FILM: Gól
2010. július 06. írta: Monty H.

FILM: Gól

Hosszú az út a kapuig...

Be kell valljam, én azok közé az elvetemült földlakók közé tartozom, akiket kicsit sem izgat, hogy éppen most folyik a foci világbajnokság. Más szóval ahelyett, hogy a képernyőre tapadva szurkolnék, továbbra is blogot szerkesztek, olvasgatok, ésatöbbi. De ha már úgyis ezzel van tele a sajtó és az internet, megragadom az alkalmat, hogy írjak egy olyan filmről, ami annak ellenére, hogy a labdarúgást helyezi a középpontba, nagyon is tetszett.

Santiago Munez egyike Los Angeles csóró latinajkú kamaszainak. Évekkel ezelőtt családjával szöktek át a mexikói határon és miután az édesanya otthagyta őket, elsősorban az apa kitartó munkájából élnek meg. Santi imádja a focit és a lehetőségekhez mérten komolyan is veszi, de arra, hogy kitörhessen ebből a környezetből, esélye nem sok. Egy egykori profi, az angol Glen Foy azonban véletlenül szemtanúja lesz a helyi bajnoki meccsnek, ahol a fiú remekel. Rábeszéli, hogy repüljön Angliába, ahol megpróbálja őt beajánlani a Newcastle United tartalékjába…

Aki azt gondolja, hogy innentől kezdve a főhősnek nincs is más dolga, mint elégedetten hátradőlni, lazán megnyerni a világkupát és lenyúlni a legjobb nőt, téved. A történet még a focirajongók szerint is meglehetősen realista: bemutatja azt a számos nehézséget és buktatót, ami egy-egy játékos karrierjét megkeserítheti vagy akár örökre el is vághatja. Mindeközben a klubok pörgő, ugyanakkor kíméletlen világát is elénk tárja, ahol a személyes segítőkészség sokszor mit sem ér a magasabb szempontokkal szemben. 

A család fontosságának kihangsúlyozása sem mellékes. Bár egy-egy jelenet talán sablonosnak hat (például ahogy a fiú saját álmait akarja megvalósítani, akár szkeptikus apja szándékai ellenében is), tudomásul kell vennünk, hogy akadnak olyan problémák, amik nemcsak a forgatókönyvek sajátjai. A családi kötelékekkel párhuzamosan pedig felmerül a felelősség fontossága is, nemcsak a családtagok, hanem a kollégák, sporttársak és a klub felé. Ezért is merem a Gólt családi megnézésre ajánlani: erkölcsi szempontból ugyanis legalább olyan jól működik, mint szórakoztató filmként. A forgatókönyv tehát átgondolt és a sztori nem ül le egyszer sem, ugyanakkor éppen annyi humort adagoltak bele, amennyi kell. A történet egyébként egy trilógia első része. A második részt már nálunk is kiadták DVD-n, de a befejezés csak tavaly készült el, erre még várnunk kell. A második rész egyébként közel sem olyan drámai, mint a felemelkedést bemutató első, de nyilván a három epizód együttesen fog igazán jól működni.

Technikai oldalról is magasztalható az alkotás: sportfilm révén elsősorban a fényképezés és a vágás felelős a hangulatért – szerencsére nemcsak a pályán játszódó jelenetek során –, ám a Graeme Revell-féle filmzene is kiváló. Emellett nem törpülhet el a színészi játék sem. A főszerepet egy azelőtt ismeretlen mexikói színész, Kuno Becker alakítja, aki nagy valószínűsséggel ugyanolyan megilletődött lehetett a forgatáson, mint eleinte a főhős Santiago a Newcastle csapatában: futballozni egyébként a szerep miatt tanult meg. A klub vezetőjét alakító Marcel Iures, illetve a Glen Foyt játszó Stephen Dillane különösen emlékezetes karakterek. A mellékszerepek között érdekes volt látni Sean Pertwee-t (Equilibrium, Luther, Szving mindhalálig), vagy Gary Lewist (Fegyverszünet karácsonyra, Billy Elliot, New York bandái), illetve egy-egy rövid snitt erejéig feltűnik jó pár sztárfocista is, többek között David Beckham, Zinédine Zidane és Henrik Larsson.

DVD-n a filmet már évekkel ezelőtt kiadták magyarul is. Többek között angol és magyar hangsávot, illetve angol és magyar feliratot kapunk. (A nyelvi kavalkád természetesen az eredeti hangon élvezhető ki leginkább: hallhatunk spanyolt, angollal kevert spanyolt, amerikai és brit angolt is – ez már önmagában élmény.) Az extrák között pedig audiokommentár, kisfilmek, és így tovább.

Ha nem szereted a focit, valószínűleg akkor is tetszeni fog.
Értékelés: 9/10

Gól (Goal – The Dream Begins)
Touchstone 2005
Családi, sport (118 perc)
Rendező: Danny Cannon
Szereplők: Kuno Becker, Miriam Colon, Alessandro Nivola
Zene: Graeme Revell

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr832125264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bsteve 2010.07.06. 10:17:35

Ha a foci vb mindegy, azért igazad van, mert vannak klassz alkotások is hasonló témában :)
Amit mutatok, az nem műalkotás vagy komoly film... inkább beteg: focipályán gorilla, tehén és öltöny... agymenés :D
www.youtube.com/watch?v=O--NB3MtCr8
süti beállítások módosítása