Ilyen a tengerészgyalogos tisztek élete...
Na, ha már Rudy Reyes könyvéről megemlékeztem, gondoltam, terítékre kerül egy másik ismerős a Gyilkos megszállásból, Nate Fick hadnagy személyében, aki ott, abban a szériában a kevés normális és szerethető tisztek egyike volt. Az ő könyve azonban már valóban katonamemoár...
"Tudják, mi a különbség ütközetben a tiszt és a tiszthelyettes között? Egyetlen golyó."
- Nathaniel Fick egyik kiképzőjének mondása
Az 1977-es születésű Fick az egyetemi évek alatt döntött úgy, hogy nem akar rögtön beállni a szürke tucatemberek közé - végül a tengerészgyalogság tisztképző tanfolyamára jelentkezett, s az embert próbáló kurzus végeztével nagy lelkesedéssel látott munkához, a gyalogsághoz kérette magát, hogy közvetlen közelről láthasson akciót. Akcióból pedig nem volt hiány, hiszen a szeptember 11-i terrortámadások után nem sokkal máris Afganisztánban találta magát. Mivel nem teljesen volt elégedett a lövészek parancsnoki láncolatával, elhatározta, hogy próbát tesz a harcfelderítő zászlóaljnál. Már ennek tagjaként indult el a Közel-Keletre, hogy kivegye részét a 2003-as invázióból (oldalán többek között Rudy Reyesszel). Még ugyanebben az évben leszerelt és továbbtanult, élményeiből pedig könyvet írt, mely két évvel később jelent meg.
"Ahogy a törmelék mögött kucorgó tengerészgyalogosokat figyeltem, eszembe jutott néhány fotó a huéi csatáról, az 1968-as Tet-offenzíva idején. Ha Vietnam még mindig döntően befolyásolja a nemzeti tudatot, ez duplán igaz a tengerészgyalogság berkein belül. Mikor Irakban a tisztek és tiszthelyettesek hátat fordítottak nekik, az embereink hajlamosak voltak egy pikk ászt csúsztatni sisakjuk huzatának gumipántja alá, vagy épp olyan jelmondatokat firkálni védőmellényükre, hogy "Született gyilkos", meg "George Bush zsoldosa". Hallottam, hogy sokszor "sárga" vagy "Charlie" néven emlegették az irakiakat, és csak félig viccelődve. A Vietnamban bevetett bőrnyakúak továbbra is "az" abszolút tengerészgyalogosok."
Fick stílusa feszes és közvetlen. Még ha nem is megy sokszor olyan részletekbe, amiket egyes olvasók nyilván szívesen megismernének, mindenképp tud újat nyújtani a témában. Alapvetően a tengerészgyalogos tiszt szemszögét szerette volna szemléltetni, és ez sikerült is neki. Hozzáállása szerencsére nem olyan szélsőségesen szemellenzős, mint Chris Kyle-é...
"Ez volt minden parancsnok rémálma. Rajtunk ütöttek és egyre több emberünk esett el. Kissé ironikus módon eszembe jutott, mit mondott Ferrando ezredes az előző napi eligazításon: - Nem jelentkezhetsz önként frontszolgálatra, hogy aztán azért vinnyogj, mert lőnek rád."
Szerencsére nemcsak a katonaéletet fejti ki, hanem a leszerelés és a hazatérés viszontagságairól is részletesen beszámol. Ennek a résznek az egyik legelgondolkodtatóbb anekdotája az a történet, amikor egy cégnél jelentkezett állásért, és az elutasítás oka az volt, hogy a személyzetis olvasta Evan Wright egyik cikkét az iraki invázióról, melyben megemlítette, hogy Fick az éjszakai portya előtti eligazítást így vezette be: "A rossz hír, hogy ma este nem alszunk. A jó hír, hogy rosszfiúkat ölhetünk." - és ez alapján nem tartotta őt megfelelő embernek erre a munkára. (Azt hiszem, ez sokat elárul egyes amerikaiak világlátásáról, illetve annak hiányáról.)
Azt hiszem, senki nem fog meglepődni, ha azt is ideírom, hogy ez a kötet sem jelent még meg magyarul...
One Bullet Away - The Making of A Marine Officer
Írta: Nathaniel Fick
Phoenix 2005
374 oldal