy német derékszíjat is magával visz.

 

German bunker captured.jpg

Az Atlanti fal új lakói. Amerikai harcálláspont egy német bunkerben
a harcok elülte után, némi száradóval...

 

Yang Kyoungjong pow.jpg

Az első foglyok egyike – és az egyik leghíresebb: Jang Kjungdzsong történetesen koreai származású volt, kényszersorozottja előbb a japán császári haderőnek a harmincas évek végén, majd a Vörös Hadseregnek, később pedig a Wehrmachtnak. A háború után az Egyesült Államokba emigrált. Életéről 2011-ben film is készült. 

 

rudders rangers.jpg

A Utah- és Omaha-part között emelkedő Pointe-du-Hoc sziklacsúcson elhelyezett, nagy hatótávolságú német üteg elhallgattatását az amerikai rangerekre bízták. A késve partot érő rohamcsapatokat súlyosan megtizedelte a védők tüze, és mint kiderült, a bunkerek üresen álltak: a német lövegek jóval hátrébb voltak, azokat a támadók harcfelderítői pár óra múlva használhatatlanná is tették. Az elkeseredett harcok következtében a 225 rangerből két nap múlva már csak 90 tudott fegyvert fogni. 

 

Br commando gold beach.jpg

Brit rohamcsapatok a Gold-szektorban. A heves ellenállás ellenére viszonylag gyorsan áttörték a védelmet, és ebben a különlegesen átalakított Hobart-féle járművek is nagy szerepet játszottak. Innen előrenyomulva már másnap elfoglalták Bayeux-t, mely az első felszabadított francia város lett. A német helyőrség még korábban visszavonult, így a székesegyházáról is híres település szerencsére épen maradt. 

 

capt o n fisher the assault painting.jpg

A brit O.N. Fisher százados festménye a partraszállásról, D-nap: A támadás címmel. 

 

Juno German pows.jpg

Kanadai katona német foglyokat őriz a Juno-szektorban. A 3. kanadai hadosztály területén a viharos tenger és az akadályok nehezítették a partraszállást, és a tüzérségi és légi előkészítés ugyanúgy nem tett tényleges kárt a védelemben, mint az Omahánál. Azzal ellentétben viszont rövid idő – kevesebb, mint egy óra – alatt sikerült kitörni a parti sávról és megkezdeni az előrenyomulást.  

 

Juno beach 9 brigade Berniere sur Mer.jpg

A 9. kanadai dandár katonái Bernieres-sur-Mer mellett lépnek francia földre. 

 

goliath.jpg

Nemcsak a szövetségesek készültek meglepetésekkel: a távirányítású Góliát miniatűr harckocsi 60-100 kg robbanóanyag irányított célba juttatására volt alkalmas. A németek már 1942 óta használták, többek között a varsói felkelők ellen, de hatékonysága megkérdőjelezhető volt. Ugyanakkor a távirányítású harceszközök úttörőjének is tekinthető. 

 

Br commandos sword.jpg

A brit Különleges Szolgálati Dandár katonáinak partraszállása a Sword-szektorban. A harc itt is heves, de rövid volt. A kép előterében Bill Millin, az alakulat dudása. Állítólag az egyetlen skót dudás volt, aki a csapatokkal tartott; ezt ugyan felsőbb utasítás tiltotta, de parancsnoka, Lord Lovat (Millintől épp balra, az oszlop mellett, a vízben gázolva látható) magasról tett az ilyen parancsokra...

 

bill millin.jpg

Néhány órával később, elsődleges feladatuk elvégzése után Millin a megfáradt katonáknak játszik. Aznap több híres dal szerepelt repertoárjában, például a nagyon is odaillő Út a szigetre, a Kék sapkák a határon, vagy a Felföldi legény. Ezen a fotón is látható, hogy a Különleges Szolgálati Dandár tagjai nem voltak hajlandók rohamsisakot viselni hetyke barettjük helyett... 

  

British-Paras-D-Day.jpg

Brit ejtőernyősök és a Sword-partról érkező felmentés találkozása az Orne-folyó hídjainál, Bénouville mellett. Lovaték egy órát késtek az előirányzott időponthoz, vagyis délhez képest.

 

Ouistreham.jpg

A Sword-part mögött, a Ouistreham melletti Riva Bella üdülőtelepet Philippe Kieffer parancsnok vezetésével a francia 4. kommandó tisztította meg. A helyi kaszinó – melyet a németek erőddé alakítottak át – leküzdése komoly feladatot jelentett, de a kétéltű páncélosok támogatásával ezt is megoldották. Nem meglepő módon ez az epizód is helyet kapott A leghosszabb nap című filmben.

 

french commando.jpg

Ránézésre is rejtői figura, de Louis Lanternier őrmester egykori valóban az idegenlégióban szolgált; itt a francia 4. kommandó tagjaként, két nappal a partraszállás és Ouistreham bevétele után látható. A brit szervezésű rohamcsapatok kötelekében több szövetséges nemzet is képviseltette magát a franciákon túl, például hollandok, lengyelek és belgák. 

 

b-26 normandy.jpg

Amerikai B-26 Marauder közepes bombázók a célterület felett. A légierők feladata volt a német csapaterősítések mozgásának lelassítása. A bombázások azonban a helyi lakosságot is nagyban veszélyeztették: a normandiai csata során odaveszett 20 ezer francia jelentős része a szövetséges fegyverek áldozata lett... 

 

Amerikai_katona_baratkozik-Normandia1944.jpg

A 82-es ejtőernyősök katonai rendésze egy normandiai nénikével barátkozik. Azokon a területeken, ahol a frontvonal gyorsan túlhaladt, és a harcok kevésbé veszélyeztették a lakosságot, a barátkozás is könnyebben ment.

 

digging in.jpg

Brit tengerészgyalogosok ássák be magukat a nap végén. A hídfő ekkor még csak néhány kilométer mély volt és a partraszállók tartottak attól, hogy a nemsokára érkező német ellentámadás visszaszorítja őket a tengerbe, de nem így történt...  

  

12 ss pz.jpg

Akik elkéstek... A 12. SS-páncéloshadosztály, az egyik azon három német páncélos alakulat közül, amelyeknek reális esélye lehetett volna arra, hogy érdemben bekapcsolódjon a partraszállók visszaverésébe, csak este felé érte el a tengerpartot Luc-sur-Mernél. A következő hetekben azonban még heves csatákat vívtak a brit és kanadai erőkkel Caen környékén. 

 

d-day newspaper.jpg

"Megkezdődött az invázió!" – hasonló szalagcímek követték egymást a napilapok első oldalán, szerte a világon.

 

ny times square.jpg

"A francia partvonal erős támadás alatt." A New York-i Times Square közönsége is tudja már...

 

Normandiai part 1944 juni 22.jpg

A partraszállás maradványai, néhány héttel később (a fövenyen egy földre kényszerített P-47-es vadászgép). A szövetségeseknek sikerült megvetniük a lábukat a kontinensen: a vártnál lényegesen kisebb veszteségeket szenvedtek el, és rövidesen meg tudták szilárdítani a hídfőt. Az igazi küzdelem azonban csak ekkor kezdődött... 

 

LST.jpgHa érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim – könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről –, akkor 
IDE KATTINTS.

 

Következik: A normandiai csata

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr346193310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röhögő 2014.06.06. 17:22:56

És a győztesek írják a történelmet.

Hiller Józsué 2014.06.06. 17:49:18

@maxval a gondolkodó birca: és ezek a jobbak dobták le az atomot is.

fakarikú 2014.06.06. 18:03:27

Remek, látványos munka! Grat!

Krisz11 2014.06.06. 19:10:36

Lehet, hogy ma jobb világban élnénk, ha a német nyernek.

Axel Torpedo 2014.06.06. 19:56:44

Fasza kepek!

Az "amerikai katona némi „felszabadított” konyakkal egy bunker ajtajában"-helyszin is Pointe du Hoc-on van, par evvel ezelott lefotoztam a a bunkerbejaratot a tulso lepcso tetejerol.

p.a.r.t.i.z.a.n 2014.06.06. 20:31:17

@Krisz11: Te biztosan valamelyik láger gyengeelméjűeknek fenntartott részlegén végezted volna.

p.a.r.t.i.z.a.n 2014.06.06. 20:34:46

Kicsit túlzás a 2.vh egyik legvéresebb csatájának titulálni, ami a címben olvasható, inkább az egyik legjelentősebb ami illik rá. Persze a sok ezer halott is halott, de akkor mit mondjunk például Sztálingrádról? A hídfőből való kitörés lényegesen több áldozattal járt.

ügyfélszolgálatos 2014.06.06. 20:42:17

@Krisz11: A németeknek lehet, nekünk magyaroknak VIP jegyünk volt a lágerekbe... Gondolkozzál már te szerencsétlen, hogy miket írsz...

Krisz11 2014.06.06. 21:05:14

"nekünk magyaroknak VIP jegyünk volt a lágerekbe"

Ezek legendák. Az oroszok viszont tényleg elvittek a gulágra.

És hagy kérdezzem már meg, hogy katyint a németek csinálták, vagy az oroszok?!

Ez is egy legenda volt régen, mint ahogy van még néhány ilyen.

Gomes 2014.06.06. 22:55:54

Szép munkák ezek a posztjaid, csak egy megjegyzés. Lovaték nem két percet, hanem egy órát késtek. Délre voltak előirányozva, egykor futottak be. Stephen E. Ambrose Pegasus Bridge című könyvében a túlélők beszámolnak róla, hogy délután egykor már meglehetősen borús volt a hangulat amikor többen is szólnak, hogy dudaszót hallanak, a társaik meg komplett hülyének nézik őket, hogy skót duda Franciaországban.
Egyébként még egyszer gratula, nem csak ezekhez a posztokhoz, hanem az egész bloghoz, több olyan könyvet is vettem az utóbbi években, amikről a te ajánlóidból értesültem.

Monty H. 2014.06.06. 23:25:12

@p.a.r.t.i.z.a.n: Az Index nem mindig veszi át egy az egyben a javasolt címet. Én sem írtam volna oda, hogy a legvéresebb csata, de figyelemfelkeltés, meg minden :-(

Monty H. 2014.06.06. 23:27:31

@Gomes: Ezt akkor átírom. Én a Pegasus Bridge-et nem olvastam, de jól emlékszem, A nagy csaták sorozatban maga Lovat nyilatkozott az esetről és ő mondta mosolyogva, hogy kb. két percet késtek... :-) Az ilyenekre mondjuk mindenki másképp emlékszik.

Örülök, hogy tetszik a blog, és a következő napokban is nézz vissza, mert lesz még a témában cikk. Ha minden jól megy, akkor a most megjelent Hat hadsereg Normandiában c. Keegan-könyv is sorra kerül...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.07. 08:12:50

@Krisz11:

Nem hiszem.

A németek terve erőszakosabb volt mindenképpen.

nandras01 2014.06.07. 09:31:56

a poszt tetszett, volt jónéhány kép, amit eddig még nem is láttam.
arról pedig nem a posztoló tehet, hogy menetrendszerűen megjelennek az agyhalottak :)

Monty H. 2014.06.07. 09:40:30

@nandras01: Köszi. Az ilyen hozzászólások megnyugtatnak :-)

ügyfélszolgálatos 2014.06.11. 01:11:15

@Krisz11: Te szerencsétlen maga Hitler írta le, hogy nekünk annyi lesz. Benne van a Mein Kampf-ban.
Katyint pedig az oroszok művelték. Kellene olvasni, már ha tudsz egyáltalán.

Május 40. 2014.12.31. 13:34:05

Heinrich Severloh, 21 éves német katona 12.000 lövést adott le gépfegyverével az egy egyik bunkerből az Omaha Beach-en, a legtöbb amerikai katonát ő lőtte le. Az "omahai vadállat", ez volt a beceneve. 2006-ban halt meg.
süti beállítások módosítása