Visszaemlékezés a navahó szélkiáltókról

Nagy örömmel fedeztem fel a magyar nyelvű könyvkínálatban a második világháborús navahó kódbeszélők sorsát tárgyaló életrajzot. Bár több áttekintő munka is megjelent már róluk angolul, az alcím szerint ez az egyetlen visszaemlékezés a témában. Reméltem, hogy többet nyújt majd, mint A fegyverek szava című, nálunk is bemutatott - és általam is elmarasztalt - háborús akciómozi...

Az Egyesült Államok eleinte vesztes helyzetben küzdött a japánokkal szemben a csendes-óceáni hadszíntéren. Ráadásul az ellenség megfejtette rejtjeleiket, ezért égető szükség volt egy feltörhetetlen kódra. A navahó nyelvre épülő rejtjelezés így született meg, s noha eleinte komoly ellenállással találkozott, nemsokára a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy gyorsan és megbízhatóan működik. Ekkor alakult az első navahó kódbeszélő alakulat, melynek tagjai kidolgozták a teljes (de később még bővített) rejtjelkulcsot. Utána legtöbbjüket természetesen behajózták és elindították a japánok megszállta szigetek felé. Chester Nez is köztük volt... Szolgált többek között Guadalcalon és Peleliun, s bajtársaival jócskán kivették a részüket a harcból, mivel kevesen voltak, illetve szakértelmüket általában akkor sem nélkülözhették a hadvezetésben, amikor a harcoló alakulatok személyi állományát leváltották és pihenőre küldték. A navahók amúgy is kitűntek a többiek közül. Sem az alapkiképzésen, sem a fronton nem szólhattak rájuk egy rossz szót sem. Kitartók, felelősségteljesek és lelkesek voltak mindvégig, olyannyira, hogy Chesterék 382. számú szakaszát már az újonctábor idején bemutatták az egyik tengerészgyalogos folyóiratban. Feladatuk fontossága is hozzájárult ahhoz, hogy a nem őslakos származású bajtársaik is tisztelettel közeledtek hozzájuk. Az általuk használt kód egészen 1968-ig hadititok volt, és csak ezután mesélhettek arról, mit is csináltak a háborúban. Évtizedekkel később, 2000-ben aztán külön törvény született tetteik elismeréséről és arany, illetve ezüst érdeméremmel jutalmazták a még élő kódbeszélőket. 
A szerző nem kizárólag háborús élményeit foglalta össze. Kisgyermekkorától kezdi a mesélést, részletesen kitérve a navahó kultúrára és életmódra. A rájuk jellemző tiszteletteljes hozzáállás hatja át mondandóját; érdekes volt például látni, hogy röviden a japán-amerikai összecsapás okaira is kitért, amiből az átlagember nyilván Pearl Harborra emlékszik csak, pedig gazdaságpolitikai előzményei is voltak. Ahogy népével a rezervátumban, illetve a bentlakásos iskolában bántak, viszont szomorú és felháborító, a fehér ember Amerikájának szégyene... Sokat elárul a navahókról az is, hogy a szükség órájában kiálltak az Egyesült Államok mellett és számos fiuk hadba vonult. 
Ennyiből is kitalálható, hogy a könyv elismerést keltő krónikája egy bátor őslakos nemzet képviselőinek. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül a szöveg stílusa mellett, melyet eleinte kifejezetten riasztónak találtam - pedig Judith Avila szerkesztőként közreműködött. Sajnos így is a "nagypapa az unokáinak mesél"-jellegű atmoszféra dominál, ami több helyen tönkrevágja az olvasói élményt. (Például: "Rohamsisakunk barnásszürke volt, és fakózöld, cserszínű és sötétszürke foltos vászonhuzat borította. Ezek a foltok segítettek a terepen a környezetbe beleolvadni - álcázás, így nevezték a tengerészgyalogságnál az ilyesmit.") Sajnos a fordítás sem segít, itt-ott nehézkesnek éreztem, szakmailag pedig hol kiváló, hol hibás. Ja, és mondanom sem kell, hogy a témába vágó egyetlen játékfilm magyar címének illett volna utánanézni (ez nem "Szélbeszélők", hanem "A fegyverek szava"). Mindezek ellenére ajánlom a könyvet a hadtörténelem elfeledett szereplői iránt érdeklődőknek. Valóban hiánypótló munka. A kötet képmellékletet sajnos nem tartalmaz, viszont szerepel benne a kódbeszélők szótára, természetesen fonetikusan átírva. 

Kódbeszélők (Code Talker)
Írta: Chester Nez & Judith Shiess Avila
Fordította: Dr. Molnár György
Gabo 2012
310 oldal