FILM: Háborgó mélység
2008. december 06. írta: Monty H.

FILM: Háborgó mélység

Nagyobb. Okosabb. Gyorsabb. Gonoszabb.

A film rendezőjének neve valószínűleg nem mond olyan sokat minálunk, mint az általa rendezett filmek címe, azok között is elsősorban a Ford Fairlane kalandjai. Renny Harlin azonban csinált mást is, például a Geena Davis és Samuel L. Jackson főszereplésével készült Utánunk a tűzözön című akciómozit. A fenti darab amolyan akció-thriller, a vizesebb fajtából.

Egy csendes-óceáni mesterséges szigeten kutatólaboratórium működik, ahol ma még gyógyíthatatlan betegségek, köztük az Alzheimer-kór ellenszerét próbálják meglelni. Hogyan? Cápák felhasználásával. A cápa szervezete ugyanis ellenáll a ráknak, látása sohasem romlik, vagyis agysejtjeinek tüzetes vizsgálata példátlan eredményekkel kecsegtet. Persze ehhez nem árt egy (de inkább három) jó karban levő példányt még jobban felturbózni… Ez viszont azzal jár, hogy a dög, „Isten egyik legősibb zabálógépe”, amely amúgy is okos, veszélyes és nagy, még okosabb, még veszélyesebb és még nagyobb lesz. Ha pedig elszabadul, jaj a közelben téblábolóknak…

A cápa egyszerre lenyűgöző és félelmet keltő állat. Nem csoda, hogy több filmalkotás is foglalkozott már vele, köztük a kiváló Spielberg-film. Megfelelő forgatókönyvvel nagyon izgalmas történetet lehet kihozni egy ilyen „főhősből”. Harlinéknak ez sajnos nemigen sikerült. A furcsa az, hogy bár megvannak a váratlan fordulatok és a színészek is megállják a helyüket, valami határozottan hiányzik. Végigizgulhatjuk ugyan, de a hatás viszonylag rövidéletű lesz. Nagy kár. 

A magyar DVD-kiadás spanyol szinkront, valamint több feliratot (magyar, angol, spanyol, stb.) kapott. Az extráknál két werkfilmet, audiókommentárt, előzetest, galériát és kimaradt jeleneteket kapunk.

Jó alaptörténet, gyenge megvalósítás. De a cápa odatesz.
Értékelés: 6/10

Háborgó mélység (Deep Blue Sea)
Warner Bros. 1999
Akció, thriller (101 perc)
Rendező: Renny Harlin
Szereplők: Saffron Burrows, Samuel L. Jackson, Thomas Jane
Zene: Trevor Rabin


A csinos doktornőt Saffron Burrows kelti életre. Lássuk bővebben…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr90801156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

king_aranarth 2009.04.27. 21:52:57

Pocsék film. A Ford Fairlane után nem is értem, hogy volt erre képes... Viszont kifejezetten vicces, ahogy Samuel L. Jackson-ra ráharap a cápa. Kanyarban! Szerintem szörnyű az egész.
süti beállítások módosítása