2014. már 05.

KÖNYV: Az ügynök (Werner Stiller)

írta: Monty H.
KÖNYV: Az ügynök (Werner Stiller)

Életem három titkosszolgálatnál

Bár a kémkedés, hírszerzés témáját már többször érintettem ezen a blogon, valódi ügynökök életrajzából eddig mindösszesen egy akadt. Az észak-koreai kémnő történetével ellentétben azonban most egy olyan ember visszaemlékezése következik, aki elsősorban itt, Közép-Európában működött. Egy darabig...

werner stiller az ugynok.jpgWerner Stiller kelet-német állampolgárként látta meg a napvilágot, és inkább kalandvágyból, mintsem a rezsim iránti szimpátia folytán csapott fel hírszerzőnek a Stasi kötelékében. Sok más kollégájához hasonlóan azonban ő is átlátott a szitán és egyre kevésbé érezte úgy, hogy életét egy bukásra ítélt rendszer szolgálatában kell leélnie. Éppen ezért elkezdett tapogatózni nyugat felé és végül 1979-ben - néhány szigorúan titkos aktával a táskájában - az NSZK-ba szökött. Árulása évekkel vetette vissza a Stasi munkáját és nem meglepő módon még jó ideig vadásztak rá, míg ő a nyugat-német hírszerzés, a BND, majd a CIA vendégszeretetét élvezte...

A könyv részletesen bemutatja a hírszerző pálfordulásának eseményeit, miközben a Stasi módszereibe is bepillantást nyerünk. Sajnos csak futó bepillantást. A szerző ugyanis viszonylag gyorsan rátér a szökés szervezésére és lebonyolítására, s bár eközben számos korabeli történést elmesél, nagyon sok más, nyilván tanulságos részlet kimarad. Személy szerint mindenképp hiányoltam például a kiképzés alaposabb bemutatását – bár elképzelhető, hogy erről ennyi év után sem akart valamiért nyilatkozni. Ezenfelül egyes esetleírások talán nehezen követhetőek lehetnek a laikusok számára – azt hiszem, egy szerkesztő segítségével gördülékenyebbé tehették volna a szöveget, mely véleményem szerint amúgy sem stílusával, hanem inkább tartalmával lehet érdekes az olvasó számára. Az alcímet ("Életem három titkosszolgálatnál") viszont túlzónak érzem, lévén Stiller egyedül a Stasinak dolgozott ténylegesen, a BND-nek és a CIA-nak már "csak" információkat szolgáltatott korábbi munkahelyéről... Mindezek ellenére ajánlom ezt a kötetet az érdeklődőknek, mivel a vonatkozó magyar nyelvű visszaemlékezések listája meglehetősen rövid.

A szerzővel ITT olvasható egy 2011-es interjú. 


Az ügynök – Életem három titkosszolgálatnál (Der Agent. Mein Leben in drei Geheimdiensten)
Írta: Werner Stiller
Fordította: Malyáta Eszter
Nyitott Könyvműhely 2011
304 oldal

Szólj hozzá

életrajz kémkedés hidegháború