KÖNYV&FILM: JFK
2013. november 22. írta: Monty H.

KÖNYV&FILM: JFK

A hidegháborús vonatkozású évfordulók között nehéz lenne szó nélkül elmenni a mai mellett: éppen ötven évvel ezelőtt oltották ki John F. Kennedy amerikai elnök életét Dallasban. A gyilkosság hatalmas port kavart és jelentőségét jól mutatja, hogy már akkoriban számos vonatkozó kötet megjelent a témában minálunk is (igaz, alkalmasint más okokból, mint odaát). A hatalmas mennyiségű releváns műből szeretnék most néhányat röviden bemutatni.  

63JFK in Dallas motorcade.jpg
Kezdjük rögtön a legfrissebb kötetek egyikével. Bill O'Reilly és Martin Dugard könyve idén jelent meg nálunk, címe
Kennedy – A gyilkosság, amely véget vetett az amerikai Camelotnak. A szerzők saját bevallásuk szerint a kennedy hvg.jpglehető legolvasmányosabb formában akarták feleleveníteni a történteket, és sikerült is, bár ez a már-már regényes stílus néhol már engem is zavart... A gyilkosság bemutatása természetesen értelmezhetetlen lenne az előzmények nélkül, így olvashatunk Kennedy és Oswald előéletéről, méghozzá majdhogynem párhuzamosan bemutatva őket, illetve sok más, jelentős szereplőt, Robert és Jacqueline Kennedyt, vagy épp Lyndon Johnsont. A beszúrt képek, illetve Kennedyék családi életének részletei kiválóan kiegészítik az olvasottakat, nem elfeledkezve az utólag kissé kínos részletekről sem (lásd például JFK hűtlenségeit). Az összeesküvés-elméletek hívőinek viszont aligha fog izgalmakat okozni a végkifejlet, hiszen O'Reillyék egyértelműen Oswald bűnösségét ismerik el, ugyanakkor nem igazán mennek bele a gyilkosság után felvetődött kérdésekbe. Ennek kapcsán vannak fenntartásaim, főleg, mert olyan alapvető ellentmondást fedeztem fel a szövegben, mely Oswaldot képzett mesterlövésznek titulálja. Minden más forrásból úgy értesültem, hogy Harvey Lee radarkezelői továbbképzést kapott és ami lőeredményeit illeti, az alapkiképzésen átlagos, egy későbbi felmérésen pedig gyenge lövészeti minősítést kapott. És még ha az is lett volna, sokatmondónak tartom azt, hogy az Egyesült Államok egyik legjobb és legelismertebb mesterlövésze, Carlos Hathcock néhány kollégájával együtt megpróbálta szimulálni a dallasi merényletet és még ők sem jártak sikerrel... 

a nem letezo rejtely.JPGAz utóbbi időben leginkább a történelmi tévhiteket leleplezni kívánó köteteiről ismert Hahner Péter történész az évforduló kapcsán jelentette meg vonatkozó könyvét, A nem létező rejtély címmel. Ahogy az alcím is mutatja 15 kérdés megválaszolása köré rendezi mondandóját, például ki volt Oswald és Ruby, kik vizsgálták a gyilkosságot, hihetünk-e nekik, vagy hogy Oliver Stone releváns filmjéről vajon mit gondoljunk. Nagyon érdekes és hasznos az első és második fejezet: előbbinél a politikai merényletek világtörténeti áttekintését kapjuk kézhez, utóbbinál pedig az amerikai elnökök elleni merényletek kerülnek szóba. Hahner lényegre törő és olvasmányos stílusban veszi végig a gyilkossághoz kapcsolódó eseményeket és életutakat. Mindenképp ajánlott kötet ez a témában. 




avar kennedyek.jpgAvar János Kennedyek – Versenyben a végzettel című kötete nemcsak JFK-re fókuszál, hanem jut benne hely Robertnek, Tednek, sőt, az 1999-ben meghalt ifjabb Johnnak is. A könyv csaknem fele Kennedy elnökségét taglalja, kitérve a Kubával kapcsolatos eseményekre, a belpolitikai kérdésekre, illetve természetesen magára a merényletre. Ez utóbbi kapcsán a kétkedők véleményeit is körüljárja. Dicsérném a kiválóan válogatott képanyagot és közvetlen stílust, de az sem mellékes szempont, hogy a Kennedy-família átfogó története sokat elárul az amerikai politikai életről, s benne az egyik legbefolyásosabbnak számító családjáról. 

 

 

 

 



Nem hagyhatjuk ki persze Jim Garrison államügyész JFK – Gyilkosokjfk gyilkosoknyomaban.jpg nyomában című oknyomozó kötetét sem, mely 1992-ben magyarul is megjelent. Garrison, akit számtalan honfitársához hasonlóan megrázott a merénylet, 1966 végén kezdett el nyomozni az ügyben, mivel úgy látta, rátalált az egyik potenciális merénylőre, David Ferrie-re. Rajta keresztül eljutott Clay Shaw-hoz, akit végül bíróság elé is állított, de az esküdtszék felmentette. Az államügyész keresztes hadjáratát azóta rengeteg cikk elemezte vagy éppen támadta. Több forrás is megkérdőjelezte az általa alkalmazott vizsgálati eljárásokat, tényleges indítékait, sőt, egyes állításait puszta fikciónak nevezték. Könyve mindenesetre magával ragadó olvasmány, kár, hogy vele kapcsolatban csak azt lehet megállapítani, amit minden más vonatkozó műnél: ebből sem fogjuk megtudni az igazságot, legalábbis a teljes igazságot biztosan nem. 






jfk1.jpg

Részben Jim Garrison könyve, részben Jim Marrs Crossfire című kötete alapján forgatott Oliver Stone filmet, nem meglepő módon JFK – A nyitott dosszié címmel, mely 1991-ben került a mozikba. Az igen hatásos módon vágott, számos tényt és elméletet felsorakoztató alkotás jól visszaadja az eredeti mű hangulatát és a kor szellemiségét, de saját véleményem szerint annyi a – valószínűleg mesterségesen előidézett – fehér folt a történtekben, hogy ez sem juthat tovább az "érdekes", "felkavaró" és "gondolatébresztő" jelzőknél. Elejt jó pár, józan paraszti ésszel is logikusnak ható megállapítást, például Oswald olcsó és megbízhatatlan olasz ismétlőpuskájáról és lövészi képességeiről, illetve aláhúzza a hadipari lobbi jelentőségét, mely nemcsak itt került szóba a Kennedy-gyilkosság kapcsán. A bő háromórás film egyébként hihetetlen sok remek színészt felvonultat, nem egyszer apró mellékszerepekben, köztük Tommy Lee Jones, Kevin Bacon, Donald Sutherland, Walter Matthau, Jack Lemon vagy Gary Oldman. 

Két évvel ezelőtt készült egy amerikai sorozat A Kennedy-család címmel, mely nemcsak az 1960 és 1963 közötti időszakot mutatja be, hanem több évtizeddel visszanyúl és megmutatja a fivérek politikai karrierjének előéletét is. Kiváló színészeket szerződtettek a főszerepekre: John Kennedyt Greg Kinnear (Katonák voltunk, Zöld zóna), Robertet Barry Pepper (Ryan közlegény megmentése, Katonák voltunk), Josephet Tom Wilkinson (Alul semmi, Batman: Kezdődik), Jackie-t Katie Holmes (Batman: Kezdődik) alakítja. Sajnos nem jutottam még el a széria végéig, de azok után, amit eddig láttam belőle, tetszik a készítők hozzáállása: Kennedyéket nem avatja szentté, hanem elsősorban emberként próbálja bemutatni, minden gyengeségükkel és kudarcukkal együtt. 

the kennedys.jpg

Az idei évfordulóra is készült egy amerikai játékfilm Parkland címmel, utalva arra a kórházra, ahova a lelőtt elnököt, nem sokkal később pedig a lelőtt Oswaldot szállították. Az alkotás e két kulcsfigura környezetének legfontosabb szereplőivel operál, de jut hely benne másoknak is: így tehát megismerhetjük az Oswald-családot (elsősorban Lee bátyja, Robert kap hangsúlyt), az elnöki testőröket, a lelőtt politikus életéért küzdő kórházi személyzetet, a körzeti FBI egyes tagjait, sőt, a merényletről készült elhíresült filmfelvételt rögzítő üzletembert, Abraham Zaprudert is.

parkland1.jpg

A másfél órás filmbe így elég sok karaktert sikerült belezsúfolni, és a gyorsan váltakozó helyszínek és szereplők lévén rajzolódik ki előttünk november 22-e és az azt követő pár nap tablója. A kamerakezelés és a vágás révén valóban emberközeli atmoszférát kapunk, melyben kézzelfogható lesz ezen rövid időszak kétségbeesése, tanácstalansága és gyásza. A készítők láthatóan nem szándékoztak állást foglalni Oswald vagy bárki más bűnössége mellett, bár sokatmondó tény, hogy az FBI számára kínos dokumentumok megsemmisítése utat talált ide, vagyis a kormányzati hozzáállással kapcsolatban némi kritikát azért megfogalmaz. 

A színészgárda tele van jól ismert nevekkel és arcokkal: láthatjuk Colin Hankst, Zac Efront, Billy Bob Thornont, de Ron Livingstont (Az elit alakulat), James Badge Dale-t (A hős alakulat), vagy Paul Giamattit (Ryan közlegény megmentése, Golyózápor) is. A producerekről is érdemes szólni, köztük találjuk ugyanis Tom Hankst és Bill Paxtont is.  

Stephen King  11_22_63.jpgA téma regényes feldolgozásai közt található Stephen King nálunk is kiadott regénye, a 11/22/63, melyet nemsokára én is be fogok mutatni. 

 

 

 

Kennedy – A gyilkosság, amely véget vetett az amerikai Camelotnak (Killing Kennedy: The End of Camelot)
Írta: Bill O'Reilly & Martin Dugard
Fordította: Garai Attila
HVG Könyvek 2013
360 oldal

A nem létező rejtély – Tizenöt kérdés és válasz a Kennedy-gyilkosságról
Írta: Hahner Péter
Panem Könyvek 2013
288 oldal

Kennedyek – Versenyben a végzettel
Írta: Avar János
Korona Kiadó 1999
240 oldal

JFK – Gyilkosok nyomában (On The Trail of The Assassins)
Írta: Jim Garrison
Fordította: Süle Gábor & Vadász Gyula
JLX 1992
366 oldal

Felkavaró, de megkérdőjelezhető.
Értékelés: 7/10

JFK - A nyitott dosszié (JFK)
Warner Bros. 1991
Politikai dráma (189 perc)
Rendező: Oliver Stone
Főszereplők: Kevin Costner, Gary Oldman
Zene: John Williams

 

A Kennedy-család tablója.
Értékelés: -

A Kennedy-család (The Kennedys)
Muze & Asylum 2011
Politikai sorozat
Rendező: Jon Cassar
Főszereplők: Greg Kinear, Barry Pepper
Zene: Sean Callery

 

Emberközeli, mégis dokumentarista dráma.
Értékelés: 7/10

Parkland
The American Film Co. 2013
Dráma (93 perc)
Rendező: Peter Landesman
Főszereplők: Zac Efron, Billy Bob Thornton
Zene: James Newton Howard

 


A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr105529037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2013.11.22. 20:53:05

A Kennedy-család című minisorozatot én nagyon nem sorolnám a releváns művek közé, végignézve sokkal találóbb inkább melodramatikus bóvlinak nevezni ezt a művet.

Olyannak, amit egy bevallottan szélsőséges republikánus próbál előállítani egy demokrata bálványról merőben hatásvadász és már-már történelmi hamisításokkal élő módon.

A sorozatot nem véletlenül nem volt hajlandó végül a megrendelő ismeretterjesztő csatorna sem bemutatni. Részben fennálló a Kennedy-család elhatárolódása miatt és nagyobb részben amiatt, mert neves történészek titulálták szemétnek a látottakat.

Összevetve a két talán legjobb Kennedy életrajzot, amit olvastam azzal, ami a sorozatban látható finoman szólva is nagyon olcsó produkció született.

Ezek az életrajzok egyébként megjelentek magyarul is, sokkal olvasmányosabb és részletgazdagabb információforrásként azoknak, akik az elhunyt elnök élete és munkássága iránt érdeklődnek:

Robert Dallek: Befejezetlen élet
www.libri.hu/konyv/robert_dallek.befejezetlen-elet.html

David Talbot: A két Kennedy
www.libri.hu/konyv/david_talbot.a-ket-kennedy.html

A Monty által említett HVG könyvből egyébként nemrég a NatGeo forgatott egy középszerű és egyoldalú tévéfilmet, amit már itthon is bemutattak. Jó szívvel azonban ezt sem ajánlom senkinek.
www.imdb.com/title/tt2815030/?ref_=nm_flmg_act_3

Oliver Stone JFK filmje immár egy elő klasszikus és bár ez sem kiegyensúlyozott, mi több néhol hatásvadász, de legalább izgalmas és valós kérdésekkel teli.

A Parkland ugyancsak jó lehetett volna, a rendezés és a történetvezetés mégsem tudott felérni ahhoz az eseményhez, aminek a színhely részese volt. Sajnos, pedig görcsösen akart Emilio Estevez Bobby című kiváló mozijához hasonlítani. Nem jött össze.
www.imdb.com/title/tt0308055/?ref_=nv_sr_4

Én magam amúgy nem hiszem, hogy Oswald ölte meg Kennedy-t. Talán részese volt a merényletnek, de kételkedem abban, hogy végrehajtójaként.

A gyanúmat a sok és kusza összeesküvések helyett inkább az a tény kelti fel, hogy Oswaldot egy olyan kisstílű maffiózó, FBI besúgó, kubai emigráns ellenállással szimpatizáló és CIA bérlistás nímand, mint Jack Ruby ölte meg. Aki nem mellesleg a fellebbviteli tárgyalása előtt halt meg abban a börtönben amiből ki akart kerülni, mert féltette az életét.
süti beállítások módosítása