A szerelem az egyetlen múzsa
Régi adósságomat törlesztve mutatom most be az ezredvég — szerintem — egyik legcsodásabb filmjét, mely 15 évvel ezelőtt finoman szólva is tarolt a BAFTA-, az Oscar- és a Golden Globe-gálán is — és joggal. John Madden rendezése egyszerre romantikus vígjáték, emberi dráma és hiteles, de szórakoztató korrajz. Nem mellesleg Shakespeare születésének 450. évfordulóján amúgy is aktuális a téma...
London, 1593. Will Shakespeare, színész és drámaíró alkotói válságban szenved: a megrendelt darabból még egy betűt sem vetett papírra, múzsája láthatóan elhagyta, a jövő pedig semmi jót nem tartogat. Színházigazgatója, Henslowe viszont csak rá számíthat, mivel a hitelbehajtók már a szó legszorosabb értelmében szorongatják, és egyetlen reménye, hogy hamarosan színpadra kerül a Rómeó és Etelka, a kalóz lánya. A helyzet közel reménytelen, ám Will ekkor beleszeret egy nemesi származású leányba, aki bár egy lecsúszott arisztokrata féreg kényszerjegyese, még viszonozza is érzelmeit, vagyis legalább a múzsa-probléma ki van ezzel pipálva. A történtek azonban nem várt fordulatot vesznek — újra és újra és újra…
Azt hiszem, a Szerelmes Shakespeare minden lehetséges oldalról kiérdemelte a közönség, a kritikusok és az én dicséretemet. Leginkább azért, mert ha már egy közhelyekig idézgetett drámaíró élete a téma, nem elégedtek meg klisékkel, hanem egy újszerű, jópofa, emberi, hiteles és meglehetősen kiszámíthatatlan szkriptet dolgoztak ki, mely Marc Norman és Tom Stoppard (Brazil, A nap birodalma) munkája, s utóbbiról illik tudni, hogy világhírű drámaíró. Egyszerre idézték meg a késő 16. század hangulatát, számtalan shakespeare-i utalással, de néhol azért kikacsintottak a jelenkor felé is, nem egyszer ügyesen felhasználva a két korszak közötti párhuzamokat.
Az előbbiről szólván, Stoppardék korántsem tolakodóan illesztették be a korabeli hivatkozásokat, melyek egy része az átlagnéző számára is könnyen érthető (például a Rómeó és Júliában felhangzó átok — "dögvész mind a két családra/házra" — melyet itt először egy pap szájából hallhatunk, de Will láthatóan felkapja rá a fejét és később fel is használja), egy része viszont csak a beavatottaknak lehet ismerős: ilyen a meghallgatásról kicsapott suhanc, John Webster, aki elpanaszolja, hogy jobban kedveli a véres drámákat, és ha majd felnő, olyanokat ír majd. Nos, Webster figurája nem kitalált, mert valóban dolgozott Londonban nem sokkal később egy ilyen nevű drámaíró és műveiben bizony valóban folyt a vér rendesen…
Utóbbihoz pedig az akkori időszak, az angol dráma fénykora ma már hihetetlennek tűnő atmoszférája szolgáltatta az alapot, mely Szerb Antal szerint az irodalomnak „olyan magaslata volt, mint a periklesi Athén”. Ebben a miliőben a színház az egyszerű emberek számára olyan volt, mint manapság a televízió, és az irodalmi élet olyannyira pezsgő, hogy még az egyszerű evezős (a mai taxisofőr korabeli elődje) is eljárogathatott a teátrumba, mi több, előfordulhatott, hogy ő maga is próbálkozott drámaírással (lásd a film vonatkozó jelenetét, ahol ezzel a mókás kis túlzással idézték meg a köznép irodalmi vonzalmát). A protestáns polgárság és a londoni városvezetés egyébként nem nézte jó szemmel a színház népszerűségét, de a nemesség és a királynő odavolt érte, ezért egy ideig még megtűrték. A virágzásnak aztán az angol polgári forradalom vetett véget…
„Akik megszokták az angolt flegmatikusnak tartani, azoknak különös elgondolni, hogy ez a nép a XVI. században az európai kultúra legszenvedélyesebb, legeruptívabb népe volt: hogy az angolok olyanfajta lélekkel mentek a színházba, mint a spanyolok a bikaviadalra, hogy az angol költészet érte el az igazi páthosz és kifejezésbeli erő legmagasabb lehetőségeit.”
Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre
Ugyanakkor egy kedves, romantikus történetről van szó, melyben viszont soha nem tudunk teljesen elszakadni a realitások talajáról, ami pedig egy egészében véve hihető eseménysort ad ki, hogy a hollywoodi sablonok ne, de a korszellem azért érvényesülhessen. És ez így van jól. Emellett a film virtuóz módon egyensúlyozik a többször is finom eszközökkel dolgozó komédia és a tragédia határán is, ami újfent a kiszámíthatatlanságot erősíti, egyben azt az érzetet, hogy a Rómeó és Júlia születése talán éppen így esett a valóságban is (noha az alaptörténet állítólag már ismert volt akkoriban)...
A 16. századi angolsággal megírt mondatokat pedig kiváló színészek szájába adták, úgyhogy a sztárparádé házhoz jött. Joseph Fiennes (Ellenség a kapuknál, Goodbye Bafana) számomra talán legmeghatározóbb szerepe ez: a hol szenvedélyes, hol végsőkig elszánt, hol elkeseredett színész-szerző megtestesítőjeként végig ott van a szeren. Gwyneth Paltrow (Szép remények, Sky kapitány) is bele tudta vinni karakterébe az irodalmi érdeklődésű úri kisasszony minden pajzánságát és ifjonti lelkesedését. Láthatóan megtalálták a közös hangot, de nem csak ők érdemelnek említést. Geoffrey Rush, Colin Firth, Ben Affleck, Judi Dench, Rupert Everett vagy Tom Wilkinson is kihozza hosszabb-rövidebb szerepéből a maximumot. (Érdekes belegondolni, hogy mit kezdett volna ezzel az alapanyaggal a többi szóba került színművész, Julia Roberts, Nicole Kidman, Kate Winslet, Winona Ryder, Meg Ryan, Jodie Foster, Helen Hunt, illetve Kenneth Brannagh, Russell Crowe és Daniel Day-Lewis).
És ha már 16. század, a készítők a hitelességről a látvány terén sem feledkeztek el. A korabeli londoni épületeket a Shepperton-stúdióban húzták fel alig két hónap alatt. Ezek közül a Rózsa színház annyira jól sikerült, hogy Judi Dench-nek komolyan megtetszett, és a forgatás végeztével a stúdió nekiadományozta. A jelmezek Sandy Powell munkái voltak, és a végén Oscart hoztak neki.
Persze a zenét is lehet dicsérni, hiszen Stephen Warbeck kitett magáért. Dallamai soha nem tolakodóan egészítik ki a látottakat, és a lemez önállóan hallgatva is nagy élmény. Az alábbi klipet azonban nem ebből az alapanyagból készítettem, hanem a Roxette együttes egy klasszikus számának felhasználásával.
Méltatlanul sokáig kellett várni arra, hogy megérkezzen a magyar DVD-kiadás. Olyan sokáig, hogy először az angol változatot szereztem be, és csak évekkel később a hazait. Az angol és magyar hangsávhoz sajnos csak magyar feliratot kapunk, de az extrák legalább nem maradtak le: van itt egy lényegre törő, húszperces werkfilm, kisfilm a jelmezekről, törölt és alternatív jelenetek tíz és fél percben (köztük egy picit másféle lezárás) és egy előzetes - mindez váltakozó minőségű magyar felirattal.
Egyszerűen kiváló.
Értékelés: 10/10
Szerelmes Shakespeare (Shakespeare in Love)
Miramax 1998
Dráma, vígjáték (119 perc)
Rendező: John Madden
Szereplők: Gwyneth Paltrow, Joseph Fiennes, Geoffrey Rush
Zene: Stephen Warbeck