2009. aug 27.

FILM: Becstelen brigantyk

írta: Monty H.
FILM: Becstelen brigantyk

Tarantino kommandósai

Tarantinóval kicsit gondban vagyok, mivel olyan sajátos filmeket készít, hogy nemigen tudom egy szélesebb kategóriába besuvasztani őket, így mindig kénytelen vagyok a mester többi művéhez hasonlítani, ami nem túl szerencsés. Példának okáért a Becstelen brigantykat is biztosan máshogy ítélném meg, ha nem Tarantino bácsi keze munkája lenne… De az.

Mivel a filmet alapos reklámkampány vezette be, illetve a Cannes-i Filmfesztivál utáni rendezői újravágás is nagy visszhangot keltett, nomeg az előző Tarantino-mű, a Grindhouse – Halálbiztos meglehetősen vegyes fogadtatásra talált, a közönség izgatott várakozással ült be a moziba, remélvén, hogy hamisítatlan Tarantino-alkotás következik, és a blogíró kollégák cikkeit olvasgatva úgy tűnik, nagyobb részüknek tetszett is. Az alaptörténet igen egyszerű: egy fiktív, túlnyomórészt zsidó-amerikai kommandó merényletkísérlete a Harmadik Birodalom fejesei – köztük Adolf Hitler – ellen, a megszállt Franciaországban. A film szokás szerint több műfajt is vegyít, ideértve A piszkos tizenkettő-féle kommandós történetek, a vadnyugati és a régi kémfilmek hangulatát, megfejelve mindezt a néha már képtelenné fajuló tarantinós élethelyzetekkel és párbeszédekkel.

A film egyáltalán nem rossz, de a siker nem teljes. A humor például nem hiányzik, de meglehetősen kiegyensúlyozatlanul van jelen, márpedig egy ilyen amúgy is komolytalan áltörténelmi témánál lehetett volna bőkezűbben adagolni. A párbeszédek jól megírtak, de a forgatókönyv összességében picit tökéletlen, és sajnos nem tudnám meghatározni, hogy miért is, de van itt valami, ami nem egészen stimmel. Az erőszak jellegével is gondjaim vannak – még tarantinói szinten is! –, különösen, ha Brad Pitt önelégült fejével párhuzamosan kerül elő a filmvásznon. (Ez nem azt jelenti, hogy non-stop mészárlásról lenne szó, sőt!) A megszokott vizuális humor (a képregényszerű feliratok például), a villámgyorsan pergő visszautalások, vagy az abszurd helyzeteket feloldó spontán vérfürdők viszont odatesznek. A filmzene dallamai sokfelől merítenek, Morricone-tól A piszkos tizenkettőig, egy összességében élvezhető, de nem túlzottan emlékezetes elegyet alkotva.

A szereposztás kapcsán is van miről beszélni. Brad Pitt szerintem itt sem meggyőzőbb, mint a Trója Akhilleuszaként, más szóval olyan arrogáns, hogy időnként kedvem lett volna bemosni neki egyet. Még ha eleve karikatúraszerű is az alakja, nekem valahogy nem jött be – bár az állítólagos olasz akcentusa tényleg mosolyfakasztó. Christopher Waltz SS ezredesi figurája viszont nagyon jól működik (gondoljunk csak a nyitójelenet hosszasan hömpölygő dialógusára). A két női főszereplő, Mélanie Laurent és Diane Krüger alakítását is meglepően jónak találtam, és a mellékszerepben felbukkanó Mike Myers (az Austin Powers-filmek főszereplője), illetve Daniel Brühl (a Fegyverszünet karácsonyra német tisztje) vagy Eli Roth miatt sem kell aggódnunk.

Összességében tehát felemás benyomásokat okozott bennem a film, ami Tarantino esetében legalábbis furcsa, mivel eddigi alkotásainál mindig rögtön egyértelmű volt, tetszik-e (Ponyvaregény, Kill Bill) vagy nem (Kutyaszorítóban, Jackie Brown, Grindhouse). Lehet, persze, hogy második megnézésére másképp ítélnék meg sok mindent. Tarantinónál sosem lehet tudni…

Tarantinótól már láttam jobbat is. 
Értékelés: 7/10

Becstelen brigantyk (Inglorious Basterds)
A Band Apart 2009
Háborús, akció (155 perc)
Rendező: Quentin Tarantino
Főszereplők: Brad Pitt, Mélanie Laurent, Christoph Waltz, Diane Kruger

Szólj hozzá

quentin tarantino akciófilm második világháború diane kruger háborús film michael fassbender