2010. sze 13.

SOROZAT: Csengetett, mylord?

írta: Monty H.
SOROZAT: Csengetett, mylord?

„Az finom lesz…” (Mabel)

Nem tévedhetek nagyot, ha azt mondom, hogy kevés olyan korombeli van, aki nem látta ennek a sorozatnak legalább egy részét, mivel az elmúlt tízegynéhány esztendőben mind az MTV-n, mind a Dunán vetítették, nem is egyszer. A brit vígjátéksorozatok egyik bevallottan legsikeresebb darabjáról lesz most szó, mely még az IMDB.com-on is 9,1/10-es értékelést tudhat magáénak…

Az első világháború vége felé két angol közkatona, Alf Stokes és James Twelvetrees egy eszméletlen tisztre bukkan a csatatéren. Mivel feljebbvalójuk kimenekítése remek indok az ellenséges pergőtűzből való menekülésre, felkapják és eljuttatják egy frontkórházba. A megmentett tiszt, a tiszteletreméltó Teddy Meldrum hálából ígéretet tesz, hogy bármikor viszonozza a segítséget. Tíz évvel később már ugyanabban a háztartásban találjuk őket: Teddy még mindig bátyja, Lord Meldrum házában lakik, akárcsak annak két lánya és anyósa; Twelvetrees lakájként, Stokes komornyikként szolgál, utóbbinak lánya, Ivy is itt kap munkát. A társaságot gazdagítja még a sokat látott szakácsnő, Mrs. Lipton, a fiatal és szemtelen Henry, illetve a bejárónő, Mabel is. Hogy mi történik a Meldrum-házban, erről szól a széria. Márpedig sok minden történik: például Lord Meldrum titokban (persze köztudottan) csapja a szelet Sir Ralph feleségének, Lady Agathának; Teddy ezzel szemben a cselédlányokra bukik (akiknek sápadt, fénylő arcának, repedt kezének és mosószappan-szagának képtelen ellenállni); Miss Poppy viszont mindenféle népséggel flörtöl, bár legjobban Jamest, a lakájt szeretné lekapni a tíz körméről; Miss Cissy eközben nő létére férfiruhákat hord, férfias szórakozásokat űz, ugyanakkor rá se néz a férfiakra, és olyasmiket csinál, amiket még Stokes sem tud felfogni; ehhez képest a nagyi, Lady Lavender egészen normális, attól eltekintve, hogy zugivó és enyhén szenilis. Persze a személyzetet se kell félteni: James olykor zsarnoki módon viselkedik; Stokes-nak az a legenyhébb bűne, hogy rendszeresen megdézsmálja őméltósága bor- és szivarkészletét; Ivy pedig eleve „sötét, pedig primitív”...

A sorozat rendkívül igényes: a húszas évekhez szükséges jelmezek, kellékek, sminkek és díszletek egytől egyig kiválóan működnek. Ami persze ennél is fontosabb, hogy a forgatókönyv véleményem szerint végig hozza ugyanazt a színvonalat, és az írók is érezték, hogy mikor kell befejezni, így négy jól sikerült évad (összesen 26 epizód) után véget is ért (vesd össze a Halló, halló című szériával, ahol kilenc évadon át húzták lényegében ugyanazt az alaptörténetet), méghozzá a sztori korrekt lezárásával. A karakterek is jól kidolgozottak és hihetők, sőt, szerethetők. Nem csoda, hogy az angol humor kedvelői világszerte a szívükbe zárták ezeket a figurákat.

Mindemellett az is hozzátartozik a hitelességhez, hogy a történetben szóba kerül, sőt, szerephez jut a korszak számtalan jellemzője: a társadalmi osztályok közötti áthatolhatatlan szakadék, a munkássztrájkok, esetleg az avantgárd költők és a homoszexuálisok térhódítása, és a közerkölcs megállíthatatlan lazulása (ugye, Lord Meldrum?). A társadalmi rétegződés egyébként nagyon jól tetten érhető a beosztottak körében is, mikor a „cselédek” továbbosztják egymásnak odalent a fentről kapott rúgásokat… Mindeközben derültséget keltenek a ma már könnyen felülbírálható történelmi-kulturális utalások és megjegyzések (például az, amit Churchillről mond Lady Lavender: „Az az ember őrült. Soha nem viszi semmire!”).

A magyar szinkron még a kilencvenes évek első felében készült, ennek megfelelően remekül sikerült mind a hangok kiválasztása, mind a színművészek beleélése szempontjából. Sajnos az utolsó évadot csak sokéves késéssel vásároltuk meg, ami azért is sajnálatos, mert két főszereplő magyar hangja ebben már nem a megszokott volt: az időközben elhunyt Somogyvári Pált és Bálint Györgyöt (Lord Meldrum és Sir Ralph „hangadóját”) Makai Sándor, illetve Horkai János váltotta. Szerencsére Benedek Miklós, Pásztor Erzsi, Hollósi Frigyes, Tahi József, Bakó Márta és a többiek maradtak. 

Apró rossz pontot jelent csak a magyar változatnak, hogy egy-két kulturális utalást képtelenek voltak jól lefordítani, illetve bizonyos szavak és nevek félrefordítva vagy elferdítve kerültek a magyar szövegbe (a fiatalon elhunyt költő, Rupert Brooke helyett például Raffer Broomot mond az érsek magyar hangja). A brit angolra jellemző számos akcentust pedig hiába is kérnénk számon – ehhez eredeti hanggal kell legalább néhány epizódot végignéznünk: Stokes például meglehetősen szlenges modorban beszél munkatársaival, feljebbvalói előtt viszont finomkodó angolra vált, és ez nemcsak a szóhasználatában, hanem a kiejtésében is tetten érhető, nem úgy, mint mondjuk Jamesnél, aki kollégáival szemben is ugyanolyan szabatos és kifinomult, mint gazdáival. 

Mivel a pénz gyakran szóba kerül ebben a sorozatban, kíváncsi voltam, vajon ezek az emberek egyáltalán mennyi pénzt kerestek… Egyúttal a pontos funkciókat is szerettem volna jobban megismerni, ezért körülnéztem az interneten és kigyűjtöttem ezeket a tudnivalókat.
Az alább feltüntetett éves keresetek (és azok mai dolláron vett értéke) a 19. század végi állapotokat tükrözik: mivel a sorozat a húszas évek második felében játszódik, így nem teljesen mérvadó, inkább csak az arányok láttatása végett szúrtam be. Annyit érdemes tudni, hogy a társadalmi osztályok közötti különbségek jelentősen nagyobbak voltak, mint manapság és az, hogy egyes házakban olyan komoly létszámú személyzet dolgozott, annak is köszönhető volt, hogy olcsóbb volt a munkaerő.
Fontos: a sorozatban látottak mellett még rengeteg funkció létezett az akkori gazdag háztartásokban, de nem volt mindenhol szükség nagyobb személyzetre. A szériában szereplő család például láthatóan jól megvolt lovász vagy másodszakács (aki a személyzet ebédjét főzte) nélkül.

 

Komornyik (angolul butler)
A személyzet feje. Eredeti funkciója a borospince felügyelete volt (innen az elnevezés is, mely eredetileg "bottler" volt), de az évszázadok során feladatköre jelentősen kibővült. Hagyományosan köztiszteletben álló, középkorú vagy idősebb férfi, aki azelőtt hosszú ideig szolgált lakájként. Fő feladata a háztartás és a személyzet általános vezetése. Ő nyitott ajtót a vendégeknek, vette fel a telefont, szolgálta fel az italokat a szalonban, felügyelte az étkezéseket, de személyesen gyakran kiszolgálta a család fontosabb tagjait vagy jelentősebb vendégeit. Emellett a borospince és a családi ezüstöt tartalmazó raktár kulcsának őrzése is hozzá tartozott. Öltözékének nélkülözhetetlen eleme a mellény és a frakk. Gazdái általában vezetéknevén szólították (Stokes), beosztottjai pedig a Mister előtagot is hozzátették (Mr. Stokes). A komornyik a ház urának bizalmasa, gyakran közeli barátja, és egyes helyeken szokás volt, hogy a napot egy pohár ital mellett közösen fejezzék be. Ezután a komornyik még körüljárt, mivel az ő felelőssége volt meggyőződni arról, hogy minden ajtó be legyen zárva. (Egyes házakban másodkomornyik is szolgált, ha igény volt rá.)
Éves keresete 40-60 font (4300-6400 dollár) között alakult.

 

Lakáj (angolul footman)
A komornyik segédje, akinek távollétében ő nyitott ajtót, ügyelte az étkezést, de a komolyabb fizikai munkák (szénhordás, tűzgyújtás a kandallóba) is hozzá tartoztak, amennyiben az egyedüli lakáj volt: ha rendelkezett helyettessel, akkor rátukmálhatta ez utóbbiakat, neki ugyanis az is feladatai közé tartozott, hogy magas, jóvágású és kifogástalan megjelenésű szolgálóként szimbolizálja a ház nagyságát. Általában ő is frakkot viselt, de sárga-fekete csíkos mellénnyel. Többnyire keresztnevén szólították (James), ám ez háztartásonként változhatott. A legtöbb lakáj hosszú távon komornyik akart lenni.
Éves keresete 20 font (2100 dollár) körül járt.

 

Szakácsnő (angolul cook)
A legfontosabb szolgálók triumvirátusában az utolsó. A konyha mindenes ura, ezenkívül a női szolgálók rangidős feje. Családi állapotától függetlenül megillette őt a Mrs. titulus (Mrs. Lipton). A tehetősebb háztartásokban egyébként gyakran egy séf is szolgált, aki nem ritkán külföldi, mondjuk francia, és általában férfi volt.
Éves keresete 30 font (3200 dollár) körül volt.

 

Szobalány (angolul housemaid)
A felsőbb szintek ellátásának oroszlánrészét ő vagy ők végezték, ugyanis nagyobb háztartásokban több is lehetett belőlük. A takarítás és az asztali felszolgálás mellett számtalan egyéb feladatuk adódott. Hagyományos öltözékük a fekete ruha és harisnya, fehér fejfedő és kötény. Általában keresztnevükön szólították őket.
Éves keresete 16-20 font (1700-2100 dollár) lehetett.

 

Inas (angolul pageboy vagy teaboy)
Amolyan betanuló lakáj, 10-20 éves. Mindenféle kisebb teendők tartoztak hozzá a házon belül és kívül.
Éves keresete korától, magasságától és teljesítményétől függően 8-16 font (860-1700 dollár) között mozgott.

 

Mosogatónő, mosónő (angolul scullery maid és laundry maid)
Nevéből adódóan mosogat, mos, vasal, esetleg takarít. Más szóval a legalja munkát ő végzi.
Éves keresete mindössze 13 font (1300 dollár) körül alakult.

 

A négy duplalemezes tokban elérhető (és manapság már díszdobozban is kapható) magyar DVD-kiadáson megtaláljuk az eredeti tévés szinkront, emellett angol hang és magyar felirat is ott figyel (kár, hogy az eredeti angol feliratot megint lefelejtették). Extrákból sajnos egy szál se jutott, de ez az angol kiadásról is elmondható. Egy icipici werkfilmet azért nem bántam volna…

Az egyik legjobb brit komédiasorozat. 
Értékelés: 10/10

Csengetett, mylord? (You Rang, M’lord?)
BBC 1988-1993
Vígjátéksorozat (26 x 50 perc)
Rendező: David Croft
Szereplők: Paul Shane, Jeffrey Holland, Su Pollard, Donald Hewlett
Zene: Roy Moore

Szólj hozzá

vígjáték