KÖNYV: SAS Sniper (Rob Maylor)
2012. szeptember 05. írta: Monty H.

KÖNYV: SAS Sniper (Rob Maylor)

Egy ausztrál mesterlövész élete

Jelen blog egyik legolvasottabb és - a kommenteket elnézve - a legnagyobb vihart kavart bejegyzése egy amerikai mesterlövész önéletrajzi írása volt. Most ugyanarról az oldalról egy sokat látott - de sokkal szerényebb - ausztrál katona kötetét mutatnám be.

sas-sniper.jpgAz Új-Zélandon született Rob Maylor már kiskora óta katona akart lenni. A középiskola elvégzése után azonban fiatal volt még ehhez a szakmához, ezért inkább szerelőnek tanult. Miután pár haverjával végigbulizta Nyugat-Európát, úgy döntött, belép a brit Királyi Tengerészgyalogsághoz. A harminchetes, igen embert próbáló kiképzés végén megkapta zöld barettsapkáját, és a következő években volt mit csinálnia, elsősorban Észak-Írországban és Norvégiában, de közben a mesterlövész-kurzust is elvégezte. Feleségével végül Ausztráliába költöztek, és Maylor a rendőrségnél próbált szerencsét - kevés sikerrel. Egy idő után az ausztrál hadsereg tagja lett és elölről kezdett mindent, a gyalogsági alapkiképzéssel és a mesterlövész tanfolyammal. A kelet-timori válság idején többször is bevetették a térségben. Ekkor már érezte, hogy szívesebben dolgozna a legjobbakkal, ezért jelentkezett az ausztrál SAS (ASAS, illetve manapság SASR néven ismert elit ezred) kötelékébe. Velük is visszatért Timorba, de kivette a részét az afganisztáni harcokból is. Összesen 18 évet töltött katonáskodással.

"Eléggé különc lélek vagyok, ám legjobban a mesterlövészet harcászati oldala és a lopakodás nyűgözött le: juss el észrevétlenül a megfelelő lőállásig, add le a lövést és húzz el. Veszed mindazt, robmaylor.jpgamit eddig tanítottak neked és taktikailag helyesen cselekedsz. A mesterlövészet 70 százaléka nem egyéb, mint az alapvető gyalogsági készségek alkalmazása, de igen magas színvonalon. A fennmaradó 30 százalék az, ami a jó mesterlövészt teszi, és úgy vélem, ebben rejlik az egésznek a "sötét művészete". Az ellenség ezt találja a legbaljósabbnak, és itt kell minden érzelmet félretenni, mert részletekbe menően kell megtervezned, hogyan fogsz a csatatéren lopakodva megölni egy adott személyt, utánad pedig mindössze egy holttest marad majd, jelezvén, hogy ott jártál. A mértékletesség a katonáskodás minden terén fontos, de különösen a mesterlövészetben. Olyan szakma ez, ahol tényleg erény a nyugalom. Kivételes szintű készségekkel kell bírnod, de ezekhez magadnak is alkalmazkodnod kell. Hiába jutsz el észrevétlenül a megfelelő helyre, ha nem tudsz távolságot becsülni, délibábot értelmezni, szelet mérni, mert így nem fogod eltalálni a célpontot. Ez a rengeteg apró tényező mind-mind szükséges ahhoz, hogy sikeres lehessél."

robmaylor2.jpg
Maylor alapvetően Andy McNab, Chris Ryan vagy David Bellavia stílusában meséli el saját történetét, itt-ott kitérve persze családi életére is. Személy szerint picit feszesebbre vágtam volna mondanivalóját, mivel egy-két rész óhatatlanul elnyújtott (például a nyugat-európai kocsmakörút ilyen részletességű bemutatása meglehetősen unalmasra sikeredett), míg másutt túlságosan is gépiesnek éreztem a leírásokat. A szerkesztőnek, Robert Macklinnek talán jobban kellett volna figyelnie... Ettől függetlenül érdekes olvasmány volt, mivel ausztrál és új-zélandi katonáktól még nemigen olvastam beszámolókat. A kötet végén található ajánlók viszont felkeltették az érdeklődésemet, úgyhogy valószínűleg lesz itt még más is... 

SAS Sniper - The World of An Elite Australian Marksman
Írta: Roby Maylor & Robert Macklin
Hachette Australia 2010
338 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr424757061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pötty1 2012.09.07. 17:59:01

Gondolom ez sem fog megjelenni magyarul.
Esetleg tervezed a Bin Ladent megölő seal kommandós könyvét is elolvasni? Kíváncsi lennék olyan véleményére aki olvasta.

Monty H. 2012.09.07. 18:23:47

@Pötty1: Hohó, azt el akarom olvasni mindenképp, de még nincs meg. :-(

Monty H. 2012.09.12. 09:29:00

@Pötty1: Most utánanéztem. Mind a két témába vágó (tehát Oszama Bin Ladenről van szó) kötetet érték heves kritikák. Az egyik nagy része állítólag kitaláció, a másiknak meg a szerzője túlságosan szubjektív, önző, önajnározó, stb. :-( Azért lehet, hogy próbát teszek az egyikkel, de ez most kicsit elszomorított.

Pötty1 2012.09.12. 12:07:23

Hát, ha azt önzőnek hívják, aki ott volt és szubjektív könyvet írt, legyen. Én nagyon kíváncsi lennék erre a speciális nézőpontra. Nála autentikusabbat nehéz lenne találni, még ha kicsit nagyképű is.

Monty H. 2012.09.12. 15:48:44

@Pötty1: Hát, azért olvastam olyan beszámolót, ahol nem volt ez így... Ettől függetlenül elolvasom majd, csak a lelkesedésemből levett egy picit.

Pötty1 2012.09.12. 16:27:22

Oké. Én minden esetre nagyon kíváncsi vagyok/lennék a No easy day könyvre. A másik annyira nem fogott meg.

Pötty1 2012.10.04. 21:02:14

Most láttam, hogy novemberben kiadják a bin ladent megölő seal katona könyvét magyarul.A Bin Laden akció - Így végeztük ki a terroristavezért - A kommandós beszámolója címmel.
Meglepő, de nagyon örülök neki, ritkaság az ilyen!

Monty H. 2012.10.05. 12:21:23

@Pötty1: Köszi, hogy szóltál, már elő is rendeltem. Remélem, a fordítás színvonalával nem lesz gond.
süti beállítások módosítása