2009. már 06.

FILM & KÖNYV: A nagy vörös egyes

írta: Monty H.
FILM & KÖNYV: A nagy vörös egyes

Hősök helyett...

Az 1. gyaloghadosztály, mely jelvénye után „a nagy vörös egyes” nevet kapta, az amerikai szárazföldi haderő máig szolgálatban álló alakulata, méghozzá az egyik leghíresebb. A rendező, Samuel Fuller 1942 és 1945 között ebben az egységben harcolta végig az afrikai és európai hadjáratot – benne a Kasserine-hágót, a szicíliai és normandiai partraszállást, a hürtgeni erdőt és az Ardenneket –, így nem csoda, hogy egyik filmjét ennek a témának szentelte.

Fullernek nem ez az egyetlen háborús filmje: a Steel Helmet (Acélsisak) és a Fixed Bayonets (Feltűzött szuronyok) után már az ötvenes években el akarta készíteni A nagy vörös egyest is. A főszerep eljátszására először John Wayne került szóba, de a rendező nem volt vele teljesen elégedett: nagyon szerette a filmjeit és a karaktereit, de olyasvalakit akart az őrmester szerepére, akiről nem látni elsőre, hogy milyen is valójában, hiszen a film elején csak annyit tudunk róla, hogy az első világháború veterán katonája, míg Wayne jól ismert ábrázatával első pillantásra felidézte volna mindenkiben a tipikus hollywoodi amerikai hős figuráját. Lee Marvin (A piszkos tizenkettő Reisman őrnagya), aki tengerészgyalogosként járta meg a második világháborút, valóban szerencsésebb választásnak bizonyult. Tulajdonképpen tökéletes választásnak. Mellette találjuk Mark Hamillt (a Csillagok háborúja Luke Skywalkere), Robert Carradine-t és a mifelénk is ismerős német színészt, Siegfried Rauch-ot. Maga Fuller is eljátszott egy nagyon rövid szerepet: a katonákat filmező haditudósítót ő alakítja, a hürtgeni jelenet előtt.

Az őrmester és négy katonája, akik együtt élik át és túl az afrikai és európai harcokat, külön kis csapatot alkotnak – érdekesség, hogy ez nemcsak a filmben, hanem a forgatáson is így alakult, ugyanis az öt főszereplő már ott elkülönült a statiszták hadától, akik ugyanúgy váltották egymást, mint a történetben felbukkanó, majd rohamos gyorsasággal elhulló katonatársak. Fuller és Lee Marvin háborús tapasztalatai komoly előnyt jelentettek a forgatáson (bár a filmen ezt csak a főszereplők mozgásán lehet megmondani, a statiszták kissé gyengék…). Amikor Marvin először találkozott filmbéli katonáival az előkészületek és a kiképzés során, egy szó nélkül kivezette őket a lőtérre, ahol éles lőgyakorlatot tartottak az M-1 Garand puskákkal, hogy érezzék, és később hitelesen tudják szimulálni a puska visszarúgását. Marvin egy szó nélkül nézte, ahogy a színészek a céltáblák felé durrogtatnak, majd hirtelen felállt, kikapta a puskát Kelly Ward kezéből és a lába elé ürítette mind a nyolc lőszert, majd hozzátette: „Hát ilyen az igazi közelharc.” A színésztársak emellett azonban azt is megjegyzik, hogy Marvin rendkívül emberi, segítőkész és humoros kollégaként viselkedett mindvégig.

Fuller – akárcsak színészei – elégedetlen voltak az eredeti 1980-as változattal, úgy érezték, a filmet egyszerűen megcsonkította a stúdió. A DVD-n megjelentett bővített változat bizonyára nagy örömet nyújtott volna mind a rendezőnek, mind Marvinnak – de már egyikük sem volt életben, mikor elkészült… Hogy milyen? Nos, a kilencvenes években már láttam az eredeti verziót (minálunk az HBO sugározta), és kíváncsian vártam a bővített változatot. Sajnos csalódnom kellett. Ennek a darabnak véleményem szerint távolról sem tett jót, hogy hozzányúltak. A 40 perces plusz anyag nagyobb részét szerintem okkal hagyták ki anno.... A meglevő jeleneteket is bővítgették itt-ott egy-egy rövidebb résszel, sajnos hasonlóan karcsú sikerrel: az Omaha Beach-i partraszállás legvégére beszúrt híres idézet lehet akármilyen hangzatos (A leghosszabb napban is felhasználták), ebben a formában egyszerűen nem működik, hogy a mai szemmel kifejezetten ósdinak ható legvégső snittet ne is említsük… Akad persze olyan is, amit kár volt kivágni: a hitlerjugendes kölyök jelenete például olyan furcsa helyzetet példáz, ami nyilván nem csak egy amerikai szakasszal történt meg akkoriban. Önéletrajzi film lévén persze több olyan részlet is előfordul, amit Fuller saját élményeiből és karakteréből emelt át: az őrmester mellett harcoló négy közlegény főhős mindegyikében van valami, ami valójában a rendezőre volt jellemző. Például, ahogy Zeb kiszúrja egy másik katona kezében legsajátabb regényét, amelyről azt sem tudta még, hogy kiadták – nos, ez Fullerrel egy az egyben így történt meg.

A bővített verzió egyik legfurcsább és legdühítőbb sajátossága, hogy az állandóan visszatérő német katona, Schröder, figurája immár egy fanatikus náci őrmester képét veszi fel. A régi változatban csak annyit láttunk belőle, hogy kemény, fegyelmezett tiszthelyettes, ám a plusz jelenetsorokból kisül, hogy ő bizony meggyőződéses nemzetiszocialista, aki gondolkodás nélkül tüzet nyit ártatlan civilekre is. Egyszerűen nem értem a dolgot: ha eredeti megjelenése idején ezt benne hagyják, akkor betudom az egészet az akkor még virágzó sztereotípiáknak, de a 21. század elején már ideje lenne leszámolni bizonyos klisékkel. Félek, azok, akik ezt a változatot összeállították, legfőképp arra hajtottak, hogy lehetőleg minden kimaradt részt beletuszkoljanak ebbe a verzióba. Ez bizony nagy kár, de nem az egyetlen negatívum…

Mivel a rendező maga is egykori katona, nyilván joggal várnánk életszagú csatajeleneteket, de sajnos csalódnunk kell, mert egyszerűen hiányzik belőlük a dinamizmus (talán az Omaha Beach-i az egyetlen kivétel, de abban pont a dinamizmus hiánya a lényeg, a parton rekedt katonák kényszerű mozdulatlansága). Sem az operatőr, sem a vágó nem végzett olyan szintű munkát, hogy a harc kellős közepén érezzük magunkat. A kamerakezelés távolról sem kielégítő – többször mintha az operatőr sem tudná, hova kell fordulnia… A hang keverésével sem voltam elégedett: mivel a filmet láttam már többek között német szinkronnal is, először teljesen meglepődtem az eredeti angol hangsáv erőtlenségén, főleg a csatajeleneteknél – pedig ez már feljavított hang! A kellékek és jelmezek terén nagyobb probléma nincsen, bár az izraeli Shermanek német harckocsikként való ismételt felhasználása nem egy nézőből éles szisszenést vált majd ki… (A legtöbb jelenetet ugyanis Izraelben rögzítették.) Dana Kaproff zenéje viszont egész jól sikerült.

A DVD-kiadás duplalemezes. A magyar változatra nem került szinkron, csak magyar (és sok más) felirat – ez a kisebbik baj, a nagyobb, hogy már a megjelenés idején is alig lehetett beszerezni. Az első lemezen a filmen kívül mindössze egy audiokommentár található, de a második már igazi kincsesbánya az érdeklődők számára: egy hosszú, és személyes hangvételű werkfilm, számos megszólaló szereplővel; egy ötvenperces dokumentumfilm Fuller rendezői munkásságáról; egy 1946-os propagandafilm az 1. gyaloghadosztályról; (még ebből a változatból is) kihagyott jelenetek; korabeli reklámanyagok, előzetesek meg pár apróság.

Nemrég magyarul is kiadásra került az eredeti regény, a Gold Book kiadó jóvoltából. A kötetben természetesen visszaköszön a film számos jelenete, de annál azért teljesebb, sőt, őszintébb képet ad az amerikai bakák háborús mindennapjairól, illetve Fuller és bajtársai élményeiről. És ez az a részlet, ami miatt a mű igazából figyelmet érdemel: nem szépíti a történteket, és bizony látnivaló, hogy a veterán katonák mellett az utánpótlásként küldött újoncok egymás után esnek el. A máshonnan ismerős, heroikus John Wayne-atmoszféra tehát szerencsére hiányzik – ezt legalább sikerült jól megjeleníteni. Azt viszont meg kell állapítanom, hogy Fuller íróként eléggé felemás benyomást hagyott bennem: egyes részeknél csapnivaló a leírások részletezettsége és mélysége – mintha ezekhez már nem lett volna türelme. Tárgyi tévedések is előfordulnak (a Királytigris harckocsit például nem vetették be Afrikában és Szicíliában, mivel akkoriban még nem is létezett ez a típus). Akad azért egy-két emlékezetes rész, például az amerikai katonák által szervezett észak-afrikai teve-verseny, amelynek hangulata Sven Hassel sorait juttatta eszembe.

Szerepeljen itt egy olyan részlet, amely mind a filmben, mind a könyvben helyet kapott, és talán az egész történet egyik legjobban eltalált jelenete.

„A robbanástól megrémült ló egyenesen a Krisztus-szobor felé vágtatott.
Az állat a hideg francia ködben cikcakkban száguldott át a kráterekkel telehintett, halál csendjétől zúgó senki földjén. A megbokrosodott hátas groteszk pózba merevedett jenkik és hunok tetemén gázolt keresztül.


Amerikai, német és francia telefonkábelek formáztak töviskoszorút a Krisztus halántékán tátongó, golyó ütötte seb fölött. Férgek vertek tanyát a szemekben. Gombák telepedtek meg a félig nyílt szájban. Hangyák rohamozták a szakállat. A tizennegyedik századi ládából való, vörösesbarna szegek rozsdásnak tűntek a bal tenyérben és a lábban. A karok és a lábak a keresztfán sértetlenek maradtak a szürkés ködpárában. Az alakot tartó kereszt magasra tornyosult a hat-hét méteres domb tetején.
A fa Krisztus, amelyik végignézte, amint Jeanne d'Arc támadásra vezeti íjászait, most egy magányos amerikai bakára tekintett le, aki éppen eltávolította arc nélküli őrnagya dögcéduláját ezen a kísérteties délutánon, 1918 novemberében.
Paták csattantak.
A katona megperdült. A paták a földbe taposták puskáját, szilánkosra törték a tus fáját, melyhez korábban egy öt lőszeres tárat ragasztott. A baka bevetette magát egy nagyobb kráterbe, és egy hun sisakon landolt. A ló utána ugrott a gödörbe. A katona menedéket keresett egy halott hun mögött, a koponya maradéka merev vigyorral nézett rá. A német gyalogos gyomrát felszakította egy tüzérségi lövedék. A csontok tövisekként szúrták át az egyenruhát. A lezúduló paták széttaposták a koponyát. A katona átgördült két jenki erősen oszlásnak indult tetemére.
Gyorsan kimászott a gödörből, nekivágott a ködnek, és beleütközött egy szögesdrótra felnyársalódott tetembe. A drótokba belegabalyodva figyelte a rohamozó lovat. Éppen időben sikerült kiszabadítania magát és félreugrani, mert az állat átgázolt a holttesten. Csontok repültek, némelyik nagy erővel találta el a bakát.


Felkapaszkodott a magaslatra, és előhúzta kését. A fegyver acél kézvédővel, a nyelén acélheggyel és a markolatán, az ujjaknál négy acéltüskével rendelkezett. Bal karját a fakereszt köré fonta, hogy teljes testsúlyát bele tudja adni a döfésbe, és figyelte a felfelé kaptató lovat.
Dobbanó paták.
A katona húsz centi hosszú pengéje keresztülhatolt a bal láb kérges bőrén, és átmetszette a patapártát. Újra lesújtott, a penge ezúttal mélyen a szarus patába fúródott. A ló megérezte a fájdalmat, és nekiütközött a keresztnek.
Krisztus megremegett.
A kereszt megingott, recsegett, nyikorgott. A töviskorona félrebillent.
A ló habos nyálat köpött, ami elvakította a katonát, ám ő továbbra is kapaszkodott. Paták csattantak a kereszten, lelökték a jenkit a magaslatról. Amikor felnézett, látta maga fölé tornyosulni az állatot.
Aztán a ló hirtelen eltűnt.
  –Ist vorbei! Ist vorbei!
A baka a hang felé fordult, és egy szürke, fegyvertelen, feltartott kezű alakot látott kiemelkedni a ködből. A jelenés rohamsisakot viselt.
– Der Krieg ist vorbei! Nicht Schiessen! Krieg ist. . .

A katona előrelendült. Pengéje a meglepett hun testébe mélyedt, a férfi szinte azonnal meghalt.
– Alles kaput! – hörögte még a hun. A katona megtörölte a kését lábszárvédőjében, majd visszadugta a hüvelyébe. A vörös zsinór a hun sapkáján volt az egyedüli színes folt a szürke holttesten. Az amerikai beledugta a hun sapkáját a tölténytáskájába, és elindult visszafelé, amikor megérezte, hogy figyelik. Hátrafordult és látta, hogy Krisztus egyenesen rá néz. Felmordult, és újra elindult a sárba ragadt holttesteket elfedő ködben.
Csak egyszer állt meg, hogy visszanézzen Krisztusra. A szemek helyén sötétlő lyukak még mindig őt bámulták.

Folytatta útját a jenkik őrposztjáig. Nem talált ott senkit, ami gondolkodóba ejtette. Sokkal óvatosabban haladt tovább, és halkan lemászott a homokzsákokkal megerősített lövészárokba. Egy apró mozgás láttán kis híján felugrott, pedig csak egy szakadt alsónadrág rebbent meg a szárítókötélen. Ellépdelt néhány durván, faragott fakereszt és a mellettük lévő "NE HASZNÁLD TŰZIFÁNAK" felirat mellett, és belépett a bunkerbe, ahol legnagyobb megkönnyebbülésére ott találta a konyakot iszogató századost. A tiszt jobb arcának aligátorszerű bőrét hosszú forradás csúfította el. Egyedül ült egy lőszeresládán. Egy másik láda szolgált asztalként, rajta egy gyertyával. A százados ivás közben borotválkozott.
– Megtalálta az őrnagyot?
A baka bólintott, és átadta neki a dögcédulát.
– Mi történt a századdal, uram?
– Távozott a zászlóalj többi részével együtt. Egy italt?
– Köszönöm, uram. – A közlegény ivott. – Látott már gránátrobbanástóI megvadult lovat, százados úr?
– Nem mondhatnám. Mi is megvadulunk a háborútól, nem? A lovak miért ne tehetnék?
– Nos, én láttam. Teljesen begőzölt, megpróbált kinyírni, beletiporni a földbe. – Visszatette az üveget, előszedte a hun sapkát, és zsebkésével levágott egy tíz centis darabot a piros zsinórból. A százados figyelte. A baka a bal vállához próbálta a zsinórt.
– Mit gondol, százados úr? Jól fest?
– Mi ez?

 

– Az új elképzelésem a hadosztályemblémára. Első hadosztály. Egyes számú. Vörös egyes. Maga szerint Pershing tábornok beleegyezne?
A százados elmosolyodott.
– Biztosan.
A közlegény eltette a kését.
– Használnom kellett azon a hunon, hogy megszerezzem a sapkáját.
– Mikor történt?
– Úgy egy órája... a keresztre feszített Krisztus mellett.
– A hun magára lőtt?
– Ráugrottam, mielőtt megtehette volna.
– Volt nála fegyver?
– Miért kérdi, uram? – A katona kezdte rosszul érezni magát.
– Kiabált valamit?
– Csak a szokásos "vége a háborúnak" szarságot.
A százados odatolta elé az üveget.
– Igya ki.
A katona engedelmeskedett.

A közlegény hírtelen mintha megöregedett volna. Halottsápadttá vált, mereven bámulta a kezében tartott piros szalagot.
– Meggyilkoltam – suttogta.
– Nem tudta, hogy vége a háborúnak.
– De ő igen.”

[19-21. o. Novák Gábor fordítása]

Összességében tehát csak a háborús filmek kedvelőinek tudom fenntartás nélkül ajánlani, de valószínűleg ők is egyetértenek abban, hogy ennél volt jobb, már annak idején is… A könyvet a maga műfajában jobbnak tartom.

Lehetne sokkal jobb is.
Értékelés: 6/10

A nagy vörös egyes (The Big Red One)
Warner Bros. 2004
Háborús film (156 perc)
Rendező: Samuel Fuller
Szereplők: Lee Marvin, Mark Hamill, Kelly Ward, Robert Carradine, Bobby Di Cicco, Siegfried Rauch
Zene: Dana Kaproff

A nagy vörös egyes (The Big Red One)
Írta: Samuel Fuller
Fordította: Novák Gábor
Gold Book 2008

Szólj hozzá

második világháború háborús film d nap